KELLEMES ÜNNEPEKET, ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET!

JÉGVIRÁG KÖLTÖZZÖN MINDEGYIK ABLAKBA,
GŐZŐLGŐ KALÁCSBÓL JUSSON AZ ASZTALRA.
LEGYEN SOK TWILIGHT, SZÍVEMBŐL KÍVÁNOM,
S HOGY GAZDAG ÖRÖMÖKBEN TELJEN A KARÁCSONY!!!
:-) PUSZI MINDENKINEK

u.i.: ez a meglepi fejezet, mivel a téliszünetben nem fogok tudni felrakni új fejezetet. olvassátok sok szeretettel

17.fejezet

Dermedten néztem rá, majd egy bájos mosolyt erőltettem arcomra.

-Persze, hogy azt hitted, hisz én vagyok az érdekes, új lány. Mintha új játékot kapnának a gyerekek.

-Én nem erre gondoltam. És neked van valami titkod, amit senki sem tud?

Nagyon nyeltem, nem akartam hazudni Chrisnek azok után, hogy beavatott a múltjába. De tudtam, hogy muszáj. Nem csak az én érdekemben, hanem az övében is. Anyának is ezért kellett vámpírrá változnia. Azért mert rájött a családunk titkára. A Volturi, pedig arra, hogy ő ismeri a titkot.

-Szóval valami titok, amit senki sem tud?

-Nincs, én elég hétköznapi lány vagyok.

-Hát ezt kétlem. Elég furcsa családod van.

-Erről nem szeretnék beszélni. De tény, hogy nem vagyunk egy szokványosak. De mindegyikünk úgy gondol Carlisle-ra és Esmére mint a szüleinkre.

-Sajnálom, lehet neked is könnyebb lenne, ha beszélnél erről valakivel.

-Talán, de én nem szeretnék. Egyszer lehet, de nem most. Nem válthatnánk témát?

-Hát rendben. Mit csináltál ma?

-Ez egy zűrős kérdés. –feleltem mosolyogva.

-Miért is?

-Hát megjártam Rachellel Bostont egy kis bevásárlás céljából.

-Közelebb nem találtatok megfelelő üzletet? –nézett rám kétkedve.

-Nem igazán. És te mit csináltál ma?

-Hát összevesztem Kitty Spingfielddel.

-Már megint? –kérdeztem mosolyogva.

-Igen, délután beállított hozzám, hogy vele menjek el a bálba.

-Erre te?

-Elküldtem.

-Miért?

-Hát tudod nem épp a kedvencem a suliban, mióta azt terjesztette, hogy lefeküdtem veled.

-De akkor miért ment el hozzád?

-Gondolom a múltkori balhé után megakarta mutatni, hogy neki volt igaza. De én amúgy sem vele jöttem volna a bálba.

-Akkor kivel jöttél?

-Tudod, nem vagyok egy ma született bárány, így poénból elhívtam az egyik spec. matekost.

-Ezt nem hiszem el. Tuti, hogy csak körítesz.

-Dehogy is. Mondjuk 2 perc után elváltunk, mert odament az egyik okos tojás ismerőséhez én meg jobbnak láttam egyedül bálozni. Közben, pedig titkon reménykedtem, hogy megérkezik valaki.

-Kire vártál? –kíváncsiskodtam érdeklődve. Akárki is az illető nagyon boldog lehet. Most, hogy kiderült milyen valójában Chris, nagy szerencséje van vele a barátnőjének.

-Már senkire.

Értetlenül álltam előtte.

-Megérkeztél.

Az értetlenséget döbbenet váltotta fel. Chris Montgomery velem akart eljönni a bálba. De hisz alig 10 perce, hogy kibékültünk. Nem értettem ezt a hirtelen változást.

-Te velem akartál eljönni a bálba? –formáltam lassan és érthetően a szavakat. Kimondva még hihetetlenebbnek tűnt.

-Igen. Tudod tartozol még nekem egy randival. Az első találkozásunkkor megígérted.
-Tisztán emlékszem, hogy mit mondtam. Szóval a ma esti bált úgy vegyem mintha a randink lenne?

-Igen, így legalább te is megúszod a több órás öltözködést és idegeskedést.

-Hát rendben. Akkor most mit csináljunk?

Chris megfogta a kezem és magával húzott a bálterem felé.

Amikor hozzámért a bőröm izzani kezdett, mint a tüzes vas. A vérem száguldozott az ereimben, és görcsbe rándult a gyomrom, a levegőt pedig gyorsabban vettem.

-Talán táncolhatnánk először. De tudod hosszú még az éjszaka.

Szó nélkül lépdeltem mellette. Amikor az ajtó elé értünk megálltam. Kíváncsian nézett rám. –

Történt valami? Meggondoltad magad? Nem muszáj, ha nem akarod.

Mélyen a szemébe néztem, és kiolvastam belőle a boldogság (és a szerelem?) apró csillámlásait. Chris Montgomery szerelmes belém? Ez hihetetlen, de én mit érzek iránta? Hisz alig beszéltem vele eddig. Bár én is éreztem azt amit ő az első találkozásunkkor, mégis akkor nem vettem róla tudomást. Hisz akkor még Jaket szerettem. Ilyen gyorsan túltettem magam rajta? Amióta az eszemet tudom mindig Jaket tekintettem a szerelem ki nem fogyó szökőkútjának. De akkor miért vagyok én itt Chris-szel? Ha már itt tartok kérdezett tőlem valamit. De mit feleljek?

-De szeretném. Sőt kifejezetten jól hangzik. Randizni az egész iskola előtt a suli legjobb pasijával, nem is rossz ötlet! –mondtam vidáman.

-Ezt most komolyan mondod?

-Már, hogy te vagy a suli legjobb pasija?

-Nem, ezt már tudtam eddig is. Azt, hogy az egész iskola előtt megakarsz jelenni velem?

-Hát, te mondtad, hogy ez az elmaradt randink. Na gyere és figyelj, hogy nyűgözöm le az embereket.

-Már alig várom. Tudod mit? Versenyezzünk! –mondta majd kitárta az ajtót előttem.

Úgy lépkedtem be mint egy valódi hercegnő. Megálltam és megvártam amíg Chris becsukja az ajtót, majd amikor mellémért belékaroltam, és kedvesen rámosolyogtam.

-Hé, nem ér csalni! –suttogta a fülembe.

Elmosolyodtam majd érdeklődve néztem körbe. Amint végigfutattam a szemem az estélyis embereken, girlandokon, puncsos tálakon és más egyéb báli kiegészítőkön véget ért a zene. A Paramore Decode című számát egy gyönyörű lassú szám követte. Az első pár hang után felismertem ezt is. Kelly Clarkson Already Gone című száma volt. Miután elkönyveltem, hogy ki van jelen Chrisre pillantottam.

-Na jó, te nyertél. Eljössz velem táncolni?

-Épp kérni akartam.

Elindultunk a táncparkett közepe felé és a tömeg szabályosan kinyílt előttünk. Mindenki kíváncsian fordult felénk. Mi pedig elkezdtünk lassúzni a parkett közepén.

A következő pár óra teljesen összefolyt. Csak táncoltunk, kajáltunk, beszélgettünk egymással és a barátaimmal és közben jól éreztük magunkat. Amióta ide költöztünk most először voltam igazán boldog. Teljesen elengedtem magam. És megmutattam milyen az ha Nessie Cullen kinyílik az embereknek. A „lebegésem” közben még az is feltűnt, hogy Rachelle és Austin is rengeteget táncoltak, azután pedig eltűntek kettesben.

Hajnali 3-4 óra körül járhatott az idő, amikor az emberek igencsak megfogyatkoztak a táncparketten és a bálon egyaránt. Amikor Rachellék kéz a kézben odajöttek elbúcsúzni hozzánk tértem magamhoz.

-Sziasztok. Mi megyünk, Austin hazavisz a kocsijával. Ti nem jöttök?

-Sziasztok. Szerintem én is megyek.

-Hazaviszlek. –vágta rá egyből Chris.

-Nem kell köszönöm. Carlisle éjszakás a kórházban. Felhívom és hazafele menet felvesz.

-Biztosan?

-Igen, persze.

-Rendben akkor mi megyünk is. Majd hétfőn találkozunk. Jók legyetek! –mosolygott rám Rachelle.

-Ti is. Majd beszélünk. Vigyázzatok hazafelé! -mondtam és elköszöntem barátnőmtől.

Miután elmentek felhívtam Carlisle.

-Szia Carlisle, Nessie vagyok! Megkérdezhetem meddig dolgozol?

-Szia Nessie. Még van egy kis papírmunkám, de 10 perc múlva kész vagyok. Milyen Boston?

-Neked még nem is mondták? –lepődtem meg.

-Nem, micsodát?

-Hiloban vagyok, az iskolabálon. Este visszajöttem.

-Tényleg?

-Igen, majd otthon elmesélem. El tudsz jönni értem?

-Persze azonnal indulok. 5 perc múlva ott vagyok.

-Rendben, megvárlak a parkolóban. Szia!

-Szia!

Miután kinyomtam a telefont visszasétáltam Chris-hez.

-Carlisle 5 perc múlva ideér. Szerintem el is indulhatsz.

-Szó sem lehet róla, amíg nem láttam, hogy beszálltál a kocsiba.

-Hát jó. Chris köszönöm a mai estét, nagyon jól szórakoztam.

-Számomra volt a megtisztelést, és én is remekül éreztem magam. Nessie kérdezni szeretnék tőled valamit?

-Chris nagyon jó volt ez az este. Nem szeretnélek megbántani, de kérlek ne nehezítsd meg a helyzetet. Csak jól éreztük magunkat ennyi az egész.

-Rendben, ahogy akarod. Bár nagyot csalódtam benned.

-Miért is?

-Én kiöntöttem neked a lelkem, te pedig csak szórakoztál velem.

-Ez nem így van. Csak jól éreztük magunkat, és most már barátok vagyunk. Ennyi az egész.

-Hát sajnálom.

Carlisle ekkor fordult be a parkolóba.

-Most megyek, és tényleg köszönöm ezt az estét. Szia!

-Szia! –mondta közönyös hangon.

Miután odasétáltam a kocsihoz, beültem és a fejemet a nedves ablaknak támasztottam, ami kellőkép lehűtött.

-Szia Carlisle!

-Szia Nessie! Gyönyörű vagy.

-Köszi, te se panaszkodhatsz.

-Milyen volt az estéd?

-Remek. Megtanultam elvarrni a szálakat.

-Ezt hogy érted? –nézett rám Carlisle érdeklődve.

-Majd holnap elmesélem. –mondtam fáradtan azután lecsuktam a szemem és elaludtam.

18.fejezet

Másnap délelőtt a szobámban ébredtem. Homályos fény szűrődött be a szobám ablakán. Fáradtan indultam el a lépcső irányába, hogy a konyhából valami ételt vegyek magamhoz. Alig, hogy leértem a padlástérről már meg is hallottam szüleim hangját.

-Jó reggelt! –mondtam kissé rekedt hangon.
-Szia kicsim! Jól szórakoztál?
-Remekül. A többiek?
-Elmentek vadászni. De egy fél óra és itthon lesznek.
-Valamit meg kell kérdeznem tőletek, mielőtt a többieknek beszámolnák róla.
-Mond csak nyugodtan!
-Tegnap Chris-szel összebarátkoztam. Nagyon jól elszórakoztunk, és szerintem ő komolyabbra
akarta venni a dolgot.
-Hogy micsoda? –förmedt rám Edward.
-De mielőtt hazahozott Carlisle mondtam neki, hogy részemről csak barátok lennénk. Nem akartam, hogy valami olyanba keveredjen amit később megbánhat. Szerintetek jól cselekedtem?
-Örülök, hogy tudsz ilyen komoly döntéseket hozni. Már csak az a kérdés, hogy neked jó-e ez?
-Szerintem ez volt a legjobb döntés amit hozhattam. Bár Chris olyan lehetne nekem mint
amilyen neked volt Jake.
Edward arcán fájdalom suhant át.
-Elnézést.
-Megkérdezhetem, hogy mennyire kerültetek közel egymáshoz?
-Semmi sem történt. Beszélgettünk, ő elmesélte a múltját, táncoltunk és ettünk.
Amikor ezt mondtam egyből eszembe jutott, hogy megint „látomásom” volt.
-Honnan ismeri ezt a lányt? –kérdezte Edward
-Kicsodát?
-Ki az a lány, akit Chris mutatott neked?
-Megint működött a képességed?
-Igen. Ő Bree, Chris eltűnt nővére. Miért?
-Csak érdekelt. Nagyon hasonlít egy régi ismerősre.
Bella és én is kérdőn néztünk Edwardra, miközben hallottunk amint megjönnek a többiek.
-Sziasztok! –köszöntek nekünk
-Sziasztok! –mondtuk mi is.
-A jövő megváltozott. Miért is fogsz komolyan elbeszélgetni Nessie-vel? –kérdezte Alice
-Történt valami? –kérdezte tőlünk Carlisle.
-Nem. –vágtam rá egyből a választ
-Igen. –mondta ugyanekkor Edward.
-Miről van szó?
-Nessie megmutatnád Carlisle-nak Chris nővérének az arcát.
-Ő, igen. –mondtam
Amint odaértem Carlisle-hoz, Edward magyarázni kezdett.
-Kísértetiesen hasonlít a lányra Victoria csapatából és pontosan 6 éve tűnt el tisztázatlan
körülmények között. És nem utolsó sorban Bree a neve.
-Ő ugyanaz. –borzadt el Carlisle.
-Valaki nekem is elmagyarázná, hogy mi ez az egész és hogy honnan ismeritek Chris nővérét? –
néztem körbe dühösen a családon. Mindenkin láttam, hogy tudja miről van szó, de nem igazán akarják elárulni.
-Egy vámpír a múltból. –mondta Alice.
-Király. Mennyire a múltból?
-A közelmúltból. Akkor akadtunk vele össze, amikor Bella még ember volt. –közölte Emmett.
-Gondolom róla is azért nem beszéltetek, hogy megkíméljetek a múlttól. Miért van az, hogy
szinte semmit sem árultatok el eddig arról az időről, amikor még anya ember volt?
-Mert óvni akartunk ezektől. –jelentette ki Edward.
-Rendben. De mi köze van ennek a Victoriának, Chris nővéréhez?
-Miattam halt meg. –közölte csendesen Bella.
-Nem a te hibád. –ölelte meg Esme együtt érzően Bellát, amíg én teljesen ledöbbent állapotban
álltam a nappali közepén.
-Azt hiszem Nessie tudnod kell Bella emberi múltját. –mondta Carlisle majd a kanapéhoz
vezetett.
-Hallgatlak.
-Ezt hagy mondjam el inkább én. –mondta Edward, amint Carlisle vállára tette a kezét. –Azt hiszem evvel már régen tartozom neki.
Carlisle bólintott majd a többiekkel eltűnt a hátsó ajtóban.
Edward leült velem szembe és beszélni kezdett.
-Bree halála nem Bella hibája. Ezt tudnod kell. –mondta majd elhallgatott egy percre. –Minden
akkor kezdődött, amikor Bella rájött, hogy mi vagyok. Szerelmes voltam belé és ő is szeretett engem. Nekem ez a mai napig a világ egyik legnagyobb csodája. Tudta, hogy egy szörnyeteg vagyok mégis elfogadott és szeretett. Ekkor vittem őt haza először. Bemutattam a többieknek.
Mindenki többé kevésbé örült a boldogságunknak. Aznap este hatalmas vihar volt, és eldöntöttük, hogy baseballozunk egyet. Persze Bellát is elvittem mint nézőt. Bár tudtam, hogy 3 vándor vámpír van a közelben mégis kockáztattam életét. Az idegenek meghallották, hogy játszunk, és csatlakozni akartak. 2 férfi volt és 1 nő. Laurent, és egy pár, James és Victoria. Miután a balett stúdióban megöltük Jamest Victoria bosszút esküdött.
-James ügyét már régebben elmeséltétek egyszer. Ezután volt anya szülinapja is nem? Amikor
elhagytátok Forksot.
-Igen, de mialatt nem voltunk Forksban Laurent és Victoria visszatért. Laurentet a farkasok
megölték, de Victoria elmenekült.
Azután kezdődtek Seattle-ben a gyilkosságok, Bellához pedig betört egy idegen vámpír. Mi
ekkorra már visszatértünk, de nem tudtuk összekapcsolni a két ügyet. Azt hittük csak véletlen egybeesés. De amikor Bella rájött a kapcsolatra már minden világos volt. Victoria új vámpírokat teremtett, hogy elpusztítsanak minket és Bellát. A csata után az egyik vámpír megadta magát. Egy fiatal 15 év körüli lány volt, akit Bree-nek hívtak.
Csendben ültem eddig végig, de most közbe kellett szólnom.
-Chris nővére.
-Igen.
-De akkor mi történt vele? Hisz azt mondtad megadta magát.
-Meghalt. De nem mi öltük meg. A Volturinak is feltűntek a megszaporodott vámpírtámadások
Seattle-ben, és elküldtek 4 Volturi testőrt takarítani. Félix végzett Chris nővérével.
Egy percig némán meredtem magam elé. Akkor Edward megfogta a kezem és megmutatott egy emléket.
Jasperrel szemben a földön egy ismeretlen vámpír ült és nyögött ahogy meglátta anyát. Az arca hófehér volt, a szeme vörösben izzott, de tisztán ki lehet venni, hogy Bree volt az.
-De akkor miért hiszi azt anya, hogy miatta halt meg.
-Victoria az ő meggyilkolása miatt változtatott át annyi ártatlan ember. Bella ezt a mai napig nem tudta teljesen feldolgozni. Ráadásul avval, hogy ma kiderült, hogy Chris nővére is vámpír volt még rosszabbul fogja magát érezni. Kérlek Nessie, ne barátkozz Chris Montgomery-vel. Ha
Bella látja milyen jól elvagytok csak még rosszabban fogja magát érezni.
-Azért mert fájdalmat okozott Chris-nek. Nem szeretném, hogy anya szenvedjen miattam, és ha ez az ára akkor nem fogok Chris-szel barátkozni. Elkerülöm amennyire csak lehet.
-Köszönöm.
-Szívesen, de azt tudnod kell, hogy Chris bosszút esküdött.
-Amíg nem tudja a titkot, addig semmi baj sem történhet. Na most, menj és öltözz fel.
-Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem. Nem kell félni, hogy kiakadok a történetektől.
-Most már én is tudom. Olyan vagy mint Bella.
-Ezt, hogy érted?
-Hát emberként sem volt hétköznapi. Akár mi történt is, egy szemrebbenés nélkül elfogadott mindent.
-Ez jellemző rá.
-Rád is.
Elmosolyodtam majd adtam apámnak egy nagy puszit, és felmentem átöltözni.

Hétfőn reggel még az első óra előtt összefutottam Ashley-vel.
-Szia!
-Szia! Most már nem haragszol?
-Nem. Rachelle már gyerekkorom óta a legjobb barátnőm, és ezért voltam veled ilyen. Ne
haragudj, de nem tudtam a tervedről? Rachelle elmondta a bálon.
-Akkor szent a béke.
-Hát persze, de ha már a bálnál tartunk adhatok neked egy jó tanácsot?
-Persze.
-Ha jót akarsz magadnak, tartsd magad távol Chris-től. Nem az akinek mutatja magát.
-Ezt, hogy érted?
-Avval te is tisztában vagy, hogy a mi bandánk utálja.
-Igen, de azt nem tudom miért.
-Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjam. Amikor idejött mi fogadtuk be. Senki nem beszélt vele,
rajtunk kívül. Elég fura volt, de nem szóltunk egy rossz szót sem róla. De az egyből feltűnt mindenkinek, hogy ő inkább a nagymenőkkel lógna. Persze azt tudnod kell, hogy Rob meg ő nagyon jó haverok voltak. Az egyik nagymenő azt mondta neki, hogyha elcsábít engem, akkor beveszik maguk közé. Chris tudta, hogy Rob szerelmes belém mégis kikezdett velem. Mielőtt még bedőlhettem volna azonban Rob meghallotta, hogy mit akar Chris és bevallotta nekem, hogy mi érez. Azóta mindenki utálja Chris a bandából. De azt hiszem őt ez nem érdekli. A nagymenők között nagyon jól érzi magát. Rob pedig azóta is bánja, hogy valamikor barátkozott vele.
-Ez borzalmas. Nem is gondoltam volna, hogy Chris ilyenre is képes. De nyugi csak szórakoztunk a bálon. Csak barátok vagyunk.
-Oké, csak szóltam, hogy vigyázz vele.
-Köszi, észben tartom.
A beszélgetésünk végét a becsengetés jelentette.

16.fejezet

A repülő szakadó esőben szállt le, így ügyelniük kellett, nehogy összekoszoljuk a ruháinkat. Amint kiértünk a repülőtér elé, már kaptunk is két nagy esernyőt az ott várakozó Alice-től, Edward és Bella pedig berakta a kocsiba a csomagjaikat.

Mikor mindenki bent volt a kocsiban a sötét Mercedes már el is hajtott a repülőtérről.

-Sziasztok! –köszöntem boldogan. –Jó újra látni titeket!

-Sziasztok! –köszönt bátortalanul Rachelle.

-Rachelle ő itt Alice, Bella és Edward. Többiek ő itt Rachelle.

-Szia!

-Nessie megosztanád velem, hogy mi lesz az elkövetkező 1 órában a feladatom?

-Smink és fodrász leszel egy személyben. Remélem megbirkózol vele?

-Még jó! Edward felhúznád az elválasztó ablakot, kérlek. Varázsolni fogok!

Edward szó nélkül felhúzta az ablakot, és a városból kiérve a gázra taposott. Alice, pedig varázsolni kezdett.

Két hátitáska egész tartalma feküdt a lábaink előtt, amíg Alice dolgozott. A töltővel ellátott hajsütővas igencsak ritka darabnak számított errefelé, de Rachelle nem különösebben lepődött meg rajta. Mindenfelé csatok, hajlakkok, gumik és más egyéb a haj és a smink készítéséhez nélkülözhetetlen használati tárgyak hevertek.

Alice Rachelle haját féloldalt hátratűzte és behullámosította az egészet, majd egy a ruhához illő gyönyörű csattal dobta fel az egészet. Gondosan elrendezett minden tincset, mielőtt rátért volna az enyémet. A hajamat göndörre vasalta és egy szexi kontyba tűzte fel. Pár kóbor tincset kihagyott az amúgy rendezett egészből, de ez pont így volt tökéletes. Pár perc alatt a sminkeléssel is kész volt, így a Hilo táblát már bálra kész állapotban láttuk meg. Az órámon ekkor már elmúlt 9óra.


A fekete Mercedes lassított majd megállt az iskola előtt. A bált a tornateremben rendezték, mert csak itt fért el ennyi diák egyszerre. Edward, mint egy igazi sofőr kiszállt a kocsiból és kinyitotta az ajtót előttem.

-Várj itt egy percet légy szíves, és ha szólok, szállj ki. Bízz bennem!

-Rendben.

Elindultam a tornaterem bejárata felé. Az ajtóban Austin várakozott. Mondanom sem kell a lélegzete is elállt, amikor meglátott az estélyi ruhában.

-Szia Austin! Bocs a késésért!

-Szia! Fantasztikusan nézel ki! Te nem vagy beteg?

-Meggyógyultam. Köszönöm, de a bókot ne rám pazarold el! –mosolyodtam el a reakcióján.

-Hát akkor kire?

–Rachelle kiszállnál! –mondtam és hátrafordultam a kocsi felé.

Az ajtó kinyílt és mintha egy filmcsillag lenne, úgy szállt ki az autóból. Mondanom sem kell, hogy Austin álla hogy leesett.

-Jó szórakozást! –mondtam és visszamentem a kocsiban ülő szüleihez.

Rachelle és Austin, pedig csak néztek egymásra, magukba szíva a másik képét.

-Elkápráztatóan gyönyörű vagy ma!

-Köszönöm!

-Ha megkérdezném tőled most, hogy elkísérnél-e a bálba mit mondanál?

-Azt hiszem egy magabiztos igen. -mosolyodott el Rachelle

-Rachelle lennél a partnerem a ma esti bálban és megtisztelnél egy tánccal?

-Igen, szíves örömest.

Azután karon fogták egymást és a külvilágról megfeledkezve sétáltak be a tornaterembe.


-Annyira aranyosak, köszönöm a segítséget!

-Nagyon szívesen. Kedves a barátnőd. –válaszolt Edward.

-Köszönöm, mindent megbeszéltünk a repülőn.

-Ennek örülök. Jó téged újra emberek között látni.

-Köszönöm Bella.

-Hihetetlenül gyönyörű vagy! –mondta Edward elragadtatva.

-Hát ilyen génállománnyal ez a legkevesebb. De azért köszönöm.

-Hé, én is sokat lendítettem az ügyön.

-Persze Alice, neked is hálával tartozom. De nem mehetnénk már? Ebben a ruhában kissé hideg
van idekint.

-Legközelebb vegyél hozzá illő blézert. –mondta mosolyogva Alice.

-Nessie, ha jól tudom, és én az ilyeneket fejből tudni szoktam –mosolyodott el Edward. –neked
itt kell maradnod a bálon. Megígérted Rachelle-nek, hogy elkíséred.

-El is kísértem. És az csak azért volt, hogy ne féljen eljönni.

-Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!

-Összefogtatok ellenem? Légy szíves had ne kelljen maradnom. Csak unatkoznák egész este,
mivel nincs kísérőm. A barátaimat, pedig nem akarom zavarni.

-Hát ha csak ennyin múlik Edward itt marad veled. Mondjuk nincs megfelelő öltözetben, de
farmerben és pólóban is szívdöglesztő.

-Azt hiszem Nessie-nek van kísérője, és az nem én vagyok. Ugye Alice?

Mindenki Alice-re pillantott, aki épp visszatért a jelenbe.

-Pontosan. Azt hiszem mennünk kellene, Jasper már nagyon vár haza.

-És akkor ki lesz a kísérőm?

-Kicsim, azt hiszem valaki téged vár. –mondta Bella és elnézett mellettem.

Kíváncsian fordultam meg és amikor megláttam egy alakot a félhomályban döbbenet ült ki az
arcomra.

-Ő lesz a kísérőm? –kérdeztem hátat fordítva az autónak.

-Szép estét kicsim! –mondta Bella

-Ne legyél vele ellenszenves, kérlek! –kért Alice majd a kocsi hangtalanul suhant el a hátam
mögül.

Ez csak valami tévedés lehet. Az nem lehet, hogy Chris Montgomery legyen a partnerem. Teljes
mértékben kizárt.

Mivel a kocsi elhajtott nem volt más lehetőségem mint bemenni a tornaterembe. Kísérővel, vagy
anélkül az már lényegtelen. De az biztos, hogy nem Chris-szel.

Megfogtam a gyönyörű ruhám alját, hogy ne legyen teljesen mocskos és elindultam befelé. Egy halvány mosoly ült ki az arcomra, amint közelebb értem a várakozó Chris-hez, és a szegényes megvilágítás mellett látható voltam teljes pompában. Ugyanis heves szívdobogást hallottam az irányából, és egy elragadtatott sóhajt. Na igen könnyű a magamfajtának, aki mindenkit elbűvöl
pusztán a külsejével.

Már a bejárat előtt jártam, amikor felhangzott a nevem a hátam mögül.

-Renesmee.

Érdeklődve fordultam hátra.

-Senki sem szólít így. –közöltem vele mint egy tényként. –Meg sem ismertelek. Nem jellemző az
ilyen öltözék az iskolakerülő vagány gyerekekre.

-Pedig gyönyörű neved van, illik a viselőjéhez.

-Köszi. Szeretnél valamit vagy csak a nevem miatt tartasz fel?

-Beszélni szeretnék veled.

-Most is az csináljuk.

-Nem, most szurkáló megjegyzéseket mondogatsz

-Csak úgy viszonyulok hozzád, ahogy te énhozzám.

-Pontosan erről szeretnék beszélni veled.

-Hallgatlak. –fontam keresztbe a karom várakozásként.

-Nem sétálhatnánk? Csak itt a járdán, ahol nem lesz koszos a ruhád.

-Tőlem.

Azután elindultunk. Némán sétáltunk egymás mellett, amikor elhaladtunk a park melletti
padoknál.

-Nem ülünk le? –kérdeztem, mert elég hülyén éreztem magam a „beszélgetéstől”

-De.

Amint elhelyezkedtem a padnak támaszkodva (meggondoltam magam a leüléssel szemben,
nehogy tényleg összekoszoljam magam a padtól) kíváncsian fordultam felé.

-Szóval miről akartál velem beszélni?

Rám nézett, majd amikor kissé kezdtem magam zavarba érezni a bámulásától, megszólalt.

-Bocsánatot szeretnék kérni tőled! –jelentette ki.

-Parancsolj!

-Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam veled eddig. Csak tudod az első nap felbosszantottál
azzal a székes dologgal, utána meg beszólt Rachelle. Kissé kivoltam akkor egy régi történet
miatt! Elnézést, hogy tapló módjára viselkedtem. Nem ellened irányult.

-Utána meg ott volt az a balhé, amikor én voltam kikészülve, te meg elkezdtél szívatni Austinnal.

-Tényleg ne haragudj! Egyszerűen csak le kellett vezetni a feszkót valakin. Nem gondoltam komolyan amit mondtam.

-Semmi baj, én sem gondoltam azt a Kitty-s dolgot komolyan. Amúgy megkérdezhetem, hogy mi volt, ami miatt olyan rossz kedved volt?

-A testvérem miatt.

-Van testvéred?

-Volt. 6 éve eltűnt.

-Mi történt? Bocsánat, hogy kíváncsiskodom. Nem kell elmondanod, ha ne akarod.

-De szeretném. Eddig még senkinek sem beszéltem erről. Talán ha valakinek megnyílok
könnyebb lesz nekem is. Apám még kiskoromban elhagyott minket, ezért hármasban éltünk
Seattle-ben. Ekkor kezdődtek a támadások. Mindenki félni kezdett. Az újságok tele voltak vele. A nővérem, Bree elkéredzkedett anyától, hogy megnézzen a barátnőivel egy filmet a moziba. Anya nem engedte el. A végén mégis sikerült meggyőznie, hogy van nála paprikaspray meg amúgy is tanult a suliban önvédelmet. Így hát elment arra a filmre. Bár ne tette volna. A városban ekkoriban egy banda járt, aki miatt rengetegen eltűntek, és senki sem került elő többé. Nyomokat nem igazán hagytak maguk után, csak egyszer találtak egy hosszú lángvörös hajszálat a nyomszakértők. A rendőrök azt mondták biztos adtak neki valamit, amitől elkábult és utána magukkal vitték. A házunk előtt egy utcányira vált el a legjobb barátnőjétől, de soha nem ért haza. Ő volt a 9. áldozat. A rendőrség lezárta az ügyet, mivel nem voltak nyomok, meg azt mondták, hogy vége van mivel egyszer hirtelen abbamaradtak a támadások. Én pedig egyik napról a másikra elvesztettem a nővéremet. Ezért voltam annyira ideges akkoriban. Pedig tudom milyen rossz újnak lenni, egy idegen környezetben.

-Sajnálom. Köszönöm, hogy elmesélted nekem. Jobban vagy?

-Hát kicsit megkönnyebbültem. De kérlek ne mond el senkinek. Hiloban senki sem tud a nővéremről.

-Ez egyértelmű. Nem szoktam elárulni a titkokat. Ha jobban érzed magad tőle mesélhetsz a
nővéredről.

-Tényleg kíváncsi vagy rá?

-Persze, de csak akkor mesélj róla, ha téged ez nem zaklat fel.

-Vállig érő sötét haja volt, gyönyörű barna szemei és törékeny testalkata. Igazi társasági ember
volt. Mindenki imádta. Rengeteg barátja volt, és az volt minden vágya, hogy gyerekkel
foglalkozzon. Imádott élni. Akármi történt is velünk ő mindig pozitív oldalát nézte mindennek. Remek testvér volt, nagyon szerettük egymást.

Miközben mondta akaratlanul is a válla tettem a kezem együttérzésként. Ekkor egy régi elmosódott emléket láttam. Az arcát fürkésztem miközben beszélt, de ő az előbbi képet úgy gondolta, hogy az ő memóriája idézi vissza és nem az én képességem. Ez megnyugtatott. Most nincsenek olyan következményei a történéseknek mint korábban.

-Megkérdezhetem hány éve tűnt el?

-6 éve. Idén lenne 21 éves. Amikor lezárták az ügyét, megfogadtam, hogy megtalálom a tettest, és megbosszulom Bree-t. –elhallgatott, majd hozzátette. -Nessie köszönöm, hogy elmondhattam neked.

-Én köszönöm, hogy elmondtad. Azt, hogy ennyire megbíztál bennem.

-Tudod, ha nem akkor találkozunk, biztosan jól kijöttünk volna egymással. De már akkor úgy éreztem, hogy te más vagy mint a többiek. Sokkal különlegesebb!

15.fejezet

-Várj meg itt, mindjárt jövök!


-Hová mész?


-Megkérdezek valamit, de nyugi itt leszek nem sokára. -sarkon fordultam és elrohantam a reptér belseje felé.


Alig egy perc múlva már a Jegyeladásnál álltam. Egy 4 fős család, egy idős házaspár és egy utazó ügynök állt előttem, de nagyon lassan haladt a sor. Majdnem 10 perc telt el, de még mindig a család állt a pult előtt.



-Siet, aranyom? –kérdezte tőlem a nénike.




-Csókolom, igen sietek. Nagyon fontos lenne eljutnom Ottawába. Este van a bálunk nekem és a barátnőmnek és még a repülőtérről is utaznunk kell.





-Diákbál. Ó azt, hogy szerettem. Ott ismertem meg Frank-et, a férjemet is. Gyere csak ide elébünk, mi ráérünk. Az nem hagyhatom, hogy te lekéssd ezt a nagy esemény.






-Ó, köszönöm. Ígérem gyors leszek.







-Hé, mi az, hogy előre engedi. –szólalt meg dühösen az utazó ügynök.








-Magának nem volt bálja, jó ember.
-De volt.
-Na és milyen lett volna, ha lekési. Egész életében sajnálta volna.
-Na jól van, menjen.
-Köszönöm. –rebegtem és örültem, hogy ilyen szerencsém van.
Amint a sor elejére álltam, a család már végzett is, így éppen én következtem.
-Jó napot kívánok! Miben segíthetek? –kérdezte tőlem a hölgy, aki a pult túloldalán ült.
-Jó napot! Mikor megy Ottawába a következő járat?
-Azonnal nézem. 3 óra múlva.
-Mikorra ér oda pontosan?
-19óra 55 perckor.
-Kérnék rá 2 jegyet.
-Csak az első osztályon van már szabad hely.
-Rendben, akkor kérek 2 jegyet az első osztályra.
-45000$ lesz.
Átnyújtottam a nevemre szóló bankkártyát és áldottam Alice képességét. Milyen jó a családban egy testvér, aki előre tudja mibe kell befektetni a tőzsdén. Ez apró pénz volt a család évtizedek alatt felgyülemlett pénzéből.
-Parancsoljon, a gépe az 5 kaputól indul kereken 16 órakor. A beszállás és a csomagok feladása miatt kérjük legkésőbb 14óra45kor jelenjen meg. Köszönöm. Viszlát!
-Viszlát!
Már rohantam is a jegyekkel egyenesen Rachelle-hez.
-Mond azt, hogy van ruhád a bálra?
-Nincs nem vettem, mivel tudtam, hogy úgysem megyek el. De miért?
-Útközben elmagyarázom, gyerünk. Alig több mint 2 óránk van a beszállásig.
Avval kirohantam a csomagjaimmal a reptér elé, és megállítottam egy taxit.
-Hová lesz a fuvar?
-A város legjobb estélyi ruha üzletébe, amilyen gyorsan csak lehet. Dupla árat fizetek, ha a legrövidebb úton megy.
Rachelle elképedve bámult rám
-Szállj be és nyomás!
-De nekem nincs pénzem estélyi ruhára.
-Nem is kell. Én fizetem. Ha már elszúrtam a közös bálotokat Austinnal, helyrehozom amit lehet.
-Köszönöm.
Ekkor már Boston utcáin jártunk. Pár perccel később megálltunk egy 3 emelet magas bolt előtt.
-Parancsoljon a legjobb bolt! Aki Bostonban jól akar kinézni az itt vásárol. Remélem találnak megfelelő ruhát!
-Köszönöm, mennyit fizetek?
-15$-t, jó vásárlást.
-Köszönjük. –odaadtam egy 20$-ost és besiettem az üzletbe Rachellel és a csomagjaikkal.

Az elkövetkező 1,5 óra avval telt el, hogy Rachelle-nek kerestük a ruhát és a kiegészítőket. Egy spagetti pántos vajszínű ruha mellett döntöttünk, ami végigkövette Rachelle alakját, és az alján habos volt. Mellé egy színben hozzáillő táskát és cipőt választottunk.
-Annyira köszönöm Nessie. Ezek annyira csodásak. Olyan hálás vagyok.
-Nem kell. Nagy örömmel teszem. Na most már mehetünk?
-Neked nem veszünk ruhát?
-Nem, én nem megyek a bálba. Mondtam már nincs párom.
-Arról szó sem lehet. Párral vagy pár nélkül nekem lényegtelen, de az biztos, hogy eljössz a bálba. Egyedül nem fogok elmenni.
-Austinnal leszel a bálban.
-De nekem el kell kísérned. Ha nem jössz én sem megyek, akár ott lesz Austin akár nem.
-Hát jó.
-Rendben. Na gyere most te jössz.

Szerencsére nekem gyorsabban találtunk ruhát. Egy pánt nélküli mélyvörös ruha mellett döntöttem, ami egyszerű, de nagyszerű volt. A selyemruhának kis uszálya volt. Az egész ruha egy anyagból állt, amit körbetekertek és szorosan a ruha tetejéhez varrtak. Így olyan volt mintha egy tipikus indiai ruha lenne rajtam. Úgy néztem ki benne mintha csak rám öntötték volna.
A megfelelő kiegészítők megtalálása után gyorsan fizettünk, majd fogtunk egy taxit és a reptérre mentünk. Pont 14óra45-re értünk oda, az utaskísérő épp csak, hogy felengedett minket a gépre.
A repülőn végre kifújhattuk magunkat.
-Hát ez meleg volt. Láttad, hogy nézett ránk az utaskísérő?
-Ha egy fél perccel később érünk oda, biztosan nem engedett volna fel minket a gépre.
-Te nem vagy éhes? Én mindjárt éhen halok. Egész nap nem ettem.
-Pont én is ajánlani akartam, hogy együnk valamit a nagy izgalmakra.
Bár nem volt szükségem semmi ételre, mivel reggel annyit ettem, hogy még 1 napig biztosan meg lettem volna élelem nélkül, emberinek kellett tűnnöm.
Miután nyugodtan felszálltunk és ettünk beszélgetni kezdtünk a bálról.
-Tudod Nessie nem tudom, hogy fogunk odaérni. Még a ruhát is fel kell valahol venni és azután ott a smink és a haj is. Őrültség volt, hogy visszajöttünk. Mire mindennel kész leszünk rég vége lesz a bálnak.
-Ne mondj ilyet! Nem ezért vettem egy gyönyörű ruhát neked.
-Tudom, és nagyon köszönöm, de biztosan nem fogunk odaérni. Maga az út vissza majd 2 óra hossza.
-Evvel nem lesz gond. Tudok egy jó sofőrt, aki gyorsan és biztonságosan vezet. És a smink és frizura kérdés is meg lesz oldva.
-Tényleg?
-Igen.
-Kik azok?
-Edward és Alice. Náluk jobb sofőrt és sminkest nem ismerek
-A testvéred fog hazavinni minket?
-Igen, mi bajod vele?
-Semmi, csak tudod valamiért olyan furcsa. Nem csak ő az egész családod. De ne sértődj meg te teljesen normális vagy. Azonkívül, hogy szórod a pénzt.
-Köszi. Nyugi ő csak vezetni fog, mi pedig hátul ülünk majd. De ha már itt tartunk nem ártana felhívnom, hogy időben kiérjenek a géphez.
Befordultam az ablak felé és már tárcsáztam is a számot. Már az első csengetésre felvették a telefont.
-Szia Nessie! Milyen Boston? Hogy érzed magad?
-Szia Alice! Jól vagyok, de nem igazán tudom milyen Boston.
-Ezt sejtettem. Gondolom ki kell menni értetek a reptérre. Épp most volt egy vízióm. Már indulunk is. Mit vigyek?
-A sminkkészletedet és találd ki, hogy a kocsiban, hogy fogod megcsinálni a hajunkat. Szólnál Edward-nak is? Kellene egy jó sofőr.
-Persze már indulunk is. Mikor ér be pontosan a gép?
-19óra55kor. Akkor ott találkozunk. Szia!
-Megbeszéltük. Szia!
Miután megnyomtam a Hívás vége gombot máris fordultam vissza Rachelle-hez.
-Mindent elintéztem. Már csak a ruhát kell felvennünk a WC-ben.
-Jól hallottam, hogy az előbb azt mondtad a telefonba, hogy „találd ki, hogy a kocsiban, hogy fogod megcsinálni a hajunkat”?
-Igen. Nyugi, Alice tudja mit csinál. Bízz benne!
-Hát jó, de ha nem sikerül.
-Nyugalom sikerülni fog. Most, pedig elmegyek a WC-re és átöltözöm.
-Itt fogunk átöltözni?
-Hát a kocsi vár minket a reptéren, szóval gondolom igen.
-Nessie, te tényleg őrült vagy! Először fogod magad és veszel 2 jegyet visszafele, ami gondolom egy vagyon volt, azután vettél nekem egy estélyi ruhát, ami szintén egy vagyon volt. Most, pedig kitaláltad, hogy egy repülőn öltözünk át, ráadásul az egyik nővéred egy autóban fog minket kicsinosítani.
-Köszi, ezt bóknak veszem. A jó cél érdekében bármire képes vagyok. Amúgy szerintem inkább kreativitás mint őrültség kérdése.
-Ez igaz, a kreatív szó tökéletesen illik rád.
-Köszönöm. Most, pedig megyek és átöltözöm.
-Én már meg sem szólalok.
Elmosolyodottam majd elmentem.
A repülőgép elejében volt a mozgássérültek részére fenntartott toalett, ami elég tágasnak tűnt ahhoz, hogy kényelmesen át lehessen benne öltözni. Amikor minderről meggyőződöttem, felhívtam Austint.
-Helló Austin, Nessie vagyok.
-Szia Nessie! Hogy vagy? Nagyon beteg vagy még?
-Köszönöm egyre jobban vagyok. És készülsz már a bálra?
-Nem, megyek el. Csak azért, hogy ott ácsorogjak? Rachelle sem lesz ott, mert valami családi programja van, és egész hétvégén nem lesz itthon.
-Annyira sajnálom! Menj el légy szíves a kedvemért!
-Hát nem is tudom. Nincs túl sok kedvem hozzá.
-Kérlek! Ha elmész ígérem lesz számodra egy meglepetésem, de ne kérdezz semmit.
-Rendben. Hányra legyek ott?
-9óra megfelel? Kész vagy annyi idő alatt?
-Nem vagyok én lány, hogy órákat szépítkezzek.
-Jól van, köszönöm. Jó szórakozást! Most leteszem. Szia!
-Oké, szia! Ja és gyógyulást!
Azután gyors átöltöztem.
-Na hogy festek?
-Észveszejtően. Ez a vörös szín hihetetlenül jól áll a hajadhoz.
-Köszönöm, most te jössz.
Fél óra alatt átöltöztünk a többi utas nem kis meglepődésére. A leszállást már mindketten az ülésükben kezdtük meg.

14. fejezet

-Persze, hogy elmehetsz. –vágta rá azonnal Bella mint meghallotta a hírt.

-Nem is tudom, ott lenni egyedül. Pont most, amikor napról napra fejlődik a képességed.

-Jaj Edward, ne féltsd már ennyire. Igenis el kell mennie. Meg kell ismerni új helyeket. –szólalt meg Alice

-És persze tud vásárolni is a dilis nagynénije nélkül. –fűzte hozzá Emmett a kanapén ülve.

-Hey, hagyd békén Alicet. –förmedt rá Jasper.

-Én úgy gondolom megszavazhatnánk a dolgot. –jegyezte meg Alice

-Nessie, te szeretnél menni?

-Igen, Carlisle. Nem akarom, hogy Rachelle megsértődjön rám. Ma olyan jól elvoltam vele, és a többiekkel is.

-Ne, Rachelle miatt menj el.

-Nem miatta megyek el apu.

-Lehet, hogy ezt mondod, de nem így gondolod.

-Miért kell mindig olvasni a gondolatainkat? Állandóan ezt csinálod!

-Hagyjátok ezt abba légy szíves. –szólt rájuk anyáskodóan Esme

-Elnézést.

-Tehát ki szeretné, hogy Nessie elutazzon Bostonba?

Mindenki azonnal feltette a kezét Edward kivételével.

-Hát ezt úgy látom megszavaztuk. –mosolyodott el Alice

-Mintha nem tudtad volna. –mondta sértődötten Edward. –Amúgy, ha nem tévedek, Nessie akkor nem ér rá.

-Miért mit csinál? –kérdezte meg Rosalie

-Bálba megy.

-És én erről miért nem tudok? –kérdezte Alice. –De hisz se ruhád, se cipőd. Még táskád sincs.

-Azért mert nem megyek. Nem is volt úgy, hogy elmegyek.

-Dehogynem. Meghívtak és te igent mondtál.

-De nem velem fog táncolni Austin, hanem Rachellel. Rachelle viszont nem lesz a városban.

-Úgy bizony.

-Holnap megkérdem tőle. Szóval akkor elmehetek Bostonba?

-A döntés elég egyértelmű volt. De holnap azért kérdezd meg Rachellet.

-Rendben és nagyon köszönöm.

Másnap reggel boldogan újságoltam el Rachelle-nek a nagy hírt.

-Képzeld elmehetek veled Bostonba.

-Na ez tök jó hír.

-De akkor van a bál is. Ez azt jelentené, hogy nem tudunk elmenni. Austinnak megígértem, hogy lehet a kísérőm.

-Tényleg, annyira sajnálom. Ezt teljesen elfelejtettem. De azért elkísérsz ugye?

-Persze, majd azt mondom Austinnak, hogy beteg vagyok.

-Oké megbeszéltük. Szia!

Azután Rachelle egy ördögi mosollyal arcán elsétált a következő órájára.

-Rachelle direkt hívta el éppen Nessiet.

-Ezt hogy érted?

-Most hallottam a beszélgetésüket és Rachelle végig arra gondolt, hogy bevált a terve.

-Kihallgattad őket? Megbeszéltük, hogy hagyunk neki egy kis teret.

-Tudom, de Rachelle gondolatai csak úgy ordibáltak a fejemben. Ashleyt el sem hívta Bostonba, mert tudta, hogy bál van. Azért hívta Nessiet, hogy ne legyen ott a bálon, és így Austin pofára essen. Eddig mindig vele ment el a srác és nem akart leégni, hogy pár nélkül marad idén.

-Micsoda egy kis hárpia. Nem lehet elengednünk Nessiet, hogy győzzön Rachelle.

-Nyugi Bella, meg fogja oldani Nessie, és úgy, hogy közben megjárja Bostont is. –közölte velük Alice, aki épp Jasperrel sétált a következő órájára, és meglátta a folyosón álldogáló testvéreit.

-Sziasztok! Hogyan?

-Legyen ez csak titok. De annyit elárulhatok, hogy nagyon kreatív lányotok van.

Bella érdeklődve tekintett Edward-ra.

-Ne nézz így rám. Előlem is rejtegeti a látomását. Csak a ma délutáni tévéműsor jár a fejében. De örülnék ha elárulnád.

-Aki kíváncsi hamar megöregszik. –mondta Alice nevetve.

-Rám ez nem igaz. –felelte féloldalas mosolya kíséretében Edward. –De úgyis kiderítenem.

-Azt te csak hiszed, bátyuskám.

Az utazás napján egyre idegesebb lettem.

-Nyugalom minden rendben lesz.

-Biztos Alice. Mi lesz, ha történik valami?

-Nem fog semmi váratlan sem történni. Láttam már mindent. Elmentek a felvételire és Rachellet felveszik a suliba. Azután vásároltok, megnézitek a várost és megismerkedtek sok jó képű sráccal.

-Rendben. De szólsz, ha bármi változás van?

-Persze, hogy szólok. Na most, pedig nyomás reggelizni, mert a végén lekésitek a gépet.

A reggeli után elbúcsúztam a többiektől, és elindultam anyáékkal a reptérre.

-Bűntudatom van. –jelentettem ki amint Rachellet vártuk a reptér előtt.

-Ugyan miért?

-Mi van, hogyha én nem találom ki azt a hülye tervet, hogy Austin velem táncol és Rachelle megtanítja táncolni. Ha Rachelle csak emiatt akar elmenni erre a meghallgatásra.

-Nem miattad van. Már régóta álmodozott erről a lehetőségről. –mondta Edward.

Nem szeretett hazudni, de megbeszélték a családdal, hogy nem árulják el Nessienek, az utazás pontos okát. Az utóbbi időben annyi minden történt Nessievel, hogy ráfér egy kis nyugalom.

-Tudom, nekem is mondta már. Szegény Austin mennyire el volt kenődve, amikor megtudta, hogy „beteg” vagyok. Ráadásul előtte lévő nap jelentette be Rachelle, hogy családi program miatt nem lesz a városban a bál idején.

-Biztosan túl fogja élni. Nézz ott jön már Rachelle. Mi megyünk is. Engedd el magad erre a pár napra és lazíts. –bíztatott Bella.

-Megpróbálok. De ti is jók legyetek ám. Nem rosszalkodni, amíg nem vagyok itthon. –mondtam nevetve.

-Semmit sem ígérhetünk.

-Szia kicsim és vigyázz magadra! –köszönt el tőlem Bella.

-Sziasztok! –búcsúztam el a szüleimtől és adtam nekik 2-2 puszit.

Bella és Edward addigra eltűntek mire Rachelle odaért hozzám.

Amint felszálltunk a repülőgépre hatalmas bűntudata támadt. Két óra utazás után nem bírtam tovább és elmondtam mindent Rachelle-nek.

-Valamit be kell vallanom. –kezdtem bele.

-Micsodát?

-Az egész az én ötletem volt.

-Mi az utazás?

-Nem a bál. Austin veled akart táncolni, de nem mert felkérni. Nem akarta leégetni magát előtted, hogy nem tud táncolni. Ezért kért fel engem. Tudom, hogy rá kellett volna beszélnem, hogy veled menjen, de nem ezt tettem. Kitaláltam, hogy azt mondjuk neked, hogy velem táncol. Ő meg kér téged, hogy tanítsd meg táncolni, mert nem akar leégni előttem. Persze te megtanítod, a bál előtt, pedig elmondjuk neked az egészet és veled megy el a bálba. Így ő megtanult volna táncolni, és nem égett volna le előtted. Mindenki jól járt volna. Azzal azonban nem számoltunk, hogy te megsértődsz rám és nem beszélsz velem. Austin állandóan bocsánatot kért tőlem, amiért haragszol rám. Azután te jöttél az utazással én, pedig nem akartam lemondani, mert féltem, hogy megharagszol rám. Miattam nem mehetsz idén a bálba és Austint is becsaptam, mert megfogadtam neki, hogy elmész vele a bálba. Annyira sajnálom! Meg tudsz nekem bocsátani?
Rachelle döbbenten ült a repülőgép ülésében. Mikor kellőképp összerendezte gondolatait tudott csak felelni.

-Igen. Komolyan kiterveltétek az egészet. És én elrontottam a saját meglepetésemet. Mekkora idióta vagyok!

-Nem, dehogy vagy az. Nekem kellett volna hamarabb elmondanom ezt az egészet. Tényleg nagyon sajnálom.

-Semmi baj, az én hibám. De valamit neked is tudnod kell. Csak azért most mentem erre a meghallgatásra, hogy ne legyek otthon amikor a bál van. Nem akartam, hogy mindenki rajtam nevessen, azért mert nincs párom. Azután amikor megláttalak a suliban eszembe jutott, hogy ha téged elhívlak magammal akkor bosszút tudok állni Austinon, amiért nem engem hívott. És gondoltam, hogy igent mondasz, mert nem akarsz megbántani épp, amikor kibékültünk. Egy számító kis dög vagyok, aki a sajátján kívül még elrontotta 2 ember bálját.

-Csak egy emberét. Én nem mentem volna el a bálba.

-De miért?

-Mert nincs partnerem, és amúgy sincs kedvem hozzá.

-Biztosan találtál volna valakit.

-Most már úgyis mindegy. Úgysem tudjuk helyrehozni a hibát.

-Sajnos. A gép csak szerdán megy vissza. Ráadásul most már kedvem sincs ehhez a meghallgatáshoz.

-Hé, ha már elutaztunk, akkor legalább ez sikerüljön. Ne fulladjon minden kudarcba!

-Igazad van. Csak annyira sajnálom a bált. Austin megtanult a kedvemért táncolni, ráadásul tök értelmetlenül. Pedig, hogy készült rá.

Ezután csendben ültük végig az út további részét.

Lehajtott fejjel szálltam le a repülőről, bár gyönyörű napsütés fogadott minket Boston repterén. Csomagjaink felvétele után már hagytuk is volna el a repteret, ha nem jut az eszembe egy ötlet.

13. fejezet

-Meg fog gyógyulni?

-Sajnálom Jacob, de nem
tudok jó hírrel szolgálni.

-Mégis mi a baja? –kérdezte Sam, a döbbent
csendet követően.

-Egy vírus támadta meg a szívét. Amikor a
szívizomszövet
megfertőződik a vírussal, lassú szívizomelhalás kezdődik.

-De van rá
gyógymód?

-Ha korán felismerik kezelhető, de Billy már
nagyon előrehaladott
állapotban van. A vizsgálataim szerint napjai vannak
hátra. És a betegség utolsó
stádiumában állandó orvosi ügyeletre lesz
szüksége a fájdalmai miatt.

-Fájdalmai is lesznek? Eddig csak gyenge volt,
és lázas.

-Ezek már a
betegség tünetei. A fájdalom, pedig csak az utolsó
stádiumra jellemző.

-Dr.
Cullen, nem tudna itt maradni kezelni Billyt?
Állandó felügyelet mellett, ha ez
nem zavarja?

-Természetesen, ez a
legkevesebb amit tehetek. Beszerzem az
ellátáshoz szükséges felszerelést
Bellával, azután visszajövök. Jacob fogad
őszinte részvétem!

-Köszönöm.
Nagyon hálás vagyok a segítségéért! –mondta
Jacob megtörten.

Bízott
a dokiban, és avval, hogy megtudta a diagnózist,
az utolsó reménysugár is
elveszett számára. Fiatalon elvesztette az édesanyját.
Azután beleszeretett
Bellába, aki viszont nem őt választotta. És már Nessie,
sincs mellette, és
ezt saját magának köszönhette. Most, pedig az apját is
elveszíti.
Túl
sok csalódás érte az életben ilyen fiatalon, és félt, hogy az
utolsó
teherrel nem fog megbirkózni egyedül. Hisz magára maradt. Egyedül csak a
falka van neki, de lassan az is felbomlik. Tudja, hogy többen gondolkodnak, már
arról, hogy feladják a farkas életet, és emberek maradnak. Ő nem akar
ember
lenni. A falka tagok iránt, úgy érez mintha a testvérei lennének, és
nem akarja,
hogy ez a kötelék felbomoljon. Pedig nem sokára meg fog
történni. Hisz a
legtöbbjük, már boldogan él a bevésődésével. Sam, pedig már
apuka, és a
következő kis trónörökös is útban van már.

Munka után
Charlie ismét a
rezervátumban volt. Az öregek már elmentek, mire Carlisle
visszaért Bellával, és
a falkatagok közül is csak Sam volt ott, Jacobbal.
Bella közölte vele a
hírt, ami nagyon megviselte Charliet. Avval, hogy
Billy meghal, az utolsó
barátját is elveszíti. Ezután már nem fognak együtt
horgászni menni, nem néznek
együtt focimeccset. Harry halála után Billy
maradt az egyetlen barátja. A
halálszele ismét közel került Charliehoz, és
rájött, a következő áldozat
valószínűleg már ő lesz. A legfontosabb mégis,
hogy az árván maradt Jacobnak,
segítsen a temetéssel kapcsolatban.

A
Cullen család is hamar megtudta a
szörnyű hírt. Miután Bella megtudta, hogy
Nessie eltűnt azonnal felhívta
Edwardot.

-Szia Bella vagyok! Otthon van
Nessie?

-Szia! Igen itthon van.
Látszólag semmi baja. Azonkívül, hogy
megtudta, miért szakított vele az a korcs.

-Seth mesélte, hogy beszélt Jacob
vele. Tőle tudom, hogy Nessie otthagyta
Jacobot az erdőben. Mi történt?

-Kiderült, hogy Leah és Jacob csókolóztak a
parton. Azután telefonált
Jacob Nessienek, és emiatt szakítottak.

-Leah és
Jacob csókolóztak? Ezt
nem hiszem el!

-Pedig igaz. De legalább Nessie most
már nem magát
okolja. Hogy van Billy?

-Rosszul. Carlisle megvizsgálta. Egy
vírus
támadta meg a szívét, ami szívizomelhaláshoz vezetett. Napjai vannak már
csak hátra. Carlisle itt marad, mert állandó orvosi felügyeletre van
szüksége
Billynek.

-Te, pedig Charlieval maradsz a temetésig.
-Igen.
Nagyon nehéz
ez most apának.

-Megértem. Holnap odamegyek. Többször
elvégeztem az orvosit.
Carlislenak szüksége lehet valakire.

-Rendben, de
ne gyere még holnap.
Beszélek Sammel, és megkérdezem, hogy viseli a tanács,
hogy újra itt vagyunk.

-Ahogy akarod, de a temetésre biztosan elmegyek.

-Ne beszéljünk még
erről.

-Ha Carlislenak lesz pár perce megmondanád
neki, hogy hívjon fel?

-Történt valami?

-Nessie-ről szeretnék vele
beszélni. Úgy néz ki, hogy
fejlődik a képessége.

-Hogy-hogy?

-Jacob
mutatott neki egy emlékképet.
Pontosabban az ahogy Leah-vel csókolózott.

-Értem. Most megyek és szólok
Carlisle-nak, hogy hívjon fel. Jó éjt
szerelmem!

-Jó éjt neked is!
Szeretlek, Bella!

-Én is téged.

Azután szétkapcsolt a vonal.
Bár
különösebben egyik Cullen sem
kedvelte Billyt, mégis Edward rosszul érezte
magát. Igaz nem emlékezett a
szüleire, mégis, ha a fogadott szüleinek,
Carlislenak, és Esmének, bármi
baja esne (bár ez szerencsére nem történhet meg)
ő is szörnyen érezné magát.

Miután Charlie éjszaka nagy nehezen elaludt,
már hajnali kettőt
mutatott az óra. Bella mivel nem akart egyedül téblábolni a
házban,
visszament La Pushba. Carlisle éppen Sammel beszélgetett, amikor
megérkezett.

-Sziasztok! Bejöhetek?

-Szia Bella! Gyere csak
nyugodtan,
épp Dr. Cullennel beszélgettünk.

-Hogy vannak?

-Billynek
fájdalmai
vannak, de kötöttem be az infúzióval fájdalomcsillapítót.

-Jacob, pedig
Sethnél van. Elküldtem, hogy aludjon egy kicsit. Mióta
Billy beteg alig aludt.
Fölösleges neki itt ücsörögni, úgy, hogy tudja nem
tehet semmit sem.

-Értem.
Miről beszélgettetek, ha megkérdezhetem?

-A bevésődésekről. Sam elmondta,
hogy ő sem érti, hogy volt képes Jacob
ilyesmit tenni.

-Az elhiszem. Én
tudok egy lehetőséget. Sam azt tudtad,
hogy Leah és Jacob csókolóztak a parton?

-Hogy micsoda? Leah és Jacob?
Fogalmam sem volt róla.

-Igen.

-Már
egyre jobban megállja az
elméleted a helyét. –közölte Carlisle

-Amit a
vámpír-farkas bevésődéssel
mondtam?

-Igen. Beszéltem erről Samnek, és nem
tartja kizártnak a
dolgot.

-Sam kérhetnék tőled valamit?

-Mond csak
nyugodtan.

-Edward ideakar jönni, mivel többször elvégezte az orvosit, és
Carlisle
segítségére lehetne. Megtudnád nekem mondani, hogy a tanács, hogy
viseli az
ittlétünket?

-Téged ismernek, és eléggé megbíznak benned. Igaz,
hogy én
megbízom Dr. Cullenben, de a tanács csak felügyelet mellett engedi, itt
tartózkodni.

-Szóval azt mondod nem túl jó ötlet.

-Igen, ha nem
szükséges ne jöjjön el.

-Rendben, megmondom neki. Carlisle neked, pedig
azt
üzeni, hogyha lesz pár szabad perced, hívd fel. Nagyon fontos dologról
akar
veled beszélni.

-Azonnal felhívom. Itt maradnál, míg telefonálok?

-Természetesen.
Carlisle felállt a székről ami a sarokban állt, a lehető
legmesszebb az ágytól, és kisétált a házból.

-Szerbusz fiam!

-Szia
Carlisle! Hogy van Billy?

-Egyre rosszabbul. A vizsgálatok
szerint már csak
napjai vannak hátra.

-Ez szörnyű.

-Tudom. Miért
kerestél?

-Nessie-ről lenne szó. Változik a képessége. Azt mondta, amikor
hazaért,
hogy Jacob megmutatta neki azt az emlékét, amikor Leah-vel
csókolózott a
tengerparton.

-Tényleg? Ez bámulatos! Feltétlenül el kell
rajta végezni pár
vizsgálatot.

-Elvégzem én őket, és elmondom az
eredményeket. Úgyis ráérek
mióta nincsenek itthon Belláék.

-Rendben. A
vizsgálatokkal remélem
áttekinthetőbb képet kapunk a képességéről. -Carlisle hangjában már hallani
lehetett a vizsgálatok iránti
elragadottságot.

-Holnap el is kezdem őket.
Most megyek, mert Alice
rágja már a fülemet, hogy sakkozzak vele egyet. Üdvözlöm
Samet.

-Átadom.
Én, pedig a többieket.

-Esmének már hiányzol.

-Ő is
nekem. Jó éjt!

-Jó éjt neked is!

Miután Carlisle visszament a házba még
sokáig
beszélgetett Bellával és Sammel.

2 nappal később, a megszokottnál
is
ködösebb és hűvösebb reggel volt. Jacob ismét Carlislet kérdezte apja
hogylétéről, a rendszeres vizsgálatok után.

-Mennyire van rosszul?

-Nagyon. Sajnos a szíve feladta a küzdelmet. A vizsgálatok szerint már csak
órái lehetnek hátra. Sajnálom Jacob, de édesapád a mai délelőtt meg fog
halni.

Bár Jacob tudta, hogy apja meg fog halni, a tény ez idáig nem fogadta
el.
Csak most tudatosult benne, hogy tényleg egyedül marad.
A hirtelen
beállt
csöndet Jacob reményvesztett hangja törte meg.

-Beszélhetek vele
négyszemközt?

-Persze még fél óráig biztosan nem kell kicserélni az
infúziót.

-Köszönöm. –mondta majd elindult a szoba felé.

Az
elkövetkező
fél órát egyedül töltötte apjával. Pár órával később, pedig
amikor édesapja
szíve végleg leállt, kirohant az ajtón egyenesen az erdőbe.
Útközben átváltozott
nem törődve a szanaszét repülő ruhacafatokkal. Csak
futott, futott öntudatlanul
a semmiben. Át az erdőn, a hegyeken maga mögött
hagyva az eddig otthonának
tekintett helyet. Nem volt már többé Jacob Black,
csak egy vérfarkas volt.

A
3 nappal ezután megrendezett temetésen sem
vett részt. Azóta senki sem látta
Jacobot. Sam tudta, hogy nem érdemes
háborgatni, mivel úgyis messze jár, és
jobb, ha egyedül dolgozza fel a
fájdalmát.
A temetésen a rezervátum összes
lakója részt vett, és
Forks-ból is eljöttek páran. A Cullen családot Carlisle,
Edward, Bella
valamint Nessie képviselte. A búcsúztató szavakat Billy Black
legjobb
barátja, Charlie mondta.
Charlie barátja halála után teljesen
összetört.
Rájött, hogy már ő is egyre közelebb kerül a halálhoz és ez
megrémítette.
Hiába maradt vele még Bella 1 hétig, ő ugyanolyan ideges maradt.

A
következő hétfőn a Cullen család ismét teljes létszámban jelent meg az
iskolában. Amint a szürke Volvó és a piros Sportkocsi behajtott az iskola
parkolójába, a diákokat megint megtöltötte az a különös félelem, amit a
Cullenek
közelében éreztek. Rachelle mégis a bejáratnál várta Nessiet, aki
kíváncsian
tanulmányozta a lány arcát.

-Szia Nessie! Végre itt vagy! Már
annyira
hiányoztál! Hol voltál az elmúlt 2 hétben?

-Szia Rachelle!
Forksban voltam
családi okok miatt. Jacob édesapja meghalt.

-Sajnálom.
Részvétem.

-Köszönöm.
Rachelle elindult órára Nessie, pedig követte.

Rachelle az
elmúlt 2 hét eseményeit taglalta Nessie-nek megállás nélkül,
amíg az közbe nem
szólt.

-Figyelj Rachelle. Miért beszélsz velem? Az
utóbbi időben hozzám se
szóltál most, pedig úgy beszélsz hozzám mintha semmi
sem történt volna.

-Igaz kissé haragudtam rád az utóbbi időben, de
átgondoltam a dolgot és úgy
döntöttem, hogy emiatt a buta bál miatt nem
haragudhatok rád örökké. Ha Austin
téged kért fel, hát legyen.

-Tényleg
nem haragszol?

-Nem dehogy! Sőt
eszembe jutott, hogy eljöhetnél velem
Bostonba. A művészeti suli felvételt tart
és elakarom menni. Már meg is
vettem a repülőjegyeket.

-Miért nem anyukád
kísér el vagy Ashley?

-Anyáék dolgoznak, Ashley-nek pedig dolga van, és én
amúgy is rád
gondoltam.

-Köszi szépen, még átgondolom. Mikor is repülünk?

-Másfél hét
múlva. Szombaton indulunk és szerdán jönnénk haza. Ránk férne
egy kis
vásárlás.

-Rendben megkérdem otthon. Most rohanok órára. Szia.

-Oké,
szia!

12.fejezet

Másnap reggel Carlisle már a Swan házban volt, amikor Nessie felébredt. Nagyon kimerültnek, és fáradtnak érezte magát a tegnapi nap után ezért csak 10 óra magasságában ébredt.

Bella, Carlisle és Sue a konyhában beszélgettek. Charlie már munkában lehet –gondolta magában, amikor a TV felett lévő órára pillantott. Majd lassan feltápászkodott. Ez rá a legjobb kifejezés, bár az olyan kecses lényekre mint a vámpírok, ez elég szértő.

-Jó reggelt, akarom mondani napot mindenkinek! –köszönt illedelmesen a konyhaajtóban.

-Szia Nessie! Végre felébredtél. Készítettem neked gofrit. Ne haragudj, hogy a kanapén kell aludnod. –mondta Sue.

Számára elképzelhetetlennek tűnt, hogy nem kifogásoljuk anyával a jelenlétét. Persze tudta, hogy kedveljük, de nem gondolta, hogy ilyen elnézőek vagyunk.

Anya is, és én is tudtam, hogy bár nem vallják be egymásnak, de Charlie és Sue szeretik egymást. Persze az ő korukban nem kell nagy tiniszerelmi kicsapongásokat várni, de az már valami, hogy ott vannak egymásnak a nehéz időkben. Sue számíthatott Charlie-ra a férje halálakor, és Charlie is számíthat most Suera.

-Köszönöm szépen. Carlisle te, hogy kerülsz ide? Megvizsgálod Billyt?

-Neked is, Szia Nessie! Kicsit nagyobb lelkesedést vártam tőled. De igen, Billyt jöttem megvizsgálni.

-Ne haragudj, nem akartalak megsérteni!

-Semmi baj Nessie, tudom mire gondoltál.

-Eljössz velünk, a rezervátumba?

-Inkább nem, anya. Ha lehetne vissza mennék a régi házba. Körbenézni, hogy nem hagyta-e ott valamit.

-Persze, menj csak nyugodtan.

-Köszönöm. –mondtam egy nagy puszi kíséretében.

Alig fél óra múlva Sue és anyuék elindultak a rezervátumba, én pedig a régi házba. Nem tudom, hogy mit kerestem ott, ha kerestem egyáltalán valamit, de tudtam, hogy oda kell mennem. Valami vonzott oda, de nem tudtam mi az.

Ahogy beléptem a házba egy oda nem illő illat csapta meg az orrom. Az egyre halványodó vámpírillat mellett egy sokkal frissebb farkas szag volt még a levegőben. Talán egy hetes lehetett vagy még kevesebb. Jacob szaga volt az. Amilyen gyorsan csak lehetett kiszellőztettem a házat. Vajon mit kereshetett itt Jacob?

Nem sokáig tűnődtem ezen. Gondolkodás nélkül a rezervátumba mentem. A lábam gyorsan vitt a kitaposott ösvényen, ami egészen Jacob kis műhelyéig vezetett. Amint kiléptem a ház elé mindenki érdeklődve fordult felém.

Jacob, Sam, a falka és páran az öregek közül kint várakoztak a ház előtt. Carlisle és Bella még bent vizsgálták Billyt.

-Jó napot! Sziasztok! –köszöntem illedelmesen.

-Szia! –köszöntek vissza

-Jacob beszélhetnénk?

A földet nézte mereven, de amikor hozzászóltam rám emelte tekintetét.

A szemében a fájdalom, a szomorúság és megannyi bánat volt.

-Igen, ha szeretnél. –válaszolta. Hangja halk volt és rekedt.

-Szeretnék. Tudom, hogy nem ez a legjobb alkalom, és sajnálom. De az ügy nem tűr halasztást.

-Gyere!

Lassan elindult felém, de megtartotta közöttünk a 2 lépés távolságot.

-Sam szólnál, ha a doki kijön?

-Persze, Jacob, csak menjetek nyugodtan. Van mit megbeszélnetek.

Jacob bólintott majd elindult az erdő felé.

Már sétáltunk pár perce, amikor végre elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy megszólaljak.

-Miért jártál a házban? Elmentem és éreztem az illatod.

-Sajnálom. Gondolkodnom kellett valahol.

-És nem találtál jobb helyet? A rezervátum nem volt ehhez elég nagy?

-Nem. Rólunk kellett gondolkodnom.

-Rólunk? Hisz nincs is már olyan, hogy rólunk? Szakítottál velem nem rémlik? Egyáltalán mi is volt az indok? –kérdeztem dühösen.

-Tudom és sajnálom. –mondta elhaló hangon.

-Sajnálod? Már ne haragudj, de ennél jobb indokkal is szolgálhatnál.

-De nem fogok. Nem most Nessie. Az apám haldoklik. Hallod amit mondok? Haldoklik!

Ha akarod, még százszor elmondom neked, hogy SAJNÁLOM.

-Nem kell a sajnálatod Jacob. Csak egy indokot mondj, csak egyetlen egyet! Nem kérek többet! És tudd Billy nem fog meghalni! –ordibáltam bele egyenesen a képébe, és közben akaratlanul is megfogtam a kezét.

A következő pillanatban már azt láttam a szemem előtt, ahogy Leah és Jacob csókolózik a parton.

A képsor távolinak tűnt és homályos volt, akár egy emberi emlék.

Döbbenten pillantottam fel Jacobra.

-Ez meg mi volt?

-Fogalmam sincs. Azt hittem te mutattad nekem.

-Én? Nekem nincs ilyen emlékem. Mást pedig nem tudok megjeleníteni, de ezt te is tudod.

-Persze, tudom. –mondta habozva.

-Jacob, te eltitkolsz valamit előlem. Ismerlek.

-Dehogy, semmit.

-Jacob. Ugye most nem fogod azt mondani, hogy amit az előbb mutattál vagy mutattam tudom is én, az igaz?

-Annyira sajnálom. Nagyon hiányoztál, amikor elköltöztetek, és rettentően el voltam kenődve.

-És ezért csókoltad meg Leaht? –a hangom ismét hisztérikus volt. A döbbenet teljesen elmúlt.

-Nem csókoltam meg. Csak a parton sétálgattam, ő pedig utánam jött, hogy vigasztaljon.

-Valóban? Avval, hogy csókolózik veled? Milyen kedves tőle!

-Csak egy baleset volt, csak úgy megtörtént.

-És gondolom ezután hívtál fel. Már akkor tudtad, hogy mit fogsz tenni. Tudtad, hogy szakítasz velem, de túl gyáva voltál arra, hogy ezt a szemembe mond el. Sethet kérted, hogy hozza el a leveled. Gratulálok!

-Nem akartam, hogy megtudd. Ha odamegyek, Edward belemászott volna a fejembe, és azonnal elmondta volna neked.

-Igazad van. Sokkal jobb volt magamat okolni, ahelyett, hogy megtudjam, hogy lekapod az első nőnemű lényt aki az utadba kerül. Na és persze azt se felejtsük el, hogy történetesen Leah az „áldozat”.

-Ne bántsd Leaht! Nem az ő hibája. Megírtam, hogy nem te vagy a szakítás oka. Azt, hogy ne saját magadat okold az én hibám miatt. Most mennem kell. A doki végzett a vizsgálatokkal. Viszlát Nessie!

Az utóbbi pár perc döbbenetei és igazságai most mind egyszerre értek el. A lábam elindult és én csak futottam, futottam és futottam. Át az erdőn, a hegyeken, át az államon. Futottam, de az agyam végig zakatolt és újra, és újra csak a Jacobbal való beszélgetésemet láttam magam előtt. Akkor tértem csak magamhoz, amikor az új házunk ajtaja előtt álltam.

Esme lépett ki az ajtón, amikor döbbenten ráeszméltem hol is vagyok. Kíváncsian méregetett, mint aki nem hisz a szemének.

-Szia Nessie! Jól vagy? Mi történt?

-Szia Esme. Nem tudom. De azt hiszem határozottan jobban vagyok mint amikor elindultam La Pushból.

-Edward most beszél telefonon Jacob Black-kel. Azt mondta, hogy elfutottál tőle az erdőben. Csak szólni akart, hogy valószínűleg idejössz.

-Rém kedves tőle. –mondtam gúnyos hangon.

Eközben hallottam, amint a házban apa telefonon vitatkozik Jacob-bal.

-Mit csináltál vele te korcs? Nem okoztál már neki, így is elég fájdalmat? Ha valami baja esik, ígérem, hogy most senki sem fog megállítani.

-Nem okoztam neki többet, mint te az anyjának. És semmit sem csináltam vele. Csak beszéltünk.

-Ne említs magaddal egy lapon, korcs! Akkor, így láttam jónak, és ezt örökké bánni fogom.

Ekkor léptem be az ajtón.

-Szia Apa, hazaértem. Kérlek, ne veszekedj vele! Csak elmondta az igazat.

-Nessie? Annyira aggódtam érted, de hát mi történt? –suhant oda hozzám miközben Jacob-ra csapta a telefont.

-Pontosan nem tudom. De valami nincs rendben velem. Hol vannak a többiek? –néztem körbe a szinte üres házban.

-Elmentek vadászni. Csak mi vagyunk itthon Esmével. Hogy értetted azt, hogy „valami nincs rendben”. Csinált valamit az a vadállat?

-Szerintem üljünk le.

Miután elhelyezkedtünk a kanapén beszélni kezdtem.

-Az egész úgy kezdődött, hogy reggel elmentem a házba, és ott megéreztem a farkas illatot.

-Mit keres ott? Mit képzel ez magáról?

-Ne szakíts félbe, kérlek! Mivel tudni akartam, miért járt a házban a távozásunk után elmentem a rezervátumba. Amikor odaértem Carlisle még Billyt vizsgálta, és mondtam Jacob-nak, hogy beszélnék vele. Azután az erdőbe mentünk. Miközben vitatkoztunk akaratlanul is, megfogtam a kezét. Azután egy látomást láttam. Nem volt olyan tiszta, mint amiket én szoktam lejátszani. A látomásban Leah és Jacob csókolózott a tengerparton. Miközben vallattam erről Jacobot, bevallotta, hogy tényleg ez történt. Azután otthagytam. Soha többet nem akarom látni. Elárult.

-Annyira sajnálom. –ölelt meg Esme együtt érzően.

-Nyugalom, jól vagyok. Azt hiszem, eddig azért voltam ilyen rosszul, mert magamat okoltam a szakítás miatt. De Jacobnak igaza volt, nem az én hibám, hanem az övé.

-Minden rendben lesz. –mondta apa, miközben a gondolataimat hallgatta.

-Felmegyek a szobámba, nagyon fáradtnak érzem magam.

-Menj csak nyugodtan. Szólj, ha bármi kellene. Csináljak neked valami ennivalót?

-Köszönöm, nem vagyok éhes. –mondtam majd elindultam a lépcsőn.

11. fejezet

Ahogy közeledtünk Billy-ék háza felé, egyre jobban öntött el a pánik. Mit nem adnék most Jasper nyugalomhullámaiért. A hátsó ülésen ülve nyugtatgatni próbáltam magam. Valami szépre gondolni. Sajnos semmi sem jutott az eszembe.

Amikor a házhoz értünk épp Seth és Sam jöttek ki az ajtón. Mindkettőjük arcáról leolvasható volt, hogy nem látnak túl sok esélyt a felépülésre. Ám amikor megérezték a vámpírszagot kíváncsian tekintettek fel.

-Sziasztok lányok! Jó napot Charlie! –köszöntek nekünk, ahogy elindultak felénk.

-Sziasztok!

-Meglátogatjátok Billyt? –érdeklődött Seth miután alaposan szemügyre vett.

-Igen, villámlátogatáson vagyunk és hallottuk, hogy mi történt. –mondta anya.

-Gyertek bekísérlek benneteket. Úgyis csak levegőzni jöttem ki. –szólalt meg Sam.

-Én még maradok egy kicsit. -mondta Seth, és közben intett nekem, hogy maradjak.

-Mindjárt megyek én is. Csak még kérdezek valamit Seth-től.

-Rendben. –mondta Sam miközben helyeslően nézett Sethre.

Miután bementek a többiek Seth elindult az erdő szélén lévő pad felé.

-Hogy, hogy itt vagy? –kérdezett rá egyből.

-Nagyapa miatt. Nagyon rosszul viseli. Különben be nem tenném a lábam ide.

-Érthető. Sam már aggódott Charlie miatt. Nagyon rosszul nézett ki, de most sokkal jobban fest.
És hogy bírod?

-Nehezen. Azt a hétvégét ágyban töltöttem, mert nem engedtek felkelni. Azóta, pedig éppen csak megvagyok. Ő rendben van?

-A falka mellette van és sokat segítünk neki. Emellett anya és Charlie is folyton itt van. Egyedül csak Leah nem jár ide túl gyakran. Sam azt mondja, biztosan, mert Harry halálát jutatja az
eszébe.

-De akkor, hogy lehet, hogy te itt vagy?

-Apánk már jó pár éve halott. Nem is értem Leah reakcióját. Az utóbbi időben olyan furcsán viselkedik. A legfőbb támasza volt Jake-nek miután elmentetek. Azután egy nap Jake nagyon ideges lett, viszont Leah majd kiugrott a bőréből.

-És miért?

-Arról fogalmam sincs. Nem szoktunk mostanság farkassá változni. Sam azt mondta felesleges. Azóta, pedig amúgy is felgyorsultak a dolgok. Billy betegsége, azután meg a levél. Egyikőnk sem érti, hogy mi történt Jacobbal. Egyáltalán, hogy volt képes mindezt végigcsinálni, hisz te vagy a bevésődése.

-És mit mondott erről?

-Semmit. Azt mondta, hogy senkivel sem akar erről beszélni, még Sammel sem. Beszéltetek már azóta?

-Nem, de nem is akarok vele többé. A levélben elég világosan megkért rá, és amúgy sem beszélnék vele. Legalábbis most még nem.

-Pedig, ha itt maradtok elkerülhetetlen lesz.

-Az majd kiderül. Most menjünk, mert nagyapának gyanús lesz, hogy nem nézem meg Billyt.

-Még nem tudja?

-Nem és egyelőre nem is akarom, hogy megtudja.

-Rendben.

Ezután elindultunk a ház felé.

-Sziasztok! –köszöntem halkan amint beléptünk

Szerencsémre nagyapa éppen a konyhában volt, hogy hozzon egy nedves törölközőt Billynek. Így nem kellett megjátszanom magam.

-Szia Nessie! –köszönt fel sem nézve Jacob.

-Hogy van? –kérdeztem Sam felé fordulva.

-Rosszabbodik az állapota. A láza egyre feljebb megy. Nem tudom meddig bírja még. -közölte velem Jacob fakó hangon.

-Sajnálom. –feleltem együtt érzőn.

-Én is. Mindent. –nézett fel rám fájdalmas tekintettel.

A könnyem kicsordult és egy fájdalmas nyögés hagyta el a számat, amint belenéztem a tekintetébe.

-Ne most Jacob. Van ennél fontosabb is jelen helyzetben. –pillantottam Billyre.

-Köszönöm. –nézett ő is vissza Billyre.

A rám törő fájdalommal nem tudtam mit kezdeni, csak sarkon fordultam és elsiettem az épp visszatérő nagyapa mellett.

-Mi történt? –hallottam még nagyapa hangját.

-Csak kissé felzaklatta Billy állapota. Jobb, ha elmegyünk. Otthon találkozunk. –szólalt meg anya, majd utánam jött.

-Rendben. De hogy juttok haza?

-Majd én elviszem őket. Holnap jövök. Viszlát Charlie! –szólalt meg Sam, majd kijött utánunk.

-Köszönöm. Szia Sam!

Sam régi kisteherautójával lassan haladtunk hazafelé.

-Jól vagy, Nessie? –kérdezte anya útközben.

-Igen, azt hiszem. Ne haragudjatok, ezért a kis közjátékért. Csak sok volt ez nekem egyszerre.

-Semmi baj, Nessie. Bocsánat. Szívből sajnálom a történteket. Többször is akartam beszélni Jacob-bal, de nem lehet. Utasítani, pedig nem fogom. Kettőtöknél, már az is érdekes, hogy kibírtatok egymás nélkül ennyi időt. A falka többi tagja 2 napnál tovább nem képes meglenni a bevésődésének tárgya nélkül. Azt, pedig végkép nem értem, hogy tudott szakítani veled.

-Evvel nem vagy egyedül. –szólalt meg anya.

-Nem a te hibád Sam. Nem kell bocsánatot kérned. Ez egyedül az Ő döntése volt. Biztosan sokat gondolkodott rajta. És az érvei egyértelműek és teljesen jogosak. Őt ideköti a családja, és én nem kényszeríthetném arra, hogy itt hagyjon titeket.

-Akkor sem értem. Egyik farkas sem képes elhagyni a bevésődése tárgyát.

-A mi helyzetünk speciális.

-Igazad lehet.

Ezután senki sem szólalt meg. Már éppen beértünk Forksba, amikor anya beszélgetni kezdett Sammel.

-Az orvosok tudják, hogy mitől beteg Billy?

-Fogalmuk sincs. Műszerek nélkül nem lehet megállapítani. Sajnos egyre inkább úgy áll a helyzet, hogy Billy meghal. És még azt sem tudjuk, hogy mi a baja. Az a legrosszabb, hogy nem tudunk rajta segíteni. Pedig Jacob mindent kipróbált már.

-Miért nem vizsgálja meg Carlisle? –tette fel a költői kérdést anya. –De csak, ha ti is beleegyeztek.

A Cullen családot még mindig nem látták szívesen La Push-ban. A kivételt csak én és anya képeztük. Az indiánok, pedig nem mentek orvoshoz, amíg Carlisle volt az orvos. Az, hogy Carlisle megvizsgálja Billyt, képtelenségnek tűnt.

-Ez nem is rossz ötlet. Tőlem semmi akadálya. Leteszlek titeket és visszamegyek beszélni Jake-kel. Azután felhívlak.

-Az öregeket nem kérded meg? –érdeklődött anya

-Ez leginkább a Jacob döntése, és ha ő igen mond, akkor a tanács nem tehet túl sokat.

A kisteherautó megállt és mi már szálltunk is kifelé.
Lassan kezdett alkonyodni. Fel sem tűnt, hogy így elrepült a délután.

-Köszönjük a fuvart.

-Nagyon szívesen. Majd telefonálok. Sziasztok!

-Rendben. Szia!

Sam gyorsan megfordult a kocsival és már ment is visszafelé a rezervátumba.
Sue már bent várt minket. Én köszöntem majd bekapcsoltam a tévét és elkezdetem nézni egy természetfilmet. Nem volt túl érdekes a fóka bébik életéről szóló film, de arra kellően elég volt, hogy az agyam kikapcsoljon és csak másnap reggel a kanapén fekve ébredjek fel.

Fél órával később csörrent meg Bella mobilja.

-Szia Sam! Sikerült beszélnetek?

-Szia Bella! Igen beszéltem vele. Azt mondta, hogy megvizsgálhatja Dr. Cullen Billyt, de csak úgy, hogy ő is ott van. Így a tanács sem lesz ideges.

-Ahogy akarja. Beszélek Carlisle-val és megkérdem, hogy holnap dolgozik-e a kórházban. Ha nem akkor biztosan eljön és megvizsgálja Billyt.

-Rendben. Holnap eljöttök?

-Én biztosan. Nessie nem hiszem, hogy eljön. Eléggé megviselte a délután.

-Megértem. Akkor várunk holnap. Jó éjszakát!

-Neked is. Szia!

Amint megnyomta a Hívás vége gombot, már tárcsázta is Edward telefonszámát.

-Szia, szerelmem! Történt valami? Aggódtam már érted.

-Szia Edward! Nem kell aggódnod, jól vagyunk. Nessie már elaludt. Beszélt ma Jacob-bal, és ez kissé megviselte. Nyugalom nem lesz, semmi baja.

-Gyertek azonnal, haza. Nem akarom, hogy még egy napot ott maradjatok.

-Nem megyünk még. Billy nagyon rosszul van és nem hagyhatom itt apát. Annyira örült nekünk. Sam azt mondta, sokkal jobban néz ki mióta itt vagyunk. Odaadnád Carlisle-nak a telefont? Beszélnem kell vele.

-Persze.

-Carlisle, Bella beszélni akar veled.

-Igen, itt vagyok. Szerbusz Bella!

-Szia Carlisle! Holnap ráérsz? Meg kellene vizsgálnod Billyt. Jacob és a falka is engedélyt adtak rá.

-Nem dolgozom. Miért nem vizsgáltatták meg egy orvossal?

-Nincs szállítható állapotban. Hívtak egy orvost Port Angelesből, de az műszerek nélkül nem tudta megvizsgálni.

-Reggel indulok. Segíthetek még valamit?

-Hát lenne, még valami. Nessie ma beszélt Sammel, és mondott egy érdekes dolgot. A véleményedet akarom erről megkérdezni.

-Hallgatlak.

-Edward ott van?

-Igen, én is hallgatlak. –szólt bele a telefonba Edward.

-Sam, azt mondta, hogy egyik farkas sem képes elhagyni a bevésődése tárgyát.

-Igen, ezt már tudtuk.

-Viszont, azt mondta, hogy 2 napnál tovább nem képesek meglenni a társuk nélkül. Jacob és Nessie azonban már az első 2 napot is képesek voltak nagyobb erőfeszítés nélkül túlélni. Nessie erre, egy különös választ adott.

-Mi volt az? –kíváncsiskodott Carlisle. A hangján már hallatszott, hogy magával ragadta a tudásszomj.

-Az, mondta az ő helyzetük speciális volt.

-Hát nem mindennapi egy páros volt az biztos. –szólt közbe Edward.

-Épp ezen gondolkodtam én is. Azt akarom kérdezni, hogy ez befolyásolhatja a bevésődést? Már az, hogy a farkasok mindig emberekbe vésődtek be eddig, és hát Nessie nem teljesen ember.

-Nem tudom. Ebből a szemszögből még nem vizsgáltam meg Jacob és Nessie kapcsolatát. Ha jobban belegondolok, akkor viszont elég ésszerűen hangzik. Ha a farkasok, csak emberekbe tudnak bevésődni az, azt jelentené, hogy Jacob csak Nessie emberi részébe vésődött be. Tehát csak egy úgymond „félbevésődés” jött létre. Míg a farkas-ember pároknál „teljes bevésődésről” beszélhetünk.

-Tehát, gyakorlatilag lehetséges, hogy az ő bevésődésük sokkal gyengébb mint a többi.

-Pontosan. Valószínűleg Nessie vámpír részében nem alakult ki a bevésődés.

-Viszont akkor, hogy lehetséges, hogy Jacob hagyta el Nessiet és nem fordítva.

-Talán Jacob sem vésődött bele Nessie-be teljesen.

-Ezt nem értem, hisz Jacob teljesen farkas.

-Igen, de ha valóban csak Nessie emberi részébe vésődött bele, akkor előfordulhat, hogy nála is csak „félbevésődésről” beszélhetünk.

-Akkor az is elképzelhető, hogy az övék csak nagy szerelem, és nem életre szóló, úgy mint a többi bevésődés.

-Igen, ez elképzelhető. Utána fogok nézni. Holnap megvizsgálom Billyt és, ha lehetséges beszélek Sammel.

-Köszönöm Carlisle, akkor holnap várlak. Üdvözlöm a többieket. Szia!

-Szia Bella! –hallatszódott mindenki hangja a telefonba.

-Szia életem! Nagyon hiányzol!

-Te is nekem. Csókollak!

Azután letette a telefont és odaült az alvó Nessie mellé és nézte a tévét.
Miután Charlie hazaért hullafáradtan, beszélt még vele. Elmondta, hogy Carlisle megvizsgálja holnap Billyt, aminek Charlie külön örült, mert nagyon tisztelte Dr. Cullent.

10.fejezet

Az egyik borongós napon váratlan dolog történt. Chris Mongomery a parkolóban odajött hozzám. Akkor valamiért különösen rossz napom volt és ő még fokozta a jó hangulatom.

-Szia Nessie! Hallottam, hogy dobott a kis indián macsód. Véget ért a nagy szerelem? Milyen kár érte. Azóta meg olyan vagy mint valami zombi, mert elhagytak. Már ne haragudj, de ez azért elég gáz. Most meg Austinnal kavarsz. Nem semmi egy ringyó vagy.. Gyorsan megtaláltad az újabb „nagy szerelmet”. –röhögött a képembe.

A döbbenettől megszólalni sem tudtam. Amikor megtaláltam a hangom nem hagytam szó nélkül az imént hallottakat.

-Mit képzelsz magadról Chris? Egyáltalán miért szólsz bele olyan dologba amihez az égvilágon semmi közöd. Mit tettem én ellened, hogy felhatalmazva érzed magad, arra hogy, véleményt mondj rólam. Jacobot, pedig ne becsméreld, mert még így is százszor jobb ember mint te valaha is leszel. És, hogy tudd, nem járok Austinnal. Amúgy te piszkálsz engem, amikor te meg ágyba bújsz Kitty Spingfielddel, hogy aztán az egész iskolának avval dicsekedjetek? És még én vagyok ringyó? Ugyan, akkor magadra mit mondasz, aki kiteregeti a szexuális életét mindenkinek. Most akkor kinek kellene kit leszólnia? Amúgy is oltári nagy bunkó vagy, mert élvezed, ha mások szenvednek. Aljas vagy és gusztustalan.

Azután sarkon fordultam és otthagytam. A fél suli minket bámult, de ez abszolút nem érdekelt. Végre kiadhattam az összes dühömet. Sokkal könnyebbnek éreztem a szívem ezután.

A következő szünetben véletlenül hallottam meg, hogy Chris kiosztja Kittyt. Az ebédlő előtti folyosón ácsorgott Kitty és a Bolticicák, amikor Chris odament hozzá.

-Te hazug ribanc! Mit képzelsz magadról? Azt terjeszted, hogy összefeküdtem veled. Hamarabb döntök hanyatt egy leprás hajléktalant mint téged. A képzelgéseidet, pedig tartsd meg magadnak.

Kitty meg sem tudott szólalni a szégyentől. Azután bőgni kezdett és elrohant. A nap további részében senki sem látta. Chris, pedig dühös arccal fújtatva ment el a következő órájára.

Földrajzórán nem kis megdöbbenésemre egy szeplős stéber lány ült le mellém. Amikor rákérdeztem, hogy miért, szűkszavúan válaszolt.

-Chris megkért, hogy üljek a helyére, mert az utóbbi időben, romlott a látása és a második padból jobban látja a táblát. Én, pedig beleegyeztem.

A lány szavaiból csak úgy sütött, hogy fülig szerelmes Chris-be. A Chris szavaiból, pedig az, hogy kitalált egy gyenge kifogást, hogy elüljön mellőlem.

Az ebédnél Rachelle a köszönésen túl megjegyezte, hogy jól felbolydítottam az iskolát. De semmi többet.

A délután sem telt el eseménytelenül. Este telefonhívást kaptunk Forksból.

-Jó estét Cullen ház, itt Bella Cullen beszél.

-Szerbusz Bella, Sue vagyok. Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak.

-Szia Sue, semmi baj. Miben segíthetek?

-Charlie-ról lenne szó. Billy nagyon beteg. Azt hiszem, meg fog halni. Charlie-nak támaszra lenne szüksége. Én itt vagyok, de nem hiszem, hogy egyedül győzöm majd. Nem tudnátok visszajönni Nessie-vel pár napra?

-Nem is tudom. Nessie nagyon rosszul viseli a szakítást. De én feltétlenül elmegyek.

-Nem sok idő lenne. Elég lenne egy hét, talán kettő. Kérlek mond meg Nessienek, hogy Charlienak nagyon fontos lenne.

-Próbálom meggyőzni. A hétvégén jó lesz, ha megyünk?

-Már a hétvégén? Nagyon örülnénk nektek. De azt hiszem előtte, tudnod kell valamit.

-Seth már elmondta, hogy a szobámban laksz. Nem kell elköltöznöd Sue. Nagyon örülök, hogy ott vagy és vigyázol Charliera.

-Köszönöm Bella.

-Én köszönöm, és ne mond el neki, hogy odamegyünk. Legyen csak meglepetés.

-Rendben. Üdvözlöm a többieket. Szia Bella!

-Átadom. Jó éjt Sue!

Miután anya lerakta a telefont, megszólaltam a lépcső tetején ülve.

-Nem fogok visszamenni Forksba.

-Nem is hallottam, hogy itt vagy. Kérlek Nessie, nem kell Jacobbal találkoznod, ha nem akarsz.

-Nem is fogok, mivel nem megyek vissza.

-Nessie, itt nem Jacob-ról van szó. Billy beteg és Charlienak szüksége van a támogatásunkra. A nagyapád miatt, kérlek.

-Rendben, de csak nagyapa miatt. Nem akarok találkozni vele.

-Köszönöm, kicsim!

Most erre mit mondjak? Majd bele örülök, hogy nincs velem Jacob, és most még menjek vissza az emlékekkel teli házba. De nagyapának az a legjobb, hogyha a lánya és az unokája vele van, amikor a legjobb barátja haldoklik. És Sue azt mondta, elég egy hetet ott töltenünk. Egy hét nem olyan sok idő.

A péntek eseménytelenül suhant el, bár a tegnapi „veszekedések” pletykája még halható volt. Délután összekészülődtünk Bellával és másnap hajnalban visszaindultunk Forksba. Edward is jött volna, de Bella meggyőzte, hogy nem lenne sok értelme.

Így hát hajnalban elvittük a Volvót. Mivel Jasper régen használta a motorját, úgy döntött, hogy ezen a héten avval jár majd suliba. Megnéztem volna a diákok képét, amikor meglátják őt hétfő reggel azzal az észveszejtően jó motorral. A lányoknak csak úgy csorog majd a nyáluk. Alicet ismerve, már kedden megkéri Jaspert, hogy hadd menjen ő is a motorral. Mondjuk Alice-ből még azt is kinézem, hogy szűk bőrnaciban és farmerkabátban megy suliba. Jasper meg egész nap használhatja majd a képességét a felhevült fiúkon.

Az autó gyorsan suhant a kihalt úton. Bár anya is biztonságosan vezetett már, még sem ment soha 140km/h-nál többel. Míg a többiek még a 200km/h-tól sem riadtak vissza.

-Kicsim beszélhetnénk valamiről?

-Tudom, hogy Jacobról akarsz beszélni. Nagyon erősen próbálkozom, hogy túléljem mindezt.

-Mindenki tisztában van evvel. De ha te beszélni szeretnél erről nyugodtan megkereshetsz vele bármelyikünket. Mi segíteni szeretnénk, és nem akarjuk, hogy magadban emésszen fel a bánat. Nekem elhiheted, hogy nagyon rossz érzés.

-Igen, Alice mesélte. Hogy voltál képes túlélni? Hisz apával olyan tökéletesek vagytok. Annyira összeilletek.

-Nem éltem túl. Akkoriban egy részem halott volt. Egy elég nagy részem. Homályosan emlékszem még egy beszélgetésre Charlie és Alice között. Akkor történt amikor Alice azt hitte meghaltam. Látott leugrani egy szikláról. Eltudod rólam képzelni, hogy leugrottam egy szikláról csak úgy heccből? Nagyon örült voltam akkoriban. Visszatérve a beszélgetésre. Reggel volt és én lent aludtam a kanapén, amikor kint beszélgettek a konyhában.

„-Rosszul bírta?

-Nagyon rosszul.

-Mond el! Szeretném pontosan tudni, mi történt azután, hogy elmentünk!

-Soha életemben nem éreztem még olyan tehetetlennek magamat. Nem tudtam, mit csináljak. Az az első hét azt hittem, kórházba kell vitetnem. Nem evett, nem ivott, meg sem mozdult. Dr. Gerandy olyan szavakkal dobálózott, mint „katatónia”, de nem engedtem be Bellához, mert attól féltem, megijeszti.

-De aztán kilábalt ebből az állapotból?

-Írtam Renée-nek, hogy jöjjön érte, és vigye magával Floridába. Nem akartam, hogy én legyek az már úgy értem, ha kórházba kell vitetni, vagy valami. Azt reméltem, segít, ha az anyja ott lesz mellette. De amikor elkezdtük csomagolni a cuccait, na, akkor aztán magához tért azt nem kifejezés, hogy mennyire! Még soha nem produkált ehhez hasonló jelenetet. Sose volt hisztis, de akkor, te jó ég, micsoda dührohamot kapott! Széthajigálta a ruháit mindenfelé, és azt sikoltozta, hogy nem megy innen sehová.. aztán végre sírva fakadt. Azt hittem, ez lesz a fordulópont. Nem vitatkoztam vele, hagytam, hogy itt maradjon, ha akar. Eleinte úgy láttam, mintha javult volna a helyzet..

-De..?

-Újra elkezdett iskolába meg munkába járni, evett, aludt, megcsinálta a leckéjét. Ha valaki közvetlenül neki címzett egy kérdést, akkor felelt rá. De valahogy üres volt. Érzéketlen. Volt egy csomó apróság.. például nem hallgatott többet zenét, a szemetesben találtam egy csomó darabokra tört CD-t. Nem olvasott, és nem volt hajlandó megmaradni a szobában, ha ment a tévé.. nem mintha korábban túl sokat nézte volna. A végén aztán rájöttem, miről van szó. Próbál minden olyasmit elkerülni, ami emlékezteti.. őrá.. Alig tudtunk beszélni egymással, féltem, hogy olyasmit találok mondani, ami fölzaklatja… minden apróságtól összerezzent. Magától meg se nyikkant, szigorún csak arra válaszolt, amit kérdeztem tőle.

És mindig egyedül volt. Nem hívta vissza a barátait, így aztán egy idő után ők sem jelentkeztek többé. Holdkórosként kódorgott, mint egy élőhalott.. Még mindig a fülemben van, ahogy álmában sikoltozott..” (New Moon 414-415 oldal)

-El sem tudom képzelni, hogy Charlie mennyit szenvedett miattam. Nem akarom, hogy te is olyan legyél mint amilyen én voltam. A nagy szerelem téged is megtalál majd. Csak hinned kell benne. Kivételes vagy Renesmee, és ezt soha ne felejtsd el.

-Tudom anya. Hibrid vagyok és egy kezemen is megtudom számolni, hogy hány hozzám hasonló él még a világon. –hadartam az annyiszor elismételt mondatot.

-Nem erről beszéltem, kicsim. Te egy gyönyörű és értelmes lány vagy, akit nem lehet nem szeretni. És az akinek odaadod a szíved a legszerencsésebb a világon, és bolond, ha eldobja ezt az ajándékot. Tudnod kell, hogy soha sem magadat kell okolnod ha elhagynak. Te megkapod az esélyt, hogy találj egy még jobbat, aki igazán szeret majd, és kitart melletted jóban-rosszban.

A könnyeim kicsordultak, ahogy hallgattam szeretett anyám szavait.

-Köszönöm anya. –majd megpusziltam az arcát.

-Nagyon szívesen, kicsim.

Ezután csendben töltöttük el az utat.

Amint megnyomtam a csengőt, Sue hangját hallottam a házból.

-Gyertek be, a konyhában vagyok!

A sült hal illata már az ajtóban megcsapta az orrom.
Igaza van anyának, Sue tényleg sokat gondoskodik Charlieról.

Az üdvözlés után leültünk beszélgetni a konyhában. Helyesbítek anya és Sue beszélgetett míg én csak hallgattam. Felesleges közbeszólnom, mikor én is ugyanaz kérdezném mint ő.

-Hogy bírja?

-Tartja magát. Tudod, hogy milyen erős ember. De saját magad is láthatod. Nem sokára hazaér. Mióta Billy beteg, csak délig dolgozik, utána hazajön megebédel és egyenesen a rezervátumba megy. A munka előtt is mindig meglátogatja.

-Köszönöm, hogy gondoskodsz róla. El sem tudom képzelni mi lenne vele, ha nem lennél te.

-Nem fáradtság. Örökké hálás leszek neki azért, amit szegény Harry halálakor tett értem és a gyerekekért. Nélküle nem bírtam volna azokat a terheket.

-Megértem.

-Nagyon boldog lesz, ha meglát titeket. Nagyon hiányoztok neki.

-Ő is hiányzik nekünk. Mindjárt ideér, most fordult be a sarkon.

-Üljetek nyugodtan, míg megterítek.

-Arról szó sem lehet. Ha már itt vagyok természetes, hogy segítek. –pattantam fel gyorsan és már a tányérokért nyúltam.

Suenak még reagálni sem volt ideje, mire én már gyönyörűen megterítettem.

Visszaültem és néma csendben hallgattuk ahogy nagyapa leparkolja a rendőrautót a feljárón.
Erőtlenül csapta be a kocsiajtót és indult a ház felé.
Sue elé sietett és az ajtóban várta. Charlie gondterhelt pillantást vetett rá, majd egy
„Szia Sue!” után már lépett is befelé az ajtón lehajtott fejjel.
Sue fájdalmas képpel nézte végig ezt a jelenetet, de amikor már Charlie a kabátját és a csizmáját vetette lefelé, nem bírta tovább és megszólalt.

-Charlie, mondanom kell valamit.

Charlie nem szólt egy szót sem csak kérdően pillantott a még mindig az ajtóban ácsorgó Suera.

-Vendégeid érkeztek. A konyhában várnak az ebéddel együtt. Én megyek, van még pár elintézni való ügyem.

Egyértelmű volt, hogy Sue hármasban akart minket hagyni.

-Vendégek? –értetlenkedett Charlie, aki már a fegyvertáskáját akasztotta felfelé.

-Igen, azok. Most megyek is. Sziasztok! –szólt be még nekünk.

-Szia Sue! –szóltunk ki és figyeltük közben, ahogy nagyapa felcsillanó tekintettel azonosítja be a hangokat.

-Bells, Nessie?

-Igen, apa mi vagyunk azok.

-Úgy hiányoztatok. Minek köszönhetem a váratlan látogatást? –ölelgetett körbe minket nagyapa.

Mindketten elégedetten konstatáltuk, hogy az érkezésünk fényt vitt nagyapa gondterhelt arcára.

-Te is hiányoztál nekünk. Úgy gondoltuk örülnél, ha itt töltenénk pár napot Nessie-vel. Szóval?

-Persze. Maradhattok ameddig csak akartok. Hol fog Nessie aludni? Tudjátok Sue... –lett hirtelen ideges nagyapa hangja.

-Már mindent tudunk. Kényelmesen el tudok aludni a kanapén is. –szólaltam meg gyorsan mielőtt végighallgattuk volna a mentegetőzést.

-És a régi ház is üresen áll. Bármikor visszamehetünk, ha szükséges. –tette hozzá anya.

-Azt már nem. –dörrent fel Charlie.

-Tessék itt az ebéd! Sue csodás ebédet főzött neked. –terelte el a témát gyorsan anya.

-Mintha te azt tudnád?

Néha nagyapa nagyon haragos lesz, ha az egyetlen lánya változásáról van szó. Nehezen sikerült elfogadnia, hogy bármi is lett anyából, már nem az ő kicsi Bells-e többé.

-Mi történt Forksban mióta elköltöztünk? –tereltem most el én a szót.

-Billy nagyon beteg, de ezt neked Jacob biztosan mesélte. Már két hete csak fekszik. Kihívtak egy orvost Port Angeles-ből, de azt mondta, hogy nem tudja mi a baja. Billy nincs szállítható állapotban, a műszerek nélkül, pedig a rezervátumban nem tudja megvizsgálni. Ha javul az állapota, azonnal elszállítják. Erre nem sok esélyt látnak, mert 3 nap óta már nincs eszméleténél. Szegény kölyök nagyon rosszul viseli. Sam és a többiek tartják benne a lelket. –mondta Charlie megtört hangon.

-Sokat jársz hozzá? –érdeklődött anya.

-Minden reggel meglátogatom és a délutánokat is ott töltöm. Ebéd után is oda megyek. Eljöttök velem ugye? Jacob-nak sokat segítene, ha Nessie most mellette lenne.

Ettől a mondattól úgy éreztem magam, mintha szíven szúrtak volna, és megforgatták volna bennem a kést. De tűrtem. Megfogadtam magamban az induláskor, hogy bármi történjék is nem fogok összeroppanni.

-Persze, ez csak természetes. –mondtam fájdalmas hangon.

Eszerint nagyapa nem tudja, hogy Jacob és én nem vagyunk már egy pár.

-Akkor már indulhatunk is.

-Először edd meg a halat. Sue sokat foglalkozott vele, és Nessie sem evett ma még sok mindent.

10 perccel később anya már a tányérokat mosogatta el. Majd elindultunk Charlie rendőrautójával a rezervátumba.