KELLEMES ÜNNEPEKET, ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET!

JÉGVIRÁG KÖLTÖZZÖN MINDEGYIK ABLAKBA,
GŐZŐLGŐ KALÁCSBÓL JUSSON AZ ASZTALRA.
LEGYEN SOK TWILIGHT, SZÍVEMBŐL KÍVÁNOM,
S HOGY GAZDAG ÖRÖMÖKBEN TELJEN A KARÁCSONY!!!
:-) PUSZI MINDENKINEK

u.i.: ez a meglepi fejezet, mivel a téliszünetben nem fogok tudni felrakni új fejezetet. olvassátok sok szeretettel

17.fejezet

Dermedten néztem rá, majd egy bájos mosolyt erőltettem arcomra.

-Persze, hogy azt hitted, hisz én vagyok az érdekes, új lány. Mintha új játékot kapnának a gyerekek.

-Én nem erre gondoltam. És neked van valami titkod, amit senki sem tud?

Nagyon nyeltem, nem akartam hazudni Chrisnek azok után, hogy beavatott a múltjába. De tudtam, hogy muszáj. Nem csak az én érdekemben, hanem az övében is. Anyának is ezért kellett vámpírrá változnia. Azért mert rájött a családunk titkára. A Volturi, pedig arra, hogy ő ismeri a titkot.

-Szóval valami titok, amit senki sem tud?

-Nincs, én elég hétköznapi lány vagyok.

-Hát ezt kétlem. Elég furcsa családod van.

-Erről nem szeretnék beszélni. De tény, hogy nem vagyunk egy szokványosak. De mindegyikünk úgy gondol Carlisle-ra és Esmére mint a szüleinkre.

-Sajnálom, lehet neked is könnyebb lenne, ha beszélnél erről valakivel.

-Talán, de én nem szeretnék. Egyszer lehet, de nem most. Nem válthatnánk témát?

-Hát rendben. Mit csináltál ma?

-Ez egy zűrős kérdés. –feleltem mosolyogva.

-Miért is?

-Hát megjártam Rachellel Bostont egy kis bevásárlás céljából.

-Közelebb nem találtatok megfelelő üzletet? –nézett rám kétkedve.

-Nem igazán. És te mit csináltál ma?

-Hát összevesztem Kitty Spingfielddel.

-Már megint? –kérdeztem mosolyogva.

-Igen, délután beállított hozzám, hogy vele menjek el a bálba.

-Erre te?

-Elküldtem.

-Miért?

-Hát tudod nem épp a kedvencem a suliban, mióta azt terjesztette, hogy lefeküdtem veled.

-De akkor miért ment el hozzád?

-Gondolom a múltkori balhé után megakarta mutatni, hogy neki volt igaza. De én amúgy sem vele jöttem volna a bálba.

-Akkor kivel jöttél?

-Tudod, nem vagyok egy ma született bárány, így poénból elhívtam az egyik spec. matekost.

-Ezt nem hiszem el. Tuti, hogy csak körítesz.

-Dehogy is. Mondjuk 2 perc után elváltunk, mert odament az egyik okos tojás ismerőséhez én meg jobbnak láttam egyedül bálozni. Közben, pedig titkon reménykedtem, hogy megérkezik valaki.

-Kire vártál? –kíváncsiskodtam érdeklődve. Akárki is az illető nagyon boldog lehet. Most, hogy kiderült milyen valójában Chris, nagy szerencséje van vele a barátnőjének.

-Már senkire.

Értetlenül álltam előtte.

-Megérkeztél.

Az értetlenséget döbbenet váltotta fel. Chris Montgomery velem akart eljönni a bálba. De hisz alig 10 perce, hogy kibékültünk. Nem értettem ezt a hirtelen változást.

-Te velem akartál eljönni a bálba? –formáltam lassan és érthetően a szavakat. Kimondva még hihetetlenebbnek tűnt.

-Igen. Tudod tartozol még nekem egy randival. Az első találkozásunkkor megígérted.
-Tisztán emlékszem, hogy mit mondtam. Szóval a ma esti bált úgy vegyem mintha a randink lenne?

-Igen, így legalább te is megúszod a több órás öltözködést és idegeskedést.

-Hát rendben. Akkor most mit csináljunk?

Chris megfogta a kezem és magával húzott a bálterem felé.

Amikor hozzámért a bőröm izzani kezdett, mint a tüzes vas. A vérem száguldozott az ereimben, és görcsbe rándult a gyomrom, a levegőt pedig gyorsabban vettem.

-Talán táncolhatnánk először. De tudod hosszú még az éjszaka.

Szó nélkül lépdeltem mellette. Amikor az ajtó elé értünk megálltam. Kíváncsian nézett rám. –

Történt valami? Meggondoltad magad? Nem muszáj, ha nem akarod.

Mélyen a szemébe néztem, és kiolvastam belőle a boldogság (és a szerelem?) apró csillámlásait. Chris Montgomery szerelmes belém? Ez hihetetlen, de én mit érzek iránta? Hisz alig beszéltem vele eddig. Bár én is éreztem azt amit ő az első találkozásunkkor, mégis akkor nem vettem róla tudomást. Hisz akkor még Jaket szerettem. Ilyen gyorsan túltettem magam rajta? Amióta az eszemet tudom mindig Jaket tekintettem a szerelem ki nem fogyó szökőkútjának. De akkor miért vagyok én itt Chris-szel? Ha már itt tartok kérdezett tőlem valamit. De mit feleljek?

-De szeretném. Sőt kifejezetten jól hangzik. Randizni az egész iskola előtt a suli legjobb pasijával, nem is rossz ötlet! –mondtam vidáman.

-Ezt most komolyan mondod?

-Már, hogy te vagy a suli legjobb pasija?

-Nem, ezt már tudtam eddig is. Azt, hogy az egész iskola előtt megakarsz jelenni velem?

-Hát, te mondtad, hogy ez az elmaradt randink. Na gyere és figyelj, hogy nyűgözöm le az embereket.

-Már alig várom. Tudod mit? Versenyezzünk! –mondta majd kitárta az ajtót előttem.

Úgy lépkedtem be mint egy valódi hercegnő. Megálltam és megvártam amíg Chris becsukja az ajtót, majd amikor mellémért belékaroltam, és kedvesen rámosolyogtam.

-Hé, nem ér csalni! –suttogta a fülembe.

Elmosolyodtam majd érdeklődve néztem körbe. Amint végigfutattam a szemem az estélyis embereken, girlandokon, puncsos tálakon és más egyéb báli kiegészítőkön véget ért a zene. A Paramore Decode című számát egy gyönyörű lassú szám követte. Az első pár hang után felismertem ezt is. Kelly Clarkson Already Gone című száma volt. Miután elkönyveltem, hogy ki van jelen Chrisre pillantottam.

-Na jó, te nyertél. Eljössz velem táncolni?

-Épp kérni akartam.

Elindultunk a táncparkett közepe felé és a tömeg szabályosan kinyílt előttünk. Mindenki kíváncsian fordult felénk. Mi pedig elkezdtünk lassúzni a parkett közepén.

A következő pár óra teljesen összefolyt. Csak táncoltunk, kajáltunk, beszélgettünk egymással és a barátaimmal és közben jól éreztük magunkat. Amióta ide költöztünk most először voltam igazán boldog. Teljesen elengedtem magam. És megmutattam milyen az ha Nessie Cullen kinyílik az embereknek. A „lebegésem” közben még az is feltűnt, hogy Rachelle és Austin is rengeteget táncoltak, azután pedig eltűntek kettesben.

Hajnali 3-4 óra körül járhatott az idő, amikor az emberek igencsak megfogyatkoztak a táncparketten és a bálon egyaránt. Amikor Rachellék kéz a kézben odajöttek elbúcsúzni hozzánk tértem magamhoz.

-Sziasztok. Mi megyünk, Austin hazavisz a kocsijával. Ti nem jöttök?

-Sziasztok. Szerintem én is megyek.

-Hazaviszlek. –vágta rá egyből Chris.

-Nem kell köszönöm. Carlisle éjszakás a kórházban. Felhívom és hazafele menet felvesz.

-Biztosan?

-Igen, persze.

-Rendben akkor mi megyünk is. Majd hétfőn találkozunk. Jók legyetek! –mosolygott rám Rachelle.

-Ti is. Majd beszélünk. Vigyázzatok hazafelé! -mondtam és elköszöntem barátnőmtől.

Miután elmentek felhívtam Carlisle.

-Szia Carlisle, Nessie vagyok! Megkérdezhetem meddig dolgozol?

-Szia Nessie. Még van egy kis papírmunkám, de 10 perc múlva kész vagyok. Milyen Boston?

-Neked még nem is mondták? –lepődtem meg.

-Nem, micsodát?

-Hiloban vagyok, az iskolabálon. Este visszajöttem.

-Tényleg?

-Igen, majd otthon elmesélem. El tudsz jönni értem?

-Persze azonnal indulok. 5 perc múlva ott vagyok.

-Rendben, megvárlak a parkolóban. Szia!

-Szia!

Miután kinyomtam a telefont visszasétáltam Chris-hez.

-Carlisle 5 perc múlva ideér. Szerintem el is indulhatsz.

-Szó sem lehet róla, amíg nem láttam, hogy beszálltál a kocsiba.

-Hát jó. Chris köszönöm a mai estét, nagyon jól szórakoztam.

-Számomra volt a megtisztelést, és én is remekül éreztem magam. Nessie kérdezni szeretnék tőled valamit?

-Chris nagyon jó volt ez az este. Nem szeretnélek megbántani, de kérlek ne nehezítsd meg a helyzetet. Csak jól éreztük magunkat ennyi az egész.

-Rendben, ahogy akarod. Bár nagyot csalódtam benned.

-Miért is?

-Én kiöntöttem neked a lelkem, te pedig csak szórakoztál velem.

-Ez nem így van. Csak jól éreztük magunkat, és most már barátok vagyunk. Ennyi az egész.

-Hát sajnálom.

Carlisle ekkor fordult be a parkolóba.

-Most megyek, és tényleg köszönöm ezt az estét. Szia!

-Szia! –mondta közönyös hangon.

Miután odasétáltam a kocsihoz, beültem és a fejemet a nedves ablaknak támasztottam, ami kellőkép lehűtött.

-Szia Carlisle!

-Szia Nessie! Gyönyörű vagy.

-Köszi, te se panaszkodhatsz.

-Milyen volt az estéd?

-Remek. Megtanultam elvarrni a szálakat.

-Ezt hogy érted? –nézett rám Carlisle érdeklődve.

-Majd holnap elmesélem. –mondtam fáradtan azután lecsuktam a szemem és elaludtam.

18.fejezet

Másnap délelőtt a szobámban ébredtem. Homályos fény szűrődött be a szobám ablakán. Fáradtan indultam el a lépcső irányába, hogy a konyhából valami ételt vegyek magamhoz. Alig, hogy leértem a padlástérről már meg is hallottam szüleim hangját.

-Jó reggelt! –mondtam kissé rekedt hangon.
-Szia kicsim! Jól szórakoztál?
-Remekül. A többiek?
-Elmentek vadászni. De egy fél óra és itthon lesznek.
-Valamit meg kell kérdeznem tőletek, mielőtt a többieknek beszámolnák róla.
-Mond csak nyugodtan!
-Tegnap Chris-szel összebarátkoztam. Nagyon jól elszórakoztunk, és szerintem ő komolyabbra
akarta venni a dolgot.
-Hogy micsoda? –förmedt rám Edward.
-De mielőtt hazahozott Carlisle mondtam neki, hogy részemről csak barátok lennénk. Nem akartam, hogy valami olyanba keveredjen amit később megbánhat. Szerintetek jól cselekedtem?
-Örülök, hogy tudsz ilyen komoly döntéseket hozni. Már csak az a kérdés, hogy neked jó-e ez?
-Szerintem ez volt a legjobb döntés amit hozhattam. Bár Chris olyan lehetne nekem mint
amilyen neked volt Jake.
Edward arcán fájdalom suhant át.
-Elnézést.
-Megkérdezhetem, hogy mennyire kerültetek közel egymáshoz?
-Semmi sem történt. Beszélgettünk, ő elmesélte a múltját, táncoltunk és ettünk.
Amikor ezt mondtam egyből eszembe jutott, hogy megint „látomásom” volt.
-Honnan ismeri ezt a lányt? –kérdezte Edward
-Kicsodát?
-Ki az a lány, akit Chris mutatott neked?
-Megint működött a képességed?
-Igen. Ő Bree, Chris eltűnt nővére. Miért?
-Csak érdekelt. Nagyon hasonlít egy régi ismerősre.
Bella és én is kérdőn néztünk Edwardra, miközben hallottunk amint megjönnek a többiek.
-Sziasztok! –köszöntek nekünk
-Sziasztok! –mondtuk mi is.
-A jövő megváltozott. Miért is fogsz komolyan elbeszélgetni Nessie-vel? –kérdezte Alice
-Történt valami? –kérdezte tőlünk Carlisle.
-Nem. –vágtam rá egyből a választ
-Igen. –mondta ugyanekkor Edward.
-Miről van szó?
-Nessie megmutatnád Carlisle-nak Chris nővérének az arcát.
-Ő, igen. –mondtam
Amint odaértem Carlisle-hoz, Edward magyarázni kezdett.
-Kísértetiesen hasonlít a lányra Victoria csapatából és pontosan 6 éve tűnt el tisztázatlan
körülmények között. És nem utolsó sorban Bree a neve.
-Ő ugyanaz. –borzadt el Carlisle.
-Valaki nekem is elmagyarázná, hogy mi ez az egész és hogy honnan ismeritek Chris nővérét? –
néztem körbe dühösen a családon. Mindenkin láttam, hogy tudja miről van szó, de nem igazán akarják elárulni.
-Egy vámpír a múltból. –mondta Alice.
-Király. Mennyire a múltból?
-A közelmúltból. Akkor akadtunk vele össze, amikor Bella még ember volt. –közölte Emmett.
-Gondolom róla is azért nem beszéltetek, hogy megkíméljetek a múlttól. Miért van az, hogy
szinte semmit sem árultatok el eddig arról az időről, amikor még anya ember volt?
-Mert óvni akartunk ezektől. –jelentette ki Edward.
-Rendben. De mi köze van ennek a Victoriának, Chris nővéréhez?
-Miattam halt meg. –közölte csendesen Bella.
-Nem a te hibád. –ölelte meg Esme együtt érzően Bellát, amíg én teljesen ledöbbent állapotban
álltam a nappali közepén.
-Azt hiszem Nessie tudnod kell Bella emberi múltját. –mondta Carlisle majd a kanapéhoz
vezetett.
-Hallgatlak.
-Ezt hagy mondjam el inkább én. –mondta Edward, amint Carlisle vállára tette a kezét. –Azt hiszem evvel már régen tartozom neki.
Carlisle bólintott majd a többiekkel eltűnt a hátsó ajtóban.
Edward leült velem szembe és beszélni kezdett.
-Bree halála nem Bella hibája. Ezt tudnod kell. –mondta majd elhallgatott egy percre. –Minden
akkor kezdődött, amikor Bella rájött, hogy mi vagyok. Szerelmes voltam belé és ő is szeretett engem. Nekem ez a mai napig a világ egyik legnagyobb csodája. Tudta, hogy egy szörnyeteg vagyok mégis elfogadott és szeretett. Ekkor vittem őt haza először. Bemutattam a többieknek.
Mindenki többé kevésbé örült a boldogságunknak. Aznap este hatalmas vihar volt, és eldöntöttük, hogy baseballozunk egyet. Persze Bellát is elvittem mint nézőt. Bár tudtam, hogy 3 vándor vámpír van a közelben mégis kockáztattam életét. Az idegenek meghallották, hogy játszunk, és csatlakozni akartak. 2 férfi volt és 1 nő. Laurent, és egy pár, James és Victoria. Miután a balett stúdióban megöltük Jamest Victoria bosszút esküdött.
-James ügyét már régebben elmeséltétek egyszer. Ezután volt anya szülinapja is nem? Amikor
elhagytátok Forksot.
-Igen, de mialatt nem voltunk Forksban Laurent és Victoria visszatért. Laurentet a farkasok
megölték, de Victoria elmenekült.
Azután kezdődtek Seattle-ben a gyilkosságok, Bellához pedig betört egy idegen vámpír. Mi
ekkorra már visszatértünk, de nem tudtuk összekapcsolni a két ügyet. Azt hittük csak véletlen egybeesés. De amikor Bella rájött a kapcsolatra már minden világos volt. Victoria új vámpírokat teremtett, hogy elpusztítsanak minket és Bellát. A csata után az egyik vámpír megadta magát. Egy fiatal 15 év körüli lány volt, akit Bree-nek hívtak.
Csendben ültem eddig végig, de most közbe kellett szólnom.
-Chris nővére.
-Igen.
-De akkor mi történt vele? Hisz azt mondtad megadta magát.
-Meghalt. De nem mi öltük meg. A Volturinak is feltűntek a megszaporodott vámpírtámadások
Seattle-ben, és elküldtek 4 Volturi testőrt takarítani. Félix végzett Chris nővérével.
Egy percig némán meredtem magam elé. Akkor Edward megfogta a kezem és megmutatott egy emléket.
Jasperrel szemben a földön egy ismeretlen vámpír ült és nyögött ahogy meglátta anyát. Az arca hófehér volt, a szeme vörösben izzott, de tisztán ki lehet venni, hogy Bree volt az.
-De akkor miért hiszi azt anya, hogy miatta halt meg.
-Victoria az ő meggyilkolása miatt változtatott át annyi ártatlan ember. Bella ezt a mai napig nem tudta teljesen feldolgozni. Ráadásul avval, hogy ma kiderült, hogy Chris nővére is vámpír volt még rosszabbul fogja magát érezni. Kérlek Nessie, ne barátkozz Chris Montgomery-vel. Ha
Bella látja milyen jól elvagytok csak még rosszabban fogja magát érezni.
-Azért mert fájdalmat okozott Chris-nek. Nem szeretném, hogy anya szenvedjen miattam, és ha ez az ára akkor nem fogok Chris-szel barátkozni. Elkerülöm amennyire csak lehet.
-Köszönöm.
-Szívesen, de azt tudnod kell, hogy Chris bosszút esküdött.
-Amíg nem tudja a titkot, addig semmi baj sem történhet. Na most, menj és öltözz fel.
-Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem. Nem kell félni, hogy kiakadok a történetektől.
-Most már én is tudom. Olyan vagy mint Bella.
-Ezt, hogy érted?
-Hát emberként sem volt hétköznapi. Akár mi történt is, egy szemrebbenés nélkül elfogadott mindent.
-Ez jellemző rá.
-Rád is.
Elmosolyodtam majd adtam apámnak egy nagy puszit, és felmentem átöltözni.

Hétfőn reggel még az első óra előtt összefutottam Ashley-vel.
-Szia!
-Szia! Most már nem haragszol?
-Nem. Rachelle már gyerekkorom óta a legjobb barátnőm, és ezért voltam veled ilyen. Ne
haragudj, de nem tudtam a tervedről? Rachelle elmondta a bálon.
-Akkor szent a béke.
-Hát persze, de ha már a bálnál tartunk adhatok neked egy jó tanácsot?
-Persze.
-Ha jót akarsz magadnak, tartsd magad távol Chris-től. Nem az akinek mutatja magát.
-Ezt, hogy érted?
-Avval te is tisztában vagy, hogy a mi bandánk utálja.
-Igen, de azt nem tudom miért.
-Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjam. Amikor idejött mi fogadtuk be. Senki nem beszélt vele,
rajtunk kívül. Elég fura volt, de nem szóltunk egy rossz szót sem róla. De az egyből feltűnt mindenkinek, hogy ő inkább a nagymenőkkel lógna. Persze azt tudnod kell, hogy Rob meg ő nagyon jó haverok voltak. Az egyik nagymenő azt mondta neki, hogyha elcsábít engem, akkor beveszik maguk közé. Chris tudta, hogy Rob szerelmes belém mégis kikezdett velem. Mielőtt még bedőlhettem volna azonban Rob meghallotta, hogy mit akar Chris és bevallotta nekem, hogy mi érez. Azóta mindenki utálja Chris a bandából. De azt hiszem őt ez nem érdekli. A nagymenők között nagyon jól érzi magát. Rob pedig azóta is bánja, hogy valamikor barátkozott vele.
-Ez borzalmas. Nem is gondoltam volna, hogy Chris ilyenre is képes. De nyugi csak szórakoztunk a bálon. Csak barátok vagyunk.
-Oké, csak szóltam, hogy vigyázz vele.
-Köszi, észben tartom.
A beszélgetésünk végét a becsengetés jelentette.

16.fejezet

A repülő szakadó esőben szállt le, így ügyelniük kellett, nehogy összekoszoljuk a ruháinkat. Amint kiértünk a repülőtér elé, már kaptunk is két nagy esernyőt az ott várakozó Alice-től, Edward és Bella pedig berakta a kocsiba a csomagjaikat.

Mikor mindenki bent volt a kocsiban a sötét Mercedes már el is hajtott a repülőtérről.

-Sziasztok! –köszöntem boldogan. –Jó újra látni titeket!

-Sziasztok! –köszönt bátortalanul Rachelle.

-Rachelle ő itt Alice, Bella és Edward. Többiek ő itt Rachelle.

-Szia!

-Nessie megosztanád velem, hogy mi lesz az elkövetkező 1 órában a feladatom?

-Smink és fodrász leszel egy személyben. Remélem megbirkózol vele?

-Még jó! Edward felhúznád az elválasztó ablakot, kérlek. Varázsolni fogok!

Edward szó nélkül felhúzta az ablakot, és a városból kiérve a gázra taposott. Alice, pedig varázsolni kezdett.

Két hátitáska egész tartalma feküdt a lábaink előtt, amíg Alice dolgozott. A töltővel ellátott hajsütővas igencsak ritka darabnak számított errefelé, de Rachelle nem különösebben lepődött meg rajta. Mindenfelé csatok, hajlakkok, gumik és más egyéb a haj és a smink készítéséhez nélkülözhetetlen használati tárgyak hevertek.

Alice Rachelle haját féloldalt hátratűzte és behullámosította az egészet, majd egy a ruhához illő gyönyörű csattal dobta fel az egészet. Gondosan elrendezett minden tincset, mielőtt rátért volna az enyémet. A hajamat göndörre vasalta és egy szexi kontyba tűzte fel. Pár kóbor tincset kihagyott az amúgy rendezett egészből, de ez pont így volt tökéletes. Pár perc alatt a sminkeléssel is kész volt, így a Hilo táblát már bálra kész állapotban láttuk meg. Az órámon ekkor már elmúlt 9óra.


A fekete Mercedes lassított majd megállt az iskola előtt. A bált a tornateremben rendezték, mert csak itt fért el ennyi diák egyszerre. Edward, mint egy igazi sofőr kiszállt a kocsiból és kinyitotta az ajtót előttem.

-Várj itt egy percet légy szíves, és ha szólok, szállj ki. Bízz bennem!

-Rendben.

Elindultam a tornaterem bejárata felé. Az ajtóban Austin várakozott. Mondanom sem kell a lélegzete is elállt, amikor meglátott az estélyi ruhában.

-Szia Austin! Bocs a késésért!

-Szia! Fantasztikusan nézel ki! Te nem vagy beteg?

-Meggyógyultam. Köszönöm, de a bókot ne rám pazarold el! –mosolyodtam el a reakcióján.

-Hát akkor kire?

–Rachelle kiszállnál! –mondtam és hátrafordultam a kocsi felé.

Az ajtó kinyílt és mintha egy filmcsillag lenne, úgy szállt ki az autóból. Mondanom sem kell, hogy Austin álla hogy leesett.

-Jó szórakozást! –mondtam és visszamentem a kocsiban ülő szüleihez.

Rachelle és Austin, pedig csak néztek egymásra, magukba szíva a másik képét.

-Elkápráztatóan gyönyörű vagy ma!

-Köszönöm!

-Ha megkérdezném tőled most, hogy elkísérnél-e a bálba mit mondanál?

-Azt hiszem egy magabiztos igen. -mosolyodott el Rachelle

-Rachelle lennél a partnerem a ma esti bálban és megtisztelnél egy tánccal?

-Igen, szíves örömest.

Azután karon fogták egymást és a külvilágról megfeledkezve sétáltak be a tornaterembe.


-Annyira aranyosak, köszönöm a segítséget!

-Nagyon szívesen. Kedves a barátnőd. –válaszolt Edward.

-Köszönöm, mindent megbeszéltünk a repülőn.

-Ennek örülök. Jó téged újra emberek között látni.

-Köszönöm Bella.

-Hihetetlenül gyönyörű vagy! –mondta Edward elragadtatva.

-Hát ilyen génállománnyal ez a legkevesebb. De azért köszönöm.

-Hé, én is sokat lendítettem az ügyön.

-Persze Alice, neked is hálával tartozom. De nem mehetnénk már? Ebben a ruhában kissé hideg
van idekint.

-Legközelebb vegyél hozzá illő blézert. –mondta mosolyogva Alice.

-Nessie, ha jól tudom, és én az ilyeneket fejből tudni szoktam –mosolyodott el Edward. –neked
itt kell maradnod a bálon. Megígérted Rachelle-nek, hogy elkíséred.

-El is kísértem. És az csak azért volt, hogy ne féljen eljönni.

-Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!

-Összefogtatok ellenem? Légy szíves had ne kelljen maradnom. Csak unatkoznák egész este,
mivel nincs kísérőm. A barátaimat, pedig nem akarom zavarni.

-Hát ha csak ennyin múlik Edward itt marad veled. Mondjuk nincs megfelelő öltözetben, de
farmerben és pólóban is szívdöglesztő.

-Azt hiszem Nessie-nek van kísérője, és az nem én vagyok. Ugye Alice?

Mindenki Alice-re pillantott, aki épp visszatért a jelenbe.

-Pontosan. Azt hiszem mennünk kellene, Jasper már nagyon vár haza.

-És akkor ki lesz a kísérőm?

-Kicsim, azt hiszem valaki téged vár. –mondta Bella és elnézett mellettem.

Kíváncsian fordultam meg és amikor megláttam egy alakot a félhomályban döbbenet ült ki az
arcomra.

-Ő lesz a kísérőm? –kérdeztem hátat fordítva az autónak.

-Szép estét kicsim! –mondta Bella

-Ne legyél vele ellenszenves, kérlek! –kért Alice majd a kocsi hangtalanul suhant el a hátam
mögül.

Ez csak valami tévedés lehet. Az nem lehet, hogy Chris Montgomery legyen a partnerem. Teljes
mértékben kizárt.

Mivel a kocsi elhajtott nem volt más lehetőségem mint bemenni a tornaterembe. Kísérővel, vagy
anélkül az már lényegtelen. De az biztos, hogy nem Chris-szel.

Megfogtam a gyönyörű ruhám alját, hogy ne legyen teljesen mocskos és elindultam befelé. Egy halvány mosoly ült ki az arcomra, amint közelebb értem a várakozó Chris-hez, és a szegényes megvilágítás mellett látható voltam teljes pompában. Ugyanis heves szívdobogást hallottam az irányából, és egy elragadtatott sóhajt. Na igen könnyű a magamfajtának, aki mindenkit elbűvöl
pusztán a külsejével.

Már a bejárat előtt jártam, amikor felhangzott a nevem a hátam mögül.

-Renesmee.

Érdeklődve fordultam hátra.

-Senki sem szólít így. –közöltem vele mint egy tényként. –Meg sem ismertelek. Nem jellemző az
ilyen öltözék az iskolakerülő vagány gyerekekre.

-Pedig gyönyörű neved van, illik a viselőjéhez.

-Köszi. Szeretnél valamit vagy csak a nevem miatt tartasz fel?

-Beszélni szeretnék veled.

-Most is az csináljuk.

-Nem, most szurkáló megjegyzéseket mondogatsz

-Csak úgy viszonyulok hozzád, ahogy te énhozzám.

-Pontosan erről szeretnék beszélni veled.

-Hallgatlak. –fontam keresztbe a karom várakozásként.

-Nem sétálhatnánk? Csak itt a járdán, ahol nem lesz koszos a ruhád.

-Tőlem.

Azután elindultunk. Némán sétáltunk egymás mellett, amikor elhaladtunk a park melletti
padoknál.

-Nem ülünk le? –kérdeztem, mert elég hülyén éreztem magam a „beszélgetéstől”

-De.

Amint elhelyezkedtem a padnak támaszkodva (meggondoltam magam a leüléssel szemben,
nehogy tényleg összekoszoljam magam a padtól) kíváncsian fordultam felé.

-Szóval miről akartál velem beszélni?

Rám nézett, majd amikor kissé kezdtem magam zavarba érezni a bámulásától, megszólalt.

-Bocsánatot szeretnék kérni tőled! –jelentette ki.

-Parancsolj!

-Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam veled eddig. Csak tudod az első nap felbosszantottál
azzal a székes dologgal, utána meg beszólt Rachelle. Kissé kivoltam akkor egy régi történet
miatt! Elnézést, hogy tapló módjára viselkedtem. Nem ellened irányult.

-Utána meg ott volt az a balhé, amikor én voltam kikészülve, te meg elkezdtél szívatni Austinnal.

-Tényleg ne haragudj! Egyszerűen csak le kellett vezetni a feszkót valakin. Nem gondoltam komolyan amit mondtam.

-Semmi baj, én sem gondoltam azt a Kitty-s dolgot komolyan. Amúgy megkérdezhetem, hogy mi volt, ami miatt olyan rossz kedved volt?

-A testvérem miatt.

-Van testvéred?

-Volt. 6 éve eltűnt.

-Mi történt? Bocsánat, hogy kíváncsiskodom. Nem kell elmondanod, ha ne akarod.

-De szeretném. Eddig még senkinek sem beszéltem erről. Talán ha valakinek megnyílok
könnyebb lesz nekem is. Apám még kiskoromban elhagyott minket, ezért hármasban éltünk
Seattle-ben. Ekkor kezdődtek a támadások. Mindenki félni kezdett. Az újságok tele voltak vele. A nővérem, Bree elkéredzkedett anyától, hogy megnézzen a barátnőivel egy filmet a moziba. Anya nem engedte el. A végén mégis sikerült meggyőznie, hogy van nála paprikaspray meg amúgy is tanult a suliban önvédelmet. Így hát elment arra a filmre. Bár ne tette volna. A városban ekkoriban egy banda járt, aki miatt rengetegen eltűntek, és senki sem került elő többé. Nyomokat nem igazán hagytak maguk után, csak egyszer találtak egy hosszú lángvörös hajszálat a nyomszakértők. A rendőrök azt mondták biztos adtak neki valamit, amitől elkábult és utána magukkal vitték. A házunk előtt egy utcányira vált el a legjobb barátnőjétől, de soha nem ért haza. Ő volt a 9. áldozat. A rendőrség lezárta az ügyet, mivel nem voltak nyomok, meg azt mondták, hogy vége van mivel egyszer hirtelen abbamaradtak a támadások. Én pedig egyik napról a másikra elvesztettem a nővéremet. Ezért voltam annyira ideges akkoriban. Pedig tudom milyen rossz újnak lenni, egy idegen környezetben.

-Sajnálom. Köszönöm, hogy elmesélted nekem. Jobban vagy?

-Hát kicsit megkönnyebbültem. De kérlek ne mond el senkinek. Hiloban senki sem tud a nővéremről.

-Ez egyértelmű. Nem szoktam elárulni a titkokat. Ha jobban érzed magad tőle mesélhetsz a
nővéredről.

-Tényleg kíváncsi vagy rá?

-Persze, de csak akkor mesélj róla, ha téged ez nem zaklat fel.

-Vállig érő sötét haja volt, gyönyörű barna szemei és törékeny testalkata. Igazi társasági ember
volt. Mindenki imádta. Rengeteg barátja volt, és az volt minden vágya, hogy gyerekkel
foglalkozzon. Imádott élni. Akármi történt is velünk ő mindig pozitív oldalát nézte mindennek. Remek testvér volt, nagyon szerettük egymást.

Miközben mondta akaratlanul is a válla tettem a kezem együttérzésként. Ekkor egy régi elmosódott emléket láttam. Az arcát fürkésztem miközben beszélt, de ő az előbbi képet úgy gondolta, hogy az ő memóriája idézi vissza és nem az én képességem. Ez megnyugtatott. Most nincsenek olyan következményei a történéseknek mint korábban.

-Megkérdezhetem hány éve tűnt el?

-6 éve. Idén lenne 21 éves. Amikor lezárták az ügyét, megfogadtam, hogy megtalálom a tettest, és megbosszulom Bree-t. –elhallgatott, majd hozzátette. -Nessie köszönöm, hogy elmondhattam neked.

-Én köszönöm, hogy elmondtad. Azt, hogy ennyire megbíztál bennem.

-Tudod, ha nem akkor találkozunk, biztosan jól kijöttünk volna egymással. De már akkor úgy éreztem, hogy te más vagy mint a többiek. Sokkal különlegesebb!

15.fejezet

-Várj meg itt, mindjárt jövök!


-Hová mész?


-Megkérdezek valamit, de nyugi itt leszek nem sokára. -sarkon fordultam és elrohantam a reptér belseje felé.


Alig egy perc múlva már a Jegyeladásnál álltam. Egy 4 fős család, egy idős házaspár és egy utazó ügynök állt előttem, de nagyon lassan haladt a sor. Majdnem 10 perc telt el, de még mindig a család állt a pult előtt.



-Siet, aranyom? –kérdezte tőlem a nénike.




-Csókolom, igen sietek. Nagyon fontos lenne eljutnom Ottawába. Este van a bálunk nekem és a barátnőmnek és még a repülőtérről is utaznunk kell.





-Diákbál. Ó azt, hogy szerettem. Ott ismertem meg Frank-et, a férjemet is. Gyere csak ide elébünk, mi ráérünk. Az nem hagyhatom, hogy te lekéssd ezt a nagy esemény.






-Ó, köszönöm. Ígérem gyors leszek.







-Hé, mi az, hogy előre engedi. –szólalt meg dühösen az utazó ügynök.








-Magának nem volt bálja, jó ember.
-De volt.
-Na és milyen lett volna, ha lekési. Egész életében sajnálta volna.
-Na jól van, menjen.
-Köszönöm. –rebegtem és örültem, hogy ilyen szerencsém van.
Amint a sor elejére álltam, a család már végzett is, így éppen én következtem.
-Jó napot kívánok! Miben segíthetek? –kérdezte tőlem a hölgy, aki a pult túloldalán ült.
-Jó napot! Mikor megy Ottawába a következő járat?
-Azonnal nézem. 3 óra múlva.
-Mikorra ér oda pontosan?
-19óra 55 perckor.
-Kérnék rá 2 jegyet.
-Csak az első osztályon van már szabad hely.
-Rendben, akkor kérek 2 jegyet az első osztályra.
-45000$ lesz.
Átnyújtottam a nevemre szóló bankkártyát és áldottam Alice képességét. Milyen jó a családban egy testvér, aki előre tudja mibe kell befektetni a tőzsdén. Ez apró pénz volt a család évtizedek alatt felgyülemlett pénzéből.
-Parancsoljon, a gépe az 5 kaputól indul kereken 16 órakor. A beszállás és a csomagok feladása miatt kérjük legkésőbb 14óra45kor jelenjen meg. Köszönöm. Viszlát!
-Viszlát!
Már rohantam is a jegyekkel egyenesen Rachelle-hez.
-Mond azt, hogy van ruhád a bálra?
-Nincs nem vettem, mivel tudtam, hogy úgysem megyek el. De miért?
-Útközben elmagyarázom, gyerünk. Alig több mint 2 óránk van a beszállásig.
Avval kirohantam a csomagjaimmal a reptér elé, és megállítottam egy taxit.
-Hová lesz a fuvar?
-A város legjobb estélyi ruha üzletébe, amilyen gyorsan csak lehet. Dupla árat fizetek, ha a legrövidebb úton megy.
Rachelle elképedve bámult rám
-Szállj be és nyomás!
-De nekem nincs pénzem estélyi ruhára.
-Nem is kell. Én fizetem. Ha már elszúrtam a közös bálotokat Austinnal, helyrehozom amit lehet.
-Köszönöm.
Ekkor már Boston utcáin jártunk. Pár perccel később megálltunk egy 3 emelet magas bolt előtt.
-Parancsoljon a legjobb bolt! Aki Bostonban jól akar kinézni az itt vásárol. Remélem találnak megfelelő ruhát!
-Köszönöm, mennyit fizetek?
-15$-t, jó vásárlást.
-Köszönjük. –odaadtam egy 20$-ost és besiettem az üzletbe Rachellel és a csomagjaikkal.

Az elkövetkező 1,5 óra avval telt el, hogy Rachelle-nek kerestük a ruhát és a kiegészítőket. Egy spagetti pántos vajszínű ruha mellett döntöttünk, ami végigkövette Rachelle alakját, és az alján habos volt. Mellé egy színben hozzáillő táskát és cipőt választottunk.
-Annyira köszönöm Nessie. Ezek annyira csodásak. Olyan hálás vagyok.
-Nem kell. Nagy örömmel teszem. Na most már mehetünk?
-Neked nem veszünk ruhát?
-Nem, én nem megyek a bálba. Mondtam már nincs párom.
-Arról szó sem lehet. Párral vagy pár nélkül nekem lényegtelen, de az biztos, hogy eljössz a bálba. Egyedül nem fogok elmenni.
-Austinnal leszel a bálban.
-De nekem el kell kísérned. Ha nem jössz én sem megyek, akár ott lesz Austin akár nem.
-Hát jó.
-Rendben. Na gyere most te jössz.

Szerencsére nekem gyorsabban találtunk ruhát. Egy pánt nélküli mélyvörös ruha mellett döntöttem, ami egyszerű, de nagyszerű volt. A selyemruhának kis uszálya volt. Az egész ruha egy anyagból állt, amit körbetekertek és szorosan a ruha tetejéhez varrtak. Így olyan volt mintha egy tipikus indiai ruha lenne rajtam. Úgy néztem ki benne mintha csak rám öntötték volna.
A megfelelő kiegészítők megtalálása után gyorsan fizettünk, majd fogtunk egy taxit és a reptérre mentünk. Pont 14óra45-re értünk oda, az utaskísérő épp csak, hogy felengedett minket a gépre.
A repülőn végre kifújhattuk magunkat.
-Hát ez meleg volt. Láttad, hogy nézett ránk az utaskísérő?
-Ha egy fél perccel később érünk oda, biztosan nem engedett volna fel minket a gépre.
-Te nem vagy éhes? Én mindjárt éhen halok. Egész nap nem ettem.
-Pont én is ajánlani akartam, hogy együnk valamit a nagy izgalmakra.
Bár nem volt szükségem semmi ételre, mivel reggel annyit ettem, hogy még 1 napig biztosan meg lettem volna élelem nélkül, emberinek kellett tűnnöm.
Miután nyugodtan felszálltunk és ettünk beszélgetni kezdtünk a bálról.
-Tudod Nessie nem tudom, hogy fogunk odaérni. Még a ruhát is fel kell valahol venni és azután ott a smink és a haj is. Őrültség volt, hogy visszajöttünk. Mire mindennel kész leszünk rég vége lesz a bálnak.
-Ne mondj ilyet! Nem ezért vettem egy gyönyörű ruhát neked.
-Tudom, és nagyon köszönöm, de biztosan nem fogunk odaérni. Maga az út vissza majd 2 óra hossza.
-Evvel nem lesz gond. Tudok egy jó sofőrt, aki gyorsan és biztonságosan vezet. És a smink és frizura kérdés is meg lesz oldva.
-Tényleg?
-Igen.
-Kik azok?
-Edward és Alice. Náluk jobb sofőrt és sminkest nem ismerek
-A testvéred fog hazavinni minket?
-Igen, mi bajod vele?
-Semmi, csak tudod valamiért olyan furcsa. Nem csak ő az egész családod. De ne sértődj meg te teljesen normális vagy. Azonkívül, hogy szórod a pénzt.
-Köszi. Nyugi ő csak vezetni fog, mi pedig hátul ülünk majd. De ha már itt tartunk nem ártana felhívnom, hogy időben kiérjenek a géphez.
Befordultam az ablak felé és már tárcsáztam is a számot. Már az első csengetésre felvették a telefont.
-Szia Nessie! Milyen Boston? Hogy érzed magad?
-Szia Alice! Jól vagyok, de nem igazán tudom milyen Boston.
-Ezt sejtettem. Gondolom ki kell menni értetek a reptérre. Épp most volt egy vízióm. Már indulunk is. Mit vigyek?
-A sminkkészletedet és találd ki, hogy a kocsiban, hogy fogod megcsinálni a hajunkat. Szólnál Edward-nak is? Kellene egy jó sofőr.
-Persze már indulunk is. Mikor ér be pontosan a gép?
-19óra55kor. Akkor ott találkozunk. Szia!
-Megbeszéltük. Szia!
Miután megnyomtam a Hívás vége gombot máris fordultam vissza Rachelle-hez.
-Mindent elintéztem. Már csak a ruhát kell felvennünk a WC-ben.
-Jól hallottam, hogy az előbb azt mondtad a telefonba, hogy „találd ki, hogy a kocsiban, hogy fogod megcsinálni a hajunkat”?
-Igen. Nyugi, Alice tudja mit csinál. Bízz benne!
-Hát jó, de ha nem sikerül.
-Nyugalom sikerülni fog. Most, pedig elmegyek a WC-re és átöltözöm.
-Itt fogunk átöltözni?
-Hát a kocsi vár minket a reptéren, szóval gondolom igen.
-Nessie, te tényleg őrült vagy! Először fogod magad és veszel 2 jegyet visszafele, ami gondolom egy vagyon volt, azután vettél nekem egy estélyi ruhát, ami szintén egy vagyon volt. Most, pedig kitaláltad, hogy egy repülőn öltözünk át, ráadásul az egyik nővéred egy autóban fog minket kicsinosítani.
-Köszi, ezt bóknak veszem. A jó cél érdekében bármire képes vagyok. Amúgy szerintem inkább kreativitás mint őrültség kérdése.
-Ez igaz, a kreatív szó tökéletesen illik rád.
-Köszönöm. Most, pedig megyek és átöltözöm.
-Én már meg sem szólalok.
Elmosolyodottam majd elmentem.
A repülőgép elejében volt a mozgássérültek részére fenntartott toalett, ami elég tágasnak tűnt ahhoz, hogy kényelmesen át lehessen benne öltözni. Amikor minderről meggyőződöttem, felhívtam Austint.
-Helló Austin, Nessie vagyok.
-Szia Nessie! Hogy vagy? Nagyon beteg vagy még?
-Köszönöm egyre jobban vagyok. És készülsz már a bálra?
-Nem, megyek el. Csak azért, hogy ott ácsorogjak? Rachelle sem lesz ott, mert valami családi programja van, és egész hétvégén nem lesz itthon.
-Annyira sajnálom! Menj el légy szíves a kedvemért!
-Hát nem is tudom. Nincs túl sok kedvem hozzá.
-Kérlek! Ha elmész ígérem lesz számodra egy meglepetésem, de ne kérdezz semmit.
-Rendben. Hányra legyek ott?
-9óra megfelel? Kész vagy annyi idő alatt?
-Nem vagyok én lány, hogy órákat szépítkezzek.
-Jól van, köszönöm. Jó szórakozást! Most leteszem. Szia!
-Oké, szia! Ja és gyógyulást!
Azután gyors átöltöztem.
-Na hogy festek?
-Észveszejtően. Ez a vörös szín hihetetlenül jól áll a hajadhoz.
-Köszönöm, most te jössz.
Fél óra alatt átöltöztünk a többi utas nem kis meglepődésére. A leszállást már mindketten az ülésükben kezdtük meg.