16.fejezet

A repülő szakadó esőben szállt le, így ügyelniük kellett, nehogy összekoszoljuk a ruháinkat. Amint kiértünk a repülőtér elé, már kaptunk is két nagy esernyőt az ott várakozó Alice-től, Edward és Bella pedig berakta a kocsiba a csomagjaikat.

Mikor mindenki bent volt a kocsiban a sötét Mercedes már el is hajtott a repülőtérről.

-Sziasztok! –köszöntem boldogan. –Jó újra látni titeket!

-Sziasztok! –köszönt bátortalanul Rachelle.

-Rachelle ő itt Alice, Bella és Edward. Többiek ő itt Rachelle.

-Szia!

-Nessie megosztanád velem, hogy mi lesz az elkövetkező 1 órában a feladatom?

-Smink és fodrász leszel egy személyben. Remélem megbirkózol vele?

-Még jó! Edward felhúznád az elválasztó ablakot, kérlek. Varázsolni fogok!

Edward szó nélkül felhúzta az ablakot, és a városból kiérve a gázra taposott. Alice, pedig varázsolni kezdett.

Két hátitáska egész tartalma feküdt a lábaink előtt, amíg Alice dolgozott. A töltővel ellátott hajsütővas igencsak ritka darabnak számított errefelé, de Rachelle nem különösebben lepődött meg rajta. Mindenfelé csatok, hajlakkok, gumik és más egyéb a haj és a smink készítéséhez nélkülözhetetlen használati tárgyak hevertek.

Alice Rachelle haját féloldalt hátratűzte és behullámosította az egészet, majd egy a ruhához illő gyönyörű csattal dobta fel az egészet. Gondosan elrendezett minden tincset, mielőtt rátért volna az enyémet. A hajamat göndörre vasalta és egy szexi kontyba tűzte fel. Pár kóbor tincset kihagyott az amúgy rendezett egészből, de ez pont így volt tökéletes. Pár perc alatt a sminkeléssel is kész volt, így a Hilo táblát már bálra kész állapotban láttuk meg. Az órámon ekkor már elmúlt 9óra.


A fekete Mercedes lassított majd megállt az iskola előtt. A bált a tornateremben rendezték, mert csak itt fért el ennyi diák egyszerre. Edward, mint egy igazi sofőr kiszállt a kocsiból és kinyitotta az ajtót előttem.

-Várj itt egy percet légy szíves, és ha szólok, szállj ki. Bízz bennem!

-Rendben.

Elindultam a tornaterem bejárata felé. Az ajtóban Austin várakozott. Mondanom sem kell a lélegzete is elállt, amikor meglátott az estélyi ruhában.

-Szia Austin! Bocs a késésért!

-Szia! Fantasztikusan nézel ki! Te nem vagy beteg?

-Meggyógyultam. Köszönöm, de a bókot ne rám pazarold el! –mosolyodtam el a reakcióján.

-Hát akkor kire?

–Rachelle kiszállnál! –mondtam és hátrafordultam a kocsi felé.

Az ajtó kinyílt és mintha egy filmcsillag lenne, úgy szállt ki az autóból. Mondanom sem kell, hogy Austin álla hogy leesett.

-Jó szórakozást! –mondtam és visszamentem a kocsiban ülő szüleihez.

Rachelle és Austin, pedig csak néztek egymásra, magukba szíva a másik képét.

-Elkápráztatóan gyönyörű vagy ma!

-Köszönöm!

-Ha megkérdezném tőled most, hogy elkísérnél-e a bálba mit mondanál?

-Azt hiszem egy magabiztos igen. -mosolyodott el Rachelle

-Rachelle lennél a partnerem a ma esti bálban és megtisztelnél egy tánccal?

-Igen, szíves örömest.

Azután karon fogták egymást és a külvilágról megfeledkezve sétáltak be a tornaterembe.


-Annyira aranyosak, köszönöm a segítséget!

-Nagyon szívesen. Kedves a barátnőd. –válaszolt Edward.

-Köszönöm, mindent megbeszéltünk a repülőn.

-Ennek örülök. Jó téged újra emberek között látni.

-Köszönöm Bella.

-Hihetetlenül gyönyörű vagy! –mondta Edward elragadtatva.

-Hát ilyen génállománnyal ez a legkevesebb. De azért köszönöm.

-Hé, én is sokat lendítettem az ügyön.

-Persze Alice, neked is hálával tartozom. De nem mehetnénk már? Ebben a ruhában kissé hideg
van idekint.

-Legközelebb vegyél hozzá illő blézert. –mondta mosolyogva Alice.

-Nessie, ha jól tudom, és én az ilyeneket fejből tudni szoktam –mosolyodott el Edward. –neked
itt kell maradnod a bálon. Megígérted Rachelle-nek, hogy elkíséred.

-El is kísértem. És az csak azért volt, hogy ne féljen eljönni.

-Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!

-Összefogtatok ellenem? Légy szíves had ne kelljen maradnom. Csak unatkoznák egész este,
mivel nincs kísérőm. A barátaimat, pedig nem akarom zavarni.

-Hát ha csak ennyin múlik Edward itt marad veled. Mondjuk nincs megfelelő öltözetben, de
farmerben és pólóban is szívdöglesztő.

-Azt hiszem Nessie-nek van kísérője, és az nem én vagyok. Ugye Alice?

Mindenki Alice-re pillantott, aki épp visszatért a jelenbe.

-Pontosan. Azt hiszem mennünk kellene, Jasper már nagyon vár haza.

-És akkor ki lesz a kísérőm?

-Kicsim, azt hiszem valaki téged vár. –mondta Bella és elnézett mellettem.

Kíváncsian fordultam meg és amikor megláttam egy alakot a félhomályban döbbenet ült ki az
arcomra.

-Ő lesz a kísérőm? –kérdeztem hátat fordítva az autónak.

-Szép estét kicsim! –mondta Bella

-Ne legyél vele ellenszenves, kérlek! –kért Alice majd a kocsi hangtalanul suhant el a hátam
mögül.

Ez csak valami tévedés lehet. Az nem lehet, hogy Chris Montgomery legyen a partnerem. Teljes
mértékben kizárt.

Mivel a kocsi elhajtott nem volt más lehetőségem mint bemenni a tornaterembe. Kísérővel, vagy
anélkül az már lényegtelen. De az biztos, hogy nem Chris-szel.

Megfogtam a gyönyörű ruhám alját, hogy ne legyen teljesen mocskos és elindultam befelé. Egy halvány mosoly ült ki az arcomra, amint közelebb értem a várakozó Chris-hez, és a szegényes megvilágítás mellett látható voltam teljes pompában. Ugyanis heves szívdobogást hallottam az irányából, és egy elragadtatott sóhajt. Na igen könnyű a magamfajtának, aki mindenkit elbűvöl
pusztán a külsejével.

Már a bejárat előtt jártam, amikor felhangzott a nevem a hátam mögül.

-Renesmee.

Érdeklődve fordultam hátra.

-Senki sem szólít így. –közöltem vele mint egy tényként. –Meg sem ismertelek. Nem jellemző az
ilyen öltözék az iskolakerülő vagány gyerekekre.

-Pedig gyönyörű neved van, illik a viselőjéhez.

-Köszi. Szeretnél valamit vagy csak a nevem miatt tartasz fel?

-Beszélni szeretnék veled.

-Most is az csináljuk.

-Nem, most szurkáló megjegyzéseket mondogatsz

-Csak úgy viszonyulok hozzád, ahogy te énhozzám.

-Pontosan erről szeretnék beszélni veled.

-Hallgatlak. –fontam keresztbe a karom várakozásként.

-Nem sétálhatnánk? Csak itt a járdán, ahol nem lesz koszos a ruhád.

-Tőlem.

Azután elindultunk. Némán sétáltunk egymás mellett, amikor elhaladtunk a park melletti
padoknál.

-Nem ülünk le? –kérdeztem, mert elég hülyén éreztem magam a „beszélgetéstől”

-De.

Amint elhelyezkedtem a padnak támaszkodva (meggondoltam magam a leüléssel szemben,
nehogy tényleg összekoszoljam magam a padtól) kíváncsian fordultam felé.

-Szóval miről akartál velem beszélni?

Rám nézett, majd amikor kissé kezdtem magam zavarba érezni a bámulásától, megszólalt.

-Bocsánatot szeretnék kérni tőled! –jelentette ki.

-Parancsolj!

-Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam veled eddig. Csak tudod az első nap felbosszantottál
azzal a székes dologgal, utána meg beszólt Rachelle. Kissé kivoltam akkor egy régi történet
miatt! Elnézést, hogy tapló módjára viselkedtem. Nem ellened irányult.

-Utána meg ott volt az a balhé, amikor én voltam kikészülve, te meg elkezdtél szívatni Austinnal.

-Tényleg ne haragudj! Egyszerűen csak le kellett vezetni a feszkót valakin. Nem gondoltam komolyan amit mondtam.

-Semmi baj, én sem gondoltam azt a Kitty-s dolgot komolyan. Amúgy megkérdezhetem, hogy mi volt, ami miatt olyan rossz kedved volt?

-A testvérem miatt.

-Van testvéred?

-Volt. 6 éve eltűnt.

-Mi történt? Bocsánat, hogy kíváncsiskodom. Nem kell elmondanod, ha ne akarod.

-De szeretném. Eddig még senkinek sem beszéltem erről. Talán ha valakinek megnyílok
könnyebb lesz nekem is. Apám még kiskoromban elhagyott minket, ezért hármasban éltünk
Seattle-ben. Ekkor kezdődtek a támadások. Mindenki félni kezdett. Az újságok tele voltak vele. A nővérem, Bree elkéredzkedett anyától, hogy megnézzen a barátnőivel egy filmet a moziba. Anya nem engedte el. A végén mégis sikerült meggyőznie, hogy van nála paprikaspray meg amúgy is tanult a suliban önvédelmet. Így hát elment arra a filmre. Bár ne tette volna. A városban ekkoriban egy banda járt, aki miatt rengetegen eltűntek, és senki sem került elő többé. Nyomokat nem igazán hagytak maguk után, csak egyszer találtak egy hosszú lángvörös hajszálat a nyomszakértők. A rendőrök azt mondták biztos adtak neki valamit, amitől elkábult és utána magukkal vitték. A házunk előtt egy utcányira vált el a legjobb barátnőjétől, de soha nem ért haza. Ő volt a 9. áldozat. A rendőrség lezárta az ügyet, mivel nem voltak nyomok, meg azt mondták, hogy vége van mivel egyszer hirtelen abbamaradtak a támadások. Én pedig egyik napról a másikra elvesztettem a nővéremet. Ezért voltam annyira ideges akkoriban. Pedig tudom milyen rossz újnak lenni, egy idegen környezetben.

-Sajnálom. Köszönöm, hogy elmesélted nekem. Jobban vagy?

-Hát kicsit megkönnyebbültem. De kérlek ne mond el senkinek. Hiloban senki sem tud a nővéremről.

-Ez egyértelmű. Nem szoktam elárulni a titkokat. Ha jobban érzed magad tőle mesélhetsz a
nővéredről.

-Tényleg kíváncsi vagy rá?

-Persze, de csak akkor mesélj róla, ha téged ez nem zaklat fel.

-Vállig érő sötét haja volt, gyönyörű barna szemei és törékeny testalkata. Igazi társasági ember
volt. Mindenki imádta. Rengeteg barátja volt, és az volt minden vágya, hogy gyerekkel
foglalkozzon. Imádott élni. Akármi történt is velünk ő mindig pozitív oldalát nézte mindennek. Remek testvér volt, nagyon szerettük egymást.

Miközben mondta akaratlanul is a válla tettem a kezem együttérzésként. Ekkor egy régi elmosódott emléket láttam. Az arcát fürkésztem miközben beszélt, de ő az előbbi képet úgy gondolta, hogy az ő memóriája idézi vissza és nem az én képességem. Ez megnyugtatott. Most nincsenek olyan következményei a történéseknek mint korábban.

-Megkérdezhetem hány éve tűnt el?

-6 éve. Idén lenne 21 éves. Amikor lezárták az ügyét, megfogadtam, hogy megtalálom a tettest, és megbosszulom Bree-t. –elhallgatott, majd hozzátette. -Nessie köszönöm, hogy elmondhattam neked.

-Én köszönöm, hogy elmondtad. Azt, hogy ennyire megbíztál bennem.

-Tudod, ha nem akkor találkozunk, biztosan jól kijöttünk volna egymással. De már akkor úgy éreztem, hogy te más vagy mint a többiek. Sokkal különlegesebb!