2. fejezet

A kocsi halkan megállt, mi pedig szótlanul indultunk a ház felé. A búcsúzás fájdalma emésztette a lelkünket. Anyáét és az enyémet a leginkább. Carlisle nagyon tisztelte Charliet és ez kölcsönös volt. Charlie, apát is kezdte már megkedvelni az utóbbi időben. Alice-re, pedig már mint második lányára tekintett.

Charlie szomorúan nézett végig rajtunk. Mindig is tudta, hogy egyszer el kell költöznünk, de még nem volt felkészülve rá. Bár arra, hogy az embert elhagyja az egyetlen lánya és az unokája nem lehet felkészülni. Igaz velem csak nagyon kevés embernek büszkélkedhetett, ő mégis imádott rólam beszélni. A Charlie-nál eltöltött órák nagyon gyorsan elrepültek. A búcsúzás fájdalmas volt, de szükségszerű. Ezt mindenki tudta.

Nagyapa és anyu le sem tagadhatták volna, hogy mennyire szeretik egymást. A másikról való gondoskodás és féltés mindkettőjük szemében látható volt végig. Az elköszönés mégis rövid volt. Sem Charlie, sem Bella nem tudott az érzéseikről beszélni. Mégis tudták, hogy a másiknak is milyen fontosak.

Elbúcsúztunk Charlie-tól és már autókban ültünk. Bella még hátra maradt, hogy négyszemközt is eltudjon búcsúzni az édesapjától. Az autóban döbbentem rá, hogy ez a költözködés most egyikünknek sem könnyű. A fiúk nagyon összebarátkoztak a falka tagjaival. Esme is szinte már a fiának tekintette Jacob-ot és Seth-et. Mindig főzött rájuk, amikor nálunk voltak. A búcsúzás mindenki számára maga volt az érzelmi pokol. Hisz elválni azoktól akiket szeretünk, sosem volt könnyű.

Amint Bella kijött az ajtón és megölelte Charlie-t Edward beindította a motort. Bella könnyei ömlöttek volna már, de vámpírként ő már nem tud sírni. Helyette én azonban megtettem. Párás tekintettel figyeltem, ahogy elszakad apjától és a zuhogó esőben, siet a kocsi felé. Az autó mellől még visszanézett Charliera, aki eddig remekül tartotta magát, de az ő könnyei is folytak már. A Mercedes megindult előttünk, Bella, pedig még odakiáltott az ajtóban álló apjának.

-Szeretlek apu!

-Én is Bells. Én is szeretlek. Vigyázzatok magatokra és amilyen hamar csak lehet, jöjjetek el meglátogatni.

A visszapillantó tükörben sokáig nézte még a távolodó házat. Én a hátsó ülésen hátrafordultva, könnyes szemmel néztem az ismerős környéket. A Forks táblát elhagyva egy halk fájdalmas sóhaj hagyta el számat. Előre fordulva ezután már csak anya és apa összefonódott kezét néztem.
Edward tartotta a lelket anyában és bennem is. A kocsiút gyorsan elillant, miután álomba szenderültem. Teljesen kimerültnek éreztem magam és sajgott a szívem. Csak a lassulásra ébredtem fel, amikor bekanyarodtunk új házunk udvarára. Igen ez csak a házunk, de még nem az otthonunk. Talán majd egyszer.

A ház hatalmas, nagyobb, mint a forksi otthonunk. Az erdő mélyén van ez is. Régen egy gazdag vállalkozóé és családjáé volt. Miután egy tragikus balesetben meghalt a felesége és két kisgyermeke jobbnak látta elköltözni innen. Ennek már 2 éve és a ház attól kezdve üresen állt. Eddig, mert most a Cullen család veszi birtokba. A klíma pont ideális. Itt is rengeteget esik az eső és sokszor felhős az idő. Ez a hely is tökéletes a vámpíréletre.

A házba belépve egy hatalmas nappaliba csöppenünk. Körbenézve mindenhol világos és barátságos szinek fogadják az érkezőt. A földszinten található még a konyha és egy dolgozószoba.
Majd a tömör lépcsőn felfelé haladva a következő két emeleten két-két hálószoba található. A tetőtérben, pedig még egy szoba. Mindegyikhez külön fürdő is tartozik.
Az első emeleten a Carlisle-Esme és a Rosalie-Emmett párosok hálója található. A következőn, pedig az Alice-Jasper és az Edward-Bella hálószobák foglalnak helyet. A tetőtér, pedig az én kis birodalmam lett.

A fiúkcsapat a dobozokat hordta, a lánycsapat, pedig a kipakolással volt elfoglalva egész nap. Igaz mindenkinek rossz hangulata volt, de ezen Jasper némiképp segített, egy-egy érzelemhullámmal. Alkonyat volt mire az egész ház berendezése elkészült. Edward zongorája már a nappaliban kialakitott emelvényen volt és a TV is elfoglalt jól megérdemelt helyét.

Egész nap egy falatot sem ettem. A rendezkedés végén mint egy villám hasított belém az éhségérzet. Esme már a konyhában sürgölődött. Vámpírhoz képes istenien tudott már főzni. Az évek alatt először anyu, utánna az én igényeimet elégítette ki. A konyha felé sétálva jutott eszembe egy kérdés.

-Anyu lehet egy kérdésem?

-Persze kicsim kérdezz csak bátran.

-Jól gondolom, hogy holnaptól Bella és Edward neveket kell használnom, az anyu és apu helyett?

-Igen. Nekünk, pedig a Nessie-t. Már meg akartunk rá kérni.

-Rendben. Csak ennyit akartam. Köszönöm.

Majd Alice-t utánozva "suhantam" a konyha felé, Emmett nem kis örömére. Na igen Alice utánozhatatlan. Én eleve nem vagyok olyan kecses mint a családom, így ez az utánzás elég mókás.

-Mit csinálsz? -kérdezte tőlem a konyhában Esme kedvesen.

-Hát probálom lekötni a figyelmemet valamivel. Anyu, azaz Bella és én eléggé szenvedünk. Edward-on, pedig látom, hogy nagyon rosszul viseli, hogy a léte két legfontosabb személyét szomorúnak látja. Ezért próbálok kicsit vidámabb lenni.

-Értem. Jaj Nessie tudod, hogy mi is mennyire szomorúak vagyunk a költözés miatt. De szükségszerű volt.

-Tudom és megértem. Csak nagyon fáj. Kérhetem a vacsorám? Rettentő éhes vagyok.

-Igen, parancsolj. -csúsztatott elém egy nagy tál milánói makarónit.

Gyors befaltam és már indultam is fel a szobámba. Na igen, legnagyobb hátránya a tetőtérnek,

hogy a leglassabb lakik benne.

-Hm, ez igazán finom volt. Köszönöm szépen. -mondtam Esme-nek és adtam neki egy puszit.

Hallotam még Esme hangját a konyhából, de már tudtam, hogy az utánnam érkező Jasper-rel beszélget. A szobámba felérve fáradtan döltem az ágyamra és már csak másnap reggel ébredtem fel.