30.fejezet

A következő másodpercben Aro tört ki hangos nevetésben.


-Kicsi Nessie, nagyon hasonlítasz anyukádra. Le sem tagadhatnád, hogy Bella az édesanyád. Ugyanolyan harcias és mindenre elszánt vagy mint ő volt, amikor pár éve épp Edwardot akarta megmenteni.


-Köszönöm. Büszke vagyok a felmenőimre.


-Na igen, amellett, hogy különleges vagy, még képességed is van a szüleid által. Bámulatos.


-Köszönöm. –mondtam szégyenlősen.

-Megtudhatom, hogy hogyan zajlik le a vírus? –szólt közbe Carlisle, így megmentve, hogy további problémát okozzak.

-Ha a vírust harapás útján kapja el az illető, akkor a heg helyén égő érzés valamint sárgás váladék jellemző. Ha viszont más érintkezés útján, akkor ezek a tünetek elmaradnak. Ezután egy tipikus emberi betegség tünetei, a képességek legyengülése, valamint elvesztése jellemző. Akik ezt nem tudják kellőkép feldolgozni azok meg is örülhetnek. A következő lépcsőfok az „elemberesedés” –mondta ki Aro undorral az utolsó szót.

-„Elemberesedés”? –kérdezett vissza Carlisle.

-Igen. Az illető vámpír lassul, gyengül, a bőre színe megváltozik, valamint elkezd öregedni. Egyre jobban hasonlít egy emberre. Azután egyszer csak meghal. Borzalmas.

-És mindez mennyi idő alatt megy végbe?

-Két-három hét, talán négy. De ez változhat. A vámpír erejétől függően. De valamiért a képességgel rendelkezők nagyobb valószínűséggel kapják el.

Alice és Bella, pedig lassan egy hete beteg. És nem tartoznak a legerősebb vámpírok közé.

-Kik kapták el eddig a betegséget a testőrök között? –kérdezte Emmett.

-Három vámpír a testőrség változó tagjai közül.

-És az állandóak közül? –kérdezte Rosalie.

-Félix egyenlőre. De az első tünetek már Heidin és Janen is látszanak. –mondta Jane nevét szinte suttogva.

-Kinek az állapota a legrosszabb? –kérdezte Carlisle.

-Az egyik változó vámpírnak. Mark a neve, megtud fagyasztani akármit, pusztán a nézésével. Nagy jövő áll előtte.

-És honnan tudjátok, hogy-hogy megy végbe az egész? –kérdeztem

-Többen annyira megijedtek amikor elkapták a vírust, hogy eljöttek hozzánk. Egy alig 60 éves vámpír meg kellett ölnünk, mert már megörült. Ezenkívül öten itt haltak meg. De ők szinte jelentéktelennek számítanak. –mondta Aro és látszott rajta, hogy komolyan is gondolja.

-Vannak olyan áldozatok akik nem jöttek el Volterrába?

-Igen, nyolcan biztosan.

-Chicago környékéről jelentettek már halálesetet? –kérdezte Bella. Arra gondolva, hogy én is ott kaptam el.

-Onnan még nem érkezett jelentés. –szólalt meg Caius alig hallhatóan. Nem suttogott, csak valószínűleg ez volt a legnagyobb hangerő amit ki tudott magából adni.

-Nessiet ott fertőzték meg. Az elkövető már nem él.

-Milyen állapotban volt? –érdeklődött Aro.

-Igen előrehaladott állapotban volt már. De már nem fertőz le senkit sem. –válaszoltam.

-Honnan tudod?

-Megöltem, miután megharapott. –mondtam alig halhatóan.

-Gratulálok. Ilyen fiatal és máris túlesett az első összecsapásán egy fajtánkbelivel. Lenyűgöző vagy Nessie.

-Köszönöm, de ha nem haragszotok folytathatnánk később ezt a társalgást? Nagyon fáradt vagyok.

-Persze, holnap folytatjuk. Ne haragudj el is felejtettem, hogy vannak emberi szükségleteid is. Oliver elkísér a szobádba.

-Köszönöm. Kipihent szeretnék lenni a holnapi vizsgálatokra. –jegyeztem meg.

-Carlisle, ha bármilyen műszerre szükséged van, csak szólj. Bármiben a rendelkezésedre állok.

-Köszönöm, még gondolkodom, hogy mik szükségesek a vizsgálatokhoz.

-Akkor mi távoznánk is. –mondta Bella majd elindult velem.

-Bella ne haragudj, de a Volturi falain minden beteget elkülönítünk az egészségesektől. És nem szeretnénk, ha Nessie esetleg visszaesne. Szóval, ha megtennéd, hogy Alice-szel külön szobában lennétek, azt megköszönnénk.
Edward haragosan nézett Arora, majd egy halk morgás hagyta el a száját.

-Nyugodj meg, Edward! Aronak teljesen igaza van! Senkit sem akarok megfertőzni, főleg téged nem. Szeretlek!

-Én is Szeretlek Bella! –mondta Edward és egy apró csókot lehelt anyám homlokára. Alice és ő is egyre rosszabbul néztek ki. Ahogy Aro mondta kezdtek lassulni, és „elemberesedni”

Alice és Jasper eközben szavak nélkül, csendben búcsúztak el egymástól.
Majd miután mindenkitől elköszöntek elindultak együtt Audrey után, a „gyengélkedő” részleg felé. Carlisle és Esme, valamint Emmett és Rosalie közös szobát kaptak. Edward is közöset kapott Jasperrel. Az én szobám teljesen külön volt.
Mindezt aközben állapítottam meg, amíg Oliver némán kísért a lépcsők és folyosók rengetegében. A Volturi székhelye szinte teljesen kihalt volt. Amíg Oliver elkísért a szobámig alaposan végigmértem. Az átváltozásakor 35 év körüli lehetett. Világosbarna, enyhén hullámos haja volt, valamint enyhén bronzos bőre. Emellett magas volt és izmos. Jó volt ránézni. Ahogy mindezt végiggondoltam, rögtön eszembe jutott Chris. Az én imádott egyetlenem. Aki már szörnyen, elviselhetetlenül hiányzott. Már több mint három hete nem láttam és ebben kezdtem beleörülni. A tudat, pedig, hogy egy ideig még nem is fogom látni elszomorított. Vajon mit csinálhat most? Felhívnám, de nem igazán merem ezt megtenni a Volturi orra előtt. Csak veszélybe sorolnám Chris. Amit, pedig nem akarok. Jobban szeretem mint a saját életem, és ha bármi baja esne miattam abba belepusztulnák.


Az elkövetkező két napban folyton ezen gondolkodtam, amíg a lehető legkülönbözőbb vizsgálatokat végezte Carlisle eredmény nélkül rajtam. Mindeközben anya és Alice egyre rosszabbul lettek. Egy újabb vámpír halt meg Volterrában, valamint további négyen a világon. És persze jöttek újabb beteg vámpírok. Az idő, pedig vészesen szorított. Főleg, hogy Alice lassan kezdett megörülni, mert a jövőbelátása felmondta a szolgálatot, és mindenfélét elkezdett látni a jövőből. Olyanokat is, amelyek biztosan nem fognak beteljesedni.


Ezután egy nap jött el a fordulat, amikor is kiderült, hogy talán egy ember áll a vámpírokat gyilkoló vírus kitalálása mögött, és az esőerdő mélyén van valahol a laborja.


Alice, pedig biztosan látta a jövőben, hogy elmegyek és megkeresem.

-Nessie gyere ide, kérlek!

-De Alice, tudod, hogy nem lehet. –mondtam neki, de leginkább megöleltem volna, hogy erőt öntsek bele. Nagyon rosszul nézett ki.

-Senki sem fogja megtudni. Gyere ide kérlek!

-Rendben, de csak mert te vagy az egyik kedvenc nagynénim! –mondtam próbálva elviccelődni.

Alice-től nem futotta többre egy kis mosolynál.

A következő percben rárakta kezét a karomra, és emlékeket kezdett mutatni. Teljesen összevisszaságok voltak, semmi rendszer nem volt bennük. Nem tudta irányitani az emlékeket, így mindent kaptam. Forró éjszakákat Jasperrel, baseball mecseket, közös családi programokat, sulis emlékeket. Azután megpróbált koncentrálni. És az emlékek kezdtek rendeződni. A falkával közös emlékek jelentek meg.

-Ez így nem fog menni. Gyerünk Alice, koncentrálj! –mondta magának és megpróbálta mégegyszer.

És sikerrel járt. Megjelent előttem egy kép amint a farkas falka figyeli egy éjjelen ahogy Jasper bemutatja Alice-n, hogy hogyan kell kicselezni, és legyőzni tapasztalatlan újszülött vámpírt. Alice próbált a tanultakra koncentrálni. Amikor már elég sok emléket megmutatott abból az éjszakából. Ziháltam engedte el karom.

-Ezek segítségedre lesznek, amikor elmész megkeresni az esőerdő mélyén a labort. Vigyázz magadra! –mondta majd lassan becsukta a szemét.

-Én fogok elmenni az esőerdőbe? De nem fognak elengedni.

-Csak mond azt, hogy láttam, még amikor még egészséges voltam, csak eddig nem mondhattad el.

-Rendben. De kit keressek? Hogyan fogom őket megtalálni?

-Nyugodj meg sikerülni fog. Akkor fogod őket megtalálni, amikor a legkevésbé számítasz majd rájuk. Vigyázz magadra! Most, pedig menj, mert valaki közeledik.

-Szeretlek Alice! Tarts ki amíg visszajövök. Igérem akárhogy is, de meggyógyítalak!-mondtam és adta egy finom puszit verejtékben úszó homlokára.

Amint kiléptem Alice szobából szembetaláltam magam Audrey-val. Oliver amilyen kedves volt, Audrey annyira goromba. Teljesen lekezelt minket, és nem vett mindket a Volturival egyenlőnek. Véleménye szerint aki holmi büdös állatok vérét szívja, az nem is számít vámpírnak. Lett volna hozzá, pár keresetlen szavam, de mindig modoráltam magam, nehogy baj legyen. Persze azt meg kellett állapítanom, hogy ő is csak azért tartozik a testőrséghez képességek nélkül, mert Aro nem akarta, hogy a képességekkel rendelkező tagok, akik ugye veszélyesebbek, esetleg lefertőzzék.
Audreynak fekete haja volt és úgy nézett ki mint egy anorexiás. Emberként tuti, hogy valami vézna modell volt.

-Te meg mit keresel itt? Ide tilos bejönnöd! –kezdte egyből lekezelő hangnemben.

-Neked is jó reggelt Audrey! Csak beugrottam megnézni, hogy van Alice, de már megyek is!

Alice és anya külön szobába került, mert Alicen gyorsabb ütemben folyt le a fertőzés.

-Ezt elárulom Aronak.

-Csak nyugodtan. Esetleg szóljak neki én? Beszélek Edward-dal, utána Aroval.

-Nem kell, majd elmondom én. Mit akarsz Arotól?
-Semmi közöd hozzá. –mondtam, majd sarkon fordultam és otthagytam.

Nagyon utáltam ezt a max 25 éves spinét, aki okoskodott folyton.
Mielőtt még bementem Edwardhoz, szóltam Rosalie-éknak, hogy családi kupaktanácsot tartunk és jöjjenek 5 percre.

Carlisle, Esme és Rosalie törödtek a betegekkel, míg Emmettnek a két fiút kellett ápolgatnia, hogy ne zuhanjak teljesen magukba. Ugyanis mindenki tudta, hogy Jasper és főleg Edward hajlamosak voltak az önmarcangolásra.
Miután mindenki Edwardék szobájában volt belekezdtem a mondanivalómban.

-Mielőtt még Alice ennyire rosszul kezdte érezni magát, elmondta nekem, hogy volt egy látomása.

-Mit látott? –kérdezte Jasper szintelen hangon.

-Azt, hogy az esőerdőbe megyek és megkeresem a vírus forrását.

-Arról szó sem lehet. Nem mész sehova. –mondta rögtön Edward.

-Élet-halál kérdése. Segíthetnek nekünk. Segíthetnek anyáéknak. Meg kell próbálnom.

-Szerinted, ha a világra bocsájtott egy ilyen betegséget, majd biztosan segiteni fog. És egyáltalán mit akarsz csinálni? Odamész, kedvesen rámosolyogsz és közlöd vele, hogy legyen olyan kedves és segítsen megmenteni az édesanyád, aki amúgy vámpír. Ugyanmár! –szólt le Rosalie egyből.

-Hát valami hasonlót. Amúgy, pedig lehet, hogy csak véletlen volt. –próbáltam győzködni

-De Nessie, egyedül nem engedhetünk el téged. –mondta Carlisle is.

-Akkor majd elkisér valaki. Mondjuk … Jacob vagy valamelyik falkatag. –vágtam rá gondolkodás nélkül. Az eszembe sem jutott eddig, hogy a családom nem enged el engem egyedül.

-Azt már nem. Az egyenlő lenne a halálos itéleteddel. –ellenkezett Edward.

-Majd én elkisérem. –szólalt meg Emmett. –Nem árt egy kis környezetváltozás. Meg amúgy is, ti nem hagyjátok itt a lányokat. Carlisle, Esme és Rosalie, pedig a betegeket. Szóval én elkisérem. Nyugi tesó, bennem megbízhatsz! Vigyázok rá, igérem!

-Rendben. De ha bármi baja esik.

-Persze-persze. Tudom, hogy az életemmel játszom. Nyugi, visszahozom!

-Nessie megfelel?

-Persze, nagyon örülök, hogy Emmett velem jön. –mondtam. –Holnap reggel indulunk, csak előtte még beszélek Aroval.

-Rendben. Csak akkor mehetsz el, ha ő is elenged.

-De nem az apám. –mondtam bosszankodva.

-Az lehet, de most Volterrában vagyunk.

-Oké, megértettem.

Ezután Aroval folytattam le egy gyors beszélgetést, mivel Caius és Marcus nem szerettek társaságban tartozkódni. Rettentően féltek a vírustól.

Este elmentünk vadászni egy kiadósat, mert már egy ideje nem ettünk kellő mennyiséget. Reggel, pedig elbúcsúztunk a többiektől, majd kimentünk a reptérre.