3. fejezet

Kora reggel riadtan ébredtem fel. Az ágyamban fekve pillantottam körbe a szobán.

A kedvenc könyveim, CD-im és a családi fotók már szép sorban voltak elrendezve a polcokon. A szekrény előtt azonban még 3 hatalmas bőrönd árválkodott. Felsők, farmerek, szabadidők és fehérneműk egész sokasága várakozott még arra, hogy elfoglalják helyüket az óriási gardróbban.

A tetőtéri ablakon kitekintve (mivel ilyenem is van) szürke felhőtakarót láttam.

Kikászálódtam az ágyból, beraktam egy Fall Out Boys válogatást a lejátszómba és kitártam a gardróbom ajtaját. Táncoltam, énekeltem és fél órával később már arra eszméltem, hogy a bőröndök üresen hevernek mellettem.

Kerestem egy kényelmes szerelést és bevonultam a fürdőmbe. Közben, persze énekeltem. Elég siralmas. Ahelyett, hogy rosszkedvem lett volna énekeltem. A fürdő után kikapcsoltam a lejátszót és dudorászva sétáltam le a földszintre.

Már a lépcsőről hallottam a nevetéseket. Nem csak én ébredtem ilyen derűsen, ez megnyugtató.

-Jó reggelt! Kérelmezem egy lift építését a gyorsabb közlekedés érdekében. -mondtam a konyhába belépve.

-Szia Nessie! Szó sem lehet róla. Hogy néz már ki, hogy egy vámpírokkal teli házban liftet kell építeni. -viccelődött Alice.

-Tudod egy félvámpírnak lenne rá szüksége. Amúgy meg tudod jól, hogy nem szeretek a házban rohangálni. Többiek?

-Jó reggelt! Kicsit körbenéznek az erdőben és felmérik a vadállományt. -felelt kedvesen Esme.

-Értem. Láttom nem tudtatok aludni az éjjel. -mutattam körbe. A tegnap estéhez képest az egész földszint már úgy nézett ki mintha már hónapok óta élnénk itt. A vázában virág volt, a polcokon a fűszerek voltak sorba rakva. Egész otthonos lett.

-Tudod kicsim, hogy Alice és Esme milyen rossz alvók. És a sok zajtól a többiek sem tudtak aludni. –mondta bűnbánó arcon, de mosolyogva Bella.

-Igen persze. Borzalmas, hogy mindenki ennyire rossz alvó csak én nem. Már megint kimaradtam a munka oroszlánrészéből. De azért meg kell hagyni nélkülem is remek munkát végeztetek.

-Na igen. Bár szerintem Alice kicsit túlzásba esett a sok virággal. –szólt közbe Rosalie.

-Szerintem azonban így tökéletes. Bár az a virág már egy kicsit kezd lekonyulni. –mondta nevetve Alice, aki egy gyönyörű fehér jácintra mutatott a konyhaasztal közepén. Ami mondanom sem kell, hogy tökéletesen élettel teli volt még.

Persze ezen mindenki csak nevetni tudott. Emmett és a többiek, pedig erre a nagy nevetésre léptek be a konyhába. Alice rájuk se pillantott csak megigazgatta a virágot.

-Így már közel tökéletes.

-Alice te örök maximalista. Néha bosszantó tudsz lenni. –mondta Bella.

-Esetleg hallotta valaki a kérdésem? -érdeklődött Emmett

-Csak Alice lakberendezésén nevettünk. -felelte Rose.

-Na igen, ezen én is csak nevetni tudok.

Mondani sem kell, hogy Jasper könyöke erre a mondatra Emmett oldalában volt.

-Nyugi Jasper, visszakapja még ezt a mai reggel folyamán.

Edward nevetni kezdett melletem. Ő már látta Alice gondolatát. Én jobbnak láttam bekanalazni a maradék reggelim.

-És milyen a vadállomány errefelé? -kíváncsiskodott Bella.

-Mindenki megtalálja a saját ízvilágának megfelelőt. -válaszolt Jasper

-Carlisle ma iratkozunk be az iskolába?

-Igen, még a délelőtt folyamán.

-De előtte van még egy kis dolgom Emmett-tel.

-Óh tényleg? Tudtad Alice, hogy ilyenkor milyen félelmetes vagy. Juj, már alig várom a bosszúd.

-Emmett én nem állok rajtad bosszút. Inkább vidd el a mosogatóhoz Nessie tányérját és vigyázz

magadra.

-Persze, ez a legkevesebb. De utána játszunk egy kicsit.

Emmett megfogta az üres tányérom és elindult a mosogató felé. Gyanúsan Edwardra sandítottam, aki mosolyogni kezdett. Én, pedig visszanéztem Emmettre.

Emmett épp lerakta volna a lábát a csempére, amit nemrég Esme törölt fel, amikor Alice utána szólt.

-Ja Emmett! Elfelejtettem mondani, hogy fel van törölve.

-Mi vaaaaaaaaaan?

Egy hatalmas puffanás és tányértörés kíséretében Emmett elvágódott a vizes csempén. Ugyanabban a másodpercben mindenkiből kitört a hahotázás. Főleg Alice csilingelő kacaja töltötte be a teret. Emmett azonban már annál kevésbé volt jókedvű.

-Miért nem szóltál?

-Én szóltam. Ja és azt is mondtam, hogy vigyázz magadra. Látod, ha csak egyszer is hallgatnál

rám drága tesókám nem, kerülnél ilyen helyzetekbe.

Emmett dörmögött még valamit az orra alatt majd a lépcső felé indult.
Félúton azért még Jasper utána szólt.

-Emmett gratulálok. Ez 10 pontos volt. Még Bella se csinálta volna jobban.

Emmett most már fortyogott a dühtől, mi pedig tovább nevettünk. Ezután már csak a hatalmas ajtócsattanást hallottuk.

-Majd én feltakaritom. -szólaltam meg.

-Két óra múlva indulunk az iskolába. -felte még Carlisle majd elindult az irodája felé.

A többiek, pedig beültek egy új vígjátékot nézni a nappaliba. A megadott időpontban már a kocsiban ültünk. Emmett rosszkedve, pedig már rég a múlté volt. Köszönhető Rosalie meggyőző érveinek, amiket a hálóban adott Emmett-nek.

A kocsiban ülve tudatosult bennem, hogy most már én is suliba fogok járni. Ez nekem teljesen új még, hisz sosem jártam iskolába. Bellának se lesz ez sokkal könnyebb, mert ő a vámpír élete első sulijába fog járni. A családunkból azonban az emberek közelsége elvileg senkinek sem fog már kísértést okozni. Jasper volt Bella és előttem a legifjabb vegetáriánus. Ám avval hogy én félig ember vagyok az emberi vér szagához is elég jól hozzászokott már. Anyunak, pedig sosem okozott problémát az emberi vér szaga. Ő már ember korában is rosszul volt az illatától, így sokkal kevésbé ínycsiklandózó ez neki. Én, pedig állandó emberi táplálékon élek. Csak néha megyek el velük vadászni, de akkor nagyon élvezem.

Az erdőt nézve eltűnődtem. Anyuék mindig azt mondják, hogy én vagyok a legkülönlegesebb a világon. Pedig különlegesség tekintetében ők sem maradnak el mögöttem sokkal. Anyu a védelmező pajzsával, apu a gondolatolvasással, Carlisle az akaraterejével, Esme a hatalmas szívével, Alice a jövőbe láttással és így tovább. Én mit tudok felmutatni azon kívül, hogy félvér vagyok és meg tudom jelenítni az emlékeket, amiket láttam. Ezen nem is gondolkodom sokáig, mert eszembe jut, hogy Edward biztosan hallgatja a gondolataim. Enyhén megráztam a fejem, és visszatérek a valóságba. Edward kicsit rosszallóan, de mosolyogva tekintett rám a visszapillantó tükörből. Ezután már csak az elsuhanó házakat figyeltem. A házakat hatalmas fák választják el egymástól. Erről Forks jut eszembe. Ott is mindig minden zöld volt. Nem hiába a zöld a kedvenc színem. A Hilo alapjába véve kicsi, 3800 lakosú, az a tipikus kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit. Az iskola, ahova tartunk a város szívében van, egy nagy téglaépület együttes, és 832 diák jár oda. Velünk együtt már 839. Mert gondolom, felvesznek minket oda. A hamisított bizonyítványoknak köszönhetően, amikben az áll, hogy kitűnő tanulók vagyunk. Ez a többieknek biztos nem jelent problémát, de a saját képességeim felöl, vannak még aggályaim.

-Nyugalom Nessie te is remekül fogsz tanulni. –mondja Edward hátrapillantva. Na igen már megint hallgatta a gondolataimat.

-Nem tudhatod. Még csak most járok először iskolába.

-Nessie Edward-nak igaza van. Az agyad hihetetlen gyorsasággal fogadja be az új ismereteket. És emlékeztetnélek, hogy én is még csak egyszer hallottam ezeket, az is még emberkoromban volt.

-Igen Bella, de te esténként, ha akarnád, meg tudnád tanulni egyből ezeket.

-Persze Nessie, de remélem, fogjuk még ezeket párszor hallani ahhoz, hogy megtanuljuk.

-Ebben biztos vagyok.

Ekkor kanyarodtunk be az iskola parkolójában. Szerencsére óra közben jöhettünk, mivel csak pár ember volt kint. Ám a két kocsi így is nagy feltűnést keltett. Az iskolához közel találtunk 2 parkolóhelyet és már gyors be is suhantunk egy épületbe, amelyre egy táblán az igazgatói iroda, taniroda, tanári helységnevek voltak felsorolva. Mivel egy szülőnek velünk kellett jönnie, beíratni minket, ezért Carlisle haladt elől és mögötte jöttek a „gyerekek”. Az irodát gyorsan megtaláltuk. Leültünk a székekre, amik az ajtó mellett voltak Carlisle pedig bement leadni a papírokat. Gyors körbetekintettem kíváncsian, de mivel minden elég unalmas volt és a folyosón senki sem járt, inkább Bellával kezdtem el beszélgetni.

-Bella, akkor Rosalie, Emmett és Jasper egyel felettünk jár majd?

-Igen ők a 10. évfolyamot kezdik, mi a 9.-et. Eldöntötted, hogy jársz-e velünk órákra vagy Alice-szel fogsz?

-Még nem igazán gondolkodtam ezen. Majd reggel bejövök és megkérdem, hogy hol vannak üres

helyek. Ha valami megtetszik meg járok rá. Ti mire jártok majd?

Igazából az utóbbi időben nem foglalkoztam evvel a témával. Elég volt a költözködés miatti sokk.

-Edward és én irodalom-biológiára. Alice viszont történelem-rajzra.

-Na igen könnyű annak aki állandóan a jövőt rajzolgatja. Nektek, pedig elég jó emlékeitek vannak

a biológiáról. Ha lehet mindenkivel akarok közös órát.

-Az nagyon jó lenne, de majd holnap kiderül.

-Én azért nagyon örülnék neked. Legalább nem fogok minden unalmas órán a jövőbelátással hülyéskedni.

-Meg nem próbáld Alice. Még a végén mindkettőnket teljesen elmebetegnek néznek majd.

Mivel mindenki unaloműzésként a mi társalgásunkat hallgatta, ezen most mindenki jót nevetett. Ezután Carlisle lépett ki az ajtón. Mögötte egy kopaszodó, alacsony pufók férfivel, aki érdeklődve figyelte a népes "gyereksereget."

-Őt itt Mr. Fletcher igazgató úr.

-Sziasztok gyerekek! Remélem, jól fogjátok érezni magatokat az új iskolában.

-Köszönjük uram. Biztos lehet benne. –válaszolt Alice.-Ők itt Rosalie és Jasper Hale. Ott, pedig Alice, Emmett és Edward Cullen, valamint az unokatestvérük Renesmee Carlie Cullen. Ő itt Edward barátnője Isabella Swan.

-Nagyon örvendek a szerencsének igazgató úr. De ha lehet, szólítson csak Bellának.

Nem is Bella lenne, ha ezt már a legelső találkozáskor nem mondaná el.

-Rendben Bella. Ha kíváncsiskodhatok, hogy lehet, hogy te a szüleid nélkül költöztél ide?

Hűha ez kemény kérdés. Bellával még sosem beszélte meg ezt senki. Mindenki kíváncsian fordult felé a válaszra várva. Bella elgondolkodott majd ezt válaszolta.

-A szüleim pár éve egy autóbalesetben meghaltak. Azután ismerkedtem meg Edward-dal és most már ők a családom és Carlisle a törvényes gondviselőm.

A mondat végére a hangja már fájdalommal teli volt. Az anyjával Renee-vel már nagyon rég nem találkozott, Charlie pedig nagyon hiányozhat neki.

Mindenki döbbenten hallgatott.

-Óh, elnézést a kérdésért. Részvétem, de tudod a kötelező eljárás miatt kérdeztem.

-Köszönöm és megértem.

Akkor holnap már jöhettek is iskolába. –mondta Carlisle témaváltoztatásként.

-A papírjaitokat már odaadtam. Esetleg megkérdezhetem mi a foglalkozása?

-Természetesen. Orvos vagyok.

-Oh. Az egész város nagyon örülne, ha a kórházban dolgoznak. Már egy ideje nincs külön orvosa

a városnak.

-Nagyon szívesen vállalnám. Még ma bemegyek a kórházba érdeklődni az állás iránt. Hát akkor, viszlát.

-Viszlát önnek is. Sziasztok gyerekek.

-Viszontlátásra uram. –válaszoltuk megint egyszerre.

Gyors felálltunk, az igazgató, pedig befordult az irodájába és becsukta maga után az ajtót.

-Annyira sajnálom Bella. Nem is gondoltunk rá, hogy valaki rákérdez erre.

-Semmi baj Carlisle nem a te hibád. –még mindig érződött hangjában a szomorúság.

Az épületből kifele menet ért minket el a csengő. Nagy ricsaj támadt, ahogy a fiatalok zúdultak ki a parkolóba. Többen kíváncsi szemekkel méregettek minket.

-A legújabb látványoság hölgyeim és uraim.

-Ugyan Jasper. Tudod, hogy ez mindig így van, ha új suliba jövünk.

Ezután senki sem szólalt meg. Edward csak dühösen fújtatott egyet és ezt kérdezte:

-Miért kell ennyire faragatlannak lenni?

-Ez csak emberi kíváncsiság semmi több. -válaszolt szomorúan Bella.

A nap további része gyorsan elsuhant. Igaz Bella-ba az életkedv már csak este tért vissza. Carlisle megkapta az állást a kórházban, én, pedig fáradtan és izgalommal telve aludtam el, hogy másnap reggel az eső halk kopogására ébredjek fel.