33. fejezet

Az elmúlt két órában egyáltalán nem beszéltünk egymással. Mikor visszamentem Emmetthez a lábának már semmi baja sem volt. Visszarakta a két helyen is eltört csontját, és sínbe tette. Mikor megkérdeztem tőle azt mondta rendben lesz, de lehet egy kicsit sántítani fog ezután. Ő is illedelmesen megkérdezte mi van velem. Mikor közöltem vele, hogy teljesen elállítottam a vérzést megnyugodott. Bár tudom, hogy már több évtizede nem támadott meg senkit sem, mégsem kockáztathattam. Miután mindent megbeszéltünk továbbhaladtunk az erdő mélye felé. Bár ez a tempó messze elmaradt az eddigiektől. Sem én, sem Emmett nem akarta azt a tempót folytatni. Így hát kicsivel gyorsabban mint az emberi futás haladtunk tovább. Az idő észrevétlenül suhant el.
Mivel kezdett besötétedni tábort vertünk. Emmett azt mondta aludjam csak ki nyugodtan magam, ő örködik majd. Mondtam neki, hogy amint kicsit is kezd világosodni ébresszen fel, mert minden órára nagy szükségünk van.
Az esőerdő éppen csak ébredezni kezdett amikor újból utnakindultunk. Az éjjeli állatok már nyugovóra tértek, de a nappaliak még csak most kezdtek mozgólódni. Emmett már nem viselte a sínt, így a csata előtti tempóban haladtunk. A koordináták szerint, már mélyen a célterület, Japura és az Amazonas folyó találkozásánál vagyunk, mégsem találtunk semmit sem. Azonban ekkor Emmett ismét vámpírillatot érzett meg.
-Nessie, menj hátrább.
-Mit érzel?
-Már megint vámpírok. Hogy lehetnek ilyen kis területen ennyien?
-Fogalmam sincs. Én is érzem már.
-Mi ez a különös illat velük? Érzed te is?
-Igen, valamit érzek. Szerintem várjuk meg őket. Lehet, hogy ők békésebb szándékúak.
-Nem tudom, de ha lehet nem akarok mégegy csatát.
-Én sem.
Megálltunk, és vártuk amíg a vámpírok és a különös illat tulajdonosa megjelennek előttünk.
2 férfi és 1 nő jelentek meg alig 50m-re tölünk. A férfiak vámpírok voltak. Legnagyobb megdöbbenésünkre a nő viszont egy ember. Összenéztünk Emmettel, és felkészültünk a legrosszabbra.
-Üdvözöllek titeket. Te ölted meg tegnap, az 5 új vámpíromat? –kérdezte a nő nagy meglepetésemre.
-Igen, én voltam az. Hogy-hogy a te vámpírjaid? –na igen, Emmett lényegretörő.
-Én teremtettem őket.
-Maga? –kérdeztem közbeszólva.
-Másképp fogalmazok. Én adtam ki a parancsot, hogy változtassák át őket. Hatalmas veszteséget okozott nekem azzal, hogy megölte őket.
-Én? Ki maga egyáltalán? –kérdezte Emmett kissé dühösen.
Nekem viszont azonnal feltünt, hogy akárki is ez az 170 magas, barna hullámos hajú nő, nem gondolja azt, hogy én segítettem Emmettnek megölni a vámpírokat.
-Bocsánat, milyen udvariatlan vagyok. A nevem Mrs. Pattinson. De hívjanak csak Kristennek. A férjem, vagyis a leendő férjem a maga fajtája miatt halt meg.
-Sajnálom. Őszinte részvétem. De akkor miért változtat át ártatlan embereket vámpírrá? –kérdeztem tőle.
-Ők nem ártatlanok. Mindegyik egy a dzsungelben található katonai börtönből szökött rab.
-Ha jól értem, maga emberi gyilkosokból csinált halhatatlan gyilkosokat?
-Nem. Ők kísérleti patkányok. Semmi többek. De megkérdezhetem, hogy te ki vagy? És miért vagy itt, az esőerdő közepén egy vámpírral? És egyáltalán miért nem ölt még meg téged? –vonta fel érdeklődően a szemöldökét.
-Nessie Swan vagyok. Ő, pedig Emmett Cullen. Emmett nem bánt engem. És senki mást sem. Ő nem öl embereket.
Kristen horkantott egyet.
-Nem öl embereket! Ez vicc ugye? Hisz egy rohadt vérszívó! –mondta dühösen, mintha csak mérget köpködne a szájából.
-Igen vámpír! De ő és a családja vegetáriánus. Csak állatok vérét isszák. Nem bántanak senkit sem.
-Igen, én meg még hiszek a Mikulásban!
-Ha nem hiszel nekem, akkor nézd meg a szemét! Ha emberek vérét inná, akkor vörös lenne a szeme, nem pedig aranybarna. –mondtam és Emmett szeme felé intettem. Magamban, pedig gyors elmontam egy imát, hogy reggel Emmett vadászot.
Nem tudom, hogy miért, de Emmett végig egy szót sem szólt. Már akkor sem reagált, amikor Nessie Swan néven mutatkoztam be. Nem akartam, hogy megtudja Kristen, hogy én is a családhoz tartozom. Hisz azt hiszi, hogy ember vagyok.
Kristen döbbenten vette tudomásul, hogy igazam van.
-Hogyan?
-A családom szerint, élthetünk úgy is, hogy nem kell embereket ölnünk. Csak állatok vérét fogyasztjuk, és ennek következtében az évtizedek alatt megtanultuk féken tartani a szomjunkat. Olyannyira, hogy emberek között mozgunk nap mint nap, és ők nem tudják, hogy mások vagyunk. –vette át a szót Emmett. A legjobbkor, mert ez az ő szájából sokkal igazabbnak tűnt mintha én mondtam volna.
-De Nessie tudja, hogy vámpírok vagytok? –tette fel az ésszerű kérdést Kristen. Mellette a 2 vámpír egyre izgatottabb lett, gondolom a vérem illatától.
-Nyugalom fiúk! –szólt rájuk Kristen.
-Én a ritka beavatottak egyike vagyok. Ugyanis engem ők neveltek fel.
-Egy vámpírhorda?
-Család. Nagyon mély az érzelmi kötödésünk egymás felé, és úgy gondolkodik, és érez mindenki mintha egy igazi család lennénk. Mert azok is vagyunk.
-Ez fantasztikus. De ha nem haragszol én még, akkor is gyűlőlöm az összes fajtájukbelit.
-Miért? –kérdeztem érdeklődve. –Elnézést, hiszen mondtad már, hogy a férjedet egy vámpír ölte meg.
-Igen, Peter nagyszerű ember volt. 5 nappal az esküvőnk előtt ölte meg egy vámpír.
-Szívből sajnálom. De honnan tudod, hogy vámpír volt?
-Mert láttam. Színtisztán emlékszem arra az éjszakára. Az utolsó nap volt amit munkával töltöttünk az esküvő előtt. Mindketten a Bostoni Vírus Laboratóriumban dolgoztunk. Mielőtt befejeztük volna a munkát Petert megharapta az egyik patkány. Azt mondta, hogy teljesen megőrültek az új vírustól, ami a szervczetükbe került. Mondtam, hogy menjünk be a kórházba. Még meg is beszéltük, hogy nem megyünk el a szüleimhez vacsorázni, pedig már régóta készültünk rá. Az ajtóban jutott eszembe, hogy a fiókban hagytam az útlevelem. Visszamentem érte, mert tudtam, hogyha mégegyszer visszajönénk akkor biztosan nekikezdenénk dolgozni. Peter addig elment elindítani a kocsit. Zakadt az eső mintha dézsából öntötték volna. Amikor kiléptem megláttam, ahogy az ajtó mellett fekszik, és egy sötét árny van mellette. A sikoltásomra elmenekült az a szörnyeteg. Peterhez rohantam. Még spriccelt a vér a nyakából. Amikor felültettem a kocsihoz levertem a kezem, és bekerült Peter vére a szervezetembe. A kezeim között halt meg. Az én véremben, pedig egy rendellenességet mutattak ki. Miután megtudtam, hogy mi ölte meg Petert, megesküdtem, hogy akárhogy is de elpusztitom a vámpírokat. Igaz, hogy évekbe telt, de a véremből, és Peter fertőzött véréből kifejlesztettem a vírust. A vírust ami megöli a vámpírokat.
Ledöbbenve hallgattuk végig Emmettel a történetet. Amikor végre megtaláltam a hangom, csak egy kérdésem volt.
-Van ellenszer a vírus ellen?
-Nem bízom bennetek. De ha itt maradtok és jobban megismerlek titeket talán elárulom hogy van-e.
-Kérlek. Nem maradhatunk! A családomból már ketten is megfertőzödtek a vírustól. Ha nem segítek nekik meghalnak. A családom akkor darabokra esik szét. És mi lesz, ha akkor feladják az eszmét amiben hisznek? Ha újra embereket ölnek? Ha ismernéd őket tudnád, hogy egytől egyig jószívűek. Carlisle, az apánk már több évtizede orvos. Ő találta ki az eszmét amiben hiszünk, és már több évtizede orvos. Az egész létét annak tette fel, hogy megmentse az embereket. Soha senkit sem ölt meg. Kérlek ne hagyd, hogy csalódjon az eszmében amiben hisz. Beleörülne, hogy ezreket mentet meg, mégis családtagjait, akiket szívből szeret, hagyta meghalni. Segíts nekem kérlek!
-Rendben. De mit kapok én cserébe? Idetaláltatok, és elmondhatjátok az utat másnak is. Mi a biztosíték, hogy az egyik feldühödött vámpír nem fog idejönni és megölni engem?
-A szavamat adom, hogy nem árulom el, hogy hol vagy. És a kilétedet sem fedem fel. De kérlek, hagyd ezt abba. Tudom, hogy gonosz és gyilkos vámpírokat akarsz megölni, de sohasem tudod, hogy mikor ölsz meg egy tisztalelkű és jószívű vámpírt. Vegetáriánus vámpír csak összesen 11-12 van az egész világon. Ne akard, hogy ők is elpusztuljanak. Biztosan Peter sem akarná azt, hogy embereket ölj meg kísérletezés céljából, akár bűnöző akár ártatlan az illető.
-Odaadom az ellenszert. De, akkor soha többé nem akarok látni egyetlen vámpír sem.
-Rendben. De mi lesz velük? –mondtam a 2 vámpír felé intve, akiket időközben elküldött Kristen.
-Nem ölöm meg őket. Ha igazatok van, és tényleg létezik egy ilyen nemes eszme, akkor megtanítom nekik. Azután, pedig útjukra bocsájtom őket, hogy hirdessék ezt az eszmét. És reménykedem majd benne, hogy lesznek olyanok akik áttérnek az emberekről az állatokra.
-Köszönjük. Ez egy remek ötlet. Szívből kívánom, hogy sikerüljön.
-Parancsoljatok itt a fiola! Csak ez az egyetlen létezik belőle. Ezért is tartottam magamnál. –mondta és egy kis bőrtasakot akaszott le a nyakáról. Majd odanyújtotta nekem.
-De, hogy kell beadni? –kérdeztem
-Elég ha csak a szervezetükbe juttatjátok. Azt már ti találjátok ki, hogy hogyan. Nessie Swan okos lánynak tűnsz, és tudom, hogy rá fogsz jönni. Ég veletek. –mondta majd hátat fordított és elment a 2 vámpír után.
-Köszönjük! Ég veled Kristen! –mondtuk és mi is elindultunk az ellenkező irányba.