17.fejezet

Dermedten néztem rá, majd egy bájos mosolyt erőltettem arcomra.

-Persze, hogy azt hitted, hisz én vagyok az érdekes, új lány. Mintha új játékot kapnának a gyerekek.

-Én nem erre gondoltam. És neked van valami titkod, amit senki sem tud?

Nagyon nyeltem, nem akartam hazudni Chrisnek azok után, hogy beavatott a múltjába. De tudtam, hogy muszáj. Nem csak az én érdekemben, hanem az övében is. Anyának is ezért kellett vámpírrá változnia. Azért mert rájött a családunk titkára. A Volturi, pedig arra, hogy ő ismeri a titkot.

-Szóval valami titok, amit senki sem tud?

-Nincs, én elég hétköznapi lány vagyok.

-Hát ezt kétlem. Elég furcsa családod van.

-Erről nem szeretnék beszélni. De tény, hogy nem vagyunk egy szokványosak. De mindegyikünk úgy gondol Carlisle-ra és Esmére mint a szüleinkre.

-Sajnálom, lehet neked is könnyebb lenne, ha beszélnél erről valakivel.

-Talán, de én nem szeretnék. Egyszer lehet, de nem most. Nem válthatnánk témát?

-Hát rendben. Mit csináltál ma?

-Ez egy zűrős kérdés. –feleltem mosolyogva.

-Miért is?

-Hát megjártam Rachellel Bostont egy kis bevásárlás céljából.

-Közelebb nem találtatok megfelelő üzletet? –nézett rám kétkedve.

-Nem igazán. És te mit csináltál ma?

-Hát összevesztem Kitty Spingfielddel.

-Már megint? –kérdeztem mosolyogva.

-Igen, délután beállított hozzám, hogy vele menjek el a bálba.

-Erre te?

-Elküldtem.

-Miért?

-Hát tudod nem épp a kedvencem a suliban, mióta azt terjesztette, hogy lefeküdtem veled.

-De akkor miért ment el hozzád?

-Gondolom a múltkori balhé után megakarta mutatni, hogy neki volt igaza. De én amúgy sem vele jöttem volna a bálba.

-Akkor kivel jöttél?

-Tudod, nem vagyok egy ma született bárány, így poénból elhívtam az egyik spec. matekost.

-Ezt nem hiszem el. Tuti, hogy csak körítesz.

-Dehogy is. Mondjuk 2 perc után elváltunk, mert odament az egyik okos tojás ismerőséhez én meg jobbnak láttam egyedül bálozni. Közben, pedig titkon reménykedtem, hogy megérkezik valaki.

-Kire vártál? –kíváncsiskodtam érdeklődve. Akárki is az illető nagyon boldog lehet. Most, hogy kiderült milyen valójában Chris, nagy szerencséje van vele a barátnőjének.

-Már senkire.

Értetlenül álltam előtte.

-Megérkeztél.

Az értetlenséget döbbenet váltotta fel. Chris Montgomery velem akart eljönni a bálba. De hisz alig 10 perce, hogy kibékültünk. Nem értettem ezt a hirtelen változást.

-Te velem akartál eljönni a bálba? –formáltam lassan és érthetően a szavakat. Kimondva még hihetetlenebbnek tűnt.

-Igen. Tudod tartozol még nekem egy randival. Az első találkozásunkkor megígérted.
-Tisztán emlékszem, hogy mit mondtam. Szóval a ma esti bált úgy vegyem mintha a randink lenne?

-Igen, így legalább te is megúszod a több órás öltözködést és idegeskedést.

-Hát rendben. Akkor most mit csináljunk?

Chris megfogta a kezem és magával húzott a bálterem felé.

Amikor hozzámért a bőröm izzani kezdett, mint a tüzes vas. A vérem száguldozott az ereimben, és görcsbe rándult a gyomrom, a levegőt pedig gyorsabban vettem.

-Talán táncolhatnánk először. De tudod hosszú még az éjszaka.

Szó nélkül lépdeltem mellette. Amikor az ajtó elé értünk megálltam. Kíváncsian nézett rám. –

Történt valami? Meggondoltad magad? Nem muszáj, ha nem akarod.

Mélyen a szemébe néztem, és kiolvastam belőle a boldogság (és a szerelem?) apró csillámlásait. Chris Montgomery szerelmes belém? Ez hihetetlen, de én mit érzek iránta? Hisz alig beszéltem vele eddig. Bár én is éreztem azt amit ő az első találkozásunkkor, mégis akkor nem vettem róla tudomást. Hisz akkor még Jaket szerettem. Ilyen gyorsan túltettem magam rajta? Amióta az eszemet tudom mindig Jaket tekintettem a szerelem ki nem fogyó szökőkútjának. De akkor miért vagyok én itt Chris-szel? Ha már itt tartok kérdezett tőlem valamit. De mit feleljek?

-De szeretném. Sőt kifejezetten jól hangzik. Randizni az egész iskola előtt a suli legjobb pasijával, nem is rossz ötlet! –mondtam vidáman.

-Ezt most komolyan mondod?

-Már, hogy te vagy a suli legjobb pasija?

-Nem, ezt már tudtam eddig is. Azt, hogy az egész iskola előtt megakarsz jelenni velem?

-Hát, te mondtad, hogy ez az elmaradt randink. Na gyere és figyelj, hogy nyűgözöm le az embereket.

-Már alig várom. Tudod mit? Versenyezzünk! –mondta majd kitárta az ajtót előttem.

Úgy lépkedtem be mint egy valódi hercegnő. Megálltam és megvártam amíg Chris becsukja az ajtót, majd amikor mellémért belékaroltam, és kedvesen rámosolyogtam.

-Hé, nem ér csalni! –suttogta a fülembe.

Elmosolyodtam majd érdeklődve néztem körbe. Amint végigfutattam a szemem az estélyis embereken, girlandokon, puncsos tálakon és más egyéb báli kiegészítőkön véget ért a zene. A Paramore Decode című számát egy gyönyörű lassú szám követte. Az első pár hang után felismertem ezt is. Kelly Clarkson Already Gone című száma volt. Miután elkönyveltem, hogy ki van jelen Chrisre pillantottam.

-Na jó, te nyertél. Eljössz velem táncolni?

-Épp kérni akartam.

Elindultunk a táncparkett közepe felé és a tömeg szabályosan kinyílt előttünk. Mindenki kíváncsian fordult felénk. Mi pedig elkezdtünk lassúzni a parkett közepén.

A következő pár óra teljesen összefolyt. Csak táncoltunk, kajáltunk, beszélgettünk egymással és a barátaimmal és közben jól éreztük magunkat. Amióta ide költöztünk most először voltam igazán boldog. Teljesen elengedtem magam. És megmutattam milyen az ha Nessie Cullen kinyílik az embereknek. A „lebegésem” közben még az is feltűnt, hogy Rachelle és Austin is rengeteget táncoltak, azután pedig eltűntek kettesben.

Hajnali 3-4 óra körül járhatott az idő, amikor az emberek igencsak megfogyatkoztak a táncparketten és a bálon egyaránt. Amikor Rachellék kéz a kézben odajöttek elbúcsúzni hozzánk tértem magamhoz.

-Sziasztok. Mi megyünk, Austin hazavisz a kocsijával. Ti nem jöttök?

-Sziasztok. Szerintem én is megyek.

-Hazaviszlek. –vágta rá egyből Chris.

-Nem kell köszönöm. Carlisle éjszakás a kórházban. Felhívom és hazafele menet felvesz.

-Biztosan?

-Igen, persze.

-Rendben akkor mi megyünk is. Majd hétfőn találkozunk. Jók legyetek! –mosolygott rám Rachelle.

-Ti is. Majd beszélünk. Vigyázzatok hazafelé! -mondtam és elköszöntem barátnőmtől.

Miután elmentek felhívtam Carlisle.

-Szia Carlisle, Nessie vagyok! Megkérdezhetem meddig dolgozol?

-Szia Nessie. Még van egy kis papírmunkám, de 10 perc múlva kész vagyok. Milyen Boston?

-Neked még nem is mondták? –lepődtem meg.

-Nem, micsodát?

-Hiloban vagyok, az iskolabálon. Este visszajöttem.

-Tényleg?

-Igen, majd otthon elmesélem. El tudsz jönni értem?

-Persze azonnal indulok. 5 perc múlva ott vagyok.

-Rendben, megvárlak a parkolóban. Szia!

-Szia!

Miután kinyomtam a telefont visszasétáltam Chris-hez.

-Carlisle 5 perc múlva ideér. Szerintem el is indulhatsz.

-Szó sem lehet róla, amíg nem láttam, hogy beszálltál a kocsiba.

-Hát jó. Chris köszönöm a mai estét, nagyon jól szórakoztam.

-Számomra volt a megtisztelést, és én is remekül éreztem magam. Nessie kérdezni szeretnék tőled valamit?

-Chris nagyon jó volt ez az este. Nem szeretnélek megbántani, de kérlek ne nehezítsd meg a helyzetet. Csak jól éreztük magunkat ennyi az egész.

-Rendben, ahogy akarod. Bár nagyot csalódtam benned.

-Miért is?

-Én kiöntöttem neked a lelkem, te pedig csak szórakoztál velem.

-Ez nem így van. Csak jól éreztük magunkat, és most már barátok vagyunk. Ennyi az egész.

-Hát sajnálom.

Carlisle ekkor fordult be a parkolóba.

-Most megyek, és tényleg köszönöm ezt az estét. Szia!

-Szia! –mondta közönyös hangon.

Miután odasétáltam a kocsihoz, beültem és a fejemet a nedves ablaknak támasztottam, ami kellőkép lehűtött.

-Szia Carlisle!

-Szia Nessie! Gyönyörű vagy.

-Köszi, te se panaszkodhatsz.

-Milyen volt az estéd?

-Remek. Megtanultam elvarrni a szálakat.

-Ezt hogy érted? –nézett rám Carlisle érdeklődve.

-Majd holnap elmesélem. –mondtam fáradtan azután lecsuktam a szemem és elaludtam.