22. fejezet

- Bocsánat! Annyira sajnálom! Nem tudom miért csináltam. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém.




- Kicsim, nem kell bocsánatot kérned. Teljesen megértelek.




- Ezt, hogy érted? Nem haragszol rám? Hisz Chris megcsókolt, én meg visszacsókoltam.




- Pontosan tudom, hogy mi történt. És épp ezért nem haragszom rád. Chris az akire neked most szükséged van. Ezt te is jól tudod.




- De neked bűntudatod van a nővére miatt. Apa mondta, hogy magadat vádolod a halála miatt, és hogy jobb ha ezért távol tartom magam Christől.




- Kicsim, ez nem ilyen egyszerű. Tudom, hogy miattam halt meg, de nem magamat okolom miatta. Csak még jobban gyűlölöm Victoriát, emiatt. Edwardnak pedig nincs igaza. Ez csak azért gondolja, mert nem lát a fejembe. Különben tudná, hogy örülök Chrisnek.




- Miért örülsz neki?




- Mert ahogy már te is mondtad, ő olyan neked mint nekem volt Jake. Ezért abszolút nem haragudhatok rád. Meg amúgy is látok bizonyos jeleket.




- Jeleket?




- Igen. Egy anyát nem könnyű félrevezetni. Látom azokat a jeleket amiket én is produkáltam szerelmes emberként.




- De én nem vagyok szerelmes belé.




- Biztos vagy ebben?




- Igen. –mondtam habozva. Saját magamat sem győztem meg, nem hogy anyát.




Az út további részében hallgattunk.




- Kicsim, az agyadnak hazudhatsz, de a szívednek nem. –mondta miután leállította a kocsit, majd kiszállt.




Amikor odaértem mellé, és megkérdezhettem volna, hogy mit tegyek felnézett az egyik emeleti ablakra. Felnézve láttam, hogy Edward minket figyel.




- Megbeszéljük, amikor senki sem hallja. –tátogta az ajtóban, hogy a többiek lehetőleg ne hallják meg. Azután kitárta előttem a bejárati ajtót.




A bent látott arcok kevésbé voltak ellenségesek mint gondoltam. Ahelyett, hogy bármelyikük is azonnal leválasztotta volna a fejemet a nyakamról dühében, mindenki nyugodtan állt. Edward is lejött már ekkora, és ott várt minket a családom körében. Csak Zafrina hiányzott.




- Sziasztok! Azt hiszem valamit meg kell beszélnünk. –közölte Carlisle diplomatikus hangon.




- Tudom, és mindenkitől bocsánatot szeretnék kérni. Hol van Zafrina?




-A történtek után jobbnak látta, ha azonnal elhagyja a családunkat. El akart búcsúzni tőletek, de

jobbnak látta, ha nem találkozik veled. Azt üzeni neked, hogy nagyon sajnálja, és bocsánat. –

felelt Carlisle.




- De miért ment el? Hisz csak egy kis baleset volt!




- Próbáltuk mi is meggyőzni, de nem akart tovább maradni. –mondta sajnálkozva Rosalie.




- Nagyon sajnálom. Miattam történt az egész.




- Erről szeretnénk most beszélni veled. –szólalt meg Edward.




Látszott rajta, hogy nem tetszik neki amit tettem.




- Jobb, ha ezt ülve beszéljük meg. –jelentette ki Esme.




Amint helyet foglaltunka a hatalmas mahagóni asztalnál felálltam, hogy beszéljek. Ha már én

idéztem elő ezt az egészet nekem is kell elkezdenem.




- Nagyon sajnálom, azt hogy Zafrinának miattam kellett elmennie. És bocsánatot kérek, hogy

veszélybe sodortam az egész családot avval, hogy kis híján felfedezte Chris a titkunkat. –mondtam körbepillantva a családon.




- Tennünk kell valamit. –szólalt fel Jasper. –Ha az a fiú rájön, biztosan beszélni fog, és akkor nekünk nem lesz itt tovább maradásunk.




- Nem akarok elmenni. Hisz alig pár hónapja vagyunk csak itt. Egész emberiek lehetünk itt, akárcsak Forksban voltunk. –nyavalygott Rosalie.




- Egyenlőre nem fogunk elmenni. –közölte Carlisle. –Ha bármi történne is, akkor azt Alice és Edward tudni fogják, és még időben kiderül. Feltűnés nélkül fogjuk tudni elhagyni a várost.




- Most nem is igazán ez a lényeg. –mondta Emmett. –Mindenki tudja, hogy a lényeg az, hogy Nessie megcsókolta az a fiút. Erről kell beszélnünk.




- Ehhez nekünk nem sok közünk Emmett. Nessie tudja, hogy miért csinálta, és amúgy se látok semmit sem, ami veszélyre adna okot.. –mosolygott rám bátorításként Alice.




- De emellett akkor sem mehetünk el szó nélkül. –válaszolt Rosalie.




Amint körbenéztem, láttam az arcokon, hogy két csoportra oszlott a családom. Esme, Bella és Alice mellettem vannak, és Carlisle is, Alice közlése miatt. Carlisle mindig azt nézi, ami a családnak a legjobb így, ha nincs veszély akkor velem van. Edward, Rosalie és Emmett alkotják a másik csoportot. Jasper pedig inkább a két csoport között foglal helyet. Alice-szel van természetesen, de mégis Rosalieval is egyetért.




-A legtisztább, ha evvel kapcsolatban meghallgatjuk Nessiet. –szólalt meg Edward.




Ahogy rám nézett tudtam, hogy semmit sem tud most kiolvasni a fejemből evvel kapcsolatban.




- Tudom, hogy Chris látta amint az emberi tempónál gyorsabban támad rá Zafrina, és azt is, hogy én szintén a szokásosnál gyorsabban ugrom rá, hogy ellökjem. De semmit sem mondott az autóban minderről. Beadtunk neki egy történetet és úgy látszott elhiszi.




- Mi volt a történet? –kérdezte Emmett.




- Hogy Zafrina Carlisle egyik régi páciense, aki nem rég elvesztette a testvérét, és idegösszeomlást kapott. Csak azért jött hozzánk, hogy pihenjen és rendbe jöjjön. Amikor, pedig meglátta Christ, azt hitte rá, hogy meg akar támadni, ezért cselekedett így.




- Nessie, pedig látta mindezt, ezért lökte félre. –fejezte be Bella.




- És bevette? –kérdezte Rosalie




- Igen.




- Akkor már csak azt a csókot kell megbeszélnünk.




- Úgy érzem, hogy nekem olyan Chris, mint ahogy anyának volt Jake, amikor ti egyedül

hagytátok. Úgy érzem, hogy megint egész lehetek, ha vele vagyok.




Edward arcán szomorúság futott át.




- Nessie avval mindannyian tisztában vagyunk, hogy szerelemes lettél Chrisbe. –szólalt meg

Bella. –És ha az neked segít, akkor én támogatom ezt a kapcsolatot.




Erre a kijelentésre többen felszisszentek, de nem láttam, hogy kik, mert csak Bellára figyeltem.




- De hát, annak a fiúnak miattunk halt meg a nővére. –mondta dühösen Edward.




- Igen, tudom. De ha nem tudja meg a titkot, nem jelent fenyegetést ránk. Megbízom a lányunkban annyira, hogy tudjam, nem árulja el a titkunkat. Az, pedig te tudod a legjobban, hogy ilyenkor, nem tehet semmit az érzései ellen.




-A mi helyzetünk más volt?




-Igen, a mi kapcsolatunk ennél százszor több veszélyt rejtegetett. Mégis itt vagyunk.




Edward elgondolkodott majd belenyugodott hangon megszólalt.




- Azért nem kell összevesznetek. Semmi veszélyt nem látok a jövőben a fiúra nézve. –mondta Alice.




- Rendben, ha te így gondolod jónak.




- Kiáll amellett, hogy Nessie folytassa ezt a kapcsolatot? Persze csak avval a feltétellel, hogy a házat elkerüli Chrisszel.




- Ez csak természetes Carlisle. Mindenkitől azt kérem, hogy az én érdekeimet nézzétek. És ígérem Chris semmi problémát nem fog okozni.




- Alice? –mondta Carlisle.




A gyomrom apró ponttá szűkült össze, remegő kezem, pedig Bella tartotta, hogy senki se lássa, és nyugtasson ezzel.




- Igen. Nem látok semmi fenyegetést.




- Jasper?




- Igen.




- Esme?




- Igen, ha evvel Nessie újra boldog lesz.




- Edward?




- Nem.




- Rosalie?




- Ha ezt akarja.




- Emmett?




- Persze, hogy igen. Jó lenne, már egy vidám Nessie.




- Bella?




- Igen, 100%-ig támogatom.




-A többség döntött.




- És te Carlisle mit gondolsz? –kérdezte Edward




- Mivel Alice szerint nem jelent veszélyt, és Nessie azt gondolja, hogy jót tenne neki ez a fiú, én Igent mondok.




- Köszönöm, Carlisle. Köszönöm mindenkinek, aki támogat. –mondtam, majd felmentem a

szobámba.




A párnába temetett arccal sírtam, amikor Bella pár perccel később bejött a szobámba.




- Te sírsz? Beleegyeztek, ez akartad nem?




- Igen, de Edward nem bízik bennem. Azt hiszi ártani fogok Chrisnek.




- Dehogy is. Edward téged félt. Nem akarja, hogy megint szenvedj, ha ez rosszul sülne el.




- Tényleg?




- Hát, persze. Adj neki egy kis időt. Rá kell jönnie, azután támogatni fog benne. Tudom.




- Köszönöm. De most mit tegyek?




- Amit a szíved akar.




- Örültség ez az egész.




-A szerelem mindig örültség, kicsim.




- Neked is ilyen nehéz volt?




- Talán. Én már az elejétől tudtam, hogy ő nem hétköznapi. De sokat javított a helyzeten, amikor

rájöttem, hogy mi ő, és megtudtam, hogy ő is viszont szeret.




- Nektek annyi mindennel kellett megküzdenetek, mégis boldogok vagytok.




- Persze, hisz van egy gyönyörű lányunk, és végtelen sok időnk van egymásra.




-A ti szerelmetek örökké tart. De nyugi, az enyém, csak egy kis ideig fog tartani a tiétekhez képest.




- Ezt sohasem tudhatod. Most megyek és beszélek apád fejével. Te pedig ne sírj itt nekem. Jó?




- Jó. És köszönöm, hogy végig kiálltál mellettem.




- Ez csak természetes. Tudom, hogy milyen lehet.




Azután nyomot egy nagy puszit a homlokomra, majd kiment. Én, pedig pár perc múlva már öntudatlanul aludtam az ágyamban.