32. fejezet

Délben szinte haláli pontossággal eleredt az eső. A páratartalom eddig is nagyon magas volt, és a hőség is nagyon kiszívta az erőmet, de ez az eső most különösen nem esett jól. Főleg, hogy Emmett megállított, hogy vegyem fel a vízálló kabátom. Az elkövetkező 1,5 órában zuhogott az eső mintha dézsából öntenék. A futásunkat, ez az akadály nagyban korlátozta, mert csúszott minden és egymást érték a kisebb nagyobb pocsolyák.
Délután 4 körül megláttam azt a helyet, amit órák óta kerestem már. Egy tisztást. A megkönnyebbülés lett rajtam úrrá. Végre egy kis remény, hogy beszéljünk Rosaliékkal, hogy minden rendben van-e.
-Emmett megpróbálod? –kérdeztem a tisztás széléhez érve.
-Persze. Remélem itt már szerencsével járunk. Nagyon zaklatott vagy látom rajtad.
-Csak nagyon félek, hogy valami szörnyűség történt velük.
Emmett kisétált a tisztás közepére kezében a telefonnal. Elég érdekesen nézett ki ahogy koncentrál a telefonra, és reménykedik a térerőért, miközben, mint a gyémánt úgy csillog bőre a gyenge napfényben.
A harmadik próbálkozása is sikertelen lett, miközben már körbejárta az egész tisztást a nagyobb térerő reményében.
-Sajnálom Nessie, de itt sincs térerő.
-Még egyszer, kérlek. Használd az enyémet. –mondtam és kifutottam hozzá. A biztonság kedvéért a tisztás szélén álltam. Reménykedtem, hogy ez működik, mert újabb volt mint az Emmetté.
A második próbálkozásra sikerült. Gyenge volt ugyan, de térerő volt.
A harmadik csengetésre vette fel Rosalie.
-Szia, drágám! Minden rendben? Hogy vagytok? Nessie hogy viseli? Megtaláltátok a vírus kiindulási pontját? –sorjázta Rosalie a kérdéseket
-Szia, szexi asszonykám! Igen minden rendben, és igen jól vagyunk. Nem találtuk, még meg a labort. Nessie nagyon ideges, mert úgy érzi történt veletek valami. -Értem. Olyan jó hallani a hangod.
-A tiédet is. Hogy van Bella és Alice?
-Nagyon jól viselik, de egyre gyengébbek. Edward és Jasper totál kikészült, pedig nekik kellene tartania a lelket a csajokban. Ehelyett fordítva van. Ráadásul egyre több beteg van. Tegnap Benjamint is behozták. Nagyon súlyos az állapota.
-Értem. Hát üzenem a fiúknak, hogy fel a fejjel, és kitartás. Ha hazaérünk szétrúgom a seggüket, ha ilyen nyápicak. Megtaláljuk Nessievel az ellenszert és időben visszaérünk.
-De mi van, ha nincs ellenszer? –kérdezte Rosalie halkan.
-Erről hallani se akarok, szerelmem. Van ellenszer, és megtaláljuk.
-Igazad legyen. Carlisle egyre reménytelenebb. Nem tud semmit sem segíteni a beteg vámpíroknak. Azt mondja, csak végigasszisztálja a halálukat.
-Mond meg neki, hogy tartson ki. Meg fogja gyógyítani őket, ha hazaérünk az ellenszerrel.
-Megmondom neki. Siessetek!
-Megtesszük amit lehet. Üdvözöljük a többieket! Most lerakom, mert lassan lemerül a telefon, és még beszélni akarok veletek.
-Rendben. Vigyázzatok magatokra!
-Megtesszük a tőlünk telhetőt. Szia! Szeretlek!
-Én is szeretlek téged. Szia!
Azután Emmett lerakta a telefont.
-Na történt valami? –szaladtam oda, mert nem bírtam volna végighallgatni a beszélgetésüket.
-Nem, semmi hála isten. Bella és Alice nagyon jól viselik. Alig romlott az állapotuk. Carlisle reménykedik.
-Megnyugodtam. Akkor lehet, hogy tényleg csak egy rossz előérzet volt.
-Igen, szerencsére.
-De mi van, ha Chris van bajban?
-Nyugi, Nessie minden rendben.
-Fel kell hívnom! Nem tudja, hogy hol vagyok és aggódik értem.
-Akkor hívd fel. Komolyan rosszabb, vagy mint Edward.
Már ki is kaptam a kis ezüst telefont a zsebemből, amikor Emmett megdermedt mellettem. Rémülten pillantottam rá.
-Mi az?
-Nem érzed? Újszülött vámpírok vannak a közelben. Valahol ott a fáknál.
Ahogy a mutatott irányba tekintettem, már meg is láttam az öt vámpírt, amint felénk közelített.
-Menekülj Nessie, én feltartom őket.
-De Emmett, többen vannak és újszülöttek. Itt maradok segíteni.
-Nem, fuss innen. Edward és Bella megöl, ha valami bajod esik.
-Rendben. Vigyázz magadra! Beljebb megvárlak.
Majd futásnak eredtem, miközben a fülemben már hallottam az idegenek morgását.
A halálfélelem mindent megsemmisitő érzése járta át a testem. Remegtem mint a nyárfalevél, a hideg futkosott a hátamon. Hogy lehettem ennyire hülye? Azt hittem, hogy a családom, vagy Chris van veszélyben, mikor a legkézenfekvőbbről tudomást sem vettem. Arról, hogy én és Emmett vagyunk halálos veszélyben.
Alig pár 100 m-rel az erdőben megálltam.
Nem hagyhatom Emmettet egyedül harcolni, azért, hogy engem védjen!
Nem hagyhatom, hogy megsérüljön vagy meghaljon!
Nem maradhatok itt egyedül! Vissza kell mennem! Harcolnom kell! De hogyan? Hisz sosem csináltam ilyet! Arra az estére homályosan emlékszem csak, és akkor is a támadóm beteg volt és gyenge.
Alice! Hát persze! Megmutatta, hogyan kell harcolni az újszülött vámpírokkal szemben! Visszamegyek és segitek Emmettnek. És harcolunk amíg csak bírunk!
Az izmaim megfeszültek, és olyan erőt éreztem magamban, amint még talán soha. De igen, egyszer éreztem már ezt. Akkor, amikor úgy harcoltam mint egy igazi vámpír a támadóm ellen. Mikor úgy éreztem magam életemben először mint, egy vámpír. CSAK vámpír, semmi emberi. Hihetetlen lendülettel futottam vissza. A tisztás szélén visszahököltem egy pillanatra, ahogy láttam Emmett küzdelmét az 5 újszülöttel szemben. Egy külső szemlélő számára a küzdelem eldőlni látszott. Az újszülöttek körbevették Emmettet. Az egyik már a feje nélkül feküdt a kör közepén a földön. Valószínűleg ő támadott először, és Emmett le tudta szakítani a fejét. De ő is rendbe fog jönni, ha nem égetik el gyorsan. Segitenem kellett! Emmett megérezhette, hogy visszajöttem, ezért próbált minél jobban alrébb húzódni a testtől. Azt akarta jelezni, hogy égessem el a testet. Visszább húzodtam a fák közé, hogy véletlenül se vegyenek észre, majd kiboritottam a táskám. Kell itt lenni egy gyufának és valaminek ami éghető.
Legnagyobb megdöbbenésemre a táska alján találtam egy lezárt tasakban gázöngyújtót, és benzinnel átitatott ruhát. Eszembe jutott, hogy Jasper mondta búcsúzáskor nekem, hogy készitett egy kis túlélő felszerelést. Azt hittem, csak egy kis kaja van benne. Ehelyett 3db benzines lepedő és 1 db gázöngyújtó volt benne. Áldottam Jaspert. Majd miután felkaptam a tasak tartalmát visszasiettem a tisztás széléhez.
Már a tisztás szélén küzdöttek. Emmett épp az egyik vámpírral harcolt és másik kettő egymással. Eszembe jutott, hogy mesélték régen a többiek, hogy az újszülött vámpírok egymásnak ugorhatnak, és megölhetik egymást. Áldottam a sorsot, hogy ilyen szerencsém van. A negyedik épp támadni akart Emmettre. Ő már elvesztette egyik kezét. Döbbenve láttam, hogy Emmett nagyon erősen húzza a bal lábát. Tisztán látszott, hogy eltört.
Nem tétlenkedhettem tovább. A lehető leghalkabban, és gyorsan odafutottam a testhez, még mielőtt a fej és a test érintkezne egymással. Ugyanis szinte összeért a két rész. Ha pedig ez bekövetkezik összeforr az egész újra egybe.
Gyorsan kitéptem a két kezét és az egyik lábát a testből. És összedobtam egy kupacba.
Rádobtam a lepedőt a kupacra és már gyújtottam is a gyújtót. Nem tudott begyulladni. A francba is.
-Működj! Működj már te rohadt szemét! Gyerünk! –mondtam dühöngve.
A 6. vagy 7. próbálkozásra végre sikerült. A ruha hirtelen lángra kapott. Az orromat, pedig azonnal megtöltötte az égett vámpírszag. Mint abban a sötét kisutcában.
A füstöt szinte egyszerre érezték meg Emmett támadói. Mind a négyen felém fordultak, és eltorzult képpel már felém is vetették volna magukat, ha Emmett nem tépi ki annak a fejét, akivel éppen harcolt. A két vámpír akik eddig egymással harcoltak, most Emmettre támadtak. A félkezű vámpír, pedig rám támadt. Nem sokkal mellettem megláttam a másik kezét is. Mielőtt odaérhetett volna hozzám, felkaptam a karját, és lehajoltam. A vámpír így nem tudta elkapni a nyakam. Tisztán látszott, hogy az volt a célpont. Én, pedig a karjával kigáncsoltam amikor megfordult volna. Arccal épp az égő kupacba esett. Magába szívta a füstölgő tetem szagát, majd felpattant. Az összes lehetőségem elfogyott. Nem tudtam mit kezdjek, most már csak a test-test elleni harc maradt. A kezemben lévő kart bedobom a tűzbe, reménykedve, hogy ezzel elterelem a figyelmét. Egy pillanattal később már ég is a karja, de még így is sikerül időben kirántani elhagyott kezét a tűzből. De így hátatfordított nekem. Ez az idő viszont épp elég, hogy én rátámadjak és kitörjem a nyakát. Ahogy hallom a csontjai roppogását rájövök, hogy teljesen kiszámíthatlan és őrjöngő lettem. Szinte már úgy viselkedem mint egy újszülött vámpír. De tudatomnál vagyok. Hiszen egy újszülött nehezen, ha gondolt volna arra, hogy kigáncsoljon valakit. Letépem a fejét a nyakáról, így biztosítva magamat arról, hogy megöltem. Most már hanyagabb munkát végzek mint az előbb, mert csak odahajítom a testet és a fejet a kupac tetejére, és máris Emmett és a 2 vámpír felé fordulok.
Elborzadok egy pillanatra, ahogy látom, hogy az egyik vámpír darabokra töri Emmett sérült lábát. Emmetten már több helyen szörnyű harapásnyomok vannak. Bár a támadói se néznek ki jobban. Gondolkodás nélkül rohanok oda, és amikor Emmett felém kapja a tekintetét, az egyik vámpír megfordul és elkapja a torkom. Most meghalok, tudom.
Emmett nem segíthet, mert a másik vámpírral harcol. Nem tudom, hogy áll, mert háttal vagyunk nekik. Én azonban kapálózok és próbálok kiszabadulni. Semmi esélyem. Mielőtt azonban letépné a fejem támadóm, egy hatalmas kiálltás hallok, ami Emmett szájából tör elő. Minden erejét bevetve, törött lábával hátbarúgja a vámpírt, akinek hallom amint eltörik a gerince. A vámpír összeesik a hátam mögött és magával ránt engem is a földre. Kiszabadulok a gyilkos fogásból, és lelököm magamról a vámpír, aki ekkor beleharap a karomba. Felsikoltok, majd kitépem karom a fogai közül. Sérülten ugyan, de végzek a mozgásképetelen vámpírral. Majd a test részeit egy kézzel hajítom a tűz felé. Azonban túl gyenge voltam, így a testrészek hamarabb érnek földet.
-A francba. –mondom és odaszaladok a maradék lepedőért, és a gázöngyújtóért. Az eső elkezd esni, amikor szerencsémre első próbálkozásomra, meggyújtom a testet.
Haragosan nézek az égre, majd mosolyogva veszem tudomásul, hogy ennyi eső nem fogja eloltani a tűzet. Ijedten nézek Emmettékre, amikor egy orditást hallok. A következő percben Emmett összerogy. Félig leszakította a lábát a vámpír.
Majd a vámpír legugul az élettelen testhez, hogy letépje a fejét.
-Emmett, neee! –kiáltok magamra vonva a vámpír figyelmét.
Teljes erőmből futok a vámpír és Emmett felé. A vámpír gyilkos és örjöngő szemeivel találom magam szembe. Gyorsan felveszi a támadó poziciót. Mielőtt azonban rámtámadna megérzi a vérem illatát. Szeméből még mindig az őrjöngés olvasom ki, de most már a vérem vonzza. A következő pillanatban Emmett mindkét kezével felnyúl, és a pontosan fellette lévő vámpír fejét kitépi. Én, pedig döbbenten nézek rá.
A következő pillanatban már folynak a könnyeim. Hirtelen rájövök, hogy sírok.
Emmett széttépi előttem az utolsó vámpír is és eldobja a testrészeket a közeli égő kupachoz. A levegőt már teljesen megtöltötte ez az édeskés illat, a füst csípi a szemem.
Emmett odajön hozzám, miután feltakarít.
-Nessie jól vagy? –kérdi, és ekkor jövök rá, hogy ülök a földön és sírok magam elé bámulva.
-Nessie, vérzel.
Automatikusan a harapásra rakom a másik kezem, hogy leszorítsam.
-Pár 100 méterrel odébb a fák között ott a táskám. Keresd meg és maradj ott amíg elállítom a vérzést. Azután odamegyek.
-Nem foglak megtámadni. –mondta Emmett, de láttam rajta, hogy bármennyire is tagadja, megéhezett a véremre. Főleg, hogy még mindig teljesen a csata hatása alatt van.
-Emmett kérlek! Jól leszek, nem magamat féltem, hanem téged. Ha rám támadsz szörnyű bűntudatod lesz. Menj el! –mondtam a végén parancsolóan, és ellenvetést nem türően.
-Rendben. –mondta és nagy erőfeszítés árán elhúzta a tekintetét a vérző karomról.
-Hogy van a lábad? –kérdeztem amint már pár méterrel odébb járt.
-Fáj. Teljesen szétzúzódott. Helyre rakom addig, míg nem jössz. –mondta hátatfordítva nekem. Mert még mindig engem nézett.
-Nem kell segítség? –kérdeztem
-Nem megoldom egyedül. Siess!
-Oké.
Azután eltűnt a fák között én, pedig bekötöttem a karom