34. fejezet

’Szörnyen érzem magam! Mióta megharapott az a vámpír olyan rosszul vagyok. Ez normális? Még sohasem harapott meg egy fajtámbeli sem. Ez természetes hogy ennyire ég a heg, és sárgás váladék szivárog belőle? Carlisle biztosan meg tudja mondani. Na meg persze Jasper. Láttam, hogy az ő teste tele van harapásnyomokkal. Bele sem tudok gondolni mennyit szenvedhetett ha minden harapás ilyen elviselhetetlenül ég! Vissza kell hozzájuk mennem. Nem fogok bántani senkit sem. Tudom, hogy tudok magamon uralkodni. Már csak 2 óra futás és ott vagyok. De miért nem haladok sehova se? Mikor eljöttem 4 órába telt az út, most pedig már 2,5 órája úton vagyok, és még a felét sem tettem meg. Mi a fene van velem?’
Mi lehet már vele? Miért nem hív fel? Megígérte, hogy 2 naponta telefonál, és már 8 napja nem hívott. Ráadásul ki van kapcsolva a mobilja. Valami szörnyűség történt vele érzem. Miért nem telefonál? Annyira féltem, ha valami baja esik én abba belehalok. Olyan távol van tőlem és én nem tudom megvédeni. Nem vagyok ott, ha szüksége van rám. Á, biztosan csak nagyon rosszul van a rokona, akit meglátogattak azért nem hív. De legalább küldene egy SMS-t, hogy mi van vele. Annyira rossz érzésem van. Úgy érzem nagy veszély fenyegeti. Nyugi, csak bemeséled magadnak. Nessienek, nincs semmi baja, csak rengeteg dolga van és nem ért rá felhívni. El kell mennem a házba, hátha találok valami telefonszámot, amit felhívhatok. Biztosan van egy telefonkönyv, vagy egy papírcetli. Bármi jó lesz, csak tudjam hogy mi van vele. Azt, hogy semmi baja, és már nagyon várja, hogy végre találkozhassunk. Miért nem mentem el hozzá, amikor beteg volt? Milyen szerelme vagyok én, hogy meg sem látogatom amikor beteg?! De azt mondták, ne menjek oda, nehogy elkapjam. Egyáltalán kit érdekel, hogy elkapok valami hülye betegséget, ha vele lehetek. Csak ezt számít. Együtt lenni vele. Kézenfogva sétálni az erdőben, elmenni a moziba, pizzázni a többiekkel. Bármit megtennék most csak, hogy vele legyek. Egyszerűen beleőrülök a magányba. Tényleg el kell mennem a házba. De mit csinálok, ha ott leszek, hisz nincs otthon senki sem. Még a nagyképű nővére sem. Betörök a házba? Á, lényegtelen majd csak megtalálom a pótkulcsot. Na indulok is.
-Anya, elmentem Austinhoz! –ja nincs is már itthon. Mit is vártam? Már megint annál az igazgatónál alszik. Komolyan ez annyira gáz. Az anyám és a diri együtt jár. Jó, hogy a suliban, már nem hallgatom ezt.
- Írok neki egy cetlit.
Mennyivel barátságosabb ez a ház, ha nincsen itthon a családja. Persze, persze a drága Rosalien kívül mindenki tök jó fej, de akkor is néha a hideg futkos a hátamon, amikor itt vagyok. Hol lehet a pótkulcs? Virágosláda alatt? Talán! Egy próbát megér. Á, nyert ügyem van. Most komolyan, még riasztó sincs a házba, se egy kutya. Nem fektetnek nagy hangsúly a védelemre. Simán kirabolhatnák az egész házat, és még fel se tűnne senkinek sem. Á, bent is vagyok. Nagyon gáz, ha bekapcsolom halkan a tévét. Annyira rémisztő ebben a félhomályban ez a ház. Ha nem tudnám, hogy visszajönnek, azt mondanám, úgy néz ki, mint amiből kiköltöztek. Gyors körülnézek, hogy találok-e valami használható infot, hogy hol vannak azután tűnök is el innen.
Hűha, ez aztán a lakás. Ezeket a hálókat még nem is láttam. Meg kell hagyni adnak ám a kényelemre. Tudtam, hogy gazdagok, de hogy minden háló így néz ki azt nem gondoltam volna. Bár Nessie említette még régen, hogy néha tőzsdéznek és gondolom sikerrel szoktak járni, ha ennyi pénzük van. Á, várjunk csak! Az ott nem egy füzet vagy napló. Bella Cullen naplója. Biztosan nem vette észre, hogy beesett az ágy alá, amikor pakolt. Különben biztosan nem hagyta volna itt a naplóját. Szeretem Bellát. Úgy viselkedik Nessievel, mintha az édesanyja lenne. Tudom, hogy nem illik beleolvasni mások naplójába, de hátha kiderül belőle, hogy hol vannak pontosan. Vagy egy szám amit felhívhatok. Nézzük az utolsó bejegyzést. Igen a dátum szerint az utazás előtti nap írta. Egyre rosszabbul vagyok. Érzem, hogy a vírus legyengít. Napról napra egyre gyengébb vagyok. Alice is annyira rosszul néz ki. De erősnek kell lennünk. Erősnek kell lennem. Edward belehalna, ha látná, hogy mennyire szenvedek. Azután, hogy annyit küzdöttünk egymásért, nem lehet, hogy csak ennyi jutott nekünk. Hisz, úgy volt, hogy örökké együtt leszünk. És most mégis elfogunk szakadni egymástól, ha Carlisle nem talál valami ellenszert. Bízom benne. Nála jobb orvos nincs a világon. De mi lesz, ha ez is kevés? Ha én vagy Alice meghalunk, akkor széthullik a család. Mi lesz Nessievel? Beleőrülne a fájdalomba. Remélem, ha én már nem leszek, akkor Chris mellette lesz, amíg lehet. Nagyon szereti Nessiet tudom. Sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb vele Nessie. Soha nem tudhatja meg, hogy a nővére miattam halt meg…Micsoda, hogy Bella ölte meg a nővérem. Az képtelenség! Honnan ismerhetné? És egyáltalán, hisz akkor Bellának még gyereknek kellett lennie, 8-9 évesnek. Hogyan ölhette volna meg a nővérem? Ez lehetetlen. Most hazamegyek. Nincs itt semmi sem amiből kiderülne, hogy hol vannak. Nem, az nem lehet, hogy ő ölte meg. El kell innen mennem. Minden olyan zavaros! De végig kell olvasnom a naplóbejegyzést. Tudnom kell, hogyan értette ezt Bella. Bár közvetlenül nem én öltem meg. Mégis olyan mintha azokat az embereket én öltem volna meg. Nessie olyan boldog. Nem akarom, hogy ez a sötét titok beárnyékolná a szerelmüket. Nagyon szeretem a lányom! Nagyon szeretem Edwardot! Ki kell tartanom. Értük! A családért! Magamért! A szüleimért! Isabella Cullen, KI KELL TARTANOD! Holnap indulunk Volterrába, és a Volturi biztosan segíteni fog. Segíteniük kell!De ezt a részét a bejegyzésnek Chris már nem tudta elolvasni, mert valaki hátulról elkapta.
Ennek a fiúnak milyen isteni ízű a vére. Hogy is gondoltam, hogy én valaha is felhagyok az embervérrel. Hiszen olyan ízletes, olyan mámorító. De ez a fiú ismerős valahonnan. Vajon találkoztam már vele? Ez már nem fog kiderülni. Pár perc és halott lesz.
-Nessie, szerelmem. Örökké szeretni foglak.
Hogy micsoda? Nessie! Jaj, ne ez az a fiú aki vele volt. Hát persze, akire rá akartam ugrani a vadászat után. Nessie a szerelme. Az nem lehet. Nem ölhetem meg Nessie szerelmét. Akkor soha többé nem állna velem szóba a Cullen család. Abba kell hagynom az evést. Nem lehetek ilyen gyenge! És nem ölthetem meg pont ezt a fiút! De már a méreg a szervezetében van. Meghal nincs más esélye. Vagy mégis. Ha kitartok és nem szívom tovább a vérét, akkor valószínűleg átváltoztatom. Azután Nessievel maradhat. Rendben ez jó. Inkább legyen vámpír és maradjon Nessievel, minthogy meghaljon. De annyira szenved. Úgy ordibál és vergődik. Valamit tennem kell. Tudom is, hogy mit. Addig víziókat mutatok neki, amíg átváltozik. Nem lehet sok idő, az a 3 nap. Megmutathatom neki az esőerdőt, ahogy Nessievel kirándul. Inkább Nessie nélkül. Ne adjak neki Nessievel kapcsolatos álemlékeket. Na tessék már meg is nyugodott. Csodákra képes egy vízió. Csak tudnám, hogy mit csinálok vele azután. Vajon hol lehetnek Belláék? Talán ő tudja. Ha felébred megkérdem tőle. Addig is állíthatnák neki össze egy vámpíréletről szóló kisokost. Leírhatnám neki a tapasztalataimat, hogyha esetleg rám támadna ha átváltozott. Hallottam, hogy milyen veszélyesek fiatal korukban. Na meg persze én is ilyen voltam.
1 nappal később:
-Chris! Chris! Merre vagy?
-Chris hallasz minket?
-Chris gyere elő!
Mindenhonnan ezeket a kiáltásokat hallom. Biztosan a fiút keresik. El kell tűnöm innen. És a fiúnak is. Magammal viszem, azután majd visszajövök vele, ha Carlisle itthon lesz. Na meg persze ki kell kérdeznem erről a fránya harapásnyomról. Olyan gyengének érzem magam. És olyan furcsán. A noteszt magammal viszem. Beleírtam mindent amit tudnia kell, és így majd könnyebben boldogulhat a mi fajtánk között. Persze, ha valami bajom esne.
-Nézzétek, ott láttam valamit! –kiáltott Sam.
-Nyugi, biztosan csak valami állat. –válaszolta Nick.
-Tuti? Azért nézzük meg. Légy szíves!
-Rendben. Na gyere. Látod mondtam, hogy biztosan csak valami állat volt.
-De úgy megijedtem. Úgy nézett ki mintha egy ember lett volna.
-Csak egy állat volt. Semmi pánik, már elment.
-Oké.
-Szerinted felhívjam Nessiet? Vele biztosan beszélt Chris. –szólalt meg Rachelle.
-Még nem beszéltél vele? –kérdezte Nick.
-Nem azt mondta pár napig ne keressem, mert nagyon el lesz foglalva. De már tegnapelőtt is beszélni akartam vele, csak nem értem rá. Most meg hát közbe jött ez az ügy. De máris hívom.
Rachelle bepötyögte Nessie telefonszámát majd némán hallgatott. A készülék jelzett, hogy az illető most nem érhető el, próbálja meg később.
-Nem veszi fel. Próbálkozom még, és ha nem veszi fel hagyok neki üzenetet.
-Rendben. Na gyertek keressük meg azt a hős szerelmest!-Hú, ez nem sokon múlt. Majdnem észrevett az a csajszi. Hogy vagyok ilyen lassú? Persze cipelek a hátamon egy izmos majd 80 kilós fiút, de az ilyen súlyok eddig nem okoztak problémát. Mi a fene történhet velem? Ráadásul találnom kell egy biztonságos helyet. Talán, ha fel tudok jutni a hegyek közé gond nélkül a fiú nyugodtan átváltozhat.
2 nappal később:
-Hol vagyok? Mi történt velem? Ki maga? –kérdezte az ébredező Chris.
Egy sötét barlangban volt, ahol így is tökéletesen látott. Nem messze tőle a barlang falának támaszkodva egy betegnek kinéző nőt figyelt.
-Egy régi barlangban vagy a hegyekben. Azért hoztalak ide, hogy nyugodtan átváltozhass.
-Átváltozzak? De hát mi történt velem?
-Megtámadtalak a házban. De amikor kimondtad a nevét, rájöttem, hogy nagyon fájna neki, ha meghalnál, ezért hagytalak átváltozni. Nem érzel semmi szokatlant?
-Hát azon kívül, hogy egy sötét barlangban vagyok, egy vad idegen nővel aki fogalmam sincs, hogy miről beszél, nem igazán érzek semmi szokatlant.
-Nem ég a torkod? Vagy valami más?
-Nem. Bár olyan kicsattanóan egészségesnek érzem magam. De maga elég rosszul néz ki.
-Na igen, úgy is érzem magam. Megharapott pár napja egy fajánkbeli és most már nagyon rosszul érzem magam. Alig tudtam fenntartani a víziókat is.
-Víziókat?
-Igen. Tudod vannak különlegesek a mi fajtánkban. Én víziókat tudok vagyis tudtam megjeleníteni. Így amíg átváltoztál nem érezted a tüzet a szervezetedben. Abban a vízióban éltél, hogy az esőerdőben vagy.
-Igen, tudom. De mi az hogy a „mi fajtánk”?
-Te nem tudod, hogy mi vagyok?
-Nem igazán. Ember?
-Nem. Mi vámpírok vagyunk.
-Hogy micsodák? Maga viccel?
-Nem, dehogy. Bár azt tenném. De azok vagyunk. Tessék itt ez a notesz. A tiéd.
-Mi van benne? –kérdezte Chris, ahogy félve kivette a nő kezéből a kis füzetet.
-Leirtam neked az összes eddigi tapasztalatom, és azt hogy mit kell tudni a fajtánkbeliekről. Valamint a szabályokat is.
-De miért adja ezt ide nekem? Itt akar hagyni miután egy szörnyeteget csinált belőlem?
-Nem, nem akarlak itt hagyni, de úgy érzem valami nagy baj van velem. Úgy érzem hamarosan meghalok.
-Hát ez remek. És akkor itt hagy engem egyedül?
-Nem maradsz egyedül. Vissza fogsz menni a házba, hogy ott a többiek vigyázzanak rád.
-A többiek? De hát kicsodák?
-Majd megbeszéljük. Hagyj egy kicsit most pihenni kérlek.
-De hogy kerültem abba a házba? Hiszen tegnap este indultam el anyával, hogy találjunk egy új házat magunknak valahol. Tegnap indultunk el Seattleből, Bree halála után.
-Az már nem tegnap volt. –mondta a vámpír majd örök álomra szenderült.