Szerencsére Hiloban is kb. annyi felhős nap van mint Forksban. Ami jó a családom számára és számomra is, mivel így kevesebb időt töltök majd egyedül a suliban. Bár Bella megigérte, hogy nekem sem kell majd suliba mennem a napos időben. Remélem a többiek is így gondolják ezt.
Tudtam. Bella már is sétál felfele a lépcsőn, hogy felébresszen. Hallom, ahogy az a legalsó lépcsőfokra rakja a lábát. Még szerencsém van, hogy a szüleim hálója van a lépcső mellett. Legalább így nem Alice jön reggelente ébreszteni. Az ő kecses lépteit még ennyi idő után is csak erős koncentrálással tudom meghallani.
-Jó reggelt Nessie!
-Szia anyu! -mondtam és már fel is keltem az ágyból, hogy üdvözölni tudjam szeretett anyám.
-Hogy aludtál? Remélem kényelmes az ágyad.
-Köszönöm jól. Az ágyam nagyon kényelmes. Ma milyen idő lesz?
-Alice szerint szerencsénk van, mert egész nap esős idő lesz.
-Az jó. Végre megtapasztalom milyen is az iskola. Lehet egy kérdésem?
-Persze Nessie. Tudod, hogy akármit kérdezhetsz. Kicsim, remélem tudod, hogy te vagy a legkülönlegesebb a világon. Nem kell, elkeserednek a suli miatt. Ez csak természetes.
-Á semmi érdekes. Már nem is fontos.
-Te tudod. Most pedig megyek, hogy nyugodtan felöltözhess. A reggelidet már Esme elkészítette és csak rád vár. Lent találkozunk.
-Oké. Mindjárt megyek és köszönöm.
Anyu elmosolyodik és kimegy. Lent meghallom Emmett mély kacagását. Én meg a suli miatt, kétségek között vergődve kinyitom a hatalmas gardróbot és keresek valami kis egyszerű ruhát az első iskolai napomra. Még mindig elcsodálkozom Alice vásárlási lázán, amikor eltűnődök. Egy halk kopogás ébreszt fel. Biztos Alice jött tanácsot adni, hogy mit vegyek fel ma.
-Tessék.
-Szia Nessie. Csak én vagyok. Meg akartam nézni, hogy mit csinálsz ma reggel.
Meglepődve fordulok meg.
-Szia Jasper. Épp csak Alice vásárlási lázán tűnődtem. Jól sejtem, hogy nem emiatt jöttél fel? Gondolom, megérezted, hogy milyen a hangulatom. Eltaláltam?
-Igen ezért. De miért vagy ilyen. Nem akarsz velünk suliba jönni vagy mik ezek a kétségek, amik ennyire foglalkoztatnak.
-Nem, nagyon örülök, hogy mehetek veletek suliba. Csak tudod mindig azt hallom, hogy milyen különleges vagyok. Szerintem, pedig hozzátok képest elég átlagos vagyok. Nekem a képességem csak annyi, hogy megjelenítem az emlékeket és kész. -még végig se mondtam a mondatot, de már éreztem Jasper nyugalom löketét.
-Nessie ez nem így van. Tudod jól, hogy eddigi ismereteink szerint hibridnek számítasz. Nahuelen és a nővérein kívül nincs több a fajtátokból. És nyugodj meg az iskolában sem lesz semmi váratlan.
Persze Nahuel. Még kis baba voltam, amikor találkoztam vele. Nem ismert és mégis a segítségemre sietett a Volturi ellen. Akkor megígérte, hogy meglátogat, mint felnövök és beszélünk. Én pedig már felnőttem. Bár ez nálam ez a folyamat elég gyorsan megy végbe.
-Pár perc múlva indulunk és még reggelizned is kell.
-Köszönöm Jasper. Megmondanád Esme-nek, hogy 5 perc és már lent is vagyok.
-Persze.
Ezzel kimegy, de azért még küld nekem egy adag nyugalmat.
Hálás voltam most ezért a nyugalomért, ezért visszafordulok a gardróbhoz és kiveszek egy egyszerű kék farmert, és hozzá egy fehér felsőt Angel felirattal.
Amikor 2 perccel később a lépcsőn rohanok lefelé az egész család már a nappaliban van.
-Jó reggelt mindenkinek!
-Jó reggelt Nessie!- mondja a családom kórusban.
-Szép napot Nessie! Örülünk, hogy felébredtél. Azt hittük már Csipkerózsika lettél. Amúgy nyugalom, senki se eszi meg előled a palacsintát. -mondja Emmett gúnyosan.
-Szép napot neked is Emmett! A palacsintát, pedig csak tőled féltem.- válaszolom nevetve
-Akkor megnyugodhatsz nem fogom megenni.
-Köszi Emmett kedves vagy.
Gyors befalom a palacsintáimat ( 10 óriási lekváros palacsintát!!! Esme teljesen el fog hízlalni!!), míg a többiek elcseverésznek. Komolyan néha teljesen el tudok merülni az evésben. Bár valószínűleg az emberi életükben ők nem az Esme által elkészített műremekeket ették.
-Indulás különben elkésünk. –mondja Alice. –ráadásul Nessie-nek még be kell mennie a papírjaiért.
-Ha már itt tartunk én miért is járok speciális osztályba?
-Hát az úgy volt, hogy… -kezdte a mondatot Bella.
-Azt szerettük volna, hogy már az első iskolás éved alatt a lehető legérdekesebb tanóráid legyenek. –fejezte be Edward a mondatot.
-Valóban? –érdeklődtem amint megláttam Bella morcos pillantását Edward felé.
-Igen, Nessie, de most már indulhatnánk? –vágott közbe Alice.
Tudtam, hogy nem ez a valódi ok, de nem erősködtem tovább. Akármiért is döntöttek így, biztos csak nekem akartak jót.
-Irány az iskola! –feleltem vidáman. -A Cullen család újabb iskolát bűvöl el.
Gyors elköszöntünk Esme-től, mert Carlisle már elindult a kórházba.
Az iskolába vezető út vidáman telt el. A rádióban meghallották az egyik közös számukat, amit boldogan énekeltek végig. Az a boldogság, ami belőlük áradt energiával töltötte meg az autó légkörét.
Ahogy begördültünk a parkolóba az összes szempár ránk szegeződött. Mindenki kíváncsian fordult a két ismeretlen autó felé. A többiek mosolyogva szálltak ki
Rosalie autójából mellettünk.
Bella arcán idegenkedés futott végig.
-Nagyon muszáj ezt? Tudod mennyire utálom, ha bámulnak.
-Sajnos meg kell szoknod. De ilyen szépséget természetes, hogy megnéznek az emberek. –bókolt Edward.
-Köszönöm, nem is tudnám mi lenne velem nélküled. De nem javított sokat a helyzeten. Idővel jobb lesz?
-Normális lennél. Meg lehet szokni, vagy inkább hozzá lehet szokni.-
-Remélem.
Egy gyors csók után kiszálltunk az autóból. A többiek már minket vártak az autó végénél.
-Végre. Kezdtünk már megijedni, hogy az autóban maradtok.- jegyezte meg viccelődve Emmett.
-Már itt vagyunk nyugi. Tudjátok mennyire utálom, amikor megbámulnak. –nyögött fel panaszosan Bella.
-Csak légy emberi. –tanácsolta Alice. –Semmi rossz nem fog történni, láttam.
-Legyek két ballábas?
-Inkább ne. Csak légy kevésbé vámpír. –helyesbített Jasper.
-Oké. Ez már jobban fog menni. –mosolyodott el Bella.
Jasper valószínűleg egy kis adag jókedvet küldött neki.
Közben nem tudtam nem a bámészkodókra figyelni. Családom olyan kecsesen vonult, hogy én szabályosan sutának éreztem magam. A tátott szájjal bámészkodókra csak mosolyogni tudtam. A családom szépsége számomra már megszokott és természetes volt. Bár emberekhez képest én is szebb voltam az átlagosnál.
-Akkor ebédnél találkozunk. –búcsúzott Rosalie. Sütött róla mennyire élvezi a figyelmet.
-Sziasztok! –köszönt el Emmett és Jasper is. Majd elindultak az első órájukra.
-Sziasztok! –köszöntünk utánuk.
-Én is megyek és elkérem a papírjaim. Majd találkozunk. -nyomtam 1-1 puszit szüleim arcára.
-Vigyázz magadra! -engedett utamra Bella
Gyors eltűntem a tömegben, mert hátamon éreztem szüleim aggódó tekintetét.
Ahogy sétáltam a titkárság felé egy hatalmas puffanásra lettem figyelmes. Nem messze tőlem a lépcső aljánál egy lány feküdt, majd gyorsan felgugolt és szedegetni kezdte a szanaszét heverő könyveit.
Többen is elmentek mellette, de mindenki csak röhögött rajta. Nem értettem, hogy lehetnek ilyen szívtelenek.
Nagy léptekkel közeledtem a lány felé és lehajoltam a maradék könyvekért.
Kérdően pillantott fel rám.
-Szia! Parancsolj a könyveid. -nyújtottam felé a kissé sáros könyveket.
-Köszönöm. Te új vagy itt? -Ez egyszerre volt kijelentés és kérdés.
-Igen a múlthéten költöztem ide a családommal. Jól van a kezed?- érdeklődtem amikor megláttam a vércsíkot a ruháján. Csak horzsolás volt a kevés vérből ítélve, de sohasem lehet tudni. Szerencse, hogy reggel emberi táplálékot vittem a szervezetembe. Kevésbé lennék e nélkül ilyen fesztelen.
-Mi? Ja, persze csak egy karcolás. Már megszoktam. Elég esetlen vagyok.
-Értem. Ennyire szerencsétlen vagy?
-Eléggé. Szinte mindenemet törtem már el, és rengeteg repedésem és zúzódásom volt már.
-Ne kísérjelek el az orvoshoz?
-Nem kell, köszi. Már nem is vérzik.
-Oké, te tudod.
-De azért köszönöm. Mi is a neved?
-Nessie Cullen vagyok.
-Én Nike Rosberg vagyok. De nevezhetsz egyszerűen két ballábnak is.
A megjegyzést elengedtem a fülem mellett.
-Ne haragudj, de most mennem kell.
Majd egy mosoly kíséretében elindultam a titkárság felé.
