6.fejezet

Az udvarra kilépve a szitáló eső megcsapta az arcom. A kabátom kapucniját a fejemre raktam majd átsétáltam a szomszéd épületbe. Örültem, hogy a sok esőkabát között nem tűnők ki és legalább most nem bámul meg senki. Kicsit tényleg idegesítő, amikor az embert bámulják. Az eső ismerős szaga kellemesen hatott feszült idegeimre. A másik épületben azonnal megtaláltam szüleim. Épp elmélyülten beszélgettek.

-Sziasztok! Zavarhatok?

-Szia Nessie, dehogy zavarsz. Épp csak Bellát győzködöm, hogy már a fél suli szerelmes belé.


-De gondolom nem hiszi el.

-Nem igazán.

-Pedig igaza van. Idefele jövet csak 3 fiút láttam, akinek csorgott a nyála utánad. –mondtam Bellának viccesen.

Erre mindketten elmosolyodtak.


-És miért jöttél? Valami baj van? –kérdezte idegesen Bella.

-Nem, dehogy. Csak összebarátkoztam egy lánnyal és meghívott, hogy ebédeljek majd az asztalánál.

-Tényleg? Remélem egyből igent mondtál.

-Nem, Bella. Azt mondtam, még gondolkodom rajta. Eszerint odaülhetek?

-Persze. Nagyon örülnénk, ha lennének barátaid. És egyáltalán nem kell velünk ülnöd, ha nem akarsz. –válaszolta Edward.

-Szeretnék. Jaj, annyira köszönöm. Úgy szeretlek titeket.

-Mi is téged. –felelt mosolyogva Bella.

-Most, pedig irány az órádra mert el fogsz késni.

-Már megyek is csak ezt akartam tőletek megkérdezni. Akkor a kocsinál találkozunk. Üdvözlöm Alice-t.

-Jól van átadjuk. Most, pedig indulás.

Elköszöntem, majd futva elindultam az órámra, mert megszólalt a csengő. Az emberi tempó miatt tovább tartott, de így is hamar a médiaterem előtt voltam. Odabent már elkezdődött a tanítás. Félénken kopogtattam majd egy Tessék után benyitottam az elsötétített terembe.

-Jó napot! Elnézést a késésért.

-Mrs. Cullen. Már kezdtem félni, hogy erre az órára sem óhajt bejönni.

Nem kicsit lepődtem meg amikor az ismerős hang kimondta a nevem. A tanárom nem más volt mint Mr. Gray, akihez már reggel a titkárságon szerencsém volt.

-Nem, itt vagyok csak eltévedtem. Még egyszer elnézést. –füllentettem gyorsan.

-Tanár úr nem folytathatnánk a filmet? –szólalt meg egy diák

-De, Nick azonnal, csak megvárjuk míg a későnk elfoglalja a helyét.

Szerencsére a sötétben sokkal jobban láttam mint az átlag ember, így gond nélkül kikerültem a földön heverő táskákat és elfoglaltam a legelső üres padot ami az utamba került. Közben hálálkodtam Nick-nek, bárki legyen is az, hogy elterelte rólam Mr. Gray figyelmét.

A film kockái újra peregni kezdtek és én már pár filmkocka után tudtam mit is látok.
Egy régi Chaplin film volt az, még a némafilmek korából. Imádtam Chaplint és az összes filmét láttam már. Kiskoromban, amikor a távirányítóval játszottam találtam rá egy filmjére. Azonnal beleszerettem. Azután egy egész álló hétig csak Chaplin voltam hajlandó nézni. Családom nem kis örömére. Igaz ők már látták az összes filmjét és a vámpírmemóriának köszönhetően tökéletesen emlékeztek rájuk, mégis velem együtt nevették végig az összest. Jacob is örült a Chaplin-hétnek, mivel ő még csak 1-2 filmet látott a nagy komédiástól.

A filmet Mr. Gray megjegyzései tették még egyedibbé, ha lehet így fogalmazni. A legviccesebb mégis az volt, amikor a film beakadt és a drága tanár úr nem tudta volna elindítani. Pár perc után legújabb megmentőm, Nick sietett a segítségére és pár technikás mozdulat után a film tovább pergett. A kicsöngő után már siettem is át spanyolórára nehogy, úgy járjak mint médián.
A tanárnőm egy kedves, idős hölgy volt, aki spanyolul kérdezgetett tőlem párat az óra elején. Majd mikor felmérte, hogy a spanyol szókincsem és kiejtésem is tökéletes csak elégedetten bólintott. Többet nem is zaklatott a duplaóra további részében.

Megérte Emmett-tel szenvednem 2 hónappal ezelőtt, amikor tanította nekem a spanyolt. Meglepő módon a családunkban ő beszéli a legtöbb nyelvet. A spanyoltól kezdve egészen a magyarig. Bár azt egyikőnk sem értette, hogy magyarul miért tanult meg. Az interneten utána kerestünk, de csak egyetlen országban ez a hivatalos nyelv ott, pedig rengeteget süt a nap. Magyarországra valószínűleg nem fogunk eljutni, bár gyönyörű a fővárosa. Talán egyszer, ha akkor tél lesz ott, mivel olyankor kevésbé veszélyes a napon tartózkodnunk. Bár Edward azt mondta, hogy a magyar nyelv megtanulása Emmett számára kihívás. Ez a világ egyik legnehezebb nyelve. Rengeteg nyelvtani szabálya van és sok fura betűje. Például nem mindegy, hogy j vagy ly. Ugyanúgy mondják ki, de teljesen másképp írják. A jég helyes, de a lyég helytelen. A lyuk helyes, de a juk helytelen. Szóval hihetetlenül bonyolult nyelv. Emmett-nek is több időbe került megtanulni, mint a többi nyelvet. De nagyon boldog volt, amikor sikerült neki. Mi meg szétnevettük rajta magunkat, amikor Goethe egy versét elmondta először angolul, utána magyarul.

A spanyolóráim gyorsan elteltek mivel egyre feszültebbnek éreztem magam az ebéd miatt. A kicsöngőre már úgy tekintettem mintha egy pallos hullna egyenesen a fejemre.

Az ebédlő fele tartva futottam össze Rosalie-val, Emmett-tel és Jasper-rel.

-Mi a baj? –kérdezte Jasper azonnal.

-Összebarátkoztam egy lánnyal és meghívott, hogy ebédeljek vele és a barátaival. Edward-ék már áldásukat adták, de mi lesz, ha elrontok valamit! Annyira ideges vagyok.

-Nem lesz semmi baj. Mi bízunk benned és tudd, hogy ha ellenségesek lesznek veled a saját kezemmel fogom őket megleckéztetni. –viccelődött Emmett.

Ezen csak mosolyogni tudtam. Jókedv öntött el, amit Jasper-nek tulajdonítottam.

-Biztosan nem lesz semmi baj, és csak irigykedni fognak, hogy milyen szép vagy.

Ez a bátorítás Rosalie-tól érkezett.

-Köszönöm Jasper és nektek is, hogy ilyen kedvesek vagytok. –mondtam a hirtelen támadt jókedvemre utalva.

-Nincs mit. Ez a legkevesebb amit tehetek. –mosolygott rám.

-Most, pedig nyomás enni valamit. Már nagyon éhes vagyok. –szólalt meg ismét Emmett.

-Nem jobban mint én. Már alig várom, hogy megkóstoljam az itteni sült húst krumplipürével.

-Nagyon finom lehet. Összefut a nyál a számban.

-Elhiszem. Jobban örülnél, ha egy hatalmas medve lenne az ebéd.

-Még szép. Annál finomabb nincs is.

-Evvel nem mindenki van így.

Ekkor már a sorban álltunk. Körbetekintve megláttuk a többieket egy távoli asztalnál. Rachelle, pedig 15-20 emberrel előttünk állt a sorban és integetett amint meglátott.

-Ott van a barátnőm. Most megyek. Szurkoljatok!

-Nyugi ügyes leszel.

Elindultam Rachelle felé és láttam, hogy nincs egyedül. Egy szerelmespárral állt a sorban és velük beszélgetett. Amint elhaladtam az egyik asztal mellett nem vettem észre, hogy egy lány kirakja elébem a lábát. Én megbotlottam, majd egyenesen a következő asztalnál ülő fiú vállára nehezedtem. Így megúsztam egy hatalmas égést és nem estem hasra. Az ebből következő hirtelen boldogság gyorsan elmúlt, amikor megláttam, hogy kire nehezedtem.

Az asztalnál egy csapat fiú ült és akire én estem nem más volt mint régi ismerősöm Chris Mongomery. Meglepődve nézett fel, amikor meglátta kezemet a vállán. Amint én is észrevettem ezt az emberi sebességnél gyorsabban kaptam el a kezem. A legrosszabb mégis az volt, hogy ezelőtt működésbe lépett a képességem. Megmutattam neki az emlékemet róla. Ahogy belép az ajtón és elindul felém. Elképedve nézett rám. Elkaptam róla a tekintetem és vámpírgyorsaságomat bevetve körbenéztem az ebédlőn. A közelben ülők minket bámultak. A mögöttem lévő lányok, amik a boltokban látott próbababákra hasonlítottak röhögve néztek ránk. Rosalie és a fiúk ijedten meredtek rám..

-A festett szőke bige volt. Direkt csinálta. –mondta gyorsan Emmett.

A távoli asztal felé néztem, ahol szüleim és Alice ült. Bella rémült, Edward dühös képpel nézett rám. De mindketten aggódtak.

Újra Chris szemébe néztem. Majd vártam az ítéletét. Ha rájött, hogy én mutattam neki az emléket vagy feltűnik az átlagosnál gyorsabb kézelhúzás a családomnak költöznie kell. És egyedül az én hibám miatt. Soha többé nem fogok emberekkel barátkozni.
Vihar előtti csend volt, amíg mindenki arra várt, hogy megszólaljon. Vagy ő, vagy én.

-Nocsak, nocsak te már megint az én helyemre pályázol? Közlöm veled, hogy erre sincs ráírva a nevem, de azért nem kell róla lelöknöd.

-Nyugi, nem akarok ideülni. És bocsi, csak megbotlottam egy kitett lábba. –fordultam hátra a festett szőke műnőhöz. És úgy néztem a szemébe mint egy éhező vámpír, aki az áldozatot méricskéli. –De a kölcsön visszajár.

-Meg van bocsátva.

-Köszi. –fordultam vissza hozzá közben ügyelve, hogy kedves emberi arcot vágjak.

Majd elléptem az asztal mellől és mintha semmi sem történt volna folytattam az utam Rachelle felé.

-Jól vagy? –kérdezte mielőtt odaértem hozzá.

-Persze, csak véletlenül megbotlottam.

-Na igen. Ez főleg Kitty Spingfield-en múlott.

-Kin?

-A lányon aki felbuktatott.

-Csak baleset volt..

Jobb volt ezt hazudni. És ki tudja lehet, hogy tényleg az volt. Bár az a tény, hogy láttam az önelégült vigyorát nagyban lecsökkenti ennek az esélyét. Edward úgyis elmondja majd, hogy miért csinálta ezt.

-Te tudod. Gyere bemutatom neked két barátom. Ő itt Ashley és Rob.

-Sziasztok, Nessie vagyok.

-Szia! –köszöntek nekem.

-Rachelle sokat mesélt rólad. –közölte velem Ashley.

-Tényleg és mit?

-Csak azt, hogy szembeszálltál Chris-szel föcin. Senki sem szokott vele. Leginkább, ezért is védtelek meg utána.

-Köszi. Miért nem szálltok vele szembe?

-Mert a Nagymenők közé tartozik. Ha összeveszel vele az egész iskola ellened fordul. –közölte velem Rob.

-Honnan tudjátok? –érdeklődtem, mert tudtam, hogy valamit nem mondtak el

-Tapasztalat. –zárta rövidre a témát Rob.

-És honnan jöttél? –kérdezte kedvesen Ashley.

-Washington államból, egy Forks nevű kisvárosból.

-És szerettél ott élni?

-Imádtam. Rengeteg barátom volt, de sajnos bizonyos okok miatt el kellett költöznünk. –zártam most én rövidre a témát.

-Miért jársz speciálisra? –érdeklődött Rachelle.

-Úgy voltam vele, hogy csak egyszer járunk középiskolába. Akkor meg miért ne hallgatnám meg a legérdekesebb órákat.

-Érthető. És hogy tetszik a suli?

-Hát eddig vegyes. Vannak jó és rossz dolgok is.

Kivettük az ebédünket és a terem közepe felé tartottunk, ahol már egy fiú és egy lány ült.

-Sziasztok! Miről folyik a társalgás? –kérdezte tőlük Rachelle.

Úgy látszott a baráti társaság vezető személyisége Rachelle volt. A többiek, pedig hozzá alkalmazkodtak.

-Sziasztok! Épp megbeszéltük Sam-mel, hogy délután átugrom hozzá megnézni a gépét.

-Tegnap teljesen bedöglött. –tette hozzá a lány.

-Ő itt Nessie.

-Szia! Sam vagyok.

-Én, pedig Nick. Te voltál médián ugye?

-Sziasztok! Igen én. A szerelő srác?

-Igen, az ha jól gondolom.

-Miért akart leégetni téged Kitty? Mi a baja veled már az első napon? –kérdezte Ashley amint leült Rob mellé.

-Nem tudom, nem csináltam semmit.

-Az lehet, hogy te nem csináltál semmit, de Chris igen. –közölte Rachelle.

-Chris?

-Igen. A legújabb pletyka szerint Kitty-nek Chris lesz a következő áldozata. Azonban valamelyik besúgójától meghallotta, hogy Chris randira hívott téged. Ezért most féltékeny rád.

-Micsoda? Chris Mongomery randira hívott téged? –rökönyödött meg Sam.

-Sziasztok! Lemaradtam valamiről? –lépet az asztal mellé egy srác.

-Helló Austin. –köszönt neki mindenki.

-Nessie ő itt Austin, a leglököttebb srác az iskolában.

-Hé, ezt bóknak vettem tőled Rachelle.

-Tudod, hogy annak szántam. Austin ő itt Nessie.

-Helló a nevem Jones, Austin Jones. De hívhat Austin-nak is.

Mindenki csak nevetni tudod rajta.

-Helló én Renesmee vagyok, de szólíts csak Nessie-nek.

-Megdumáltuk. Szóval mi a legújabb pletyka új lány?

-Chris randira hívta. –közölte vele is Rachelle.

-Chris? Remélem nemet mondtál.

-Igent. De nem komoly. Csak viccnek szánta, és amúgy is van barátom.

-Chrisnek ez nem akadály. A saját barátját is elárulja, ha azt jónak látja.

-Austin, Hagyd abba!

-De, Rob. Tudod, hogy igazam van.

-Nem érdekel. Nekem már ti vagytok a barátaim.

-Már bocsi, hogy közbe szólok, de miért olyan nagy dolog Chris és egyáltalán kik azok a Nagymenők?

-Még nem mesélted neki? –érdeklődött Nick.

-Nem. De most fogom. Nessie ez az iskola különböző csoportokból, mondhatni klikkekből áll. Vannak rockerek, emosok, stréberek és más egyéb. Persze mi is itt vagyunk, mint egy különálló klikk. Mondjuk úgy, hogy mi vagyunk a normálisak. Mi mindenkivel elvagyunk. De a két legfontosabb és legdominánsabb klikk a Bolticicáké és a Nagymenőké. Ők általában a másik klikkből választanak párt is maguknak. Ha mégsem ez történik, akkor háború tör ki. Volt már rá példa, hogy egy Bolticica összejött egy rockerrel és annak iskolát kellett váltania. Avval, hogy Chris meghívott valószínűleg egy újabb háborút indított el. Így már érted?

-Hát igen. De kik ezek a Bolticicák? Én csak agyonsminkelt, festett hajú, csinirucis lányokat látok.

-Nagyvonalakban azok is. Az üres fejet, persze kihagytad a felsorolásból. Minden második héten beautókáznak az egyik közeli nagyváros plázájába és megveszik a legújabb holmikat. Akinek, pedig véletlenül ugyan olyan ruhája van azt kíméletlenül szétcikizik. A Nagymenők, pedig az iskola legsportosabb, leggazdagabb, legvonzóbb pasijaiból áll, akik mondanom sem kell, hogy ezért hihetetlenül nagyképűek.

-Most már értem.

Ezután leginkább a különböző pletykákat hallgattam és válaszoltam a nekem szánt kérdésekre.
Az autóban, pedig első dolgom volt, hogy megkérdezzem Edwardot az ebédlőben történtekről.

-A barátaid nagyon szimpatikusak. Semmi hátsószándékuk sincs. Miért nem mesélted, hogy az a Chris Mongomery randira hívott?

-Nem tartottam fontosnak. És tudjátok jól, hogy Jacobot szeretem. Miért buktatott fel az a műnő?

-Amire a barátnőd is gondolt. Hihetetlenül féltékeny rád. Ráadásul még gyönyörű is vagy. Majd megette a féltékenység, amikor meglátott téged az ebédlőben. Ezért is akart leégetni. De arra, persze nem gondolt, hogy pont Chris vállába fogsz megkapaszkodni. Ha már itt tartunk, miért használtad a képességedet? Tudod, jól hogy nem lehet.

-Használtad a képességedet? –hitetlenkedett anya.

-Fogalmam sincs. Véletlen volt. Még soha nem történt meg velem. Rájött Chris?

-Ezentúl jobban vigyázz. Nem sejtelme sem volt róla, hogy miért jutott ez az eszébe. Azt, pedig tényleg el sem tudta képzelni, hogy miért a te szemszögedből látta a történteket.

-Megnyugodtam. Szörnyű bűntudatom lett volna, ha miattam kell elköltöznünk. Most megyek tanulni.