21.fejezet

Valaki volt a ház előtt és ebben biztos voltam. Abban is, hogy az a valaki egy ember. De ki az aki a Cullen ház közelébe merészkedik, hisz már a többiek kisugárzásából is érzik az emberek, hogy veszélyesek vagyunk. A családomat ezért is kerüli el nagyívben mindenki. Vagy csak az emberi kíváncsiságról lehet szó.

Akárhogy is, de ki kell mennem és megnézni, hogy ki az. Zafrinát még vadászat után is megviselheti egy ember illata. Mi, pedig nem válalhatunk ekkora kockázatot. Így hát emberi tempóban az ajtóhoz mentem, és feloltattam a kinti világítást. Elég jól láttam a félhomályban azonban, ezt csak a vámpírlátásomnak köszönhetően.

Miután kinyitottam az ajtót, kiszóltam és közben füleltem, hogy honnan jön pontosan a heves szívdobogás.

-Hello! Ki van idekint? Jöjjön elő nyugodtan, csak én vagyok itthon. Ha, pedig nem hozzám jött, akkor is, talán segíthetek. Csak azt kérem, hogy jöjjön elő, bárki is az.

A bokrok közül mozgolódás hallatszott, és valaki megindult felém. Amikor közelebb jött jöttem rá, hogy ki is áll velem szemben a homályban.



-Álljunk meg! –kiáltott Alice.

-Mi történt? –kérdezte Rosalie

-Látomásom volt Nessie-ről.

-Chris Montgomery a házunkba megy. –közölte Edward.

-Akinek meghalt a nővére? –kérdezte Emmett.

-Igen, vissza kellene mennünk. Amúgy is már szinte kész vagyunk a vadászattal.

-Zafrina, hogy érzed magad?

-Azt hiszem ennyi vérrel 1 hétig biztosan elleszek, valószínűleg még tovább is.

-Rendben, akkor menjünk vissza.

Azután mind a 9 vámpír elindult a Cullen ház felé.



- Chris mit keresel te itt?

- Beszélnem kell veled, Nessie.

-Rendben, de miért jöttél el ide?

-Mert nem akartam, hogy a többiek meghallják.

-Nem sokára visszaér a családom, és nem örülnének, ha egy idegent találnának itt, szóval mond el gyorsan, hogy miről akarsz velem beszélni.

-Azt hiszem…. Szerelmes vagyok belé.

Döbbenten néztem rá.

- Az, hogy lehet? Már, hogy én a bálon is mondtam, hogy jó volt veled együtt táncolni, de csak barátok lehetünk.

- Tudom, hogy nem így gondolod. Csak a banda miatt mondod ezt. Ők nem akarják, hogy velem legyél. Tudok róla, hogy Ashley elmondta neked azt a régi történetet, de az nem így történt.

- Nem érdekel az a történet, és te sem Chris. Megmondtam, hogy csak barátok vagyunk, és semmi több.

- Tényleg be akartam kerülni a nagymenők közé, de nem akartam elcsábítani Ashleyt. Csak Rob-ot kellett egy kicsit megszívatnom. De utána bocsánatot akartam kérni. Őt viszont már nem érdekelte. Ezért utálnak a többiek, ezért nem akarják, hogy velem legyél. Pedig tudom, hogy szeretsz.

- Tévedsz. Én még mindig Jaket szeretem.

- Azt a hülye kis indiánt, aki szakított veled? –kérdezte dühödten, mégis csalódással a hangjában.

- Hosszú ideig voltunk együtt és ezt nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. Ezt neked is fel kell fognod.

Épp valamit reagálni akart erre, amikor meghallottam, hogy Edward felkiált nem messze tőlünk.

- Állj meg!

A következő pillanatban Zafrina ugrott ki a fák közül egyenesen Chris felé, aki ledermedve nézte végig mindezt. Csak annyit tudtam tenni, hogy rávetődtem Chrisre és belé karolva elgurultam vele a fák irányába. Így épp időben löktem ki a ráugrani készülő Zafrina támadásából. Miután megálltam a gurulásban azonnal Zafrinát kerestem a tekintetemmel. Ekkor már Emmett és Edward lefogták két oldalról, és Jasper próbálta nyugtatni, miközben Carlisle beszélt hozzá. A lányok, pedig egyenesen hozzánk rohantak. Ekkor döbbentem rá, hogy összeölelkezve fekszem Chris-szel a földön, míg ő felettem van, és teljesen a földhöz szorít. Amint ránéztem teljesen elmerültem a szemében.

Az ijedség helyett egy kevés értetlenséget láttam benne és a végeláthatatlan hálát és szenvedélyt. Szinte megbabonázott ahogy rám nézett. Majd mintha nem tudná, hogy körülöttünk a családom figyel minket, hirtelen az ajkamhoz hajolt és megcsókolt.

Tudom, hogy mit kellett tennem. El kellett húznom a számat, és válogatott szidalmakat mondani neki, arról hogy, hogy képzelte mindezt. Amikor már állva leszünk, jól felpofozni.

Ezt kellett tennem.

De nem ezt tettem. Helyette elmerültem meleg ajkaiban, és átadtam magam annak a szenvedélynek amit ő nyújtott. A szenvedély mint perzselő méreg futott át az ereimen, és teljesen beleborzongtam ebbe az érzésbe. Agyam egy távoli része tudta, hogy amit most teszek helytelen, mégsem tudtam abbahagyni. Az elszakadás gondolata túl fájdalmasnak tűnt ahhoz, hogy megvalósuljon, így gyorsan elvetette agyam ezt a gondolatot. Úgy éreztem ezért a pillanatért születtem, hogy ez a szerencsés baklövés elkerülhetetlen volt számomra. Akármi történjék is ezután, tudtam hogy ezt a pillanatot nem fogom megbánni. Amint nyelveink egymás szájában játszadoztak csak még többet és még többet akartam Chris-ből. Érzékien tartotta fejem a két keze között, míg én a hajába túrtam. Nem akartam mást csak, hogy ez a pillanat örökké tartson. Vagy ha most szét is kell válnunk, akkor is ezek a vad csókok az öröklét minden percében velem legyenek. Minden eddiginél jobban akartam ezt az érzést. A Jake csókjai csak gyerekes csókoknak tűntek emlékeim távoli zugában. Ez a csók jelentett számomra mindent. De amilyen váratlanul elkezdődött, olyan váratlanul is ért véget.
A következő pillanatban már nem éreztem ajkait a számon és így kénytelen voltam kinyitni a szemem és felnézni. Mosolyra késztetett, hogy levegőt kellett vennie, mert a nagy hévben elfelejtette ezt az életfunkciót. Azalatt a 2 másodperc alatt amíg ő levegőt vett rádöbbentem, hogy mit csináltam.


Vadul csókolóztam egy emberrel a családom szeme láttára. Szégyenkezve néztem családomra. Szerencsémre a fiúk nem látták az előbbi produkcióm, de abban biztos voltam, hogy Edward már kiolvasta a családom nő tagjainak a fejéből. Kivétel persze anyám volt, amiért most hálás is voltam. Nem tudtam, hogy dühös-e rám vagy sem. Abban viszont biztos voltam, hogy apám nézetét ő nagyban befolyásolná mindkét irányba. Mégis sokkal érdekesebb volt ennél az arcuk.

Rosalie arcáról visszatetsző undort olvastam le. És inkább megvetően félrenézett rólunk.

Alice arcáról vidámságot olvastam le, mialatt egy kacsintást intézett felém.

Esme tekintetéből csak úgy sütött a boldogság és a szeretet.

És Bella, az én drága jó anyám. Szeme megértésről sugárzott, bár ugyanakkor a fájdalom is ott bujkált benne. Azonnal megértettem, hogy miért. Talán ő is ugyanilyen vad volt emberként Edward-dal. A fájdalmat, pedig a Chris ellen elkövetett „bűn” miatt érezhetett.

Mégis egy mosoly kíséretében a kezét nyújtotta felém.

-Chris leszállnál rólam? –kérdeztem ráemelve a tekintetem.

-Ő.. izé.. persze. –mondta habogva majd lemászott rólam.

Amint meglátta, hogy a fél családom mellettünk áll és kérdően tekint ránk, azonnal fülig vörösödött. Mondhatom soha nem láttam még így. Én, pedig megfogtam Bella kezét és felálltam. Elkezdtem leporolni magam, hogy evvel is időt nyerjek, de tudtam, hogy nem megoldás. Főleg, hogy pár levélen és fűdarabon kívül más nincs rám ragadva.
Bella odalépett hozzám és kivett az összekócolódott hajamból egy levéldarabkát, és közben a fülembe súgott.

- Megértelek. –mondta olyan halkan, hogy csak én hallottam. Még a többiek sem hallották vagy csak nem mutatták.

- Azt hiszem jobb lesz, ha most hazamész. –közölte Chris-szel Bella.

- Szeretnék beszélni Nessie-vel.

- Nem ez a megfelelő időpont erre. Ígérem a suliban mindent megbeszélünk.

- Biztos?

- Igen. –felelte Alice. –De jobb lesz, ha most hazamész, mert kezd már alkonyodni.

- Majd én hazaviszem a Volvó-val. –jelentette ki Bella.

- Elkísérlek. –tettem hozzá.

Mindenki érdeklődve méricskélt, majd Esme bólintott.

- Akkor induljunk is.

- Majd jövünk. Még meg kell beszélnünk pár dolgot, Nessie-vel.

- Megvárunk titeket. Jobb, ha a vacsoránál mindenki jelen van. –szűrte a foga között Rosalie a szavakat. Mindenki tudta, hogy a tanácskozásról beszél, amit ilyen esetekben tartani szoktunk.

- Rendben. Sietni fogunk. Sziasztok!

Chris nem tudta, hogy mit csináljon. Köszönés nélkül sem akart távozni, de nem is igazán tudta hogy köszönjön el.

- Chris ő itt Esme a fogadott anyám, Rosalie, Alice és Bella.

- Örülök, hogy megismerhettelek. –mondta kedvesen Esme.

- Szeretjük megismerni Nessie barátait. –tette hozzá Alice mosolyogva.

- Jobb, ha indulunk. –mondtam, elérve, hogy ne feszegessük tovább a témát.

- Viszlát! Sziasztok! –köszönt el Chris és megindultunk a Volvó felé.

Bella beült a volán mögé, én pedig az anyósülésen foglaltam helyet. Így Chris kénytelen volt egyedül hátul ülni, bár látszott arckifejezésén, hogy ennek cseppet sem örül.

Csendben ült mindenki amíg el nem hagytuk a házhoz vezető utat.

Bella jelentőségteljesen nézett rám, így kénytelen voltam megszólalni.

- Chris sajnálom ami az előbb történt. Nem gondolkodtam. Nem tudtam, hogy mit teszek.

- Nekem nagyon úgy tűnt, hogy tudod mit csinálsz. –mondta magabiztosan, és közben a
visszapillantó tükörből az arcomat nézte.

- Nagyon felzaklatott előtte a beszélgetésünk. Azután, amikor megcsókoltál, úgy éreztem mintha Jake csókolt volna meg. Csak ezért csókoltam vissza. Azt hittem Jake vagy.

Ez úgy érte, mintha forró vizet öntöttek volna rá. Mindeközben láttam, ahogy Bella mellettem apró fejrázást csinál és én kérdőn néz rám.

- Ez nem igaz. Csak most találtad ki az egészet. –mondta Chris bár ő sem hitte el a szavait. Valahol tudta, sejtette, hogy ez az igazság, de most szörnyű volt szembesülnie vele.

- Ez az igazság. Sajnálom!

Ezután szótlanul ültünk egy darabig.

- Miért ugrottál rám? Ki volt az a nő, és miért akart megtámadni? –kérdezte Chris hirtelen mintha csak most jutna az eszébe.

- Azt a nőt Zafrinának hívják. Carlisle az előző munkahelyén kezelte egy ideig. Nem rég halt meg a testvére egy rablásban, és ezért idegösszeroppanást kapott. Eljött hozzánk, hogy egy kicsit lenyugodjon. Épp a túrázásból jöttünk vissza amikor észrevett téged. Azt hitte, hogy bántani akarod Nessiet, ezért támadott rád. –mondta Bella mintha mindez teljesen igaz lenne.

- Én, pedig láttam, hogy mit akar Zafrina és ezért löktelek el az útjából. –adtam én is elő az ártatlant.

Chris hallgatott egy ideig, majd egy „Hát jó”-val elintézte az ügyet.

- De akkor is beszélnem kell veled négyszemközt. –közölte miután a házuk elé értünk.

- Rendben. –egyeztem bele.

- Szia Nessie! –köszönt el mintha Bella ott sem lett volna.

- Szia Chris!

Majd becsukta az ajtót.

- Most, pedig beszélnünk kell. –mondta Bella miután rákanyarodott a főútra.