5.fejezet

A szürkés fehér épületbe belépve ami már tegnapról ismerős volt, most nem az igazgatóhoz vezetett az utam. Egyenesen megcéloztam az előttem lévő ajtót, amire a:

Titkárság
Belépés csak behívás után!

Szöveget olvastam. Az órám kezdetéig még volt 15perc, így nyugodtan várakoztam. De amikor a becsöngetés után 10perccel még mindig ugyanott üldögéltem, már kezdtem türelmetlen lenni. Ha nem lenne előttem az öröklét és az idő nem állna korlátlan mennyiségben a rendelkezésemre már megőrültem volna a várakozásban. Azonban a fent említettek közül mindkettő igaz, nyugodtan ücsörögtem. A következő pillanatban egy férficipő kopogására lettem figyelmes ami pontosan felém tartott. Majd a hangot követve megjelent egy húszas évei végén járó kecskeszakállas, nyegle férfi. Mondhatom nem az a tipikus tanár kinézetű ember volt. Nem igazán hiszem, hogy hallgatnak rá a diákok.

-Jó reggelt! –köszöntem illedelmesen.

- Jó reggelt! Maga mit keres itt tanítási óra alatt?

-Ma van az első napom és a papírjaimért jöttem.

-Akkor miért nem megy be? Már az első órájáról ellóg.

-Nem lógók. Az ajtóra irt információ miatt nem mentem még be. –böktem fejemmel az ajtó felé.

-Jöjjön beviszem én. Ha magán múlna még a második órára se menne be.

A válaszomat meg sem várva kopogtatott és lépett be az irodába. Az iroda nem volt túl nagy. A fal mentén egy hatalmas szekrény volt, ami tele volt irattartókkal. Az asztalnál egy számítógép volt és a sarokban pár szék. Mondhatni egész hiányos volt. Az egész irodában az egyetlen látványosság a titkárnő volt. A kissé telt, ugyancsak húszas éveinek végét taposó, festett hajú titkárnő olyan áhítattal nézett a velem együtt érkező tanárra, hogy el kellett néznem róla. Amint észleltem, hogy a tanár is ugyan ilyen érzéseket táplál a titkárnő iránt zavarban éreztem magam. Mintha zavaró lennék.

-Jó reggelt, Peggy!

-Jó reggelt, Mr. Gray! Miben segíthetek?

-Ennek a diáknak itt, ma van az első napja és tegnap nem kapta vissza az iratait Mr. Flecher-től.

-Igen, persze. Cullen ha nem tévedek.

-Renesmee Cullen.

-Rendben, itt vannak a papírjaid. Kérsz esetleg egy térképet?

-Nem köszönöm elboldogulok anélkül is.

Mielőtt elvehettem volna a papírjaim még irt pár dolgot a számítógépbe, majd kezembe nyomta irataimat és egy térképet.

Meg sem lepődtem igazából, mert végig Mr. Gray-t bámulta.

-Köszönöm, én megyek is. Viszlát! –köszöntem el gyorsan és már robogtam is az ajtó felé.

Az órámból már csak alig pár perc volt, ezért inkább megkerestem szüleimet. Mire a termük elé értem már mozgolódás hallatszott belülről. Sőt azt is természetesnek vettem, hogy szüleim hagyták el először a helyiséget.

-Nessie jól vagy? –szegezte nekem Bella egyből a kérdést.

-Persze, teljesen jól vagyok. De miért?

-Elmeséltem Bella-nak a balesetet avval a lánnyal és azóta aggódik érted. Hiába mondtam neki, hogy semmi bajod sincs nem hallgatott rám. Ne haragudj! –mondta bűnbánó hangon Edward.

-Nem a te hibád Edward. Nem történt semmi.

-Tudod kicsim, annyira féltelek. Ne haragudj, hogy nem bízom benned jobban. Csak annyira új ez még nekem.

-Ahogy nekem is, de nem kell bocsánatot kérned. Természetes, hogy féltetek.
Mivel a beszélgetésünket „vámpírnyelven” folytattuk le mire a következő ember Bella-ék mögött kilépett a teremből, mi már néma csöndben voltunk.

-És milyen volt az első órátok?

-Remek. A biológiát mindig is szerettem, de ezt még soha nem hallottam. –lelkendezett Bella.

-Unalmas. Már ezerszer hallottam már ezt az anyagot. De öröm volt nézni ahogy figyel. Teljesen úgy csinálta mintha még nem kellene a következő évszázadokban még egy párszor végighallgatnia ugyanezt. –mondta mosolyogva Edward.

-Tudod én ezt még nem hallottam és nagyon érdekes lecke. Forksban nem tanultunk róla.

-De, ha lett volna se figyeltél volna oda. –húzódott egy féloldalas mosolyra Edward szája.

-Miért nem?

-Mert mindig engem bámultál.

-Mert folyton elkápráztattál.

-Most már nem tudlak elkápráztatni? –riadt meg Edward.

-De még most is eltudsz néha. De nem annyiszor mint régen.

-Na igen, avval, hogy te is megkaptad a családunk jellegzetességeit nagyban csökkent a varázsom. Így már sokkal nehezebb a helyzet.

Az ilyen és ehhez hasonló beszélgetések mindennaposak voltak a szüleim között. Annyi közös élményük volt Bella emberi életéből, hogy sokszor beszélgettek róluk. Homályosan ugyan, de én is hallottam pár dolgot anya emberi életéről. Többek között, hogy apa úgy mentette meg többször is anya életét, hogy közben ő volt rá a legnagyobb veszély.
Közben az egyetlen „családi” óránkra tartottunk. Családi volt, mivel a szüleim mellett, Alice is velünk járt. Ez az óra, pedig nem más volt mint a Testnevelés.

-Bella milyen óránk is jön? –kérdeztem mintha nem tudnám a választ.

-Testnevelés. –préselte ki fogai közt a szót anyám.

-Nyugalom semmi érdekes nem lesz. –nyugtatott meg minket Alice amint odaértünk hozzá. -Bár ez a tanárnő roppant idegesítő.

-Úgy sem tennéd.

Kérdően pillantottam anyura, de amikor ő sem tudta, hogy miről beszél Edward és Alice.

-Ne is gondolj ilyenekre Alice. Nem mernéd megtenni. Ráadásul roppan büdös. –válaszolt Edward Alice egyik gondolatára.

-Gondolj bele, mi lenne ha Bella-val lenne ilyen. –erősködött továbbra is Alice.

-Ki csinálna velem és mit?

-Alice látta a tornaórán történteket. A tanárnő porig előz előttünk egy lányt, aki eléggé esetlen.

-Én soha nem leszek törékeny és esetlen és ezt te is tudod Alice. Mit csinálunk az órán?

-Mi semmit, de a többiek szekrényt ugranak majd.

A tornaterem épülete előtt elhaladva ütötte meg érzékeny orromat a büdös füst szag, ami az épület mögül szállt felénk.

-Fúj, mi ez a büdös?

-Cigaretta füst. Néhányan az épület mögött károsítják épp a tüdejüket. –közölte Edward.

-Hogy lehet ezt a büdös cigarettát elszívni? –tettem fel a költői kérdést.
Ekkor már az öltözők előtt jártunk. Az öltözőket eléggé viccesen egy bikinis lány és egy fürdőgatyás fiú piktogramjával ábrázolták.

-Nemsokára találkozunk. –közöltem Edward-dal, majd bevonultam az öltözőbe, mögöttem Alice-szel és Bella-val.

Az öltöző még szinte üres volt. A pár lány, aki bent volt meglepődve nézett végig rajtunk. Majd amilyen gyorsan csak lehetett elhagyták a helységet. Na igen az emberek megérzik, hogy veszélyesek vagyunk. Mi is gyors felöltöztünk majd a tornaterembe menet összefutottunk Edward-dal. Szó nélkül léptünk be a tornaterembe, ahol a diákok már a tanárnőre várakoztak. Az egyik távolabbi sarokban egy üres pad árválkodott.

-Gyertek üljünk le. –szólalt meg a csendet megtörve Bella.

Az egész órát a padon ülve töltöttük el. A tanárnő az óra közepén vett minket észre, de végig nézve rajtunk eldöntötte magában, hogyha nem feltétlen szükséges nem fog minket zaklatni. Minden úgy történt ahogy Alice mondta. A tanár üvöltött egy lánnyal, aki nem tudta átugrani a szekrényt. Bella felszisszent, ahogy ezt hallgatta, de nem szólt semmit. Együttérzet avval a szegény lánnyal és ezt a tudtunkra is adta. Majd az óra végével elmentünk átöltözni és mindenki elvonult a következő órájára.

Könnyen eligazodtam az iskolában, mert elég volt egy pillantás a térképre és máris tudtam, hogy mikor merre kell mennem. A következő órám Földrajz volt, és nem is gondoltam, hogy milyen érdekes is lesz ez számomra. A terembe belépve meg sem lepődtem a kíváncsian méregető tekinteteken. A fiúkon az izgalom jeleit véltem felfedezni a bevonulásomkor, míg a lányokon a féltékenységet. Amint megláttam az üres padot az utolsó sorban már el is indultam felé ügyelve, hogy végig a célpontra figyeljek és a lehető legkevésbé menjek kecsesen. A döbbent csend majd a sóhajok és az elégedett füttyentés, mégis arra engedett következtetni, hogy így is elég vonzó hatást érhettem el. Nem egészen értettem ezeket a heves reakciókat. Avval tisztában vagyok, hogy családfámból adódóan elég szép vagyok, de soha nem voltam annyira gyönyörű mint Rosalie-ék. El se tudom képzelni mi lenne a reakció, ha az előbb Rosalie sétált volna be nem, pedig én.

Hanyagul dobtam le a táskámat a mellettem lévő székre, majd a földrajz füzetem elővétele után bekapcsoltam az Ipodom.

Két perccel később lépett be a földrajz tanárom a terembe. Egy kopaszodó, negyvenes éveiben járó férfi, kezében egy Kéregmozgások című térképpel.

A névsorolvasás után unottan vette tudomásul, hogy egy Chris Mongomery nevű fiú hiányzik. Ezután csöndesen kivittem neki a papírjaim, mire ő kedvesen üdvözölt és bemutatkozott.

-Mr. Stanley tanár úr vagyok. Remélem jól fogod érezni magad a Földrajz órákon. Amint látom a mai anyagot még nem vetted a másik iskolában?

-Nem, még nem.

-Akkor jó. Ha bármi kérdésed vagy problémád van nyugodtan fordulj hozzám bizalommal.

-Köszönöm észben tartom.

-Gyerekek had mutassam be nektek Renesmee Cullen-t. Ő mától az osztályotokba fog járni, fogadjátok szeretettel.

-Csak Nessie Cullen. –helyesbítek. Majd a helyemre sétálok.

Az óra ezután elkezdődik és én kíváncsian hallgatom végig a különböző érdekesebbnél, érdekesebb információkat. Pár perc után egy fiú lép be a terembe. Majd szó nélkül felém csörtet.

Amikor meglát egy pillanatra megtorpan, majd gúnyos mosolyra húzódik a szája.

-Magának is Jó napot Mr. Mongomery.

-Önnek is tanár úr.

-Örömömre szolgál és megtiszteltetés, hogy befáradt az órámra. –mondta élesen Mr. Stanley.

-Ugyan ennyire azért nem kell örülnie. Még a végén elhiszem. Most, pedig nem akarom sietetni,

de jó lenne, ha elkezdené az órát.

A tanár úr még mondott valamit az orra alatt. Amit én inkább próbáltam nem meghallani, a többiek, pedig nem értették. Az óra tovább folytatódott, de Chris még mindig előttem állt.

-Már ne haragudj, de ez az én helyem, édeském.

-Azt hiszem nincs ráírva a neved a székre. Vagy tévedek? Amúgy nem vagyok az édeskéd. –feleltem neki kissé dühösen.

-Valóban nincs, de ez akkor is az én helyem, édeském. Szóval örülnék, ha arrébb vinnéd azt a csinos popodat.

-Mi lenne ha te ülnél a másik székre? –kérdeztem pimaszul

-Hát jó legyen, de akkor eljössz velem egy randira.

-Rendben, de közlöm veled, hogy már nagyon régóta birtokolja valaki a szívem.

-Ez változhat. –felelt önelégülten.

-De nem fog.

Majd megkerülte a székem és leült mellém. Felrakta az asztalra a lábát és elkezdett zenéthallgatni.

Nem tudom miért tartja magát ilyen nagyra. Oké nem néz ki rosszul, de ezerszer rosszabb mint Jacob. Chris bunkó és önelégült, míg Jacob kedves és én vagyok számára a legfontosabb.

Az óra további része elég egyhangúan telt. Én körmöltem és figyeltem, míg ő elég feltűnően végigmért a szemével és mosolygott.
Az óra vége felé Mr. Stanley feladatot adott ki nekünk.

-Mindenki nyissa ki a könyvét és a mai óra anyagánál lévő képekről írja le, hogy mit ábrázolnak. Úgy készítsétek el, hogy a következő órán beszedem és leosztályozom őket.
Most, pedig lássatok hozzá a munkához.

A francba könyvünk is van. Én erről miért nem tudtam és egyáltalán miért nem kaptam könyvet? Láttam, hogy az ő táskájában ott lapul a könyv, és bármennyire nem akartam, de hozzászóltam.

-Ne haragudj, de nem kérhetem el a könyvedet! –fordultam felé barátságosan.

-Mondtál valamit? –kérdezte, amikor kihúzta a fülesét.

-Igen. Elkérhetném a könyvedet. Tudod most ebből kell dolgozni és láttam, hogy neked van. Én viszont még nem kaptam. Szóval ideadod?

-Nem. Nekem is szükségem van rá.

Majd kivette a táskájából a könyvet és elkezdte lapozgatni. Dühösen fújtam egyet és elkönyveltem, hogy megkapom az első elégtelenemet. Ráadásul egy ilyen bunkó miatt.
Érdeklődve néztem előre, amikor az előttem ülő lány mozgolódni kezdett.

-Jaj, Chris ne legyél már ilyen tuskó. Tök normálisan elkérte a könyved, akkor meg miért nem adod neki oda?

Amint a padtársamra néztem láttam, hogy nem csak én lepődtem meg.

-Te ebbe ne szólj bele Rachelle! Semmi közöd hozzá! Inkább fordulj előre és hagyj békén!

-Csak azért vagy ilyen, mert neked mindent lehet. Hisz anyád az igazgatóval kavar.

-Fogd be a szád!

-Mi az fáj, ha közlik veled az igazságot. Mindenki tudja, hogy már vagy egy év óta kavarnak. Te, pedig ezt tökéletesen kihasználod. Máskülönben már rég repültél volna.

Chris szó nélkül felpattant és dühtől fortyogva kirohant a teremből. Mindenki kíváncsian fordult felénk, bár a közelünkben ülők végig hallották a szóváltást.

-Mi volt ez?

-Semmi, semmi Mr. Stanley csak Chris felidegesítette magát kissé. Tudja milyen.

-Rendben, Rachelle.

Majd visszafordult az asztalán lévő papírok felé.

-Tessék a könyvem. Nekem már nem kell.

-Köszi szépen a könyvet és az előbbit is. Mindig ilyen?

-Általában. De mióta kiderült még jobban. Mondjuk előtte is elég fura volt néha.

-Értem.

-Amúgy Rachelle-nek hívnak.

-Engem Nessie-nek.

-Tudom. Hallottam az óra elején. Nem akarsz velem ebédelni. Bemutatnálak az évfolyam normálisabb diákjainak.

-Nem is tudom. Úgy volt, hogy a családommal eszem, de azért átgondolom.

-Oké, ahogy akarod. De azért számítok rád. Chris-szel, pedig tényleg ne törődj. Na most megyek is. Azt hiszem még találkozunk. Hallottam, hogy az összes speciális órát felvetted.

-Igen. Hisz csak egyszer járunk középiskolába nem? –kérdeztem mosolyogva holott tudtam, hogy én nem csak egyszer fogok.

-De, igen. Akkor Szia!

-Szia!

Ekkor kettéváltunk a folyosón és elindultunk ki-ki a következő órájára.
Mozgókép és médiaismeret. Nem hangzik olyan rosszul ráadásul már alig van órám. Ezután egy dupla spanyolórám lesz és már vége is a napnak. Még az ebédajánlatot is átkell gondolnom és nem ártana róla Edward-dal és Bella-val is beszélnem.

Nem kis meglepetésemre a folyosón összefutottam Emmett-tel és Jasper-rel.

-Sziasztok!

-Szia Nessie! Milyen az első nap? –kérdezte Jasper, bár biztos érezte a hangulatomon.

-Remek. Az első órán nem voltam bent, utána volt egy testnevelésem Alice-szel és a többiekkel. Most, pedig földrajzom volt. Nektek?

-Csak a szokásos. Mit csináltál az első órában? –érdeklődött Emmett.

-Értem. Na igen, ti ezt már megszoktátok. A papírjaim intéztem. Rosalie?

-A mosdóban. Tudod „emberi teendők”.

-Gondolom. Na én megyek.

-Jól van, majd ebédnél találkozunk. –mondta Jasper, de amikor megérezte a mondata által kiváltott idegességemet kíváncsian pillantott rám.

-Majd elmesélem. Üdvözlöm Rosaliet. Sziasztok!

-Abban biztos lehetsz. Szia! –köszönt el Jasper.

Én, pedig amilyen gyorsan csak lehetett elindultam megkeresni szüleimet.