20. fejezet

A földrajz órán Chris furán viselkedett. Alig, hogy bementünk órára azonnal bedugta a fülébe az Ipodját és ki sem vette az óra végéig. Kíváncsian méricskéltem, de felém se nézett egész órán. Mintha kicserélték volna. Amikor kicsöngettek szinte kirohant a teremből.


Amikor átmentem az ebédlőbe letettem a tálcám Rachelle mellé, majd átmentem a családom asztalához.


Első kérdésem Edward-hoz szólt.


-Miért kerül engem Chris?

-Nem tudom pontosan. Nagyon zavartak a gondolatai. Bár eléggé idegesít.

-Biztosan azt bántja, hogy elmondta nekem a titkát.

-Nem hiszem, hogy ez a pontos magyarázat.

-Sziasztok! –suhant az asztalhoz Alice.

-Szia, Alice! Na én megyek is enni, a parkolóban találkozunk. Sziasztok!

-Szia!

Visszatérve az asztalunkhoz boldogan tapasztaltam, hogy Rachelle és Austin elvesznek egymás szájában. Egy hangos köhintéssel jeleztem, hogy én is itt vagyok, így zavartan reppentek szét.

-Örülök, hogy ilyen jól elvagytok. –mosolyogtam rájuk kedvesen

-Csak egy kis tintapaca volt az arcomon, és Austin segített lemosni.

-Igen, én is erre gondoltam.

-Ez főleg a te érdemed.

-A tintapaca? –kérdeztem. -Miért is? Nem nagy érdem, hogy elmentem veled vásárolni.

-Én nem erre gondoltam. A táncpróbák előtt még csak jó haverok voltunk Austinnal.

-Gondolom a táncpróbákon, pedig közel kerültetek egymáshoz. –mondtam aljasan.

-Csak megtanított táncolni. –szólalt meg Austin

-Aha, persze gondolom. Még jó, hogy én tudok táncolni. Ijesztő lenne, ha engem is
így tanítana Rachelle. –mondtam nevetve.

A többiek ekkor már rég leültek és érdeklődve hallgatták a csipkelődésünket.
Az ebéd további része is ugyanilyen vidámságban telt el, bár az nem felejtem el megemlíteni, hogy Chris többször is a mi asztalunkat figyelte.

Az elkövetkező hét vidáman és problémamentesen telt el. Rachelle és Austin kedden hivatalosan is bejelentették, hogy járnak. Ezt este egy kis pizzással ünnepeltük meg. A földrajzórákon sem történt változás. Chris egész héten került mintha leprás lennék. Már kezdtem megszokni, bár nem értettem teljesen.

A hétvégén Alice bejelentést tett.

-Kérhetnék egy kis figyelmet. Vízióm volt. Szerintem jobb, ha mindenki tudja.

Miután mindenki leült az ebédlőasztal köré Alice beszélni kezdett.

-Amikor a barátaink itt voltak a Volturi miatt, sokuk fejében megfordult az életmódváltás gondolata. Ahogy azt Edward is tudja. Evvel kapcsolatban Zafrina meglátogat majd minket és a segítségünket kéri.

-Bajban van? –kérdezte egyből Carlisle

-Én nem fogalmaznák így. Komolyan elgondolkodott az életmódváltáson, és azért megy Forksba, hogy a családunk segítsen neki ebben. De előtte szólni kellene Sam-nek, hogy irányítsák ide hozzánk.

-Ez nagyszerű. Zafrina idejön. –örvendeztem

-Tárt karokkal várjuk. –mondta Esme.

-Számomra az öröm, hogy van olyan a fajtánkból, aki minket látva változtatni akar. –mondta büszkén Carlisle.

-Mikor érkezik? –kérdezte Jasper

-Szerda este.

-Máris felhívom Samet. Mikor érkezik Forksba?

Alice elmerült egy pillanatra, majd válaszolt.

-Szerda délelőtt. Tíz óra magasságában.

-Rendben, akkor mondom Samnek, hogy két farkas kísérje el Zafrinát a biztonság kedvéért.

-Carlisle megkérdeznéd Samet, hogy van-e valami hír Jake-ről? –kérdeztem

-Persze, Nessie. Ez csak természetes.

Azután mindenki elindult a maga dolgára. Én leültem tanulni Edwarddal, a fiúk leültek a tv elé, Alice és Rosalie vásárolni mentek, Bella és Esme, pedig elkészítették az ebédem.


-Halló, Sam Uley beszél.

-Szia, Sam! Carlisle Cullen vagyok.

-Üdvözlöm Dr. Cullen. Történt valami?

-Megkérnélek valamire.

-Hallgatom.

-Szerda délelőtt elmegy majd a házunkhoz az egyik ismerősünk.

-Vámpír?

-Igen, de te is ismered. Zafrina az.

-Igen, tudom.

-Meg akar minket látogatni, de nem tudja, hogy elköltöztünk. Megkérhetnélek, hogy kísérje el 2 farkas.

-Persze a törzs védelmében, az a legfontosabb, hogy baj nélkül eljusson Hiloba.
Valami baj van?

-Nem, dehogy. Csak a segítségünket akarja kérni, mivel ő is vegetáriánus akar lenni.

-Ennek nagyon örülök.

-Én is. Van valami új híred Jacobról?

-Nincs semmi. Nagyon ügyel arra, hogy semmi támpontot se hagyjon nekünk. De
visszafog jönni, tudom.

-Köszönöm Sam. Üdvözlöm a többieket.

-Átadom. Viszonthallásra Dr. Cullen.

-Szia Sam!

Azután a hívás megszakadt.


Mindenki izgatottan várta már Zafrina megérkezését. A csajok előre örültek, hogy egy új taggal bővül a vásárlási lázban élő vega vámpírok köre. Mivel kedd reggel napsütésre „ébredtek” úgy gondolták, hogy elmennek Zafrinának új ruhákat venni. A fiúk, pedig kialakítottak egy kis vendégszobát, hogy legyen egy kis külön zuga az érkezőnek. Nessie ezalatt, pedig az iskolában szenvedte végig a napot. Neki ugyanis suliba kellett mennie.

Mint mindig a délután most is esővel köszöntötte Hilot. Épp csak az első diákok hagyták el az iskolát, amikor Nessie már hazafelé tartott. Rosszullétre hivatkozva elkéredzkedett az utolsó órájáról. Alice tudta ez, így a kicsöngetéskor már a Turboban ülve várta Nessiet. Másodpercek alatt tették meg az utat. Így mikorra hazaértek már csak Zafrinát várták.

Sam ekkor már telefonált Carlisle-nak, hogy rendben elindult Paul és Embry Zafrinával Hiloba. A fiúk nem kisérték el Zafrinát a házig, mert még sötétedés előtt vissza akartak érni a rezervátumba, így ahonnan már érezni lehetett a vámpírszagot Zafrina egyedül ment.


Amint kiért a ház előtti tisztásra, már látta az ajtóban várakozó barátait.

-Légy üdvözölve Zafrina! –mondta Carlisle- Örülök, hogy meglátogattál minket.

-Sziasztok! Köszönöm Carlisle! Számomra az öröm. Remélem tudod, hogy miért vagyok itt.

-Már mindent elmeséltem nekik. Úgy örülök, hogy végre itt vagy. –mondta Alice és megölelte.

-Szia Alice! Hol van az én kedvenc félvér vámpírom? –nézett körbe Zafrina. A biztonság kedvéért úgy álltam, hogy Emmett és Edward teljesen eltakartak. Amikor meghallottam a kérdést, azonnal kibújtam a hátuk mögül.

-Szia! Azt hiszem engem keresel. –léptem ki elé.

-Nessie? Milyen nagyot nőttél mióta nem láttalak. Kész nő lettél.

-Ugyan, hisz még csak 7 éves múltam. –mondtam nevetve

-Hát azt nem lehet mondani, hogy letagadhat pár évet a korából. –szólalt meg Emmett gúnyosan.

Persze ezen mindenki nevetni kezdett.

-Hé, ne piszkáld az én kis barátnőmet. Ha csak nem akarod egy képzeletben találni
magad. Remélem emlékszel még, hogy miket csináltunk együtt? –fordult felém.

Én feleletkép megfogtam és megmutattam neki gyerekkori emlékeimet. A sok közös játékot amikor együtt nevetgéltünk.

-Köszönöm. –mondta miután befejeztem.

-És képzeld még fejlődik a képességem.

-Kicsim, azt hiszem lesz még elég időd mesélni Zafrinának. –mondta Bella.

-Én is ezt szeretném. –mondta Zafrina, majd Carlisle felé fordult.- Miután eljöttünk tőletek gondolkodtunk a vegetáriánus életmódon, én és a nővéreim, de nem koronázta túl sok siker a próbálkozásainkat. 1-2 hónapot bírtunk ki állatok vérén, de utána mindig összeakadtunk pár bennszülöttel vagy kutatóval, és folyton elgyengültünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy eljövök hozzád, megtanulom az önuralmat és azután én adom tovább a nővéreimnek.

-Persze Zafrina. Mindenben számíthatsz ránk.

-Gyere be. Kialakítottak a fiúk számodra egy kis zugot. Letusolsz és azután beszélgethetünk.- ajánlotta Esme kedvesen.

-Köszönöm Esme.

A délután további részét kellemesen töltöttük el. Zafrina el sem tudta képzelni, hogy így megnőttem. Bár nagyban segített a dolgokon, hogy Bella megmutatta neki a fotóalbumokat, amik az elmúl évek minden jelentős és jelentéktelen eseményét rögzítették. Fel nem tudom fogni, hogy miért olyan hihetetlenül fontos a fejlődésem szempontjából, hogy egyszer leettem magam zabpehellyel. Vagy amikor kiborítottam a szőnyegre 2 deci őzvért. Az utóbbi években különös módon minden egyes ügyetlenségemnél épp a közelben volt egy fényképezőgép. Alice azonban cáfolta, hogy neki ezekhez az „előre nem látott incidensekhez” bármi köze is lett volna. Visszatérve Zafrinához. Mindent elmesélt ami az elmúlt évek alatt történt vele, így mindenki pontos képet kapott a próbálkozásaikról.

Másnap Carlisle kivett pár nap betegszabadságot, hogy Esmevel és Zafriná-val legyen, mi viszont iskolába mentünk. Ennyire még szerintem egyikőnk sem várta az iskola végét. Mindenki mehetnék volt haza, ráadásul délutánra még egy kiadós vadászatot is beterveztek. Ma mindenki elmegy Zafriná-val vadászni, csak én maradok otthon. Vigyázok a házra, meg megcsinálom a leckét. Egész délután vadásznak, így bőven kész leszek a házival. Beterveztem már egy jó kis filmet, amit még egyszer sem láttam. Minden csodásan alakult és a suli is lassan a vége felé járt. Remekül alakult volna a délutáni program, ha nem látom, hogy Edward majdhogynem szétmarja dühében az ebédlőasztalt, és közben gyilkos pillantásokat vett Chris felé. Akinek mindez nem tűnt fel, mivel a mi asztalunkat bámulta. Amikor viszont látta, hogy észrevettem a bámulását elfordult. Annyira megváltozott a bál óta. Annyira félek, hogy miattam. Elárulta nekem a titkát, én meg nem is foglalkozom vele. Bár ha belegondolok, ő kerül engem mint egy leprást és nem fordítva. Evvel csak megkönnyítette a helyzetem, hisz nekem kellene vele ezt csinálnom és nem fordítva.

Amikor azonban megkérdeztem volna Edwardot a parkolóban simán lerázott. Idézem: „Ezt a dolgot komolyan meg kell beszélnünk, és erre csak a vadászat után akarok sort keríteni” Rendben. Így hát alig vártam, hogy megjöjjenek a vadászatból. Bekapcsoltam a filmet, és néztem is, bár azt nem fogtam fel, hogy mi történik benne. Tompán bámultam a képernyőt, amíg meg nem hallottam valami motoszkálást a házunk előtt.