29.fejezet

A piros Ferrarival mentek Jasperék, míg mi és Esmeék maradtunk a fekete Mercedesnél. Amint mindent bepakoltunk az autókba már indultunk is. A Volterráig vezető út alatt anya kezdte magát rosszul érezni. Rajtam egyre jobban kezdett felülemelkedni a pánik. Soha sem fogom magamnak megbocsátani, ha anyának vagy Alicenek miattam esik baja. Abba belehalnék. Teljesen magam alatt voltam és a gyönyörű szép olasz tájból semmit sem láttam.



-Kicsim, nyugodj meg! Minden rendben lesz! –mondta apám, aki valószínűleg kihallgatta a gondolataimat. Amint ráemeltem a tekintetem láttam szemében az aggódást. Nem akarta elveszteni szeretett anyám, ahogy én sem.
Erre ő –valószínűleg megnyugtatás képpen - küldött felém egy mosolyt és újra az útra koncentrált.



-Nézdd kicsim, ott van Volterra! –mondta anya, és egy közeli dombon emelkedő, fallal körülvett városra mutatott. Ősöreg, sziénabarna falak és a meredek dombtetőt megkoronázó tornyok már a kocsiból gyönyörű és egyben rejtélyes hangulatot adtak a városnak.



El sem tudtam képzelni, hogy a vámpírok királyi családja, pont ebben az álomszép vidéki városban él már évszázadok óta.
Amint felértünk a városba, színes macskakövekkel kirakott utcákon vezetett az utunk, amelyek nagyon keskenyek voltak, épphogy eltudtak férni rajta az autók. A megfakult, fahéj barna épületek alig néhány lépésnyire álltak egymástól. Az embernek az az érzése, mintha egy átjáróban lenne. Átjáró a vámpírok királyi családjához.
Legnagyobb meglepetésemre az utca tele volt turistákkal. Valahogy én mindig úgy képzeltem el Volterrát, mint egy lakatlan kisvárost, ahol hemzsegnek a vámpírok.



-A törvény értelmében Volterra falain belül nem lehet vadászni. –közölte Edward, válaszolva gondolatomra.



-Értem. –mondtam, majd az út további részében már senki sem szólt egy szót sem.



Mikor áthajtottunk a városkapu sötét boltíve alatt a hideg is kirázott. Nem tudom mi fog történni és ez nagyon félelemkeltő volt.



-Nem kell félni, kicsim. Mi itt vagyunk és vigyázunk rád! –mondta Bella és bátorításképp megszorította a kezem. Evvel egy váratlan reakciót kiváltva belőlem.



-Anya te forró vagy! –mondtam cseppet sem halkan.



-Micsoda? –kérdezte mindenki egyszerre, majd Carlisle és Edward egyszerre nyúltak Bella karja felé.



-Semmi bajom, csak egy kicsit meleg van. –mondta Bella mentve a helyzetet.



-Nem, ez nem a meleg miatt van. –mondta Edward.



-Bella, te lázas vagy. –állapította meg a tényt Carlisle.



Esme szó nélkül figyelt minket.


-Semmi bajom, komolyan. –mondta Bella.


Erre már senki sem reagált, mert ekkor megérkeztünk egy gondosan irodaépületnek álcázott középkori kastély elé.



-Megérkeztünk. –közölte Esme.



Az irodaépület előtt parkolt le Edward a kocsival. Jasperék, pedig utánunk álltak meg a Ferrarival. Az utcának ezen szakasza le volt árnyékolva, így a kiszálláskor sem tűzött ránk a nap.



Mindenki izgatottan szállt ki a kocsikból.



-Nincs fogadóbizottság? –kérdezte Carlisle.



-Nagyon úgy tűnik. Már az is furcsa volt, hogy ott hagyták a kocsikat a reptéren. De ez! –válaszolt Edward



-A Volturi sohasem szokott kíséret nélkül járni.



-Ezt a jó hagyomány most sem szakítja meg a család. Legyetek üdvözölve Volterrába! Már nagyon vártuk az érkezéseteket. –mondta egy szürke csuklyás férfi amint kilépett a sötét kapualjból.



-Köszönjük. Dr. Cullen vagyok és a családom. Esme, Emmett, Rosalie, Jasper, Alice, Edward, Bella valamint Nessie Cullen.



-Üdvözöllek titeket itt. Aro már rengeteget mesélt rólatok. Te vagy a híres Nessie Cullen?



-Igen, én vagyok. És te ki vagy? –kérdeztem vissza, mert egy pillanatig sem
gondoltam, hogy egyből rólam kérdez ez a testőr.



-Elnézést be sem mutatkoztam. Annyira udvariatlan vagyok. A nevem Oliver Menken.



-Menken? –kérdeztem vissza.



-Igen. Nem tartozom a Volturi testőrség közé. Igazából különleges képességem sincs.
Csak besegítek a kialakult helyzetben.



Mondhatom erre a kijelentésre mindenkinek leesett az álla. De a feltenni kívánt kérdéseket megelőzte, hogy egy szintén szürke csuklyát viselő lány jelent meg Oliver mellett.



-Oliver, azt hiszem ezt Aronak kellene közölnie a vendégeinkkel.



-Persze, Audrey. Ne haragudj, hogy nem szóltam, hogy megérkeztek, de nagyon kíváncsi voltam már a híres Cullen családra.



-Semmi baj, Oliver. De jobb, ha most már nem várakoztatjuk tovább őket. –mondta majd felénk fordult. –Örvendek a szerencsének! A nevem Audrey Cahn. Én és Oliver fog titeket kísérni amíg a Volturi vendég szeretét élvezitek. Rengeteget hallottam már rólatok.



-Köszönjük! Akkor be sem kell neked mutatni a családomat.



-Nem szükséges. Bella örömmel látom, hogy az utolsó látogatásod óta vámpírrá váltál.
Edward, Alice remélem most nem kerültük olyan szorult helyzetbe mint akkor.



-Mi sem szeretnénk. –válaszolt Alice.



-Ha Volturi testőrök vagytok, miért nincs különleges képességetek? –kérdezte Edward, azonnal a lényegre térve.



Audrey haragos pillantást váltott Oliverrel, majd visszanézett Edwardra.



-A legjobb lesz, ha a kérdéseidet Aroval fogod megvitatni Edward. Most, pedig kérem kövessetek. –intett majd elindult befelé.



Szó nélkül követtük. A sor elején Audrey haladt határozott léptekkel, a sor végét, pedig Oliver zárta.



Amint beléptünk a fényűző előcsarnokba a lélegzetem is kihagyott egy pillanatra. Hatalmas volt és roppant elegáns és tekintélyparancsoló. Beljebb haladva beszálltunk egy liftbe és felmentünk 2 emeletet. Aztán a liftből kiszállva balra fordultunk a saroknál. Így egyenesen egy recepciós pult elé értünk. Mögötte nem kis megdöbbenésemre egy nő tevékenykedett.



-Ő még él? –kérdezte halkan Bella Edwardtól.



-Igen, nagyon úgy tűnik. –mondta Edward.



-Jó napot kívánok! –mondta a recepciós.



-Magának is! –válaszoltunk egyszerre.



-Ismeritek? –kérdezte Emmett.



-Az utolsó alkalommal is ő volt már a titkárnő.



-Akkor nagyon jól bírja a munkát. –mondta kisebb poénként Emmett.



-Gianna nagyon jól végzi a dolgát. Ráadásul szó nélkül elvégez minden munkát. –vetette közbe Audrey.



Ezután egy díszes, aranyozott folyosón mentünk keresztül. A végén egy kisebb kőpadlós előtér után beléptünk a világosabb, barlangszerű terembe, mely tökéletesen kerek volt.



A szélein faszékek voltak letéve, az ajtóval szemben, pedig három fatrónus volt. Itt ült Aro, Marcus és Caius. Körülöttük, pedig rengeteg vadidegen vámpír állt.



-Üdvözöllek régi barátom! –köszönt Aro előzékenyen. –Végre Volterrában láthatom az egész Cullen családot annyi idő után először. Ez egyszerűen remek! Vagy ti drága testvéreim nem így gondoljátok? –kérdezte fivérei felé fordulva.



Mondhatom Caius és Marcus nem voltak annyira elragadtatva a látogatásunktól mint Aro.



-Valóban remek! –hagyta rá Caius.




-És miben segíthet nektek a Volturi család?



-Nessiet megharapta egy beteg vámpír.



-Valóban? Ezt sajnálattal hallom. És meggyógyult?



-Igen.



-Ezt hogyan értetted? –vágott közbe Edward.



-Micsodát Edward? -kérdezte Aro



-Azt, hogy ki kell deríteni hogyan sikerült? Ez a gondolat futott át egy pillanatra az agyadon.



-Elölled semmit sem lehet eltitkolni Edward.



-Nem érdemes.




-Hát jó. Úgyis elakartuk mondani nektek. A vámpírok nagy veszélyben vannak.




-Tudjuk. Alice és Bella már elkapta a vírust Nessietől. –közölte Carlisle.




-Ezt sajnálattal hallom, kár ekkora tehetségekért. Eddigi tudomásunk szerint aki elkapta a vírust az bele is halt. Sajnos már itt is vannak betegek.



Mindenki letaglózva állt Aro szavai után.



-Ezért nem a szokásos a testőrségetek. –mutatott rá Bella a trónok mellett álló Oliverre, és Audreyre valamint a többi idegen vámpírra.



-Igen, aki elkapta közülünk a vírust, az elzártunk és a testőrséget addig is lecseréltük. Nem szeretnénk, ha elkapnánk a vírust tőlünk. Ezért sincs itt a drága, kicsi Jane sem. Nem akarom veszélyeztetni. –mondta Aro.




Az igazság viszont az volt, hogy sem Aro sem a többiek nem akarták, hogy a testőrség bármely tagja is lefertőzze őket.



-Meg fogunk halni. –szólalt meg Alice. –Láttam.



-Ez nem következhet be. Megmentünk titeket. –mondta Jasper, és mélyen Alice szemébe nézett.



-Én vigyáznék a helyedben vele. –szólalt meg Marcus. -A mi fajtánk érzékenyebb a vírusra mint a képességgel nem rendelkező vámpírok.




-Ha Alice meghal én úgyis vele együtt meghalok. –mondta Jasper élettelen hangon.
Anya egyszer mesélte, hogy még régen amikor ő még ember volt, Jasper mindig a család-peremén élt. Csak Alice kötötte a Cullen családhoz, és ha ő nem lenne akkor valószínűleg Jasper sem élne velünk. De ez az évek múlásával változni látszott.



-De ez nem fog bekövetkezni. –találtam meg a hangom hirtelen amióta beléptünk először.




-Örömmel látom, hogy van még olyan, aki optimista ebben a helyzetben. –mondta Aro felém fordulva, és lekezelő hangnemben folytatta. –És elárulnád nekünk is Nessie, hogy hogyan akarod megmenteni őket? Szerinted, ha lenne a gyógyulásra mód, mi a Volturi, a vámpírok királyi családja, nem találtuk volna még meg. Azért, hogy a mieinket ne gyógyítsuk meg? –kérdezte Aro és éreztem ahogy Bella körbevesz a pajzsával. Az esetleges bajok elkerülése végett.




-Nessie, ne csináld! –mondta Edward, aki már látta a gondolataimban a mondanivalót.
Jasper, pedig bevetve képességét oldani próbálta a bennem támadt hirtelen haragot.




-Nessie semmi szükség arra, hogy összetűzésbe kerüljünk a Volturival. –mondta Esme, akinek hangjában már azonnal hallani lehetett a féltést.




-Egy valamit eddig nem tudtatok! –mondtam kicsit sem udvarias hangnemben. –Én is elkaptam a vírust és Én kigyógyultam belölle. És ha a szervezetemben van az ellenszer, a családom megmentésére bármire hajlandó vagyok. Bármire az égvilágon. Leszek kísérleti nyúl vagy bármi más, ha evvel segítek nekik. És nem érdekel, hogy a Volturi család igen tehetséges tagjai, eddig képtelen voltak megtalálni az ellenszert!




Hát mondhatom ezen a kirohanáson mindenki eléggé meglepődött, és rosszallóan nézett rám. És persze várták, hogy erre mit reagálnak maguk az említettek.