2009. december 14., hétfő

18.fejezet

Másnap délelőtt a szobámban ébredtem. Homályos fény szűrődött be a szobám ablakán. Fáradtan indultam el a lépcső irányába, hogy a konyhából valami ételt vegyek magamhoz. Alig, hogy leértem a padlástérről már meg is hallottam szüleim hangját.

-Jó reggelt! –mondtam kissé rekedt hangon.
-Szia kicsim! Jól szórakoztál?
-Remekül. A többiek?
-Elmentek vadászni. De egy fél óra és itthon lesznek.
-Valamit meg kell kérdeznem tőletek, mielőtt a többieknek beszámolnák róla.
-Mond csak nyugodtan!
-Tegnap Chris-szel összebarátkoztam. Nagyon jól elszórakoztunk, és szerintem ő komolyabbra
akarta venni a dolgot.
-Hogy micsoda? –förmedt rám Edward.
-De mielőtt hazahozott Carlisle mondtam neki, hogy részemről csak barátok lennénk. Nem akartam, hogy valami olyanba keveredjen amit később megbánhat. Szerintetek jól cselekedtem?
-Örülök, hogy tudsz ilyen komoly döntéseket hozni. Már csak az a kérdés, hogy neked jó-e ez?
-Szerintem ez volt a legjobb döntés amit hozhattam. Bár Chris olyan lehetne nekem mint
amilyen neked volt Jake.
Edward arcán fájdalom suhant át.
-Elnézést.
-Megkérdezhetem, hogy mennyire kerültetek közel egymáshoz?
-Semmi sem történt. Beszélgettünk, ő elmesélte a múltját, táncoltunk és ettünk.
Amikor ezt mondtam egyből eszembe jutott, hogy megint „látomásom” volt.
-Honnan ismeri ezt a lányt? –kérdezte Edward
-Kicsodát?
-Ki az a lány, akit Chris mutatott neked?
-Megint működött a képességed?
-Igen. Ő Bree, Chris eltűnt nővére. Miért?
-Csak érdekelt. Nagyon hasonlít egy régi ismerősre.
Bella és én is kérdőn néztünk Edwardra, miközben hallottunk amint megjönnek a többiek.
-Sziasztok! –köszöntek nekünk
-Sziasztok! –mondtuk mi is.
-A jövő megváltozott. Miért is fogsz komolyan elbeszélgetni Nessie-vel? –kérdezte Alice
-Történt valami? –kérdezte tőlünk Carlisle.
-Nem. –vágtam rá egyből a választ
-Igen. –mondta ugyanekkor Edward.
-Miről van szó?
-Nessie megmutatnád Carlisle-nak Chris nővérének az arcát.
-Ő, igen. –mondtam
Amint odaértem Carlisle-hoz, Edward magyarázni kezdett.
-Kísértetiesen hasonlít a lányra Victoria csapatából és pontosan 6 éve tűnt el tisztázatlan
körülmények között. És nem utolsó sorban Bree a neve.
-Ő ugyanaz. –borzadt el Carlisle.
-Valaki nekem is elmagyarázná, hogy mi ez az egész és hogy honnan ismeritek Chris nővérét? –
néztem körbe dühösen a családon. Mindenkin láttam, hogy tudja miről van szó, de nem igazán akarják elárulni.
-Egy vámpír a múltból. –mondta Alice.
-Király. Mennyire a múltból?
-A közelmúltból. Akkor akadtunk vele össze, amikor Bella még ember volt. –közölte Emmett.
-Gondolom róla is azért nem beszéltetek, hogy megkíméljetek a múlttól. Miért van az, hogy
szinte semmit sem árultatok el eddig arról az időről, amikor még anya ember volt?
-Mert óvni akartunk ezektől. –jelentette ki Edward.
-Rendben. De mi köze van ennek a Victoriának, Chris nővéréhez?
-Miattam halt meg. –közölte csendesen Bella.
-Nem a te hibád. –ölelte meg Esme együtt érzően Bellát, amíg én teljesen ledöbbent állapotban
álltam a nappali közepén.
-Azt hiszem Nessie tudnod kell Bella emberi múltját. –mondta Carlisle majd a kanapéhoz
vezetett.
-Hallgatlak.
-Ezt hagy mondjam el inkább én. –mondta Edward, amint Carlisle vállára tette a kezét. –Azt hiszem evvel már régen tartozom neki.
Carlisle bólintott majd a többiekkel eltűnt a hátsó ajtóban.
Edward leült velem szembe és beszélni kezdett.
-Bree halála nem Bella hibája. Ezt tudnod kell. –mondta majd elhallgatott egy percre. –Minden
akkor kezdődött, amikor Bella rájött, hogy mi vagyok. Szerelmes voltam belé és ő is szeretett engem. Nekem ez a mai napig a világ egyik legnagyobb csodája. Tudta, hogy egy szörnyeteg vagyok mégis elfogadott és szeretett. Ekkor vittem őt haza először. Bemutattam a többieknek.
Mindenki többé kevésbé örült a boldogságunknak. Aznap este hatalmas vihar volt, és eldöntöttük, hogy baseballozunk egyet. Persze Bellát is elvittem mint nézőt. Bár tudtam, hogy 3 vándor vámpír van a közelben mégis kockáztattam életét. Az idegenek meghallották, hogy játszunk, és csatlakozni akartak. 2 férfi volt és 1 nő. Laurent, és egy pár, James és Victoria. Miután a balett stúdióban megöltük Jamest Victoria bosszút esküdött.
-James ügyét már régebben elmeséltétek egyszer. Ezután volt anya szülinapja is nem? Amikor
elhagytátok Forksot.
-Igen, de mialatt nem voltunk Forksban Laurent és Victoria visszatért. Laurentet a farkasok
megölték, de Victoria elmenekült.
Azután kezdődtek Seattle-ben a gyilkosságok, Bellához pedig betört egy idegen vámpír. Mi
ekkorra már visszatértünk, de nem tudtuk összekapcsolni a két ügyet. Azt hittük csak véletlen egybeesés. De amikor Bella rájött a kapcsolatra már minden világos volt. Victoria új vámpírokat teremtett, hogy elpusztítsanak minket és Bellát. A csata után az egyik vámpír megadta magát. Egy fiatal 15 év körüli lány volt, akit Bree-nek hívtak.
Csendben ültem eddig végig, de most közbe kellett szólnom.
-Chris nővére.
-Igen.
-De akkor mi történt vele? Hisz azt mondtad megadta magát.
-Meghalt. De nem mi öltük meg. A Volturinak is feltűntek a megszaporodott vámpírtámadások
Seattle-ben, és elküldtek 4 Volturi testőrt takarítani. Félix végzett Chris nővérével.
Egy percig némán meredtem magam elé. Akkor Edward megfogta a kezem és megmutatott egy emléket.
Jasperrel szemben a földön egy ismeretlen vámpír ült és nyögött ahogy meglátta anyát. Az arca hófehér volt, a szeme vörösben izzott, de tisztán ki lehet venni, hogy Bree volt az.
-De akkor miért hiszi azt anya, hogy miatta halt meg.
-Victoria az ő meggyilkolása miatt változtatott át annyi ártatlan ember. Bella ezt a mai napig nem tudta teljesen feldolgozni. Ráadásul avval, hogy ma kiderült, hogy Chris nővére is vámpír volt még rosszabbul fogja magát érezni. Kérlek Nessie, ne barátkozz Chris Montgomery-vel. Ha
Bella látja milyen jól elvagytok csak még rosszabban fogja magát érezni.
-Azért mert fájdalmat okozott Chris-nek. Nem szeretném, hogy anya szenvedjen miattam, és ha ez az ára akkor nem fogok Chris-szel barátkozni. Elkerülöm amennyire csak lehet.
-Köszönöm.
-Szívesen, de azt tudnod kell, hogy Chris bosszút esküdött.
-Amíg nem tudja a titkot, addig semmi baj sem történhet. Na most, menj és öltözz fel.
-Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem. Nem kell félni, hogy kiakadok a történetektől.
-Most már én is tudom. Olyan vagy mint Bella.
-Ezt, hogy érted?
-Hát emberként sem volt hétköznapi. Akár mi történt is, egy szemrebbenés nélkül elfogadott mindent.
-Ez jellemző rá.
-Rád is.
Elmosolyodtam majd adtam apámnak egy nagy puszit, és felmentem átöltözni.

Hétfőn reggel még az első óra előtt összefutottam Ashley-vel.
-Szia!
-Szia! Most már nem haragszol?
-Nem. Rachelle már gyerekkorom óta a legjobb barátnőm, és ezért voltam veled ilyen. Ne
haragudj, de nem tudtam a tervedről? Rachelle elmondta a bálon.
-Akkor szent a béke.
-Hát persze, de ha már a bálnál tartunk adhatok neked egy jó tanácsot?
-Persze.
-Ha jót akarsz magadnak, tartsd magad távol Chris-től. Nem az akinek mutatja magát.
-Ezt, hogy érted?
-Avval te is tisztában vagy, hogy a mi bandánk utálja.
-Igen, de azt nem tudom miért.
-Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjam. Amikor idejött mi fogadtuk be. Senki nem beszélt vele,
rajtunk kívül. Elég fura volt, de nem szóltunk egy rossz szót sem róla. De az egyből feltűnt mindenkinek, hogy ő inkább a nagymenőkkel lógna. Persze azt tudnod kell, hogy Rob meg ő nagyon jó haverok voltak. Az egyik nagymenő azt mondta neki, hogyha elcsábít engem, akkor beveszik maguk közé. Chris tudta, hogy Rob szerelmes belém mégis kikezdett velem. Mielőtt még bedőlhettem volna azonban Rob meghallotta, hogy mit akar Chris és bevallotta nekem, hogy mi érez. Azóta mindenki utálja Chris a bandából. De azt hiszem őt ez nem érdekli. A nagymenők között nagyon jól érzi magát. Rob pedig azóta is bánja, hogy valamikor barátkozott vele.
-Ez borzalmas. Nem is gondoltam volna, hogy Chris ilyenre is képes. De nyugi csak szórakoztunk a bálon. Csak barátok vagyunk.
-Oké, csak szóltam, hogy vigyázz vele.
-Köszi, észben tartom.
A beszélgetésünk végét a becsengetés jelentette.

7 megjegyzés:

  1. bocsánat, hogy ismét tömör a szöveg, de az elsőnél sikerült megcsinálnom, a másodiknál nem.
    de remélem ugyanazzal a hévvel olvassátok ezt is mint a többit, és igérem a szünet után jön a folytatás, még több váratlan fordulattal.
    puszika és jó bulizást mindenkinek

    VálaszTörlés
  2. Szija!!
    nagyon jó lett ez a rész is és az előző is:)
    nagyon tetszik:)
    előző rész:Nessi beleszeretett Chris-be vagy mért érzett olyanokat??és Chris mért nem csókolt meg Nessit?:O:)
    ez a rész:mikor Ashley mesélte itt a végén hogy Chris nagyon furi volt akkor mire értette?:)
    már nagyon várom a folytatást:)
    és remélem hogy majd Chris szemszőgéből is irsz majd:)
    jah és mi van eközbe Jakeel?:)
    puszi(Ł),Rosalie

    u.i.BOLDOG KARÁCSONCST és BOLDOG ÚJÉVET!!ha addig már nem raknál fel frisset és nem irnák:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jo lett!!Csak ittam a szavakatVárom a többit!Mikor elöször olvastam el a Bree nevet rögtön beugrott minden..:)
    Szegény Bella és Nessi....!!Vajon tényleg olyan erös lesz Nessi és birni fogja!?:S
    Iszonyat ügyesen csavarod a szálakat!!
    És jo kérdés mi a helyzet eközben Jakkel??
    Várom ám a folytatást!!
    Kellemes szünetet minden diáknak!!
    Boldog Karácsonyt és Ujévet Kívánok minden olvasonak!

    VálaszTörlés
  4. Én először azt hittem h Jake fog felbukkani a bálon..kiöltözve meg minden és bocsánatot kér..chris eszembe se jutott volna...ügyes:P:Dnagyn jók a fejezetek...imádom:P:D(L)puszi(L)Fanni

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Imádom-és imádom a történeted!
    Remélem nem haragszol de kiraktalak a blogmra a legjobb oldalak közé:D
    Blog: wwww.szandi22.blogspot.com
    Megköszönném ha engem si kiraknál!
    Csak így tovább:D
    Én imádoom.:P
    Puszi:Sznadi22

    VálaszTörlés
  6. Uhh elírtam:S
    link:
    www.szandi22.blogspot.com
    nem jó linket írtam és az hibás ez a jó
    soryy: Szandi22

    VálaszTörlés
  7. nagyon jó lett kár hogy névtelen írta

    VálaszTörlés