Az egyik borongós napon váratlan dolog történt. Chris Mongomery a parkolóban odajött hozzám. Akkor valamiért különösen rossz napom volt és ő még fokozta a jó hangulatom.
-Szia Nessie! Hallottam, hogy dobott a kis indián macsód. Véget ért a nagy szerelem? Milyen kár érte. Azóta meg olyan vagy mint valami zombi, mert elhagytak. Már ne haragudj, de ez azért elég gáz. Most meg Austinnal kavarsz. Nem semmi egy ringyó vagy.. Gyorsan megtaláltad az újabb „nagy szerelmet”. –röhögött a képembe.
A döbbenettől megszólalni sem tudtam. Amikor megtaláltam a hangom nem hagytam szó nélkül az imént hallottakat.
-Mit képzelsz magadról Chris? Egyáltalán miért szólsz bele olyan dologba amihez az égvilágon semmi közöd. Mit tettem én ellened, hogy felhatalmazva érzed magad, arra hogy, véleményt mondj rólam. Jacobot, pedig ne becsméreld, mert még így is százszor jobb ember mint te valaha is leszel. És, hogy tudd, nem járok Austinnal. Amúgy te piszkálsz engem, amikor te meg ágyba bújsz Kitty Spingfielddel, hogy aztán az egész iskolának avval dicsekedjetek? És még én vagyok ringyó? Ugyan, akkor magadra mit mondasz, aki kiteregeti a szexuális életét mindenkinek. Most akkor kinek kellene kit leszólnia? Amúgy is oltári nagy bunkó vagy, mert élvezed, ha mások szenvednek. Aljas vagy és gusztustalan.
Azután sarkon fordultam és otthagytam. A fél suli minket bámult, de ez abszolút nem érdekelt. Végre kiadhattam az összes dühömet. Sokkal könnyebbnek éreztem a szívem ezután.
A következő szünetben véletlenül hallottam meg, hogy Chris kiosztja Kittyt. Az ebédlő előtti folyosón ácsorgott Kitty és a Bolticicák, amikor Chris odament hozzá.
-Te hazug ribanc! Mit képzelsz magadról? Azt terjeszted, hogy összefeküdtem veled. Hamarabb döntök hanyatt egy leprás hajléktalant mint téged. A képzelgéseidet, pedig tartsd meg magadnak.
Kitty meg sem tudott szólalni a szégyentől. Azután bőgni kezdett és elrohant. A nap további részében senki sem látta. Chris, pedig dühös arccal fújtatva ment el a következő órájára.
Földrajzórán nem kis megdöbbenésemre egy szeplős stéber lány ült le mellém. Amikor rákérdeztem, hogy miért, szűkszavúan válaszolt.
-Chris megkért, hogy üljek a helyére, mert az utóbbi időben, romlott a látása és a második padból jobban látja a táblát. Én, pedig beleegyeztem.
A lány szavaiból csak úgy sütött, hogy fülig szerelmes Chris-be. A Chris szavaiból, pedig az, hogy kitalált egy gyenge kifogást, hogy elüljön mellőlem.
Az ebédnél Rachelle a köszönésen túl megjegyezte, hogy jól felbolydítottam az iskolát. De semmi többet.
A délután sem telt el eseménytelenül. Este telefonhívást kaptunk Forksból.
-Jó estét Cullen ház, itt Bella Cullen beszél.
-Szerbusz Bella, Sue vagyok. Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak.
-Szia Sue, semmi baj. Miben segíthetek?
-Charlie-ról lenne szó. Billy nagyon beteg. Azt hiszem, meg fog halni. Charlie-nak támaszra lenne szüksége. Én itt vagyok, de nem hiszem, hogy egyedül győzöm majd. Nem tudnátok visszajönni Nessie-vel pár napra?
-Nem is tudom. Nessie nagyon rosszul viseli a szakítást. De én feltétlenül elmegyek.
-Nem sok idő lenne. Elég lenne egy hét, talán kettő. Kérlek mond meg Nessienek, hogy Charlienak nagyon fontos lenne.
-Próbálom meggyőzni. A hétvégén jó lesz, ha megyünk?
-Már a hétvégén? Nagyon örülnénk nektek. De azt hiszem előtte, tudnod kell valamit.
-Seth már elmondta, hogy a szobámban laksz. Nem kell elköltöznöd Sue. Nagyon örülök, hogy ott vagy és vigyázol Charliera.
-Köszönöm Bella.
-Én köszönöm, és ne mond el neki, hogy odamegyünk. Legyen csak meglepetés.
-Rendben. Üdvözlöm a többieket. Szia Bella!
-Átadom. Jó éjt Sue!
Miután anya lerakta a telefont, megszólaltam a lépcső tetején ülve.
-Nem fogok visszamenni Forksba.
-Nem is hallottam, hogy itt vagy. Kérlek Nessie, nem kell Jacobbal találkoznod, ha nem akarsz.
-Nem is fogok, mivel nem megyek vissza.
-Nessie, itt nem Jacob-ról van szó. Billy beteg és Charlienak szüksége van a támogatásunkra. A nagyapád miatt, kérlek.
-Rendben, de csak nagyapa miatt. Nem akarok találkozni vele.
-Köszönöm, kicsim!
Most erre mit mondjak? Majd bele örülök, hogy nincs velem Jacob, és most még menjek vissza az emlékekkel teli házba. De nagyapának az a legjobb, hogyha a lánya és az unokája vele van, amikor a legjobb barátja haldoklik. És Sue azt mondta, elég egy hetet ott töltenünk. Egy hét nem olyan sok idő.
A péntek eseménytelenül suhant el, bár a tegnapi „veszekedések” pletykája még halható volt. Délután összekészülődtünk Bellával és másnap hajnalban visszaindultunk Forksba. Edward is jött volna, de Bella meggyőzte, hogy nem lenne sok értelme.
Így hát hajnalban elvittük a Volvót. Mivel Jasper régen használta a motorját, úgy döntött, hogy ezen a héten avval jár majd suliba. Megnéztem volna a diákok képét, amikor meglátják őt hétfő reggel azzal az észveszejtően jó motorral. A lányoknak csak úgy csorog majd a nyáluk. Alicet ismerve, már kedden megkéri Jaspert, hogy hadd menjen ő is a motorral. Mondjuk Alice-ből még azt is kinézem, hogy szűk bőrnaciban és farmerkabátban megy suliba. Jasper meg egész nap használhatja majd a képességét a felhevült fiúkon.
Az autó gyorsan suhant a kihalt úton. Bár anya is biztonságosan vezetett már, még sem ment soha 140km/h-nál többel. Míg a többiek még a 200km/h-tól sem riadtak vissza.
-Kicsim beszélhetnénk valamiről?
-Tudom, hogy Jacobról akarsz beszélni. Nagyon erősen próbálkozom, hogy túléljem mindezt.
-Mindenki tisztában van evvel. De ha te beszélni szeretnél erről nyugodtan megkereshetsz vele bármelyikünket. Mi segíteni szeretnénk, és nem akarjuk, hogy magadban emésszen fel a bánat. Nekem elhiheted, hogy nagyon rossz érzés.
-Igen, Alice mesélte. Hogy voltál képes túlélni? Hisz apával olyan tökéletesek vagytok. Annyira összeilletek.
-Nem éltem túl. Akkoriban egy részem halott volt. Egy elég nagy részem. Homályosan emlékszem még egy beszélgetésre Charlie és Alice között. Akkor történt amikor Alice azt hitte meghaltam. Látott leugrani egy szikláról. Eltudod rólam képzelni, hogy leugrottam egy szikláról csak úgy heccből? Nagyon örült voltam akkoriban. Visszatérve a beszélgetésre. Reggel volt és én lent aludtam a kanapén, amikor kint beszélgettek a konyhában.
„-Rosszul bírta?
-Nagyon rosszul.
-Mond el! Szeretném pontosan tudni, mi történt azután, hogy elmentünk!
-Soha életemben nem éreztem még olyan tehetetlennek magamat. Nem tudtam, mit csináljak. Az az első hét azt hittem, kórházba kell vitetnem. Nem evett, nem ivott, meg sem mozdult. Dr. Gerandy olyan szavakkal dobálózott, mint „katatónia”, de nem engedtem be Bellához, mert attól féltem, megijeszti.
-De aztán kilábalt ebből az állapotból?
-Írtam Renée-nek, hogy jöjjön érte, és vigye magával Floridába. Nem akartam, hogy én legyek az már úgy értem, ha kórházba kell vitetni, vagy valami. Azt reméltem, segít, ha az anyja ott lesz mellette. De amikor elkezdtük csomagolni a cuccait, na, akkor aztán magához tért azt nem kifejezés, hogy mennyire! Még soha nem produkált ehhez hasonló jelenetet. Sose volt hisztis, de akkor, te jó ég, micsoda dührohamot kapott! Széthajigálta a ruháit mindenfelé, és azt sikoltozta, hogy nem megy innen sehová.. aztán végre sírva fakadt. Azt hittem, ez lesz a fordulópont. Nem vitatkoztam vele, hagytam, hogy itt maradjon, ha akar. Eleinte úgy láttam, mintha javult volna a helyzet..
-De..?
-Újra elkezdett iskolába meg munkába járni, evett, aludt, megcsinálta a leckéjét. Ha valaki közvetlenül neki címzett egy kérdést, akkor felelt rá. De valahogy üres volt. Érzéketlen. Volt egy csomó apróság.. például nem hallgatott többet zenét, a szemetesben találtam egy csomó darabokra tört CD-t. Nem olvasott, és nem volt hajlandó megmaradni a szobában, ha ment a tévé.. nem mintha korábban túl sokat nézte volna. A végén aztán rájöttem, miről van szó. Próbál minden olyasmit elkerülni, ami emlékezteti.. őrá.. Alig tudtunk beszélni egymással, féltem, hogy olyasmit találok mondani, ami fölzaklatja… minden apróságtól összerezzent. Magától meg se nyikkant, szigorún csak arra válaszolt, amit kérdeztem tőle.
És mindig egyedül volt. Nem hívta vissza a barátait, így aztán egy idő után ők sem jelentkeztek többé. Holdkórosként kódorgott, mint egy élőhalott.. Még mindig a fülemben van, ahogy álmában sikoltozott..” (New Moon 414-415 oldal)
-El sem tudom képzelni, hogy Charlie mennyit szenvedett miattam. Nem akarom, hogy te is olyan legyél mint amilyen én voltam. A nagy szerelem téged is megtalál majd. Csak hinned kell benne. Kivételes vagy Renesmee, és ezt soha ne felejtsd el.
-Tudom anya. Hibrid vagyok és egy kezemen is megtudom számolni, hogy hány hozzám hasonló él még a világon. –hadartam az annyiszor elismételt mondatot.
-Nem erről beszéltem, kicsim. Te egy gyönyörű és értelmes lány vagy, akit nem lehet nem szeretni. És az akinek odaadod a szíved a legszerencsésebb a világon, és bolond, ha eldobja ezt az ajándékot. Tudnod kell, hogy soha sem magadat kell okolnod ha elhagynak. Te megkapod az esélyt, hogy találj egy még jobbat, aki igazán szeret majd, és kitart melletted jóban-rosszban.
A könnyeim kicsordultak, ahogy hallgattam szeretett anyám szavait.
-Köszönöm anya. –majd megpusziltam az arcát.
-Nagyon szívesen, kicsim.
Ezután csendben töltöttük el az utat.
Amint megnyomtam a csengőt, Sue hangját hallottam a házból.
-Gyertek be, a konyhában vagyok!
A sült hal illata már az ajtóban megcsapta az orrom.
Igaza van anyának, Sue tényleg sokat gondoskodik Charlieról.
Az üdvözlés után leültünk beszélgetni a konyhában. Helyesbítek anya és Sue beszélgetett míg én csak hallgattam. Felesleges közbeszólnom, mikor én is ugyanaz kérdezném mint ő.
-Hogy bírja?
-Tartja magát. Tudod, hogy milyen erős ember. De saját magad is láthatod. Nem sokára hazaér. Mióta Billy beteg, csak délig dolgozik, utána hazajön megebédel és egyenesen a rezervátumba megy. A munka előtt is mindig meglátogatja.
-Köszönöm, hogy gondoskodsz róla. El sem tudom képzelni mi lenne vele, ha nem lennél te.
-Nem fáradtság. Örökké hálás leszek neki azért, amit szegény Harry halálakor tett értem és a gyerekekért. Nélküle nem bírtam volna azokat a terheket.
-Megértem.
-Nagyon boldog lesz, ha meglát titeket. Nagyon hiányoztok neki.
-Ő is hiányzik nekünk. Mindjárt ideér, most fordult be a sarkon.
-Üljetek nyugodtan, míg megterítek.
-Arról szó sem lehet. Ha már itt vagyok természetes, hogy segítek. –pattantam fel gyorsan és már a tányérokért nyúltam.
Suenak még reagálni sem volt ideje, mire én már gyönyörűen megterítettem.
Visszaültem és néma csendben hallgattuk ahogy nagyapa leparkolja a rendőrautót a feljárón.
Erőtlenül csapta be a kocsiajtót és indult a ház felé.
Sue elé sietett és az ajtóban várta. Charlie gondterhelt pillantást vetett rá, majd egy
„Szia Sue!” után már lépett is befelé az ajtón lehajtott fejjel.
Sue fájdalmas képpel nézte végig ezt a jelenetet, de amikor már Charlie a kabátját és a csizmáját vetette lefelé, nem bírta tovább és megszólalt.
-Charlie, mondanom kell valamit.
Charlie nem szólt egy szót sem csak kérdően pillantott a még mindig az ajtóban ácsorgó Suera.
-Vendégeid érkeztek. A konyhában várnak az ebéddel együtt. Én megyek, van még pár elintézni való ügyem.
Egyértelmű volt, hogy Sue hármasban akart minket hagyni.
-Vendégek? –értetlenkedett Charlie, aki már a fegyvertáskáját akasztotta felfelé.
-Igen, azok. Most megyek is. Sziasztok! –szólt be még nekünk.
-Szia Sue! –szóltunk ki és figyeltük közben, ahogy nagyapa felcsillanó tekintettel azonosítja be a hangokat.
-Bells, Nessie?
-Igen, apa mi vagyunk azok.
-Úgy hiányoztatok. Minek köszönhetem a váratlan látogatást? –ölelgetett körbe minket nagyapa.
Mindketten elégedetten konstatáltuk, hogy az érkezésünk fényt vitt nagyapa gondterhelt arcára.
-Te is hiányoztál nekünk. Úgy gondoltuk örülnél, ha itt töltenénk pár napot Nessie-vel. Szóval?
-Persze. Maradhattok ameddig csak akartok. Hol fog Nessie aludni? Tudjátok Sue... –lett hirtelen ideges nagyapa hangja.
-Már mindent tudunk. Kényelmesen el tudok aludni a kanapén is. –szólaltam meg gyorsan mielőtt végighallgattuk volna a mentegetőzést.
-És a régi ház is üresen áll. Bármikor visszamehetünk, ha szükséges. –tette hozzá anya.
-Azt már nem. –dörrent fel Charlie.
-Tessék itt az ebéd! Sue csodás ebédet főzött neked. –terelte el a témát gyorsan anya.
-Mintha te azt tudnád?
Néha nagyapa nagyon haragos lesz, ha az egyetlen lánya változásáról van szó. Nehezen sikerült elfogadnia, hogy bármi is lett anyából, már nem az ő kicsi Bells-e többé.
-Mi történt Forksban mióta elköltöztünk? –tereltem most el én a szót.
-Billy nagyon beteg, de ezt neked Jacob biztosan mesélte. Már két hete csak fekszik. Kihívtak egy orvost Port Angeles-ből, de azt mondta, hogy nem tudja mi a baja. Billy nincs szállítható állapotban, a műszerek nélkül, pedig a rezervátumban nem tudja megvizsgálni. Ha javul az állapota, azonnal elszállítják. Erre nem sok esélyt látnak, mert 3 nap óta már nincs eszméleténél. Szegény kölyök nagyon rosszul viseli. Sam és a többiek tartják benne a lelket. –mondta Charlie megtört hangon.
-Sokat jársz hozzá? –érdeklődött anya.
-Minden reggel meglátogatom és a délutánokat is ott töltöm. Ebéd után is oda megyek. Eljöttök velem ugye? Jacob-nak sokat segítene, ha Nessie most mellette lenne.
Ettől a mondattól úgy éreztem magam, mintha szíven szúrtak volna, és megforgatták volna bennem a kést. De tűrtem. Megfogadtam magamban az induláskor, hogy bármi történjék is nem fogok összeroppanni.
-Persze, ez csak természetes. –mondtam fájdalmas hangon.
Eszerint nagyapa nem tudja, hogy Jacob és én nem vagyunk már egy pár.
-Akkor már indulhatunk is.
-Először edd meg a halat. Sue sokat foglalkozott vele, és Nessie sem evett ma még sok mindent.
10 perccel később anya már a tányérokat mosogatta el. Majd elindultunk Charlie rendőrautójával a rezervátumba.
