22. fejezet

- Bocsánat! Annyira sajnálom! Nem tudom miért csináltam. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém.




- Kicsim, nem kell bocsánatot kérned. Teljesen megértelek.




- Ezt, hogy érted? Nem haragszol rám? Hisz Chris megcsókolt, én meg visszacsókoltam.




- Pontosan tudom, hogy mi történt. És épp ezért nem haragszom rád. Chris az akire neked most szükséged van. Ezt te is jól tudod.




- De neked bűntudatod van a nővére miatt. Apa mondta, hogy magadat vádolod a halála miatt, és hogy jobb ha ezért távol tartom magam Christől.




- Kicsim, ez nem ilyen egyszerű. Tudom, hogy miattam halt meg, de nem magamat okolom miatta. Csak még jobban gyűlölöm Victoriát, emiatt. Edwardnak pedig nincs igaza. Ez csak azért gondolja, mert nem lát a fejembe. Különben tudná, hogy örülök Chrisnek.




- Miért örülsz neki?




- Mert ahogy már te is mondtad, ő olyan neked mint nekem volt Jake. Ezért abszolút nem haragudhatok rád. Meg amúgy is látok bizonyos jeleket.




- Jeleket?




- Igen. Egy anyát nem könnyű félrevezetni. Látom azokat a jeleket amiket én is produkáltam szerelmes emberként.




- De én nem vagyok szerelmes belé.




- Biztos vagy ebben?




- Igen. –mondtam habozva. Saját magamat sem győztem meg, nem hogy anyát.




Az út további részében hallgattunk.




- Kicsim, az agyadnak hazudhatsz, de a szívednek nem. –mondta miután leállította a kocsit, majd kiszállt.




Amikor odaértem mellé, és megkérdezhettem volna, hogy mit tegyek felnézett az egyik emeleti ablakra. Felnézve láttam, hogy Edward minket figyel.




- Megbeszéljük, amikor senki sem hallja. –tátogta az ajtóban, hogy a többiek lehetőleg ne hallják meg. Azután kitárta előttem a bejárati ajtót.




A bent látott arcok kevésbé voltak ellenségesek mint gondoltam. Ahelyett, hogy bármelyikük is azonnal leválasztotta volna a fejemet a nyakamról dühében, mindenki nyugodtan állt. Edward is lejött már ekkora, és ott várt minket a családom körében. Csak Zafrina hiányzott.




- Sziasztok! Azt hiszem valamit meg kell beszélnünk. –közölte Carlisle diplomatikus hangon.




- Tudom, és mindenkitől bocsánatot szeretnék kérni. Hol van Zafrina?




-A történtek után jobbnak látta, ha azonnal elhagyja a családunkat. El akart búcsúzni tőletek, de

jobbnak látta, ha nem találkozik veled. Azt üzeni neked, hogy nagyon sajnálja, és bocsánat. –

felelt Carlisle.




- De miért ment el? Hisz csak egy kis baleset volt!




- Próbáltuk mi is meggyőzni, de nem akart tovább maradni. –mondta sajnálkozva Rosalie.




- Nagyon sajnálom. Miattam történt az egész.




- Erről szeretnénk most beszélni veled. –szólalt meg Edward.




Látszott rajta, hogy nem tetszik neki amit tettem.




- Jobb, ha ezt ülve beszéljük meg. –jelentette ki Esme.




Amint helyet foglaltunka a hatalmas mahagóni asztalnál felálltam, hogy beszéljek. Ha már én

idéztem elő ezt az egészet nekem is kell elkezdenem.




- Nagyon sajnálom, azt hogy Zafrinának miattam kellett elmennie. És bocsánatot kérek, hogy

veszélybe sodortam az egész családot avval, hogy kis híján felfedezte Chris a titkunkat. –mondtam körbepillantva a családon.




- Tennünk kell valamit. –szólalt fel Jasper. –Ha az a fiú rájön, biztosan beszélni fog, és akkor nekünk nem lesz itt tovább maradásunk.




- Nem akarok elmenni. Hisz alig pár hónapja vagyunk csak itt. Egész emberiek lehetünk itt, akárcsak Forksban voltunk. –nyavalygott Rosalie.




- Egyenlőre nem fogunk elmenni. –közölte Carlisle. –Ha bármi történne is, akkor azt Alice és Edward tudni fogják, és még időben kiderül. Feltűnés nélkül fogjuk tudni elhagyni a várost.




- Most nem is igazán ez a lényeg. –mondta Emmett. –Mindenki tudja, hogy a lényeg az, hogy Nessie megcsókolta az a fiút. Erről kell beszélnünk.




- Ehhez nekünk nem sok közünk Emmett. Nessie tudja, hogy miért csinálta, és amúgy se látok semmit sem, ami veszélyre adna okot.. –mosolygott rám bátorításként Alice.




- De emellett akkor sem mehetünk el szó nélkül. –válaszolt Rosalie.




Amint körbenéztem, láttam az arcokon, hogy két csoportra oszlott a családom. Esme, Bella és Alice mellettem vannak, és Carlisle is, Alice közlése miatt. Carlisle mindig azt nézi, ami a családnak a legjobb így, ha nincs veszély akkor velem van. Edward, Rosalie és Emmett alkotják a másik csoportot. Jasper pedig inkább a két csoport között foglal helyet. Alice-szel van természetesen, de mégis Rosalieval is egyetért.




-A legtisztább, ha evvel kapcsolatban meghallgatjuk Nessiet. –szólalt meg Edward.




Ahogy rám nézett tudtam, hogy semmit sem tud most kiolvasni a fejemből evvel kapcsolatban.




- Tudom, hogy Chris látta amint az emberi tempónál gyorsabban támad rá Zafrina, és azt is, hogy én szintén a szokásosnál gyorsabban ugrom rá, hogy ellökjem. De semmit sem mondott az autóban minderről. Beadtunk neki egy történetet és úgy látszott elhiszi.




- Mi volt a történet? –kérdezte Emmett.




- Hogy Zafrina Carlisle egyik régi páciense, aki nem rég elvesztette a testvérét, és idegösszeomlást kapott. Csak azért jött hozzánk, hogy pihenjen és rendbe jöjjön. Amikor, pedig meglátta Christ, azt hitte rá, hogy meg akar támadni, ezért cselekedett így.




- Nessie, pedig látta mindezt, ezért lökte félre. –fejezte be Bella.




- És bevette? –kérdezte Rosalie




- Igen.




- Akkor már csak azt a csókot kell megbeszélnünk.




- Úgy érzem, hogy nekem olyan Chris, mint ahogy anyának volt Jake, amikor ti egyedül

hagytátok. Úgy érzem, hogy megint egész lehetek, ha vele vagyok.




Edward arcán szomorúság futott át.




- Nessie avval mindannyian tisztában vagyunk, hogy szerelemes lettél Chrisbe. –szólalt meg

Bella. –És ha az neked segít, akkor én támogatom ezt a kapcsolatot.




Erre a kijelentésre többen felszisszentek, de nem láttam, hogy kik, mert csak Bellára figyeltem.




- De hát, annak a fiúnak miattunk halt meg a nővére. –mondta dühösen Edward.




- Igen, tudom. De ha nem tudja meg a titkot, nem jelent fenyegetést ránk. Megbízom a lányunkban annyira, hogy tudjam, nem árulja el a titkunkat. Az, pedig te tudod a legjobban, hogy ilyenkor, nem tehet semmit az érzései ellen.




-A mi helyzetünk más volt?




-Igen, a mi kapcsolatunk ennél százszor több veszélyt rejtegetett. Mégis itt vagyunk.




Edward elgondolkodott majd belenyugodott hangon megszólalt.




- Azért nem kell összevesznetek. Semmi veszélyt nem látok a jövőben a fiúra nézve. –mondta Alice.




- Rendben, ha te így gondolod jónak.




- Kiáll amellett, hogy Nessie folytassa ezt a kapcsolatot? Persze csak avval a feltétellel, hogy a házat elkerüli Chrisszel.




- Ez csak természetes Carlisle. Mindenkitől azt kérem, hogy az én érdekeimet nézzétek. És ígérem Chris semmi problémát nem fog okozni.




- Alice? –mondta Carlisle.




A gyomrom apró ponttá szűkült össze, remegő kezem, pedig Bella tartotta, hogy senki se lássa, és nyugtasson ezzel.




- Igen. Nem látok semmi fenyegetést.




- Jasper?




- Igen.




- Esme?




- Igen, ha evvel Nessie újra boldog lesz.




- Edward?




- Nem.




- Rosalie?




- Ha ezt akarja.




- Emmett?




- Persze, hogy igen. Jó lenne, már egy vidám Nessie.




- Bella?




- Igen, 100%-ig támogatom.




-A többség döntött.




- És te Carlisle mit gondolsz? –kérdezte Edward




- Mivel Alice szerint nem jelent veszélyt, és Nessie azt gondolja, hogy jót tenne neki ez a fiú, én Igent mondok.




- Köszönöm, Carlisle. Köszönöm mindenkinek, aki támogat. –mondtam, majd felmentem a

szobámba.




A párnába temetett arccal sírtam, amikor Bella pár perccel később bejött a szobámba.




- Te sírsz? Beleegyeztek, ez akartad nem?




- Igen, de Edward nem bízik bennem. Azt hiszi ártani fogok Chrisnek.




- Dehogy is. Edward téged félt. Nem akarja, hogy megint szenvedj, ha ez rosszul sülne el.




- Tényleg?




- Hát, persze. Adj neki egy kis időt. Rá kell jönnie, azután támogatni fog benne. Tudom.




- Köszönöm. De most mit tegyek?




- Amit a szíved akar.




- Örültség ez az egész.




-A szerelem mindig örültség, kicsim.




- Neked is ilyen nehéz volt?




- Talán. Én már az elejétől tudtam, hogy ő nem hétköznapi. De sokat javított a helyzeten, amikor

rájöttem, hogy mi ő, és megtudtam, hogy ő is viszont szeret.




- Nektek annyi mindennel kellett megküzdenetek, mégis boldogok vagytok.




- Persze, hisz van egy gyönyörű lányunk, és végtelen sok időnk van egymásra.




-A ti szerelmetek örökké tart. De nyugi, az enyém, csak egy kis ideig fog tartani a tiétekhez képest.




- Ezt sohasem tudhatod. Most megyek és beszélek apád fejével. Te pedig ne sírj itt nekem. Jó?




- Jó. És köszönöm, hogy végig kiálltál mellettem.




- Ez csak természetes. Tudom, hogy milyen lehet.




Azután nyomot egy nagy puszit a homlokomra, majd kiment. Én, pedig pár perc múlva már öntudatlanul aludtam az ágyamban.

21.fejezet

Valaki volt a ház előtt és ebben biztos voltam. Abban is, hogy az a valaki egy ember. De ki az aki a Cullen ház közelébe merészkedik, hisz már a többiek kisugárzásából is érzik az emberek, hogy veszélyesek vagyunk. A családomat ezért is kerüli el nagyívben mindenki. Vagy csak az emberi kíváncsiságról lehet szó.

Akárhogy is, de ki kell mennem és megnézni, hogy ki az. Zafrinát még vadászat után is megviselheti egy ember illata. Mi, pedig nem válalhatunk ekkora kockázatot. Így hát emberi tempóban az ajtóhoz mentem, és feloltattam a kinti világítást. Elég jól láttam a félhomályban azonban, ezt csak a vámpírlátásomnak köszönhetően.

Miután kinyitottam az ajtót, kiszóltam és közben füleltem, hogy honnan jön pontosan a heves szívdobogás.

-Hello! Ki van idekint? Jöjjön elő nyugodtan, csak én vagyok itthon. Ha, pedig nem hozzám jött, akkor is, talán segíthetek. Csak azt kérem, hogy jöjjön elő, bárki is az.

A bokrok közül mozgolódás hallatszott, és valaki megindult felém. Amikor közelebb jött jöttem rá, hogy ki is áll velem szemben a homályban.



-Álljunk meg! –kiáltott Alice.

-Mi történt? –kérdezte Rosalie

-Látomásom volt Nessie-ről.

-Chris Montgomery a házunkba megy. –közölte Edward.

-Akinek meghalt a nővére? –kérdezte Emmett.

-Igen, vissza kellene mennünk. Amúgy is már szinte kész vagyunk a vadászattal.

-Zafrina, hogy érzed magad?

-Azt hiszem ennyi vérrel 1 hétig biztosan elleszek, valószínűleg még tovább is.

-Rendben, akkor menjünk vissza.

Azután mind a 9 vámpír elindult a Cullen ház felé.



- Chris mit keresel te itt?

- Beszélnem kell veled, Nessie.

-Rendben, de miért jöttél el ide?

-Mert nem akartam, hogy a többiek meghallják.

-Nem sokára visszaér a családom, és nem örülnének, ha egy idegent találnának itt, szóval mond el gyorsan, hogy miről akarsz velem beszélni.

-Azt hiszem…. Szerelmes vagyok belé.

Döbbenten néztem rá.

- Az, hogy lehet? Már, hogy én a bálon is mondtam, hogy jó volt veled együtt táncolni, de csak barátok lehetünk.

- Tudom, hogy nem így gondolod. Csak a banda miatt mondod ezt. Ők nem akarják, hogy velem legyél. Tudok róla, hogy Ashley elmondta neked azt a régi történetet, de az nem így történt.

- Nem érdekel az a történet, és te sem Chris. Megmondtam, hogy csak barátok vagyunk, és semmi több.

- Tényleg be akartam kerülni a nagymenők közé, de nem akartam elcsábítani Ashleyt. Csak Rob-ot kellett egy kicsit megszívatnom. De utána bocsánatot akartam kérni. Őt viszont már nem érdekelte. Ezért utálnak a többiek, ezért nem akarják, hogy velem legyél. Pedig tudom, hogy szeretsz.

- Tévedsz. Én még mindig Jaket szeretem.

- Azt a hülye kis indiánt, aki szakított veled? –kérdezte dühödten, mégis csalódással a hangjában.

- Hosszú ideig voltunk együtt és ezt nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. Ezt neked is fel kell fognod.

Épp valamit reagálni akart erre, amikor meghallottam, hogy Edward felkiált nem messze tőlünk.

- Állj meg!

A következő pillanatban Zafrina ugrott ki a fák közül egyenesen Chris felé, aki ledermedve nézte végig mindezt. Csak annyit tudtam tenni, hogy rávetődtem Chrisre és belé karolva elgurultam vele a fák irányába. Így épp időben löktem ki a ráugrani készülő Zafrina támadásából. Miután megálltam a gurulásban azonnal Zafrinát kerestem a tekintetemmel. Ekkor már Emmett és Edward lefogták két oldalról, és Jasper próbálta nyugtatni, miközben Carlisle beszélt hozzá. A lányok, pedig egyenesen hozzánk rohantak. Ekkor döbbentem rá, hogy összeölelkezve fekszem Chris-szel a földön, míg ő felettem van, és teljesen a földhöz szorít. Amint ránéztem teljesen elmerültem a szemében.

Az ijedség helyett egy kevés értetlenséget láttam benne és a végeláthatatlan hálát és szenvedélyt. Szinte megbabonázott ahogy rám nézett. Majd mintha nem tudná, hogy körülöttünk a családom figyel minket, hirtelen az ajkamhoz hajolt és megcsókolt.

Tudom, hogy mit kellett tennem. El kellett húznom a számat, és válogatott szidalmakat mondani neki, arról hogy, hogy képzelte mindezt. Amikor már állva leszünk, jól felpofozni.

Ezt kellett tennem.

De nem ezt tettem. Helyette elmerültem meleg ajkaiban, és átadtam magam annak a szenvedélynek amit ő nyújtott. A szenvedély mint perzselő méreg futott át az ereimen, és teljesen beleborzongtam ebbe az érzésbe. Agyam egy távoli része tudta, hogy amit most teszek helytelen, mégsem tudtam abbahagyni. Az elszakadás gondolata túl fájdalmasnak tűnt ahhoz, hogy megvalósuljon, így gyorsan elvetette agyam ezt a gondolatot. Úgy éreztem ezért a pillanatért születtem, hogy ez a szerencsés baklövés elkerülhetetlen volt számomra. Akármi történjék is ezután, tudtam hogy ezt a pillanatot nem fogom megbánni. Amint nyelveink egymás szájában játszadoztak csak még többet és még többet akartam Chris-ből. Érzékien tartotta fejem a két keze között, míg én a hajába túrtam. Nem akartam mást csak, hogy ez a pillanat örökké tartson. Vagy ha most szét is kell válnunk, akkor is ezek a vad csókok az öröklét minden percében velem legyenek. Minden eddiginél jobban akartam ezt az érzést. A Jake csókjai csak gyerekes csókoknak tűntek emlékeim távoli zugában. Ez a csók jelentett számomra mindent. De amilyen váratlanul elkezdődött, olyan váratlanul is ért véget.
A következő pillanatban már nem éreztem ajkait a számon és így kénytelen voltam kinyitni a szemem és felnézni. Mosolyra késztetett, hogy levegőt kellett vennie, mert a nagy hévben elfelejtette ezt az életfunkciót. Azalatt a 2 másodperc alatt amíg ő levegőt vett rádöbbentem, hogy mit csináltam.


Vadul csókolóztam egy emberrel a családom szeme láttára. Szégyenkezve néztem családomra. Szerencsémre a fiúk nem látták az előbbi produkcióm, de abban biztos voltam, hogy Edward már kiolvasta a családom nő tagjainak a fejéből. Kivétel persze anyám volt, amiért most hálás is voltam. Nem tudtam, hogy dühös-e rám vagy sem. Abban viszont biztos voltam, hogy apám nézetét ő nagyban befolyásolná mindkét irányba. Mégis sokkal érdekesebb volt ennél az arcuk.

Rosalie arcáról visszatetsző undort olvastam le. És inkább megvetően félrenézett rólunk.

Alice arcáról vidámságot olvastam le, mialatt egy kacsintást intézett felém.

Esme tekintetéből csak úgy sütött a boldogság és a szeretet.

És Bella, az én drága jó anyám. Szeme megértésről sugárzott, bár ugyanakkor a fájdalom is ott bujkált benne. Azonnal megértettem, hogy miért. Talán ő is ugyanilyen vad volt emberként Edward-dal. A fájdalmat, pedig a Chris ellen elkövetett „bűn” miatt érezhetett.

Mégis egy mosoly kíséretében a kezét nyújtotta felém.

-Chris leszállnál rólam? –kérdeztem ráemelve a tekintetem.

-Ő.. izé.. persze. –mondta habogva majd lemászott rólam.

Amint meglátta, hogy a fél családom mellettünk áll és kérdően tekint ránk, azonnal fülig vörösödött. Mondhatom soha nem láttam még így. Én, pedig megfogtam Bella kezét és felálltam. Elkezdtem leporolni magam, hogy evvel is időt nyerjek, de tudtam, hogy nem megoldás. Főleg, hogy pár levélen és fűdarabon kívül más nincs rám ragadva.
Bella odalépett hozzám és kivett az összekócolódott hajamból egy levéldarabkát, és közben a fülembe súgott.

- Megértelek. –mondta olyan halkan, hogy csak én hallottam. Még a többiek sem hallották vagy csak nem mutatták.

- Azt hiszem jobb lesz, ha most hazamész. –közölte Chris-szel Bella.

- Szeretnék beszélni Nessie-vel.

- Nem ez a megfelelő időpont erre. Ígérem a suliban mindent megbeszélünk.

- Biztos?

- Igen. –felelte Alice. –De jobb lesz, ha most hazamész, mert kezd már alkonyodni.

- Majd én hazaviszem a Volvó-val. –jelentette ki Bella.

- Elkísérlek. –tettem hozzá.

Mindenki érdeklődve méricskélt, majd Esme bólintott.

- Akkor induljunk is.

- Majd jövünk. Még meg kell beszélnünk pár dolgot, Nessie-vel.

- Megvárunk titeket. Jobb, ha a vacsoránál mindenki jelen van. –szűrte a foga között Rosalie a szavakat. Mindenki tudta, hogy a tanácskozásról beszél, amit ilyen esetekben tartani szoktunk.

- Rendben. Sietni fogunk. Sziasztok!

Chris nem tudta, hogy mit csináljon. Köszönés nélkül sem akart távozni, de nem is igazán tudta hogy köszönjön el.

- Chris ő itt Esme a fogadott anyám, Rosalie, Alice és Bella.

- Örülök, hogy megismerhettelek. –mondta kedvesen Esme.

- Szeretjük megismerni Nessie barátait. –tette hozzá Alice mosolyogva.

- Jobb, ha indulunk. –mondtam, elérve, hogy ne feszegessük tovább a témát.

- Viszlát! Sziasztok! –köszönt el Chris és megindultunk a Volvó felé.

Bella beült a volán mögé, én pedig az anyósülésen foglaltam helyet. Így Chris kénytelen volt egyedül hátul ülni, bár látszott arckifejezésén, hogy ennek cseppet sem örül.

Csendben ült mindenki amíg el nem hagytuk a házhoz vezető utat.

Bella jelentőségteljesen nézett rám, így kénytelen voltam megszólalni.

- Chris sajnálom ami az előbb történt. Nem gondolkodtam. Nem tudtam, hogy mit teszek.

- Nekem nagyon úgy tűnt, hogy tudod mit csinálsz. –mondta magabiztosan, és közben a
visszapillantó tükörből az arcomat nézte.

- Nagyon felzaklatott előtte a beszélgetésünk. Azután, amikor megcsókoltál, úgy éreztem mintha Jake csókolt volna meg. Csak ezért csókoltam vissza. Azt hittem Jake vagy.

Ez úgy érte, mintha forró vizet öntöttek volna rá. Mindeközben láttam, ahogy Bella mellettem apró fejrázást csinál és én kérdőn néz rám.

- Ez nem igaz. Csak most találtad ki az egészet. –mondta Chris bár ő sem hitte el a szavait. Valahol tudta, sejtette, hogy ez az igazság, de most szörnyű volt szembesülnie vele.

- Ez az igazság. Sajnálom!

Ezután szótlanul ültünk egy darabig.

- Miért ugrottál rám? Ki volt az a nő, és miért akart megtámadni? –kérdezte Chris hirtelen mintha csak most jutna az eszébe.

- Azt a nőt Zafrinának hívják. Carlisle az előző munkahelyén kezelte egy ideig. Nem rég halt meg a testvére egy rablásban, és ezért idegösszeroppanást kapott. Eljött hozzánk, hogy egy kicsit lenyugodjon. Épp a túrázásból jöttünk vissza amikor észrevett téged. Azt hitte, hogy bántani akarod Nessiet, ezért támadott rád. –mondta Bella mintha mindez teljesen igaz lenne.

- Én, pedig láttam, hogy mit akar Zafrina és ezért löktelek el az útjából. –adtam én is elő az ártatlant.

Chris hallgatott egy ideig, majd egy „Hát jó”-val elintézte az ügyet.

- De akkor is beszélnem kell veled négyszemközt. –közölte miután a házuk elé értünk.

- Rendben. –egyeztem bele.

- Szia Nessie! –köszönt el mintha Bella ott sem lett volna.

- Szia Chris!

Majd becsukta az ajtót.

- Most, pedig beszélnünk kell. –mondta Bella miután rákanyarodott a főútra.

Díj

Feladataim:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magamról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.


1.A.J. Cryson nagyon köszönöm, és tudod kirakni is jobb később mint soha:-)
2. megtörtént.
3.http://bo-szi-lvi.blogspot.com kösözönöm szépen, mégegyszer!
4. Hát a 7 dolog:
-Szeretem az állatokat!
-7.-es korom óta kézilabdázok versenyszerűen.
-Személyesen ismerek a díj küldőjét. (A.J.Cryson)
-Nagyon tehetséges írónak tartom az egyik osztálytársamat, egy bizonyos Szilvikét:-)
-Egy másik történet is körvonalazodott már a fejemben(egy álom következtében)
-Imádom a Twilightot!
és a 7. nagyon szeszélyes vagyok, de amúgy imádok mindenkit

5.Hát ennyit nem tudok sajna:-(
http://bo-szi-lvi.blogspot.com
http://rpattzfanfictions.blogspot.com
http://dorothy20-twilight.blogspot.com
http://wwwhopetwilight-mn.blogspot.com
http://szandi22.blogspot.com

6.meglesz
7.hát ez sajna most nem jött össze, bocsika

20. fejezet

A földrajz órán Chris furán viselkedett. Alig, hogy bementünk órára azonnal bedugta a fülébe az Ipodját és ki sem vette az óra végéig. Kíváncsian méricskéltem, de felém se nézett egész órán. Mintha kicserélték volna. Amikor kicsöngettek szinte kirohant a teremből.


Amikor átmentem az ebédlőbe letettem a tálcám Rachelle mellé, majd átmentem a családom asztalához.


Első kérdésem Edward-hoz szólt.


-Miért kerül engem Chris?

-Nem tudom pontosan. Nagyon zavartak a gondolatai. Bár eléggé idegesít.

-Biztosan azt bántja, hogy elmondta nekem a titkát.

-Nem hiszem, hogy ez a pontos magyarázat.

-Sziasztok! –suhant az asztalhoz Alice.

-Szia, Alice! Na én megyek is enni, a parkolóban találkozunk. Sziasztok!

-Szia!

Visszatérve az asztalunkhoz boldogan tapasztaltam, hogy Rachelle és Austin elvesznek egymás szájában. Egy hangos köhintéssel jeleztem, hogy én is itt vagyok, így zavartan reppentek szét.

-Örülök, hogy ilyen jól elvagytok. –mosolyogtam rájuk kedvesen

-Csak egy kis tintapaca volt az arcomon, és Austin segített lemosni.

-Igen, én is erre gondoltam.

-Ez főleg a te érdemed.

-A tintapaca? –kérdeztem. -Miért is? Nem nagy érdem, hogy elmentem veled vásárolni.

-Én nem erre gondoltam. A táncpróbák előtt még csak jó haverok voltunk Austinnal.

-Gondolom a táncpróbákon, pedig közel kerültetek egymáshoz. –mondtam aljasan.

-Csak megtanított táncolni. –szólalt meg Austin

-Aha, persze gondolom. Még jó, hogy én tudok táncolni. Ijesztő lenne, ha engem is
így tanítana Rachelle. –mondtam nevetve.

A többiek ekkor már rég leültek és érdeklődve hallgatták a csipkelődésünket.
Az ebéd további része is ugyanilyen vidámságban telt el, bár az nem felejtem el megemlíteni, hogy Chris többször is a mi asztalunkat figyelte.

Az elkövetkező hét vidáman és problémamentesen telt el. Rachelle és Austin kedden hivatalosan is bejelentették, hogy járnak. Ezt este egy kis pizzással ünnepeltük meg. A földrajzórákon sem történt változás. Chris egész héten került mintha leprás lennék. Már kezdtem megszokni, bár nem értettem teljesen.

A hétvégén Alice bejelentést tett.

-Kérhetnék egy kis figyelmet. Vízióm volt. Szerintem jobb, ha mindenki tudja.

Miután mindenki leült az ebédlőasztal köré Alice beszélni kezdett.

-Amikor a barátaink itt voltak a Volturi miatt, sokuk fejében megfordult az életmódváltás gondolata. Ahogy azt Edward is tudja. Evvel kapcsolatban Zafrina meglátogat majd minket és a segítségünket kéri.

-Bajban van? –kérdezte egyből Carlisle

-Én nem fogalmaznák így. Komolyan elgondolkodott az életmódváltáson, és azért megy Forksba, hogy a családunk segítsen neki ebben. De előtte szólni kellene Sam-nek, hogy irányítsák ide hozzánk.

-Ez nagyszerű. Zafrina idejön. –örvendeztem

-Tárt karokkal várjuk. –mondta Esme.

-Számomra az öröm, hogy van olyan a fajtánkból, aki minket látva változtatni akar. –mondta büszkén Carlisle.

-Mikor érkezik? –kérdezte Jasper

-Szerda este.

-Máris felhívom Samet. Mikor érkezik Forksba?

Alice elmerült egy pillanatra, majd válaszolt.

-Szerda délelőtt. Tíz óra magasságában.

-Rendben, akkor mondom Samnek, hogy két farkas kísérje el Zafrinát a biztonság kedvéért.

-Carlisle megkérdeznéd Samet, hogy van-e valami hír Jake-ről? –kérdeztem

-Persze, Nessie. Ez csak természetes.

Azután mindenki elindult a maga dolgára. Én leültem tanulni Edwarddal, a fiúk leültek a tv elé, Alice és Rosalie vásárolni mentek, Bella és Esme, pedig elkészítették az ebédem.


-Halló, Sam Uley beszél.

-Szia, Sam! Carlisle Cullen vagyok.

-Üdvözlöm Dr. Cullen. Történt valami?

-Megkérnélek valamire.

-Hallgatom.

-Szerda délelőtt elmegy majd a házunkhoz az egyik ismerősünk.

-Vámpír?

-Igen, de te is ismered. Zafrina az.

-Igen, tudom.

-Meg akar minket látogatni, de nem tudja, hogy elköltöztünk. Megkérhetnélek, hogy kísérje el 2 farkas.

-Persze a törzs védelmében, az a legfontosabb, hogy baj nélkül eljusson Hiloba.
Valami baj van?

-Nem, dehogy. Csak a segítségünket akarja kérni, mivel ő is vegetáriánus akar lenni.

-Ennek nagyon örülök.

-Én is. Van valami új híred Jacobról?

-Nincs semmi. Nagyon ügyel arra, hogy semmi támpontot se hagyjon nekünk. De
visszafog jönni, tudom.

-Köszönöm Sam. Üdvözlöm a többieket.

-Átadom. Viszonthallásra Dr. Cullen.

-Szia Sam!

Azután a hívás megszakadt.


Mindenki izgatottan várta már Zafrina megérkezését. A csajok előre örültek, hogy egy új taggal bővül a vásárlási lázban élő vega vámpírok köre. Mivel kedd reggel napsütésre „ébredtek” úgy gondolták, hogy elmennek Zafrinának új ruhákat venni. A fiúk, pedig kialakítottak egy kis vendégszobát, hogy legyen egy kis külön zuga az érkezőnek. Nessie ezalatt, pedig az iskolában szenvedte végig a napot. Neki ugyanis suliba kellett mennie.

Mint mindig a délután most is esővel köszöntötte Hilot. Épp csak az első diákok hagyták el az iskolát, amikor Nessie már hazafelé tartott. Rosszullétre hivatkozva elkéredzkedett az utolsó órájáról. Alice tudta ez, így a kicsöngetéskor már a Turboban ülve várta Nessiet. Másodpercek alatt tették meg az utat. Így mikorra hazaértek már csak Zafrinát várták.

Sam ekkor már telefonált Carlisle-nak, hogy rendben elindult Paul és Embry Zafrinával Hiloba. A fiúk nem kisérték el Zafrinát a házig, mert még sötétedés előtt vissza akartak érni a rezervátumba, így ahonnan már érezni lehetett a vámpírszagot Zafrina egyedül ment.


Amint kiért a ház előtti tisztásra, már látta az ajtóban várakozó barátait.

-Légy üdvözölve Zafrina! –mondta Carlisle- Örülök, hogy meglátogattál minket.

-Sziasztok! Köszönöm Carlisle! Számomra az öröm. Remélem tudod, hogy miért vagyok itt.

-Már mindent elmeséltem nekik. Úgy örülök, hogy végre itt vagy. –mondta Alice és megölelte.

-Szia Alice! Hol van az én kedvenc félvér vámpírom? –nézett körbe Zafrina. A biztonság kedvéért úgy álltam, hogy Emmett és Edward teljesen eltakartak. Amikor meghallottam a kérdést, azonnal kibújtam a hátuk mögül.

-Szia! Azt hiszem engem keresel. –léptem ki elé.

-Nessie? Milyen nagyot nőttél mióta nem láttalak. Kész nő lettél.

-Ugyan, hisz még csak 7 éves múltam. –mondtam nevetve

-Hát azt nem lehet mondani, hogy letagadhat pár évet a korából. –szólalt meg Emmett gúnyosan.

Persze ezen mindenki nevetni kezdett.

-Hé, ne piszkáld az én kis barátnőmet. Ha csak nem akarod egy képzeletben találni
magad. Remélem emlékszel még, hogy miket csináltunk együtt? –fordult felém.

Én feleletkép megfogtam és megmutattam neki gyerekkori emlékeimet. A sok közös játékot amikor együtt nevetgéltünk.

-Köszönöm. –mondta miután befejeztem.

-És képzeld még fejlődik a képességem.

-Kicsim, azt hiszem lesz még elég időd mesélni Zafrinának. –mondta Bella.

-Én is ezt szeretném. –mondta Zafrina, majd Carlisle felé fordult.- Miután eljöttünk tőletek gondolkodtunk a vegetáriánus életmódon, én és a nővéreim, de nem koronázta túl sok siker a próbálkozásainkat. 1-2 hónapot bírtunk ki állatok vérén, de utána mindig összeakadtunk pár bennszülöttel vagy kutatóval, és folyton elgyengültünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy eljövök hozzád, megtanulom az önuralmat és azután én adom tovább a nővéreimnek.

-Persze Zafrina. Mindenben számíthatsz ránk.

-Gyere be. Kialakítottak a fiúk számodra egy kis zugot. Letusolsz és azután beszélgethetünk.- ajánlotta Esme kedvesen.

-Köszönöm Esme.

A délután további részét kellemesen töltöttük el. Zafrina el sem tudta képzelni, hogy így megnőttem. Bár nagyban segített a dolgokon, hogy Bella megmutatta neki a fotóalbumokat, amik az elmúl évek minden jelentős és jelentéktelen eseményét rögzítették. Fel nem tudom fogni, hogy miért olyan hihetetlenül fontos a fejlődésem szempontjából, hogy egyszer leettem magam zabpehellyel. Vagy amikor kiborítottam a szőnyegre 2 deci őzvért. Az utóbbi években különös módon minden egyes ügyetlenségemnél épp a közelben volt egy fényképezőgép. Alice azonban cáfolta, hogy neki ezekhez az „előre nem látott incidensekhez” bármi köze is lett volna. Visszatérve Zafrinához. Mindent elmesélt ami az elmúlt évek alatt történt vele, így mindenki pontos képet kapott a próbálkozásaikról.

Másnap Carlisle kivett pár nap betegszabadságot, hogy Esmevel és Zafriná-val legyen, mi viszont iskolába mentünk. Ennyire még szerintem egyikőnk sem várta az iskola végét. Mindenki mehetnék volt haza, ráadásul délutánra még egy kiadós vadászatot is beterveztek. Ma mindenki elmegy Zafriná-val vadászni, csak én maradok otthon. Vigyázok a házra, meg megcsinálom a leckét. Egész délután vadásznak, így bőven kész leszek a házival. Beterveztem már egy jó kis filmet, amit még egyszer sem láttam. Minden csodásan alakult és a suli is lassan a vége felé járt. Remekül alakult volna a délutáni program, ha nem látom, hogy Edward majdhogynem szétmarja dühében az ebédlőasztalt, és közben gyilkos pillantásokat vett Chris felé. Akinek mindez nem tűnt fel, mivel a mi asztalunkat bámulta. Amikor viszont látta, hogy észrevettem a bámulását elfordult. Annyira megváltozott a bál óta. Annyira félek, hogy miattam. Elárulta nekem a titkát, én meg nem is foglalkozom vele. Bár ha belegondolok, ő kerül engem mint egy leprást és nem fordítva. Evvel csak megkönnyítette a helyzetem, hisz nekem kellene vele ezt csinálnom és nem fordítva.

Amikor azonban megkérdeztem volna Edwardot a parkolóban simán lerázott. Idézem: „Ezt a dolgot komolyan meg kell beszélnünk, és erre csak a vadászat után akarok sort keríteni” Rendben. Így hát alig vártam, hogy megjöjjenek a vadászatból. Bekapcsoltam a filmet, és néztem is, bár azt nem fogtam fel, hogy mi történik benne. Tompán bámultam a képernyőt, amíg meg nem hallottam valami motoszkálást a házunk előtt.

19. fejezet

Pár évvel korábban Bostonban:

-Indulhatunk drágám?

-Mindjárt, még befejezem ennek a kutatásnak a leírását, és utána mehetünk.

-Rendben. Addig megnézem, hogy reagáltak a patkányok az új vírusra. Ha szerencsénk van, akkor az elkövetkező 3 hétben megérkeznek az eredmények, és a nászutunk után friss eredményekkel folytathatjuk a kutatást.

-Remélem, hogy most már érünk el valami változást velük. Az utóbbi időben kifejlesztett vírusok nem voltak túl hasznosak számunkra. A legyengített rákos sejteket egyik sem ölte meg.

-Tudom, de kérlek ne beszéljünk többet a munkáról. Egy hét múlva már hivatalosan is Mr. És Mrs. Pattinson leszünk.

-Annyira várom már az esküvőt, drágám. Miért nem árulod már el, hogy hova megyünk nászútra?

-Mert meglepetés lesz. Ha most elárulom nem lesz semmi értelme a hetek óta tartó titkolózásnak. De én tudod mit várok már nagyon?

-Nem micsodát?

-Azt, hogy végre meglássalak abban a gyönyörű menyasszonyi ruhában, és végre összekössem veled az életem.

-Annyira szeretlek.

-Én is téged. –mondta Peter majd egy csókot lehelt leendő felesége szájára. –Most pedig megnézem a patkányokat. Addig is viselkedj jól, kérlek.

-Próbálkozom, de te is vigyázz magadra!

Peter elment a kísérleti laborba, míg Kristen befejezte a papírmunkát.

-A francba! –jött vissza alig 5 perccel később Peter vérző ujjal.

-Úristen! Mi történt? –rémült meg Kristen.

-A patkányok teljesen megvadultak. Nekitámadnak mindennek, ami mozog. Az egyik, pedig megharapott.

–mutatta a vérzőujját Peter.

-Ezzel azonnal a kórházba kell menni. Elkaphattad a vírust.

-De ma megyünk a vacsorára. Annyira készültél rá.

-Nem érdekel az a hülye vacsora. Inkább tudlak téged egészségben, minthogy részt vegyek a szüleim közös vacsoráján.

-Annyira szeretlek, Mrs. Pattinson.

-Én is magát, Mr. Pattinson. Most pedig irány a kórház.

-De ugye nem kell utána visszajönnünk dolgozni?

-Az esküvőm előtti utolsó munkanapot nem fogom túlórával eltölteni. Na gyere ne félj már annyira.

-Nem félek.

Felvették a kabátjukat, majd magukhoz vették az esernyőket, mivel kint esett mintha dézsából öntenék. Kéz a kézben közeledtek a kis Polóhoz, amikor Kristen hirtelen megállt.

-Mi az? Történt valami?

-Bent hagytam a fiókban az útlevelem.

-Majd visszajövünk érte.

-Azt már nem. Ha visszajövünk biztosan elkezdünk dolgozni. Most megyek vissza érte. 2 perc.

-Menj csak én addig elindítom a kocsit. Nem megyek el nélküled! –mondta Peter és egy csókot nyomot menyasszonya szájára.

Kristen visszasietett az irodába. Visszanézett az ajtóból, de alig látta a halvány megvilágításban vőlegényét.

Feltúrta az összes fiókot mire megtalálta az útlevelét, és már sietett is az autóhoz, amikor meglátta Petert. A férfi a kocsi mellett a földön feküdt és egy sötét árny volt mellette. Amikor meghallotta a sikoltozó Kristent egyik a pillanatról a másikra eltűnt, hátrahagyva a vérző férfit.

-Peter, Peter! –sikoltozott. Odarohant a vőlegényéhez, akinek nyakából ütemesen spriccelt a vér. Egy harapásnyom volt a sérült Peteren, aki már eszméletlenül feküdt az autó melletti tócsában.

-Hallasz engem? Beszélj hozzám kérlek! Peter szeretlek, ne hagyj itt! Kérlek térj magadhoz! Nem hallhatsz meg! Segítség!!! Valaki segítsen, kérem! Peter kérlek, ne halj meg.

Előkotorta a táskájából a mobilt, és remegő ujjakkal ütötte be a mentők számát.

Amíg kapcsolták, felültette a még mindig eszméletlen Petert és az autónak támasztotta. Keze felsérült a betontól, de nem érezte. Nem érdekelte semmi, csak az hogy Peter ne haljon meg. A pulzusát már alig lehetett tapintani, és a levegőt is már csak szaggatottan vette.

-Jó estét kívánok! Mondja el mi történt?

-Küldjenek egy mentőt, a Bostoni Víruskutató Laboratóriumhoz! A férjemet megharapta valami a nyakán és rengeteg vért vesztett. A pulzusa alig tapintható. Kérem siessenek!

-Azonnal elindítunk egy mentőautót. 5 percen belül megérkezik. Addig legyen türelemmel, és próbálja megakadályozni a további vérvesztést.

Kristen ezt már nem hallotta, mivel Peter ébredezni kezdett.

-Kristen! Mi… mi.. tör… tént? –kérdezte elhalló hangon.

-Megharapott valami, de nyugi fel fogsz épülni. A mentő bármelyik pillanatban itt lehet. Kérlek tarts ki! –felelte könnyeit nyelve.

-Ne.. nem.. láttam… semmit. Csak.. ott.. ter.. termett mell.. lettem.

-Csitt. Ne beszélj! Minden rendbe jön.

-Nem.. fog.. meg…

-Nem fogsz meghalni. Nem ismerek még egy ilyen erős embert mint te. Nem lehet hogy meghalj. Nem teheted ezt velem.

-Szeretlek Kristen! –mondta Peter maradék erejéből, majd elvesztette az eszméletét és meghalt.

-Neeee! Neee, kérlek Peter ne halj meg! Szeretlek! Ne halj meg, Peter.

Kristen sikítozott, bőgött, és véres ruháját cibálta. Teljesen sokkot kapott.

Az idegileg összeroppanó Kristen-en a kiérkező mentőautó segített. A mentős beadott neki egy nyugtatót majd a kórházba szállították.

Másnap délután egy rideg kórteremben ébredt. A csuklójába infúzió volt kötve, és mindenhol csövek voltak. A doktor pont ekkor lépett be.

-Jó reggelt! Dr. Perry vagyok a kezelőorvosa. Örülök, hogy végre felébredt. Hogy érzi magát?

-Mi történt?

-Tegnap este önt és a vőlegényét megtámadta egy állat. Fogadja őszinte részvétemet!

-Az nem lehet. Peter meghalt? Az kizárt, hisz 4 nap múlva lesz az esküvőnk.

-Sajnálom. De beszélnem kell önnel valamiről. A vérében rendellenességet találtunk. Nem tudja, hogy mitől lehet?

-Egy laborban dolgozunk. Különböző ismeretlen vírusok hatásait vizsgáljuk. Tegnap este megharapta az egyik kísérleti patkány. Épp a kórházba akartunk bejönni. Amikor tegnap felültettem az autóhoz megsérült a kezem.

Lehet, hogy a fertőzött vére belekerült a szervezetembe. De mi történt Peter-rel?

-Akkor megvizsgáljuk a vőlegénye holttestét is. Ilyet nem lehetne mondanom, de hisz maga a vámpírokban?

-Nem, de miért? Egy vámpír ölte meg Petert?

-Emberi harapásnyomot találtunk a nyakán. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy vámpír volt, hisz nem léteznek. De lehet, hogy valaki vámpírfogakkal ölte meg. Ez sem kizárt. Most pedig ha nem haragszik mennem kell. Szólok a nővérnek, hogy kössék be az újabb altatót. Nem árt önnek egy kis pihenés, amíg meg nem találjuk a rendellenesség okát. Fogadja őszinte részvétem.

-Köszönöm.

Miután az orvos kiment a szobából, Kristen megesküdött magának, és Peternek, hogy megtalálja a gyilkost és bosszút áll.

Kristen egy hónappal később újra munkába állt. Mivel a vírus, amit a gyilkosság éjszakáján elkapott semmi rendellenességet nem okozott az orvosok kiengedték a kórházból. De azért naponta többször különböző vérműködést segítő gyógyszereket kellett szedni.

Amint visszatért a laborba Kristen elkezdte a saját, valamint a Peter-től levett vért vizsgálni titokban. Addig amíg rá nem talált egy új vírusra, ami az emberekre veszélytelen, de egy bizonyos fajra végzetes. És kezdetét vette szörnyű tervének második szakasza.