-Mi van vele? –kérdeztem elfojtott hangon. A sírás már a torkomat kaparta.
-Alice, Alice… már haldoklik. Legjobb esetben is már csak 1 talán 2 napja van. Valószínűleg meghal mire visszaértek az ellenszerrel. Sajnálom kicsim! –mondta Edward egy szuszra.
Én pedig köszönés nélkül kinyomtam a telefont.
-Gyerünk! Minden perc számít. –mondtam Emmettnek azután olyan tempóban kezdtem el rohanni ahogy még sohasem.
4 óra megszakítatlan tempó után Emmett már úgy fogott le hátulról, hogy végre álljunk meg.
-Nessie állj meg! Nem kell, hogy addig fuss, amíg össze nem esel mint egy halott.
-De igen kell! Kell különben meghal. Felfogtad Emmett? Alice meg fog halni és nem tehetek ellene semmit. Itt a kezemben ez a fránya ellenszer, de nem tehetek Alicért semmit. Úgy fog meghalni, hogy el sem búcsúzhattam tőle! –mondtam hisztérikus hangon, majd kitört belőlem a szívet tépő zokogás.
-Csitt, Nessie! Csitt! Nyugodj meg! Oda fogunk érni időben és nem fog meghalni. Nyugodj meg! Mély levegő! Gyerünk Nessie meg kell nyugodnod! Nem adhatod fel! Nem adhatod fel ennyi küzdés és kitartás után. Kérlek! –mondta Emmett esdeklő hangon, és ha tudott volna sírni, most biztosan sírt volna.
Felnéztem rá kibőgött szemeimmel fél perccel később.
-Nyugodtabb vagy már? –kérdezte halkan
Válasz helyett csak bólintottam.
-Na gyere, pihenj egyet! –fogott meg, én pedig kirántottam kezemet a kezéből.
-Nem lehet pihennem! –mondtam neki élettelen hangon.
-Már pedig fogsz. Gyere, viszlek a hátamon! A hátizsákomat itt hagyhatjuk. Már szinte üres. Nem tűrök ellenvetést. Te pihensz a hátamon, én pedig futok veled.
-Rendben. –mondtam bár tudtam, hogy mindenféleképpen ez lett volna.
A következő pillanatban már suhantunk is a fák között. Nem tudom mikor aludhattam el, de márcsak arra ébredtem fel, hogy a terepjáró hátuljában rázkódom.
-Mennyit aludtam? –kérdeztem rekedt hangon.
-Nem eleget. –mondta Emmett miközben hátranyújtott egy kulacs hideg vizet.
-Köszi. –mondtam miután kiittam több mint a felét.
-Szivesen. Éhes vagy?
-Igen egy kicsit. –válaszoltam lesütött szemmel.
-Parancsolj egy kis keksz, és narancs. Bocsánat, de csak ez volt az itt maradt táskában.
Miután befaltam az egészet sokkal jobban éreztem magam.
-Most pedig, próbálj meg aludni!
-Rendben. –válaszoltam és lesütöttem a szemem. De az álom most nem tudta legyőzni zakatoló agyam.
Éjszaka volt már, ahogy padlógázzal hajtottunk az erdő szélén az egyre gyakrabban előforduló házak között.
-A városban is padlógázzal hajtasz majd? –kérdeztem jelezve, hogy fent vagyok.
-Hát reményeim szerint nem járok erre egy jó ideig. Így nem nagyon érdekel, ha kiszabnak rám egy adag bírságot. Nem mellesleg 1,5 óra múlva indul a gépünk és jó lenne elérni.
-Te foglaltál jegyet? –kérdeztem döbbenten.
-Hát persze. Már meg van a jegyünk az utolsó járatra Manaus-Brazíliaváros között, és kora reggeli járatra is Brazíliaváros-Róma között.
-Te egy isten vagy Emmett. –közöltem vele élettelenül, mégis kedvesen.
-Nem csak a terveim között szerepel, hogy a holnap estét már Rosalieval töltsem. És a makkegészséges családommal.
-Úgy legyen. –mondtam miközben előre másztam az anyós ülésre.
-Öngyilkos akarsz lenni! -mondta Emmett és lelépett a gázpedálról, aminek következtében majdnem az üveg túloldalán voltam.
-Dehogyis. De ha így fékezel sikerül. –mondtam elhelyezkedve miután kattant az övem.
-Ne csinálj ilyet! –mondta Emmett és ismét már tövig nyomta a pedált.
1 óra sem telt el, mikor a reptér előtti úton voltunk.
-Azt hiszem nem ártana átöltöznünk. –mondtam az utcai lámpa fényében végignézve rajtunk.
-Nyugi valahogy ezt is megoldom. Ruhád van?
-Igen, megvan még a farmerem és a felsőm amiben jöttem a repülőn.
-Oké, akkor gyerünk. –mondta Emmett majd behajtott a következő utcába, alig fél mérföldre a reptértől.
Szerencsénkre egy kis motelt találtunk az utcában.
-10 perced van. –közölte Emmett amint kikapta a recepciós bácsi kezéből a kulcsot és odadobta nekem.
A recepciós egy idős bácsika volt, a motel pedig sokkal idősebb volt a bácsitól. Szépen fejezem ki magam, ha azt mondom, hogy lerobbant volt. De volt benne meleg víz és most ez volt a legfontosabb. Kidobtam az gyűrött farmert és felsőt az ágyra valamint az egy szál fehérneműt amit a visszaútra tartogattam majd bementem velük a fürdőbe. 10 perc telt el, amikor tisztán, fésülten és tiszta fogakkal jelentem meg az ajtóban.
-Hoztam egy kis kaját. Egyél amíg fürdök. 3 perc és itt vagyok. –mondta Emmett és már el is tűnt az ajtó mögött.
-Oké.
Gyorsan felfaltam a szendvicset és az utolsó falat megrágása közben már meg is jelent Emmett az ajtóban.
-Hűha, tényleg gyors voltál. Menjünk.
Azután elhagytuk a szállodát és a gép indulása előtt 20 perccel már a reptéren is voltunk.
Az utaskísérő éppen csak felengedett minket a gépre, de fent voltunk és ez volt a lényeg.
Kissé megnyugodtam ahogy emelkedett felfelé a gépünk. Ám amikor már rendeződni látszott a vérnyomásom eszembe jutott, hogy mi lesz, ha mégis elkésünk. Bele se mertem gondolni. Meghalhat Alice és akár anya is. Hiszen apa azt mondta, hogy max. 3 napja van még anyának.
-Ne gondolj ilyen szörnyűségekre! –mondta Emmett és bátorítóan megszorította a karfát markoló kezem. Ekkor vettem észre, hogy lassan összenyomom a fadarabot. Már tisztán kivehető volt benne a kezem nyoma.
-Mi van ha későn érünk oda? –kérdeztem tőle halkan, mert rajtunk kívűl mindenki aludt az este 11 kor elinduló járaton.
-Erre még gondolnod sem szabad. De ha véletlenül későn érünk oda, ami kizárt dolog, mert a pontosság nagy erényünk, akkor is tudnod kell, hogy mi mindent megtettünk, és nem szabad magadat okolnod emiatt.
-Tudom, de annyira félek.
-Tudom, Nessie. De ki kell tartanod. Már nem sok van hátra.
A szavait, pedig a pilóta hangja erősítette meg, ahogyan bemondta, hogy készülődjünk a leszálláshoz. Tehát máris 3 órával közelebb vagyunk Volterrához.
A járat hajnal 2-kor szállt le, és a Brazíliaváros-Róma közti repülő 4óra 30perckor indul. Tehát volt még 2,5 óránk az indulásig.
-Elmegyek próbálok tartani egy gyors vadászatot. –mondta Emmett.
-De hogy fogsz kijutni az erdőbe? –kérdeztem.
-Sehogy, csak az egyik közeli marhatelepre megyek ki. Lecsapolok 1-2 állatot és jövök is. Nyugi megjárom!
-Rendben. A fémdetektoros kapu előtt várlak majd.
-Megdumáltuk. –azután kisétált a kijáraton.
-Gyerünk már Emmett már csak 25perc van az indulásig. Hol a fenében vagy már?
-Itt vagyok nyugi. –mondta és megfogta hátulról a vállam.
-Hú, rám hoztad az infarktust. Sikerült? –kérdeztem bár láttam az eredményt.
-Igen, de ezt se fogom többször megcsinálni. Annyira büdösek. –mondta
-Legközelebb fújd be őket parfümmel. –mondta viccelődve.
-Rosalie biztosan örülne, ha a méregdrága Armani parfümjét tehenekre fújnám el.
-Szerintem tudnál neki másikat venni.
-Az lehet, de ezt magyarázd el neki is.
Ekkor már elfoglaltuk a helyünket a repülőn. 5 perccel később már meg is kezdődött a több órás repülőutunk.
A felszállás után 1 órával, amikor már az utaskísérők lerótták kötelező köreiket, Emmettel közös megegyezés alapján Volterrába telefonáltunk. De most nem apát hívtuk, még nem is Rosaliet. A hívott fél nem más volt mint Carlisle.
-Szia Carlisle, én vagyok! –szóltam bele a telefonba, amikor Carlisle a második csengetésre felvette.
-Szia Nessie! Szia Emmett! –köszönt vissza Carlisle
-Szia Carlisle!
-Mi van Alice-szel? –tértem egyből a tárgyra.
-Nagyon rosszul van.
-Mennyire? –kérdezte Emmett, mert mindketten tudtuk, hogy Carlisle nem adott pontos választ.
-Jasper mellette van. Azt mondta nem érdekli, ha elkapja a vírust, az ő életének Alice nélkül úgysem lesz értelme.
-Ne hagyd, hogy bármi örültséget tegyen. –mondta Emmett
-Mennyi ideje van még kb. Alicenek? –kérdeztem visszatérve a tárgyra.
-Talán fél napja. Nem tudok rajta segíteni. Annyira sajnálom! –mondta Carlisle és zokogott volna, ha tudott volna.
-Semmi baj, Carlisle. Nem a te hibád. Csak annyit kérek tőled, hogy valahogy tartsd közöttünk amíg nem érünk oda. –nem tudtam kimondani azt hogy ’tarts életben’.
-Egy órája indult a repülőnk Brazíliavárosból. –közölte Emmett.
-Megpróbálom amit tudok, de nem hiszem, hogy olyan sokáig még képes leszek életben tartani.
-Csak próbáld meg, Carlisle. Kérlek! Könyörgök!
-Én lennék az egyik legboldogabb vámpír a világon, ha ideérnétek.
-Siettünk, ahogy csak tudunk. Carlisle, ha nem érnénk oda, kérlek telefonálj nekünk előtte. El akarunk búcsúzni tőle.
-Persze, ez csak természetes. Nessie tudnod kell még valamit.
-Mi az Carlisle?
-Bella állapota is rengeteget romlott mióta megtudta, hogy Alice ilyen rosszul van. Ráadásul már Edward is egyre rosszabbul van. Ő is elkapta.
A szörnyű híreket néma csend fogadta a mi oldalunkon.
-Nessie, meg fognak gyógyulni! Időben ideértek majd! –mondta Carlisle minden szavát nyomatékosítva.
-Ti nem kaptátok még el?
-Nem tudom. Rajtunk még nem mutatkozik. De sokkal nagyobb százalékkal fertőződnek meg a képességekkel rendelkező vámpírok. Valószínűleg Jasper is beteg már, csak még nem látszik rajta.
-Értem. Volterrában találkozunk.
-Várunk benneteket!
-Szia Carlisle!
-Sziasztok!
-Carlisle, tartsd életben őket! –mondtam majd leraktam a telefont.
2010. május 26., szerda
2010. május 21., péntek
35. fejezet
-Austin, szerinted hagyjak neki üzenetet? –kérdezte Rachelle szerelme ölelésében.
-Nem tudom, kis balerinám. Ezt nem üzenetben kellene közölni vele.
-Tudom, de már kilencszer hívtam, de ki van kapcsolva.
-Hát, akkor tényleg jobb, ha üzenetet hagysz neki.
-Remélem nincs semmi baja Chrisnek és hamarosan előkerül.
-Én is nagyon remélem. eléggé ki volt, hogy nem találkozott Nessievel. Na meg persze nem is tudott vele beszélni. Már azt hitte, hogy Nessie talált egy másik fiút.
-De ugye mondtad neki, hogy ez képtelenség? Nessie sohase tenne ilyet vele.
-Tudom, mondtam is Chrisnek. Nagy nehezen, de el is hitte. Azt mondta, hogy egy ilyen csoda mint Nessie, hihetetlen, hogy pont őt szereti.
-Bolond. Csak rájuk kell nézni, amikor együtt vannak. Szinte ragyognak.
-Na igen, tényleg nagyon jól mutatnak együtt.
-Akárcsak ti. –szólt közbe Ashley.
-Óh, köszi. Én is ragyogok Rachelle mellett? –kérdezte Austin viccesen.
-Nem öregem, te nem ragyogsz. Egyenesen tündökölsz. Akár egy jól megtermett széndarab. –mondta Rob.
-Hahaha! Remélem annyit azért tanultál föcin, hogy a szénből lesz a gyémánt is.
-Na igen, több száz millió év alatt.
A banda, bár most két barátjuk sem volt velük, megmaradtak ugyanolyan viccesnek. Ugyanis, poénkodással vonták el egymás figyelmét, a tényről, hogy egyik barátjukat keresik. Nessie baráti köre ugyanazt az elvet vallotta mint Emmett. A jókedv, és a mosolygás feledteti az emberrel a legszörnyűbb dolgokat is.
10 perccel később egy újabb sikertelen hívás után Rachelle úgy döntött, hogy üzenetet hagy Nessienek:
-Szia Nessie! Merre vagy? Folyton hívlak, de sosem veszed fel. Történt valami? Ha rengeteg dolgod van, akkor majd beszélünk ha hazajössz. Na de nem is ezért hívlak. Ha megkapod az üzenetem azonnal hívj fel. Nagyon nagy gáz van, de majd ha elérhető vagy elmondom. Nem is. Inkább most mondom el, hátha tudsz róla valamit. Az van. na szóval, Chris eltűnt. Már 2 napja senki se látta. Nem hívott fel véletlenül vagy nem hagyott üzenetet? Rettentően aggódik mindenki érte, és ha veled van, vagy tudsz róla valamit, akkor feltétlenül hívj fel! Akkor mindenki megnyugodna. Az anyukája azt mondta, hogy biztos széttépte már valami vadállat. Az a lényeg, hogy szegény már totál ki van. Kereső csapatokat indítottak már, hogy felkutassák Christ. A suliból is akárki csatlakozhatott, az igazgató mindenkit elengedett. Tudod, hogy ő és Chris mamája együtt vannak. Szóval mi is a bandával keressük Christ. Ha bármit tudsz felőle hívjál. Puszi Rachelle voltam!
Jó iramú emberi futásban mentünk Emmettel amikor megszólalt.
-Hát tök zakant volt ez a csaj az fix. – ekkor már több kilométerre jártunk Kristentől.
-Szerintem nem. Számomra elég érthetően hangzik, hogy bosszút akart állni a férje gyilkosán.
-Na persze, hogy közben egy egész fajt pusztítson ki.
-Csak gondolj bele, hogyha te is ember lennél és egy vámpír megöli Rosaliet, te mit tettél volna?
-Hát nem tudom. De én nem vagyok ember.
-Az lehet, de emberként te is ugyanezt tetted volna. Avval a különbséggel, hogy neked nem lett volna módodban kikísérletezned egy vírust.
-Ez igaz, de akkor is ölt meg fajtánk belieket.
-De vajon ők nem érdemelték volna meg már a halált? Hiszen mennyi embert öltek már meg.
-Az lehet Nessie, de épp a két nővéremet is meg akarja ölni az a vírus. Akik egyetlen embernek sem ártottak még. És nem mellesleg az egyik a te anyukád. Szóval én nem értenék egyet a helyedben evvel az őrült nőszeméllyel.
-Persze tudom. Na mindegy. Viszed te a fiolát vagy vigyem én?
-Hát ha vigyázol rá maradhat nálad. Azaz őrült úgyis neked adta oda. Valószínűleg, ha én egyedül mentem volna oda, nem adta volna oda nekem.
-Szerintem inkább megöletett volna téged.
-Na igen, így is majdnem sikerült neki. Amúgy minden rendben a harapásoddal?
-Hű, hát nem tudom. Nem néztem már meg egy ideje. Nem akartam előtted nézegetni.
-De miért?
-Hát nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad. Olyan furán viselkedtél a harc óta.
-Jaj, de butus vagy. Azt hitted, hogy azért vagyok olyan fura, mert rád akarok támadni?
-Hát, őszintén szólva. Igen. És tudtam, hogyha megtennéd vagy csak eszedbe jutna is a dolog, nagyon rosszul éreznéd magad utána.
-De nekem ez még csak az eszembe se jutott. Igaz még sohasem éreztem a véred illatát ilyen erősen. Ettől függetlenül már évek óta érzem és hozzászoktam. Szinte már immunis vagyok rá.
-Akkor miért voltál/vagy olyan furi?
-Hát mert mérhetetlen bűntudatom van veled kapcsolatban. Amiatt, hogy megharaptak.
-De ez már nem az első alkalom volt. –közöltem tényként.
-Tudom jól. De akkor nem volt ott, a te nagy és erős bácsikád, akinek az a feladata, hogy megvédje a csöpke unokahúgocskáját. Érted már?
-Igen. De azt is bele kell venned, hogy te azt mondtad, hogy vigyen el a közelből a csini kis segecském. És én nem ezt tettem. Inkább visszajöttem harcolni.
-Na igen. Még jó, hogy nem a csini kis segecskédnek esett baja. Most, pedig nyomás, mert az idő gyorsan fogy, és még Volterrába is kell érnünk.
-Ne is emlékeztess rá! Ha anya vagy Alice meg..
-Nem fognak meghalni. Erősek és tudják, hogy sikerrel jártunk.
-Ezt honnan veszed?
-Hát remélem, hogy a dilis húgocskám látta a jövőben.
-De nem hisznek a látomásaiban.
-Tényleg? Akkor elárulnád, hogy miért is vagyunk itt? Ha jól tudom, te totál véletlenül bíztál a látomásában, és sikerült megszereznünk az ellenszert.
Erre csak egy hatalmas mosollyal válaszoltam.
-Versenyzünk?
-Mi a nyeremény? –kérdezte Emmett
-Van ötleted?
-Igazából lenne egy. –mosolyodott el bácsikám, de csak annyira, hogy az összes foga kilátszódjék. Ha nem tudnám, hogy ártalmatlan, most tuti, hogy összepisiltem volna magam ijedtemben.
-Hallgatlak. De ahogy látom nem ígér túl sok jót.
-Hát. Aki nyer annak a másik egy hétig minden dilis kívánságát teljesíti.
-Nekem nem kell kutyus. Meg amúgy is te mindig minden hülyeséget teljesítesz anélkül, hogy bárki megkérne rá.
-Ez fájt. Most nagyon megbántottál.
-Bocsi, nem volt szándékos. –mosolyodtam el. –Ha én nyerek megígéred, hogy nem fogsz engem és Chris többé piszkálni. Egy epés megjegyzés sem hagyhatja el a szádat. Na áll az alku?
-Most komolyan elgondolkodnék, hogy visszalépjek, ha nem tudnám, hogy úgyis megverlek. De ezentúl kétszer annyi piszkálódás hagyja el majd a szám veletek kapcsolatban.
Nem tudom, hogy erre a megjegyzésre milyen fejet vághattam. Egy biztos: igen vicceset. Ugyanis Emmett egy mélyből jövő felszabadult nevetéssel válaszolt erre. Már egy jó ideje nem hallottam tőle ilyen jóleső nevetést. Ekkor rájöttem. Végre felszabadult. Végig ő tartotta bennem és a többiekben is a lelket. Csak azért tette, hogy nehogy összeroppanjunk a nagy teher alatt. Miközben ő is ugyanúgy izgult, és ugyanúgy féltette anyát és Alicet. Csak ő nem mutatta ki. Nem mutathatta ki. Mert tudta, hogyha nincsenek az ő viccei és poénjai akkor ez a család már romhalmaz lenne. Mindegyikőnk közül ő tartott ki a legtovább.
Ezután már én is egy felszabadult nevetés közben feleltem neki.
-Rendben. De úgyis megverlek! –majd amennyire csak tudtam begyorsítottam. Messze leelőzve evvel az utánam bámuló Emmettet.
A Cél, amiben ugyan nem egyeztünk meg, de a tisztásig tartott, ahol telefonáltunk Rosaliéknak.
Persze mondhatom, hogy fej-fej melletti küzdelemben, de Én nyertem. Legnagyobb örömömre, és Emmett legnagyobb bánatára. Főleg, hogy bevetettem a vámpír 50%-om. Így olyan gyorsan futottam mint egy vámpír. Emmett, pedig nem a leggyorsabb vámpír a családból. A leggyorsabb vámpír az én drága apukám, Edward volt. Aki már rettentően hiányzott, úgy mint a családom többi tagja. És mint Chris. Na meg a banda. Összesítve az eddigi ’normális’ életem minden apró momentumával. De tudtam, hogy hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba, és akkor újra teljesen boldog lehetek.
Az emberi pasim mellett, én mint félvámpír. A félvámpír, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a vámpír világ megmenekült. Kirobbanóan boldog voltam.
-Azta, nem hittem volna, hogy ilyen gyors vagy. –mondta Emmett.
-Én nem gondoltam, hogy te vagy ilyen lassú. Na felhívjuk az otthoniakat a jó hírrel?
-Hát persze!
-A tiedről hívjuk őket. Az enyém teljesen behalt. Túl sok nedvesség érte.
-Talán nem ártott volna szárazon tartanod. Komolyan te csak úgy falod a mobilokat. Ha hazaérünk veszek neked egy mobilokkal foglalkozó céget. Hogy elegendő legyen életed végéig.
-Köszi, rendes vagy. De inkább lemondok róla. Elég lesz, ha csak a nyereményemhez tartod magad. –feleltem mosolyogva.
-Tessék, itt a telefon. –mondta Emmett majd odadobta nekem a mobilját. Persze elkaptam. –Látom jó a reflexed.
-Na igen. –válaszoltam és már pötyögtem is be apa számát.
A harmadik csengetésre vette csak fel. Kezdtem nagyon izgulni emiatt. Nálunk megszokott, hogy mindenki már az első csengetésre felveszi a telefonját.
-Emmett? Van valami eredmény?
-Szia apa, Nessie vagyok! Megtaláltuk az ellenszert. Már el is indultunk visszafelé. Hogy vannak anyáék?
-Ez nagyon jó. –mondta apa, de hangjában hallatszott, hogy egyáltalán nem nyugodott meg.-Nessie el kell mondanom valamit.
-Mi történt apa?
-A súlyos esetek között van Benjamin is. Emlékszel rá?
-Hát persze, de ugye nem fog meghalni?
-Carlisle még bizakodik, de nem mondhatok semmi biztosat. Már csak pár napja lehet hátra.
-Értem. Remélem túléli. Csak addig kell kitartania amíg vissza nem érünk Emmettel. Már csak 1,5-2 nap. Apa, hogy vannak anyáék? –ismételtem meg a kérdést idegesen.
-A telefonhoz hívnád Emmettet kérlek. Nem szeretném kétszer elmondani.
-Persze, már itt van.
-Szia Edward!
-Szia Emmett!
-Szóval mi van a csajokkal?
-Bella elég jól viseli, bár már ő is előrehaladott állapotban van. Carlisle szerint még befolyással van a betegségre, hogy nem régóta vámpír. De még így is max. 3 napja van.
-És mi van Alice-szel? –kérdeztük egyszerre Emmettel.
-Sajnálom. Alice, Alice…
-Nem tudom, kis balerinám. Ezt nem üzenetben kellene közölni vele.
-Tudom, de már kilencszer hívtam, de ki van kapcsolva.
-Hát, akkor tényleg jobb, ha üzenetet hagysz neki.
-Remélem nincs semmi baja Chrisnek és hamarosan előkerül.
-Én is nagyon remélem. eléggé ki volt, hogy nem találkozott Nessievel. Na meg persze nem is tudott vele beszélni. Már azt hitte, hogy Nessie talált egy másik fiút.
-De ugye mondtad neki, hogy ez képtelenség? Nessie sohase tenne ilyet vele.
-Tudom, mondtam is Chrisnek. Nagy nehezen, de el is hitte. Azt mondta, hogy egy ilyen csoda mint Nessie, hihetetlen, hogy pont őt szereti.
-Bolond. Csak rájuk kell nézni, amikor együtt vannak. Szinte ragyognak.
-Na igen, tényleg nagyon jól mutatnak együtt.
-Akárcsak ti. –szólt közbe Ashley.
-Óh, köszi. Én is ragyogok Rachelle mellett? –kérdezte Austin viccesen.
-Nem öregem, te nem ragyogsz. Egyenesen tündökölsz. Akár egy jól megtermett széndarab. –mondta Rob.
-Hahaha! Remélem annyit azért tanultál föcin, hogy a szénből lesz a gyémánt is.
-Na igen, több száz millió év alatt.
A banda, bár most két barátjuk sem volt velük, megmaradtak ugyanolyan viccesnek. Ugyanis, poénkodással vonták el egymás figyelmét, a tényről, hogy egyik barátjukat keresik. Nessie baráti köre ugyanazt az elvet vallotta mint Emmett. A jókedv, és a mosolygás feledteti az emberrel a legszörnyűbb dolgokat is.
10 perccel később egy újabb sikertelen hívás után Rachelle úgy döntött, hogy üzenetet hagy Nessienek:
-Szia Nessie! Merre vagy? Folyton hívlak, de sosem veszed fel. Történt valami? Ha rengeteg dolgod van, akkor majd beszélünk ha hazajössz. Na de nem is ezért hívlak. Ha megkapod az üzenetem azonnal hívj fel. Nagyon nagy gáz van, de majd ha elérhető vagy elmondom. Nem is. Inkább most mondom el, hátha tudsz róla valamit. Az van. na szóval, Chris eltűnt. Már 2 napja senki se látta. Nem hívott fel véletlenül vagy nem hagyott üzenetet? Rettentően aggódik mindenki érte, és ha veled van, vagy tudsz róla valamit, akkor feltétlenül hívj fel! Akkor mindenki megnyugodna. Az anyukája azt mondta, hogy biztos széttépte már valami vadállat. Az a lényeg, hogy szegény már totál ki van. Kereső csapatokat indítottak már, hogy felkutassák Christ. A suliból is akárki csatlakozhatott, az igazgató mindenkit elengedett. Tudod, hogy ő és Chris mamája együtt vannak. Szóval mi is a bandával keressük Christ. Ha bármit tudsz felőle hívjál. Puszi Rachelle voltam!
Jó iramú emberi futásban mentünk Emmettel amikor megszólalt.
-Hát tök zakant volt ez a csaj az fix. – ekkor már több kilométerre jártunk Kristentől.
-Szerintem nem. Számomra elég érthetően hangzik, hogy bosszút akart állni a férje gyilkosán.
-Na persze, hogy közben egy egész fajt pusztítson ki.
-Csak gondolj bele, hogyha te is ember lennél és egy vámpír megöli Rosaliet, te mit tettél volna?
-Hát nem tudom. De én nem vagyok ember.
-Az lehet, de emberként te is ugyanezt tetted volna. Avval a különbséggel, hogy neked nem lett volna módodban kikísérletezned egy vírust.
-Ez igaz, de akkor is ölt meg fajtánk belieket.
-De vajon ők nem érdemelték volna meg már a halált? Hiszen mennyi embert öltek már meg.
-Az lehet Nessie, de épp a két nővéremet is meg akarja ölni az a vírus. Akik egyetlen embernek sem ártottak még. És nem mellesleg az egyik a te anyukád. Szóval én nem értenék egyet a helyedben evvel az őrült nőszeméllyel.
-Persze tudom. Na mindegy. Viszed te a fiolát vagy vigyem én?
-Hát ha vigyázol rá maradhat nálad. Azaz őrült úgyis neked adta oda. Valószínűleg, ha én egyedül mentem volna oda, nem adta volna oda nekem.
-Szerintem inkább megöletett volna téged.
-Na igen, így is majdnem sikerült neki. Amúgy minden rendben a harapásoddal?
-Hű, hát nem tudom. Nem néztem már meg egy ideje. Nem akartam előtted nézegetni.
-De miért?
-Hát nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad. Olyan furán viselkedtél a harc óta.
-Jaj, de butus vagy. Azt hitted, hogy azért vagyok olyan fura, mert rád akarok támadni?
-Hát, őszintén szólva. Igen. És tudtam, hogyha megtennéd vagy csak eszedbe jutna is a dolog, nagyon rosszul éreznéd magad utána.
-De nekem ez még csak az eszembe se jutott. Igaz még sohasem éreztem a véred illatát ilyen erősen. Ettől függetlenül már évek óta érzem és hozzászoktam. Szinte már immunis vagyok rá.
-Akkor miért voltál/vagy olyan furi?
-Hát mert mérhetetlen bűntudatom van veled kapcsolatban. Amiatt, hogy megharaptak.
-De ez már nem az első alkalom volt. –közöltem tényként.
-Tudom jól. De akkor nem volt ott, a te nagy és erős bácsikád, akinek az a feladata, hogy megvédje a csöpke unokahúgocskáját. Érted már?
-Igen. De azt is bele kell venned, hogy te azt mondtad, hogy vigyen el a közelből a csini kis segecském. És én nem ezt tettem. Inkább visszajöttem harcolni.
-Na igen. Még jó, hogy nem a csini kis segecskédnek esett baja. Most, pedig nyomás, mert az idő gyorsan fogy, és még Volterrába is kell érnünk.
-Ne is emlékeztess rá! Ha anya vagy Alice meg..
-Nem fognak meghalni. Erősek és tudják, hogy sikerrel jártunk.
-Ezt honnan veszed?
-Hát remélem, hogy a dilis húgocskám látta a jövőben.
-De nem hisznek a látomásaiban.
-Tényleg? Akkor elárulnád, hogy miért is vagyunk itt? Ha jól tudom, te totál véletlenül bíztál a látomásában, és sikerült megszereznünk az ellenszert.
Erre csak egy hatalmas mosollyal válaszoltam.
-Versenyzünk?
-Mi a nyeremény? –kérdezte Emmett
-Van ötleted?
-Igazából lenne egy. –mosolyodott el bácsikám, de csak annyira, hogy az összes foga kilátszódjék. Ha nem tudnám, hogy ártalmatlan, most tuti, hogy összepisiltem volna magam ijedtemben.
-Hallgatlak. De ahogy látom nem ígér túl sok jót.
-Hát. Aki nyer annak a másik egy hétig minden dilis kívánságát teljesíti.
-Nekem nem kell kutyus. Meg amúgy is te mindig minden hülyeséget teljesítesz anélkül, hogy bárki megkérne rá.
-Ez fájt. Most nagyon megbántottál.
-Bocsi, nem volt szándékos. –mosolyodtam el. –Ha én nyerek megígéred, hogy nem fogsz engem és Chris többé piszkálni. Egy epés megjegyzés sem hagyhatja el a szádat. Na áll az alku?
-Most komolyan elgondolkodnék, hogy visszalépjek, ha nem tudnám, hogy úgyis megverlek. De ezentúl kétszer annyi piszkálódás hagyja el majd a szám veletek kapcsolatban.
Nem tudom, hogy erre a megjegyzésre milyen fejet vághattam. Egy biztos: igen vicceset. Ugyanis Emmett egy mélyből jövő felszabadult nevetéssel válaszolt erre. Már egy jó ideje nem hallottam tőle ilyen jóleső nevetést. Ekkor rájöttem. Végre felszabadult. Végig ő tartotta bennem és a többiekben is a lelket. Csak azért tette, hogy nehogy összeroppanjunk a nagy teher alatt. Miközben ő is ugyanúgy izgult, és ugyanúgy féltette anyát és Alicet. Csak ő nem mutatta ki. Nem mutathatta ki. Mert tudta, hogyha nincsenek az ő viccei és poénjai akkor ez a család már romhalmaz lenne. Mindegyikőnk közül ő tartott ki a legtovább.
Ezután már én is egy felszabadult nevetés közben feleltem neki.
-Rendben. De úgyis megverlek! –majd amennyire csak tudtam begyorsítottam. Messze leelőzve evvel az utánam bámuló Emmettet.
A Cél, amiben ugyan nem egyeztünk meg, de a tisztásig tartott, ahol telefonáltunk Rosaliéknak.
Persze mondhatom, hogy fej-fej melletti küzdelemben, de Én nyertem. Legnagyobb örömömre, és Emmett legnagyobb bánatára. Főleg, hogy bevetettem a vámpír 50%-om. Így olyan gyorsan futottam mint egy vámpír. Emmett, pedig nem a leggyorsabb vámpír a családból. A leggyorsabb vámpír az én drága apukám, Edward volt. Aki már rettentően hiányzott, úgy mint a családom többi tagja. És mint Chris. Na meg a banda. Összesítve az eddigi ’normális’ életem minden apró momentumával. De tudtam, hogy hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba, és akkor újra teljesen boldog lehetek.
Az emberi pasim mellett, én mint félvámpír. A félvámpír, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a vámpír világ megmenekült. Kirobbanóan boldog voltam.
-Azta, nem hittem volna, hogy ilyen gyors vagy. –mondta Emmett.
-Én nem gondoltam, hogy te vagy ilyen lassú. Na felhívjuk az otthoniakat a jó hírrel?
-Hát persze!
-A tiedről hívjuk őket. Az enyém teljesen behalt. Túl sok nedvesség érte.
-Talán nem ártott volna szárazon tartanod. Komolyan te csak úgy falod a mobilokat. Ha hazaérünk veszek neked egy mobilokkal foglalkozó céget. Hogy elegendő legyen életed végéig.
-Köszi, rendes vagy. De inkább lemondok róla. Elég lesz, ha csak a nyereményemhez tartod magad. –feleltem mosolyogva.
-Tessék, itt a telefon. –mondta Emmett majd odadobta nekem a mobilját. Persze elkaptam. –Látom jó a reflexed.
-Na igen. –válaszoltam és már pötyögtem is be apa számát.
A harmadik csengetésre vette csak fel. Kezdtem nagyon izgulni emiatt. Nálunk megszokott, hogy mindenki már az első csengetésre felveszi a telefonját.
-Emmett? Van valami eredmény?
-Szia apa, Nessie vagyok! Megtaláltuk az ellenszert. Már el is indultunk visszafelé. Hogy vannak anyáék?
-Ez nagyon jó. –mondta apa, de hangjában hallatszott, hogy egyáltalán nem nyugodott meg.-Nessie el kell mondanom valamit.
-Mi történt apa?
-A súlyos esetek között van Benjamin is. Emlékszel rá?
-Hát persze, de ugye nem fog meghalni?
-Carlisle még bizakodik, de nem mondhatok semmi biztosat. Már csak pár napja lehet hátra.
-Értem. Remélem túléli. Csak addig kell kitartania amíg vissza nem érünk Emmettel. Már csak 1,5-2 nap. Apa, hogy vannak anyáék? –ismételtem meg a kérdést idegesen.
-A telefonhoz hívnád Emmettet kérlek. Nem szeretném kétszer elmondani.
-Persze, már itt van.
-Szia Edward!
-Szia Emmett!
-Szóval mi van a csajokkal?
-Bella elég jól viseli, bár már ő is előrehaladott állapotban van. Carlisle szerint még befolyással van a betegségre, hogy nem régóta vámpír. De még így is max. 3 napja van.
-És mi van Alice-szel? –kérdeztük egyszerre Emmettel.
-Sajnálom. Alice, Alice…
2010. május 18., kedd
34. fejezet
’Szörnyen érzem magam! Mióta megharapott az a vámpír olyan rosszul vagyok. Ez normális? Még sohasem harapott meg egy fajtámbeli sem. Ez természetes hogy ennyire ég a heg, és sárgás váladék szivárog belőle? Carlisle biztosan meg tudja mondani. Na meg persze Jasper. Láttam, hogy az ő teste tele van harapásnyomokkal. Bele sem tudok gondolni mennyit szenvedhetett ha minden harapás ilyen elviselhetetlenül ég! Vissza kell hozzájuk mennem. Nem fogok bántani senkit sem. Tudom, hogy tudok magamon uralkodni. Már csak 2 óra futás és ott vagyok. De miért nem haladok sehova se? Mikor eljöttem 4 órába telt az út, most pedig már 2,5 órája úton vagyok, és még a felét sem tettem meg. Mi a fene van velem?’
Mi lehet már vele? Miért nem hív fel? Megígérte, hogy 2 naponta telefonál, és már 8 napja nem hívott. Ráadásul ki van kapcsolva a mobilja. Valami szörnyűség történt vele érzem. Miért nem telefonál? Annyira féltem, ha valami baja esik én abba belehalok. Olyan távol van tőlem és én nem tudom megvédeni. Nem vagyok ott, ha szüksége van rám. Á, biztosan csak nagyon rosszul van a rokona, akit meglátogattak azért nem hív. De legalább küldene egy SMS-t, hogy mi van vele. Annyira rossz érzésem van. Úgy érzem nagy veszély fenyegeti. Nyugi, csak bemeséled magadnak. Nessienek, nincs semmi baja, csak rengeteg dolga van és nem ért rá felhívni. El kell mennem a házba, hátha találok valami telefonszámot, amit felhívhatok. Biztosan van egy telefonkönyv, vagy egy papírcetli. Bármi jó lesz, csak tudjam hogy mi van vele. Azt, hogy semmi baja, és már nagyon várja, hogy végre találkozhassunk. Miért nem mentem el hozzá, amikor beteg volt? Milyen szerelme vagyok én, hogy meg sem látogatom amikor beteg?! De azt mondták, ne menjek oda, nehogy elkapjam. Egyáltalán kit érdekel, hogy elkapok valami hülye betegséget, ha vele lehetek. Csak ezt számít. Együtt lenni vele. Kézenfogva sétálni az erdőben, elmenni a moziba, pizzázni a többiekkel. Bármit megtennék most csak, hogy vele legyek. Egyszerűen beleőrülök a magányba. Tényleg el kell mennem a házba. De mit csinálok, ha ott leszek, hisz nincs otthon senki sem. Még a nagyképű nővére sem. Betörök a házba? Á, lényegtelen majd csak megtalálom a pótkulcsot. Na indulok is.
-Anya, elmentem Austinhoz! –ja nincs is már itthon. Mit is vártam? Már megint annál az igazgatónál alszik. Komolyan ez annyira gáz. Az anyám és a diri együtt jár. Jó, hogy a suliban, már nem hallgatom ezt.
- Írok neki egy cetlit.
Mennyivel barátságosabb ez a ház, ha nincsen itthon a családja. Persze, persze a drága Rosalien kívül mindenki tök jó fej, de akkor is néha a hideg futkos a hátamon, amikor itt vagyok. Hol lehet a pótkulcs? Virágosláda alatt? Talán! Egy próbát megér. Á, nyert ügyem van. Most komolyan, még riasztó sincs a házba, se egy kutya. Nem fektetnek nagy hangsúly a védelemre. Simán kirabolhatnák az egész házat, és még fel se tűnne senkinek sem. Á, bent is vagyok. Nagyon gáz, ha bekapcsolom halkan a tévét. Annyira rémisztő ebben a félhomályban ez a ház. Ha nem tudnám, hogy visszajönnek, azt mondanám, úgy néz ki, mint amiből kiköltöztek. Gyors körülnézek, hogy találok-e valami használható infot, hogy hol vannak azután tűnök is el innen.
Hűha, ez aztán a lakás. Ezeket a hálókat még nem is láttam. Meg kell hagyni adnak ám a kényelemre. Tudtam, hogy gazdagok, de hogy minden háló így néz ki azt nem gondoltam volna. Bár Nessie említette még régen, hogy néha tőzsdéznek és gondolom sikerrel szoktak járni, ha ennyi pénzük van. Á, várjunk csak! Az ott nem egy füzet vagy napló. Bella Cullen naplója. Biztosan nem vette észre, hogy beesett az ágy alá, amikor pakolt. Különben biztosan nem hagyta volna itt a naplóját. Szeretem Bellát. Úgy viselkedik Nessievel, mintha az édesanyja lenne. Tudom, hogy nem illik beleolvasni mások naplójába, de hátha kiderül belőle, hogy hol vannak pontosan. Vagy egy szám amit felhívhatok. Nézzük az utolsó bejegyzést. Igen a dátum szerint az utazás előtti nap írta. Egyre rosszabbul vagyok. Érzem, hogy a vírus legyengít. Napról napra egyre gyengébb vagyok. Alice is annyira rosszul néz ki. De erősnek kell lennünk. Erősnek kell lennem. Edward belehalna, ha látná, hogy mennyire szenvedek. Azután, hogy annyit küzdöttünk egymásért, nem lehet, hogy csak ennyi jutott nekünk. Hisz, úgy volt, hogy örökké együtt leszünk. És most mégis elfogunk szakadni egymástól, ha Carlisle nem talál valami ellenszert. Bízom benne. Nála jobb orvos nincs a világon. De mi lesz, ha ez is kevés? Ha én vagy Alice meghalunk, akkor széthullik a család. Mi lesz Nessievel? Beleőrülne a fájdalomba. Remélem, ha én már nem leszek, akkor Chris mellette lesz, amíg lehet. Nagyon szereti Nessiet tudom. Sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb vele Nessie. Soha nem tudhatja meg, hogy a nővére miattam halt meg…Micsoda, hogy Bella ölte meg a nővérem. Az képtelenség! Honnan ismerhetné? És egyáltalán, hisz akkor Bellának még gyereknek kellett lennie, 8-9 évesnek. Hogyan ölhette volna meg a nővérem? Ez lehetetlen. Most hazamegyek. Nincs itt semmi sem amiből kiderülne, hogy hol vannak. Nem, az nem lehet, hogy ő ölte meg. El kell innen mennem. Minden olyan zavaros! De végig kell olvasnom a naplóbejegyzést. Tudnom kell, hogyan értette ezt Bella. Bár közvetlenül nem én öltem meg. Mégis olyan mintha azokat az embereket én öltem volna meg. Nessie olyan boldog. Nem akarom, hogy ez a sötét titok beárnyékolná a szerelmüket. Nagyon szeretem a lányom! Nagyon szeretem Edwardot! Ki kell tartanom. Értük! A családért! Magamért! A szüleimért! Isabella Cullen, KI KELL TARTANOD! Holnap indulunk Volterrába, és a Volturi biztosan segíteni fog. Segíteniük kell!De ezt a részét a bejegyzésnek Chris már nem tudta elolvasni, mert valaki hátulról elkapta.
Ennek a fiúnak milyen isteni ízű a vére. Hogy is gondoltam, hogy én valaha is felhagyok az embervérrel. Hiszen olyan ízletes, olyan mámorító. De ez a fiú ismerős valahonnan. Vajon találkoztam már vele? Ez már nem fog kiderülni. Pár perc és halott lesz.
-Nessie, szerelmem. Örökké szeretni foglak.
Hogy micsoda? Nessie! Jaj, ne ez az a fiú aki vele volt. Hát persze, akire rá akartam ugrani a vadászat után. Nessie a szerelme. Az nem lehet. Nem ölhetem meg Nessie szerelmét. Akkor soha többé nem állna velem szóba a Cullen család. Abba kell hagynom az evést. Nem lehetek ilyen gyenge! És nem ölthetem meg pont ezt a fiút! De már a méreg a szervezetében van. Meghal nincs más esélye. Vagy mégis. Ha kitartok és nem szívom tovább a vérét, akkor valószínűleg átváltoztatom. Azután Nessievel maradhat. Rendben ez jó. Inkább legyen vámpír és maradjon Nessievel, minthogy meghaljon. De annyira szenved. Úgy ordibál és vergődik. Valamit tennem kell. Tudom is, hogy mit. Addig víziókat mutatok neki, amíg átváltozik. Nem lehet sok idő, az a 3 nap. Megmutathatom neki az esőerdőt, ahogy Nessievel kirándul. Inkább Nessie nélkül. Ne adjak neki Nessievel kapcsolatos álemlékeket. Na tessék már meg is nyugodott. Csodákra képes egy vízió. Csak tudnám, hogy mit csinálok vele azután. Vajon hol lehetnek Belláék? Talán ő tudja. Ha felébred megkérdem tőle. Addig is állíthatnák neki össze egy vámpíréletről szóló kisokost. Leírhatnám neki a tapasztalataimat, hogyha esetleg rám támadna ha átváltozott. Hallottam, hogy milyen veszélyesek fiatal korukban. Na meg persze én is ilyen voltam.
1 nappal később:
-Chris! Chris! Merre vagy?
-Chris hallasz minket?
-Chris gyere elő!
Mindenhonnan ezeket a kiáltásokat hallom. Biztosan a fiút keresik. El kell tűnöm innen. És a fiúnak is. Magammal viszem, azután majd visszajövök vele, ha Carlisle itthon lesz. Na meg persze ki kell kérdeznem erről a fránya harapásnyomról. Olyan gyengének érzem magam. És olyan furcsán. A noteszt magammal viszem. Beleírtam mindent amit tudnia kell, és így majd könnyebben boldogulhat a mi fajtánk között. Persze, ha valami bajom esne.
-Nézzétek, ott láttam valamit! –kiáltott Sam.
-Nyugi, biztosan csak valami állat. –válaszolta Nick.
-Tuti? Azért nézzük meg. Légy szíves!
-Rendben. Na gyere. Látod mondtam, hogy biztosan csak valami állat volt.
-De úgy megijedtem. Úgy nézett ki mintha egy ember lett volna.
-Csak egy állat volt. Semmi pánik, már elment.
-Oké.
-Szerinted felhívjam Nessiet? Vele biztosan beszélt Chris. –szólalt meg Rachelle.
-Még nem beszéltél vele? –kérdezte Nick.
-Nem azt mondta pár napig ne keressem, mert nagyon el lesz foglalva. De már tegnapelőtt is beszélni akartam vele, csak nem értem rá. Most meg hát közbe jött ez az ügy. De máris hívom.
Rachelle bepötyögte Nessie telefonszámát majd némán hallgatott. A készülék jelzett, hogy az illető most nem érhető el, próbálja meg később.
-Nem veszi fel. Próbálkozom még, és ha nem veszi fel hagyok neki üzenetet.
-Rendben. Na gyertek keressük meg azt a hős szerelmest!-Hú, ez nem sokon múlt. Majdnem észrevett az a csajszi. Hogy vagyok ilyen lassú? Persze cipelek a hátamon egy izmos majd 80 kilós fiút, de az ilyen súlyok eddig nem okoztak problémát. Mi a fene történhet velem? Ráadásul találnom kell egy biztonságos helyet. Talán, ha fel tudok jutni a hegyek közé gond nélkül a fiú nyugodtan átváltozhat.
2 nappal később:
-Hol vagyok? Mi történt velem? Ki maga? –kérdezte az ébredező Chris.
Egy sötét barlangban volt, ahol így is tökéletesen látott. Nem messze tőle a barlang falának támaszkodva egy betegnek kinéző nőt figyelt.
-Egy régi barlangban vagy a hegyekben. Azért hoztalak ide, hogy nyugodtan átváltozhass.
-Átváltozzak? De hát mi történt velem?
-Megtámadtalak a házban. De amikor kimondtad a nevét, rájöttem, hogy nagyon fájna neki, ha meghalnál, ezért hagytalak átváltozni. Nem érzel semmi szokatlant?
-Hát azon kívül, hogy egy sötét barlangban vagyok, egy vad idegen nővel aki fogalmam sincs, hogy miről beszél, nem igazán érzek semmi szokatlant.
-Nem ég a torkod? Vagy valami más?
-Nem. Bár olyan kicsattanóan egészségesnek érzem magam. De maga elég rosszul néz ki.
-Na igen, úgy is érzem magam. Megharapott pár napja egy fajánkbeli és most már nagyon rosszul érzem magam. Alig tudtam fenntartani a víziókat is.
-Víziókat?
-Igen. Tudod vannak különlegesek a mi fajtánkban. Én víziókat tudok vagyis tudtam megjeleníteni. Így amíg átváltoztál nem érezted a tüzet a szervezetedben. Abban a vízióban éltél, hogy az esőerdőben vagy.
-Igen, tudom. De mi az hogy a „mi fajtánk”?
-Te nem tudod, hogy mi vagyok?
-Nem igazán. Ember?
-Nem. Mi vámpírok vagyunk.
-Hogy micsodák? Maga viccel?
-Nem, dehogy. Bár azt tenném. De azok vagyunk. Tessék itt ez a notesz. A tiéd.
-Mi van benne? –kérdezte Chris, ahogy félve kivette a nő kezéből a kis füzetet.
-Leirtam neked az összes eddigi tapasztalatom, és azt hogy mit kell tudni a fajtánkbeliekről. Valamint a szabályokat is.
-De miért adja ezt ide nekem? Itt akar hagyni miután egy szörnyeteget csinált belőlem?
-Nem, nem akarlak itt hagyni, de úgy érzem valami nagy baj van velem. Úgy érzem hamarosan meghalok.
-Hát ez remek. És akkor itt hagy engem egyedül?
-Nem maradsz egyedül. Vissza fogsz menni a házba, hogy ott a többiek vigyázzanak rád.
-A többiek? De hát kicsodák?
-Majd megbeszéljük. Hagyj egy kicsit most pihenni kérlek.
-De hogy kerültem abba a házba? Hiszen tegnap este indultam el anyával, hogy találjunk egy új házat magunknak valahol. Tegnap indultunk el Seattleből, Bree halála után.
-Az már nem tegnap volt. –mondta a vámpír majd örök álomra szenderült.
Mi lehet már vele? Miért nem hív fel? Megígérte, hogy 2 naponta telefonál, és már 8 napja nem hívott. Ráadásul ki van kapcsolva a mobilja. Valami szörnyűség történt vele érzem. Miért nem telefonál? Annyira féltem, ha valami baja esik én abba belehalok. Olyan távol van tőlem és én nem tudom megvédeni. Nem vagyok ott, ha szüksége van rám. Á, biztosan csak nagyon rosszul van a rokona, akit meglátogattak azért nem hív. De legalább küldene egy SMS-t, hogy mi van vele. Annyira rossz érzésem van. Úgy érzem nagy veszély fenyegeti. Nyugi, csak bemeséled magadnak. Nessienek, nincs semmi baja, csak rengeteg dolga van és nem ért rá felhívni. El kell mennem a házba, hátha találok valami telefonszámot, amit felhívhatok. Biztosan van egy telefonkönyv, vagy egy papírcetli. Bármi jó lesz, csak tudjam hogy mi van vele. Azt, hogy semmi baja, és már nagyon várja, hogy végre találkozhassunk. Miért nem mentem el hozzá, amikor beteg volt? Milyen szerelme vagyok én, hogy meg sem látogatom amikor beteg?! De azt mondták, ne menjek oda, nehogy elkapjam. Egyáltalán kit érdekel, hogy elkapok valami hülye betegséget, ha vele lehetek. Csak ezt számít. Együtt lenni vele. Kézenfogva sétálni az erdőben, elmenni a moziba, pizzázni a többiekkel. Bármit megtennék most csak, hogy vele legyek. Egyszerűen beleőrülök a magányba. Tényleg el kell mennem a házba. De mit csinálok, ha ott leszek, hisz nincs otthon senki sem. Még a nagyképű nővére sem. Betörök a házba? Á, lényegtelen majd csak megtalálom a pótkulcsot. Na indulok is.
-Anya, elmentem Austinhoz! –ja nincs is már itthon. Mit is vártam? Már megint annál az igazgatónál alszik. Komolyan ez annyira gáz. Az anyám és a diri együtt jár. Jó, hogy a suliban, már nem hallgatom ezt.
- Írok neki egy cetlit.
Mennyivel barátságosabb ez a ház, ha nincsen itthon a családja. Persze, persze a drága Rosalien kívül mindenki tök jó fej, de akkor is néha a hideg futkos a hátamon, amikor itt vagyok. Hol lehet a pótkulcs? Virágosláda alatt? Talán! Egy próbát megér. Á, nyert ügyem van. Most komolyan, még riasztó sincs a házba, se egy kutya. Nem fektetnek nagy hangsúly a védelemre. Simán kirabolhatnák az egész házat, és még fel se tűnne senkinek sem. Á, bent is vagyok. Nagyon gáz, ha bekapcsolom halkan a tévét. Annyira rémisztő ebben a félhomályban ez a ház. Ha nem tudnám, hogy visszajönnek, azt mondanám, úgy néz ki, mint amiből kiköltöztek. Gyors körülnézek, hogy találok-e valami használható infot, hogy hol vannak azután tűnök is el innen.
Hűha, ez aztán a lakás. Ezeket a hálókat még nem is láttam. Meg kell hagyni adnak ám a kényelemre. Tudtam, hogy gazdagok, de hogy minden háló így néz ki azt nem gondoltam volna. Bár Nessie említette még régen, hogy néha tőzsdéznek és gondolom sikerrel szoktak járni, ha ennyi pénzük van. Á, várjunk csak! Az ott nem egy füzet vagy napló. Bella Cullen naplója. Biztosan nem vette észre, hogy beesett az ágy alá, amikor pakolt. Különben biztosan nem hagyta volna itt a naplóját. Szeretem Bellát. Úgy viselkedik Nessievel, mintha az édesanyja lenne. Tudom, hogy nem illik beleolvasni mások naplójába, de hátha kiderül belőle, hogy hol vannak pontosan. Vagy egy szám amit felhívhatok. Nézzük az utolsó bejegyzést. Igen a dátum szerint az utazás előtti nap írta. Egyre rosszabbul vagyok. Érzem, hogy a vírus legyengít. Napról napra egyre gyengébb vagyok. Alice is annyira rosszul néz ki. De erősnek kell lennünk. Erősnek kell lennem. Edward belehalna, ha látná, hogy mennyire szenvedek. Azután, hogy annyit küzdöttünk egymásért, nem lehet, hogy csak ennyi jutott nekünk. Hisz, úgy volt, hogy örökké együtt leszünk. És most mégis elfogunk szakadni egymástól, ha Carlisle nem talál valami ellenszert. Bízom benne. Nála jobb orvos nincs a világon. De mi lesz, ha ez is kevés? Ha én vagy Alice meghalunk, akkor széthullik a család. Mi lesz Nessievel? Beleőrülne a fájdalomba. Remélem, ha én már nem leszek, akkor Chris mellette lesz, amíg lehet. Nagyon szereti Nessiet tudom. Sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb vele Nessie. Soha nem tudhatja meg, hogy a nővére miattam halt meg…Micsoda, hogy Bella ölte meg a nővérem. Az képtelenség! Honnan ismerhetné? És egyáltalán, hisz akkor Bellának még gyereknek kellett lennie, 8-9 évesnek. Hogyan ölhette volna meg a nővérem? Ez lehetetlen. Most hazamegyek. Nincs itt semmi sem amiből kiderülne, hogy hol vannak. Nem, az nem lehet, hogy ő ölte meg. El kell innen mennem. Minden olyan zavaros! De végig kell olvasnom a naplóbejegyzést. Tudnom kell, hogyan értette ezt Bella. Bár közvetlenül nem én öltem meg. Mégis olyan mintha azokat az embereket én öltem volna meg. Nessie olyan boldog. Nem akarom, hogy ez a sötét titok beárnyékolná a szerelmüket. Nagyon szeretem a lányom! Nagyon szeretem Edwardot! Ki kell tartanom. Értük! A családért! Magamért! A szüleimért! Isabella Cullen, KI KELL TARTANOD! Holnap indulunk Volterrába, és a Volturi biztosan segíteni fog. Segíteniük kell!De ezt a részét a bejegyzésnek Chris már nem tudta elolvasni, mert valaki hátulról elkapta.
Ennek a fiúnak milyen isteni ízű a vére. Hogy is gondoltam, hogy én valaha is felhagyok az embervérrel. Hiszen olyan ízletes, olyan mámorító. De ez a fiú ismerős valahonnan. Vajon találkoztam már vele? Ez már nem fog kiderülni. Pár perc és halott lesz.
-Nessie, szerelmem. Örökké szeretni foglak.
Hogy micsoda? Nessie! Jaj, ne ez az a fiú aki vele volt. Hát persze, akire rá akartam ugrani a vadászat után. Nessie a szerelme. Az nem lehet. Nem ölhetem meg Nessie szerelmét. Akkor soha többé nem állna velem szóba a Cullen család. Abba kell hagynom az evést. Nem lehetek ilyen gyenge! És nem ölthetem meg pont ezt a fiút! De már a méreg a szervezetében van. Meghal nincs más esélye. Vagy mégis. Ha kitartok és nem szívom tovább a vérét, akkor valószínűleg átváltoztatom. Azután Nessievel maradhat. Rendben ez jó. Inkább legyen vámpír és maradjon Nessievel, minthogy meghaljon. De annyira szenved. Úgy ordibál és vergődik. Valamit tennem kell. Tudom is, hogy mit. Addig víziókat mutatok neki, amíg átváltozik. Nem lehet sok idő, az a 3 nap. Megmutathatom neki az esőerdőt, ahogy Nessievel kirándul. Inkább Nessie nélkül. Ne adjak neki Nessievel kapcsolatos álemlékeket. Na tessék már meg is nyugodott. Csodákra képes egy vízió. Csak tudnám, hogy mit csinálok vele azután. Vajon hol lehetnek Belláék? Talán ő tudja. Ha felébred megkérdem tőle. Addig is állíthatnák neki össze egy vámpíréletről szóló kisokost. Leírhatnám neki a tapasztalataimat, hogyha esetleg rám támadna ha átváltozott. Hallottam, hogy milyen veszélyesek fiatal korukban. Na meg persze én is ilyen voltam.
1 nappal később:
-Chris! Chris! Merre vagy?
-Chris hallasz minket?
-Chris gyere elő!
Mindenhonnan ezeket a kiáltásokat hallom. Biztosan a fiút keresik. El kell tűnöm innen. És a fiúnak is. Magammal viszem, azután majd visszajövök vele, ha Carlisle itthon lesz. Na meg persze ki kell kérdeznem erről a fránya harapásnyomról. Olyan gyengének érzem magam. És olyan furcsán. A noteszt magammal viszem. Beleírtam mindent amit tudnia kell, és így majd könnyebben boldogulhat a mi fajtánk között. Persze, ha valami bajom esne.
-Nézzétek, ott láttam valamit! –kiáltott Sam.
-Nyugi, biztosan csak valami állat. –válaszolta Nick.
-Tuti? Azért nézzük meg. Légy szíves!
-Rendben. Na gyere. Látod mondtam, hogy biztosan csak valami állat volt.
-De úgy megijedtem. Úgy nézett ki mintha egy ember lett volna.
-Csak egy állat volt. Semmi pánik, már elment.
-Oké.
-Szerinted felhívjam Nessiet? Vele biztosan beszélt Chris. –szólalt meg Rachelle.
-Még nem beszéltél vele? –kérdezte Nick.
-Nem azt mondta pár napig ne keressem, mert nagyon el lesz foglalva. De már tegnapelőtt is beszélni akartam vele, csak nem értem rá. Most meg hát közbe jött ez az ügy. De máris hívom.
Rachelle bepötyögte Nessie telefonszámát majd némán hallgatott. A készülék jelzett, hogy az illető most nem érhető el, próbálja meg később.
-Nem veszi fel. Próbálkozom még, és ha nem veszi fel hagyok neki üzenetet.
-Rendben. Na gyertek keressük meg azt a hős szerelmest!-Hú, ez nem sokon múlt. Majdnem észrevett az a csajszi. Hogy vagyok ilyen lassú? Persze cipelek a hátamon egy izmos majd 80 kilós fiút, de az ilyen súlyok eddig nem okoztak problémát. Mi a fene történhet velem? Ráadásul találnom kell egy biztonságos helyet. Talán, ha fel tudok jutni a hegyek közé gond nélkül a fiú nyugodtan átváltozhat.
2 nappal később:
-Hol vagyok? Mi történt velem? Ki maga? –kérdezte az ébredező Chris.
Egy sötét barlangban volt, ahol így is tökéletesen látott. Nem messze tőle a barlang falának támaszkodva egy betegnek kinéző nőt figyelt.
-Egy régi barlangban vagy a hegyekben. Azért hoztalak ide, hogy nyugodtan átváltozhass.
-Átváltozzak? De hát mi történt velem?
-Megtámadtalak a házban. De amikor kimondtad a nevét, rájöttem, hogy nagyon fájna neki, ha meghalnál, ezért hagytalak átváltozni. Nem érzel semmi szokatlant?
-Hát azon kívül, hogy egy sötét barlangban vagyok, egy vad idegen nővel aki fogalmam sincs, hogy miről beszél, nem igazán érzek semmi szokatlant.
-Nem ég a torkod? Vagy valami más?
-Nem. Bár olyan kicsattanóan egészségesnek érzem magam. De maga elég rosszul néz ki.
-Na igen, úgy is érzem magam. Megharapott pár napja egy fajánkbeli és most már nagyon rosszul érzem magam. Alig tudtam fenntartani a víziókat is.
-Víziókat?
-Igen. Tudod vannak különlegesek a mi fajtánkban. Én víziókat tudok vagyis tudtam megjeleníteni. Így amíg átváltoztál nem érezted a tüzet a szervezetedben. Abban a vízióban éltél, hogy az esőerdőben vagy.
-Igen, tudom. De mi az hogy a „mi fajtánk”?
-Te nem tudod, hogy mi vagyok?
-Nem igazán. Ember?
-Nem. Mi vámpírok vagyunk.
-Hogy micsodák? Maga viccel?
-Nem, dehogy. Bár azt tenném. De azok vagyunk. Tessék itt ez a notesz. A tiéd.
-Mi van benne? –kérdezte Chris, ahogy félve kivette a nő kezéből a kis füzetet.
-Leirtam neked az összes eddigi tapasztalatom, és azt hogy mit kell tudni a fajtánkbeliekről. Valamint a szabályokat is.
-De miért adja ezt ide nekem? Itt akar hagyni miután egy szörnyeteget csinált belőlem?
-Nem, nem akarlak itt hagyni, de úgy érzem valami nagy baj van velem. Úgy érzem hamarosan meghalok.
-Hát ez remek. És akkor itt hagy engem egyedül?
-Nem maradsz egyedül. Vissza fogsz menni a házba, hogy ott a többiek vigyázzanak rád.
-A többiek? De hát kicsodák?
-Majd megbeszéljük. Hagyj egy kicsit most pihenni kérlek.
-De hogy kerültem abba a házba? Hiszen tegnap este indultam el anyával, hogy találjunk egy új házat magunknak valahol. Tegnap indultunk el Seattleből, Bree halála után.
-Az már nem tegnap volt. –mondta a vámpír majd örök álomra szenderült.
2010. május 10., hétfő
33. fejezet
Az elmúlt két órában egyáltalán nem beszéltünk egymással. Mikor visszamentem Emmetthez a lábának már semmi baja sem volt. Visszarakta a két helyen is eltört csontját, és sínbe tette. Mikor megkérdeztem tőle azt mondta rendben lesz, de lehet egy kicsit sántítani fog ezután. Ő is illedelmesen megkérdezte mi van velem. Mikor közöltem vele, hogy teljesen elállítottam a vérzést megnyugodott. Bár tudom, hogy már több évtizede nem támadott meg senkit sem, mégsem kockáztathattam. Miután mindent megbeszéltünk továbbhaladtunk az erdő mélye felé. Bár ez a tempó messze elmaradt az eddigiektől. Sem én, sem Emmett nem akarta azt a tempót folytatni. Így hát kicsivel gyorsabban mint az emberi futás haladtunk tovább. Az idő észrevétlenül suhant el.
Mivel kezdett besötétedni tábort vertünk. Emmett azt mondta aludjam csak ki nyugodtan magam, ő örködik majd. Mondtam neki, hogy amint kicsit is kezd világosodni ébresszen fel, mert minden órára nagy szükségünk van.
Az esőerdő éppen csak ébredezni kezdett amikor újból utnakindultunk. Az éjjeli állatok már nyugovóra tértek, de a nappaliak még csak most kezdtek mozgólódni. Emmett már nem viselte a sínt, így a csata előtti tempóban haladtunk. A koordináták szerint, már mélyen a célterület, Japura és az Amazonas folyó találkozásánál vagyunk, mégsem találtunk semmit sem. Azonban ekkor Emmett ismét vámpírillatot érzett meg.
-Nessie, menj hátrább.
-Mit érzel?
-Már megint vámpírok. Hogy lehetnek ilyen kis területen ennyien?
-Fogalmam sincs. Én is érzem már.
-Mi ez a különös illat velük? Érzed te is?
-Igen, valamit érzek. Szerintem várjuk meg őket. Lehet, hogy ők békésebb szándékúak.
-Nem tudom, de ha lehet nem akarok mégegy csatát.
-Én sem.
Megálltunk, és vártuk amíg a vámpírok és a különös illat tulajdonosa megjelennek előttünk.
2 férfi és 1 nő jelentek meg alig 50m-re tölünk. A férfiak vámpírok voltak. Legnagyobb megdöbbenésünkre a nő viszont egy ember. Összenéztünk Emmettel, és felkészültünk a legrosszabbra.
-Üdvözöllek titeket. Te ölted meg tegnap, az 5 új vámpíromat? –kérdezte a nő nagy meglepetésemre.
-Igen, én voltam az. Hogy-hogy a te vámpírjaid? –na igen, Emmett lényegretörő.
-Én teremtettem őket.
-Maga? –kérdeztem közbeszólva.
-Másképp fogalmazok. Én adtam ki a parancsot, hogy változtassák át őket. Hatalmas veszteséget okozott nekem azzal, hogy megölte őket.
-Én? Ki maga egyáltalán? –kérdezte Emmett kissé dühösen.
Nekem viszont azonnal feltünt, hogy akárki is ez az 170 magas, barna hullámos hajú nő, nem gondolja azt, hogy én segítettem Emmettnek megölni a vámpírokat.
-Bocsánat, milyen udvariatlan vagyok. A nevem Mrs. Pattinson. De hívjanak csak Kristennek. A férjem, vagyis a leendő férjem a maga fajtája miatt halt meg.
-Sajnálom. Őszinte részvétem. De akkor miért változtat át ártatlan embereket vámpírrá? –kérdeztem tőle.
-Ők nem ártatlanok. Mindegyik egy a dzsungelben található katonai börtönből szökött rab.
-Ha jól értem, maga emberi gyilkosokból csinált halhatatlan gyilkosokat?
-Nem. Ők kísérleti patkányok. Semmi többek. De megkérdezhetem, hogy te ki vagy? És miért vagy itt, az esőerdő közepén egy vámpírral? És egyáltalán miért nem ölt még meg téged? –vonta fel érdeklődően a szemöldökét.
-Nessie Swan vagyok. Ő, pedig Emmett Cullen. Emmett nem bánt engem. És senki mást sem. Ő nem öl embereket.
Kristen horkantott egyet.
-Nem öl embereket! Ez vicc ugye? Hisz egy rohadt vérszívó! –mondta dühösen, mintha csak mérget köpködne a szájából.
-Igen vámpír! De ő és a családja vegetáriánus. Csak állatok vérét isszák. Nem bántanak senkit sem.
-Igen, én meg még hiszek a Mikulásban!
-Ha nem hiszel nekem, akkor nézd meg a szemét! Ha emberek vérét inná, akkor vörös lenne a szeme, nem pedig aranybarna. –mondtam és Emmett szeme felé intettem. Magamban, pedig gyors elmontam egy imát, hogy reggel Emmett vadászot.
Nem tudom, hogy miért, de Emmett végig egy szót sem szólt. Már akkor sem reagált, amikor Nessie Swan néven mutatkoztam be. Nem akartam, hogy megtudja Kristen, hogy én is a családhoz tartozom. Hisz azt hiszi, hogy ember vagyok.
Kristen döbbenten vette tudomásul, hogy igazam van.
-Hogyan?
-A családom szerint, élthetünk úgy is, hogy nem kell embereket ölnünk. Csak állatok vérét fogyasztjuk, és ennek következtében az évtizedek alatt megtanultuk féken tartani a szomjunkat. Olyannyira, hogy emberek között mozgunk nap mint nap, és ők nem tudják, hogy mások vagyunk. –vette át a szót Emmett. A legjobbkor, mert ez az ő szájából sokkal igazabbnak tűnt mintha én mondtam volna.
-De Nessie tudja, hogy vámpírok vagytok? –tette fel az ésszerű kérdést Kristen. Mellette a 2 vámpír egyre izgatottabb lett, gondolom a vérem illatától.
-Nyugalom fiúk! –szólt rájuk Kristen.
-Én a ritka beavatottak egyike vagyok. Ugyanis engem ők neveltek fel.
-Egy vámpírhorda?
-Család. Nagyon mély az érzelmi kötödésünk egymás felé, és úgy gondolkodik, és érez mindenki mintha egy igazi család lennénk. Mert azok is vagyunk.
-Ez fantasztikus. De ha nem haragszol én még, akkor is gyűlőlöm az összes fajtájukbelit.
-Miért? –kérdeztem érdeklődve. –Elnézést, hiszen mondtad már, hogy a férjedet egy vámpír ölte meg.
-Igen, Peter nagyszerű ember volt. 5 nappal az esküvőnk előtt ölte meg egy vámpír.
-Szívből sajnálom. De honnan tudod, hogy vámpír volt?
-Mert láttam. Színtisztán emlékszem arra az éjszakára. Az utolsó nap volt amit munkával töltöttünk az esküvő előtt. Mindketten a Bostoni Vírus Laboratóriumban dolgoztunk. Mielőtt befejeztük volna a munkát Petert megharapta az egyik patkány. Azt mondta, hogy teljesen megőrültek az új vírustól, ami a szervczetükbe került. Mondtam, hogy menjünk be a kórházba. Még meg is beszéltük, hogy nem megyünk el a szüleimhez vacsorázni, pedig már régóta készültünk rá. Az ajtóban jutott eszembe, hogy a fiókban hagytam az útlevelem. Visszamentem érte, mert tudtam, hogyha mégegyszer visszajönénk akkor biztosan nekikezdenénk dolgozni. Peter addig elment elindítani a kocsit. Zakadt az eső mintha dézsából öntötték volna. Amikor kiléptem megláttam, ahogy az ajtó mellett fekszik, és egy sötét árny van mellette. A sikoltásomra elmenekült az a szörnyeteg. Peterhez rohantam. Még spriccelt a vér a nyakából. Amikor felültettem a kocsihoz levertem a kezem, és bekerült Peter vére a szervezetembe. A kezeim között halt meg. Az én véremben, pedig egy rendellenességet mutattak ki. Miután megtudtam, hogy mi ölte meg Petert, megesküdtem, hogy akárhogy is de elpusztitom a vámpírokat. Igaz, hogy évekbe telt, de a véremből, és Peter fertőzött véréből kifejlesztettem a vírust. A vírust ami megöli a vámpírokat.
Ledöbbenve hallgattuk végig Emmettel a történetet. Amikor végre megtaláltam a hangom, csak egy kérdésem volt.
-Van ellenszer a vírus ellen?
-Nem bízom bennetek. De ha itt maradtok és jobban megismerlek titeket talán elárulom hogy van-e.
-Kérlek. Nem maradhatunk! A családomból már ketten is megfertőzödtek a vírustól. Ha nem segítek nekik meghalnak. A családom akkor darabokra esik szét. És mi lesz, ha akkor feladják az eszmét amiben hisznek? Ha újra embereket ölnek? Ha ismernéd őket tudnád, hogy egytől egyig jószívűek. Carlisle, az apánk már több évtizede orvos. Ő találta ki az eszmét amiben hiszünk, és már több évtizede orvos. Az egész létét annak tette fel, hogy megmentse az embereket. Soha senkit sem ölt meg. Kérlek ne hagyd, hogy csalódjon az eszmében amiben hisz. Beleörülne, hogy ezreket mentet meg, mégis családtagjait, akiket szívből szeret, hagyta meghalni. Segíts nekem kérlek!
-Rendben. De mit kapok én cserébe? Idetaláltatok, és elmondhatjátok az utat másnak is. Mi a biztosíték, hogy az egyik feldühödött vámpír nem fog idejönni és megölni engem?
-A szavamat adom, hogy nem árulom el, hogy hol vagy. És a kilétedet sem fedem fel. De kérlek, hagyd ezt abba. Tudom, hogy gonosz és gyilkos vámpírokat akarsz megölni, de sohasem tudod, hogy mikor ölsz meg egy tisztalelkű és jószívű vámpírt. Vegetáriánus vámpír csak összesen 11-12 van az egész világon. Ne akard, hogy ők is elpusztuljanak. Biztosan Peter sem akarná azt, hogy embereket ölj meg kísérletezés céljából, akár bűnöző akár ártatlan az illető.
-Odaadom az ellenszert. De, akkor soha többé nem akarok látni egyetlen vámpír sem.
-Rendben. De mi lesz velük? –mondtam a 2 vámpír felé intve, akiket időközben elküldött Kristen.
-Nem ölöm meg őket. Ha igazatok van, és tényleg létezik egy ilyen nemes eszme, akkor megtanítom nekik. Azután, pedig útjukra bocsájtom őket, hogy hirdessék ezt az eszmét. És reménykedem majd benne, hogy lesznek olyanok akik áttérnek az emberekről az állatokra.
-Köszönjük. Ez egy remek ötlet. Szívből kívánom, hogy sikerüljön.
-Parancsoljatok itt a fiola! Csak ez az egyetlen létezik belőle. Ezért is tartottam magamnál. –mondta és egy kis bőrtasakot akaszott le a nyakáról. Majd odanyújtotta nekem.
-De, hogy kell beadni? –kérdeztem
-Elég ha csak a szervezetükbe juttatjátok. Azt már ti találjátok ki, hogy hogyan. Nessie Swan okos lánynak tűnsz, és tudom, hogy rá fogsz jönni. Ég veletek. –mondta majd hátat fordított és elment a 2 vámpír után.
-Köszönjük! Ég veled Kristen! –mondtuk és mi is elindultunk az ellenkező irányba.
Mivel kezdett besötétedni tábort vertünk. Emmett azt mondta aludjam csak ki nyugodtan magam, ő örködik majd. Mondtam neki, hogy amint kicsit is kezd világosodni ébresszen fel, mert minden órára nagy szükségünk van.
Az esőerdő éppen csak ébredezni kezdett amikor újból utnakindultunk. Az éjjeli állatok már nyugovóra tértek, de a nappaliak még csak most kezdtek mozgólódni. Emmett már nem viselte a sínt, így a csata előtti tempóban haladtunk. A koordináták szerint, már mélyen a célterület, Japura és az Amazonas folyó találkozásánál vagyunk, mégsem találtunk semmit sem. Azonban ekkor Emmett ismét vámpírillatot érzett meg.
-Nessie, menj hátrább.
-Mit érzel?
-Már megint vámpírok. Hogy lehetnek ilyen kis területen ennyien?
-Fogalmam sincs. Én is érzem már.
-Mi ez a különös illat velük? Érzed te is?
-Igen, valamit érzek. Szerintem várjuk meg őket. Lehet, hogy ők békésebb szándékúak.
-Nem tudom, de ha lehet nem akarok mégegy csatát.
-Én sem.
Megálltunk, és vártuk amíg a vámpírok és a különös illat tulajdonosa megjelennek előttünk.
2 férfi és 1 nő jelentek meg alig 50m-re tölünk. A férfiak vámpírok voltak. Legnagyobb megdöbbenésünkre a nő viszont egy ember. Összenéztünk Emmettel, és felkészültünk a legrosszabbra.
-Üdvözöllek titeket. Te ölted meg tegnap, az 5 új vámpíromat? –kérdezte a nő nagy meglepetésemre.
-Igen, én voltam az. Hogy-hogy a te vámpírjaid? –na igen, Emmett lényegretörő.
-Én teremtettem őket.
-Maga? –kérdeztem közbeszólva.
-Másképp fogalmazok. Én adtam ki a parancsot, hogy változtassák át őket. Hatalmas veszteséget okozott nekem azzal, hogy megölte őket.
-Én? Ki maga egyáltalán? –kérdezte Emmett kissé dühösen.
Nekem viszont azonnal feltünt, hogy akárki is ez az 170 magas, barna hullámos hajú nő, nem gondolja azt, hogy én segítettem Emmettnek megölni a vámpírokat.
-Bocsánat, milyen udvariatlan vagyok. A nevem Mrs. Pattinson. De hívjanak csak Kristennek. A férjem, vagyis a leendő férjem a maga fajtája miatt halt meg.
-Sajnálom. Őszinte részvétem. De akkor miért változtat át ártatlan embereket vámpírrá? –kérdeztem tőle.
-Ők nem ártatlanok. Mindegyik egy a dzsungelben található katonai börtönből szökött rab.
-Ha jól értem, maga emberi gyilkosokból csinált halhatatlan gyilkosokat?
-Nem. Ők kísérleti patkányok. Semmi többek. De megkérdezhetem, hogy te ki vagy? És miért vagy itt, az esőerdő közepén egy vámpírral? És egyáltalán miért nem ölt még meg téged? –vonta fel érdeklődően a szemöldökét.
-Nessie Swan vagyok. Ő, pedig Emmett Cullen. Emmett nem bánt engem. És senki mást sem. Ő nem öl embereket.
Kristen horkantott egyet.
-Nem öl embereket! Ez vicc ugye? Hisz egy rohadt vérszívó! –mondta dühösen, mintha csak mérget köpködne a szájából.
-Igen vámpír! De ő és a családja vegetáriánus. Csak állatok vérét isszák. Nem bántanak senkit sem.
-Igen, én meg még hiszek a Mikulásban!
-Ha nem hiszel nekem, akkor nézd meg a szemét! Ha emberek vérét inná, akkor vörös lenne a szeme, nem pedig aranybarna. –mondtam és Emmett szeme felé intettem. Magamban, pedig gyors elmontam egy imát, hogy reggel Emmett vadászot.
Nem tudom, hogy miért, de Emmett végig egy szót sem szólt. Már akkor sem reagált, amikor Nessie Swan néven mutatkoztam be. Nem akartam, hogy megtudja Kristen, hogy én is a családhoz tartozom. Hisz azt hiszi, hogy ember vagyok.
Kristen döbbenten vette tudomásul, hogy igazam van.
-Hogyan?
-A családom szerint, élthetünk úgy is, hogy nem kell embereket ölnünk. Csak állatok vérét fogyasztjuk, és ennek következtében az évtizedek alatt megtanultuk féken tartani a szomjunkat. Olyannyira, hogy emberek között mozgunk nap mint nap, és ők nem tudják, hogy mások vagyunk. –vette át a szót Emmett. A legjobbkor, mert ez az ő szájából sokkal igazabbnak tűnt mintha én mondtam volna.
-De Nessie tudja, hogy vámpírok vagytok? –tette fel az ésszerű kérdést Kristen. Mellette a 2 vámpír egyre izgatottabb lett, gondolom a vérem illatától.
-Nyugalom fiúk! –szólt rájuk Kristen.
-Én a ritka beavatottak egyike vagyok. Ugyanis engem ők neveltek fel.
-Egy vámpírhorda?
-Család. Nagyon mély az érzelmi kötödésünk egymás felé, és úgy gondolkodik, és érez mindenki mintha egy igazi család lennénk. Mert azok is vagyunk.
-Ez fantasztikus. De ha nem haragszol én még, akkor is gyűlőlöm az összes fajtájukbelit.
-Miért? –kérdeztem érdeklődve. –Elnézést, hiszen mondtad már, hogy a férjedet egy vámpír ölte meg.
-Igen, Peter nagyszerű ember volt. 5 nappal az esküvőnk előtt ölte meg egy vámpír.
-Szívből sajnálom. De honnan tudod, hogy vámpír volt?
-Mert láttam. Színtisztán emlékszem arra az éjszakára. Az utolsó nap volt amit munkával töltöttünk az esküvő előtt. Mindketten a Bostoni Vírus Laboratóriumban dolgoztunk. Mielőtt befejeztük volna a munkát Petert megharapta az egyik patkány. Azt mondta, hogy teljesen megőrültek az új vírustól, ami a szervczetükbe került. Mondtam, hogy menjünk be a kórházba. Még meg is beszéltük, hogy nem megyünk el a szüleimhez vacsorázni, pedig már régóta készültünk rá. Az ajtóban jutott eszembe, hogy a fiókban hagytam az útlevelem. Visszamentem érte, mert tudtam, hogyha mégegyszer visszajönénk akkor biztosan nekikezdenénk dolgozni. Peter addig elment elindítani a kocsit. Zakadt az eső mintha dézsából öntötték volna. Amikor kiléptem megláttam, ahogy az ajtó mellett fekszik, és egy sötét árny van mellette. A sikoltásomra elmenekült az a szörnyeteg. Peterhez rohantam. Még spriccelt a vér a nyakából. Amikor felültettem a kocsihoz levertem a kezem, és bekerült Peter vére a szervezetembe. A kezeim között halt meg. Az én véremben, pedig egy rendellenességet mutattak ki. Miután megtudtam, hogy mi ölte meg Petert, megesküdtem, hogy akárhogy is de elpusztitom a vámpírokat. Igaz, hogy évekbe telt, de a véremből, és Peter fertőzött véréből kifejlesztettem a vírust. A vírust ami megöli a vámpírokat.
Ledöbbenve hallgattuk végig Emmettel a történetet. Amikor végre megtaláltam a hangom, csak egy kérdésem volt.
-Van ellenszer a vírus ellen?
-Nem bízom bennetek. De ha itt maradtok és jobban megismerlek titeket talán elárulom hogy van-e.
-Kérlek. Nem maradhatunk! A családomból már ketten is megfertőzödtek a vírustól. Ha nem segítek nekik meghalnak. A családom akkor darabokra esik szét. És mi lesz, ha akkor feladják az eszmét amiben hisznek? Ha újra embereket ölnek? Ha ismernéd őket tudnád, hogy egytől egyig jószívűek. Carlisle, az apánk már több évtizede orvos. Ő találta ki az eszmét amiben hiszünk, és már több évtizede orvos. Az egész létét annak tette fel, hogy megmentse az embereket. Soha senkit sem ölt meg. Kérlek ne hagyd, hogy csalódjon az eszmében amiben hisz. Beleörülne, hogy ezreket mentet meg, mégis családtagjait, akiket szívből szeret, hagyta meghalni. Segíts nekem kérlek!
-Rendben. De mit kapok én cserébe? Idetaláltatok, és elmondhatjátok az utat másnak is. Mi a biztosíték, hogy az egyik feldühödött vámpír nem fog idejönni és megölni engem?
-A szavamat adom, hogy nem árulom el, hogy hol vagy. És a kilétedet sem fedem fel. De kérlek, hagyd ezt abba. Tudom, hogy gonosz és gyilkos vámpírokat akarsz megölni, de sohasem tudod, hogy mikor ölsz meg egy tisztalelkű és jószívű vámpírt. Vegetáriánus vámpír csak összesen 11-12 van az egész világon. Ne akard, hogy ők is elpusztuljanak. Biztosan Peter sem akarná azt, hogy embereket ölj meg kísérletezés céljából, akár bűnöző akár ártatlan az illető.
-Odaadom az ellenszert. De, akkor soha többé nem akarok látni egyetlen vámpír sem.
-Rendben. De mi lesz velük? –mondtam a 2 vámpír felé intve, akiket időközben elküldött Kristen.
-Nem ölöm meg őket. Ha igazatok van, és tényleg létezik egy ilyen nemes eszme, akkor megtanítom nekik. Azután, pedig útjukra bocsájtom őket, hogy hirdessék ezt az eszmét. És reménykedem majd benne, hogy lesznek olyanok akik áttérnek az emberekről az állatokra.
-Köszönjük. Ez egy remek ötlet. Szívből kívánom, hogy sikerüljön.
-Parancsoljatok itt a fiola! Csak ez az egyetlen létezik belőle. Ezért is tartottam magamnál. –mondta és egy kis bőrtasakot akaszott le a nyakáról. Majd odanyújtotta nekem.
-De, hogy kell beadni? –kérdeztem
-Elég ha csak a szervezetükbe juttatjátok. Azt már ti találjátok ki, hogy hogyan. Nessie Swan okos lánynak tűnsz, és tudom, hogy rá fogsz jönni. Ég veletek. –mondta majd hátat fordított és elment a 2 vámpír után.
-Köszönjük! Ég veled Kristen! –mondtuk és mi is elindultunk az ellenkező irányba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
