35. fejezet

-Austin, szerinted hagyjak neki üzenetet? –kérdezte Rachelle szerelme ölelésében.
-Nem tudom, kis balerinám. Ezt nem üzenetben kellene közölni vele.
-Tudom, de már kilencszer hívtam, de ki van kapcsolva.
-Hát, akkor tényleg jobb, ha üzenetet hagysz neki.
-Remélem nincs semmi baja Chrisnek és hamarosan előkerül.
-Én is nagyon remélem. eléggé ki volt, hogy nem találkozott Nessievel. Na meg persze nem is tudott vele beszélni. Már azt hitte, hogy Nessie talált egy másik fiút.
-De ugye mondtad neki, hogy ez képtelenség? Nessie sohase tenne ilyet vele.
-Tudom, mondtam is Chrisnek. Nagy nehezen, de el is hitte. Azt mondta, hogy egy ilyen csoda mint Nessie, hihetetlen, hogy pont őt szereti.
-Bolond. Csak rájuk kell nézni, amikor együtt vannak. Szinte ragyognak.
-Na igen, tényleg nagyon jól mutatnak együtt.
-Akárcsak ti. –szólt közbe Ashley.
-Óh, köszi. Én is ragyogok Rachelle mellett? –kérdezte Austin viccesen.
-Nem öregem, te nem ragyogsz. Egyenesen tündökölsz. Akár egy jól megtermett széndarab. –mondta Rob.
-Hahaha! Remélem annyit azért tanultál föcin, hogy a szénből lesz a gyémánt is.
-Na igen, több száz millió év alatt.
A banda, bár most két barátjuk sem volt velük, megmaradtak ugyanolyan viccesnek. Ugyanis, poénkodással vonták el egymás figyelmét, a tényről, hogy egyik barátjukat keresik. Nessie baráti köre ugyanazt az elvet vallotta mint Emmett. A jókedv, és a mosolygás feledteti az emberrel a legszörnyűbb dolgokat is.
10 perccel később egy újabb sikertelen hívás után Rachelle úgy döntött, hogy üzenetet hagy Nessienek:
-Szia Nessie! Merre vagy? Folyton hívlak, de sosem veszed fel. Történt valami? Ha rengeteg dolgod van, akkor majd beszélünk ha hazajössz. Na de nem is ezért hívlak. Ha megkapod az üzenetem azonnal hívj fel. Nagyon nagy gáz van, de majd ha elérhető vagy elmondom. Nem is. Inkább most mondom el, hátha tudsz róla valamit. Az van. na szóval, Chris eltűnt. Már 2 napja senki se látta. Nem hívott fel véletlenül vagy nem hagyott üzenetet? Rettentően aggódik mindenki érte, és ha veled van, vagy tudsz róla valamit, akkor feltétlenül hívj fel! Akkor mindenki megnyugodna. Az anyukája azt mondta, hogy biztos széttépte már valami vadállat. Az a lényeg, hogy szegény már totál ki van. Kereső csapatokat indítottak már, hogy felkutassák Christ. A suliból is akárki csatlakozhatott, az igazgató mindenkit elengedett. Tudod, hogy ő és Chris mamája együtt vannak. Szóval mi is a bandával keressük Christ. Ha bármit tudsz felőle hívjál. Puszi Rachelle voltam!

Jó iramú emberi futásban mentünk Emmettel amikor megszólalt.
-Hát tök zakant volt ez a csaj az fix. – ekkor már több kilométerre jártunk Kristentől.
-Szerintem nem. Számomra elég érthetően hangzik, hogy bosszút akart állni a férje gyilkosán.
-Na persze, hogy közben egy egész fajt pusztítson ki.
-Csak gondolj bele, hogyha te is ember lennél és egy vámpír megöli Rosaliet, te mit tettél volna?
-Hát nem tudom. De én nem vagyok ember.
-Az lehet, de emberként te is ugyanezt tetted volna. Avval a különbséggel, hogy neked nem lett volna módodban kikísérletezned egy vírust.
-Ez igaz, de akkor is ölt meg fajtánk belieket.
-De vajon ők nem érdemelték volna meg már a halált? Hiszen mennyi embert öltek már meg.
-Az lehet Nessie, de épp a két nővéremet is meg akarja ölni az a vírus. Akik egyetlen embernek sem ártottak még. És nem mellesleg az egyik a te anyukád. Szóval én nem értenék egyet a helyedben evvel az őrült nőszeméllyel.
-Persze tudom. Na mindegy. Viszed te a fiolát vagy vigyem én?
-Hát ha vigyázol rá maradhat nálad. Azaz őrült úgyis neked adta oda. Valószínűleg, ha én egyedül mentem volna oda, nem adta volna oda nekem.
-Szerintem inkább megöletett volna téged.
-Na igen, így is majdnem sikerült neki. Amúgy minden rendben a harapásoddal?
-Hű, hát nem tudom. Nem néztem már meg egy ideje. Nem akartam előtted nézegetni.
-De miért?
-Hát nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad. Olyan furán viselkedtél a harc óta.
-Jaj, de butus vagy. Azt hitted, hogy azért vagyok olyan fura, mert rád akarok támadni?
-Hát, őszintén szólva. Igen. És tudtam, hogyha megtennéd vagy csak eszedbe jutna is a dolog, nagyon rosszul éreznéd magad utána.
-De nekem ez még csak az eszembe se jutott. Igaz még sohasem éreztem a véred illatát ilyen erősen. Ettől függetlenül már évek óta érzem és hozzászoktam. Szinte már immunis vagyok rá.
-Akkor miért voltál/vagy olyan furi?
-Hát mert mérhetetlen bűntudatom van veled kapcsolatban. Amiatt, hogy megharaptak.
-De ez már nem az első alkalom volt. –közöltem tényként.
-Tudom jól. De akkor nem volt ott, a te nagy és erős bácsikád, akinek az a feladata, hogy megvédje a csöpke unokahúgocskáját. Érted már?
-Igen. De azt is bele kell venned, hogy te azt mondtad, hogy vigyen el a közelből a csini kis segecském. És én nem ezt tettem. Inkább visszajöttem harcolni.
-Na igen. Még jó, hogy nem a csini kis segecskédnek esett baja. Most, pedig nyomás, mert az idő gyorsan fogy, és még Volterrába is kell érnünk.
-Ne is emlékeztess rá! Ha anya vagy Alice meg..
-Nem fognak meghalni. Erősek és tudják, hogy sikerrel jártunk.
-Ezt honnan veszed?
-Hát remélem, hogy a dilis húgocskám látta a jövőben.
-De nem hisznek a látomásaiban.
-Tényleg? Akkor elárulnád, hogy miért is vagyunk itt? Ha jól tudom, te totál véletlenül bíztál a látomásában, és sikerült megszereznünk az ellenszert.
Erre csak egy hatalmas mosollyal válaszoltam.
-Versenyzünk?
-Mi a nyeremény? –kérdezte Emmett
-Van ötleted?
-Igazából lenne egy. –mosolyodott el bácsikám, de csak annyira, hogy az összes foga kilátszódjék. Ha nem tudnám, hogy ártalmatlan, most tuti, hogy összepisiltem volna magam ijedtemben.
-Hallgatlak. De ahogy látom nem ígér túl sok jót.
-Hát. Aki nyer annak a másik egy hétig minden dilis kívánságát teljesíti.
-Nekem nem kell kutyus. Meg amúgy is te mindig minden hülyeséget teljesítesz anélkül, hogy bárki megkérne rá.
-Ez fájt. Most nagyon megbántottál.
-Bocsi, nem volt szándékos. –mosolyodtam el. –Ha én nyerek megígéred, hogy nem fogsz engem és Chris többé piszkálni. Egy epés megjegyzés sem hagyhatja el a szádat. Na áll az alku?
-Most komolyan elgondolkodnék, hogy visszalépjek, ha nem tudnám, hogy úgyis megverlek. De ezentúl kétszer annyi piszkálódás hagyja el majd a szám veletek kapcsolatban.
Nem tudom, hogy erre a megjegyzésre milyen fejet vághattam. Egy biztos: igen vicceset. Ugyanis Emmett egy mélyből jövő felszabadult nevetéssel válaszolt erre. Már egy jó ideje nem hallottam tőle ilyen jóleső nevetést. Ekkor rájöttem. Végre felszabadult. Végig ő tartotta bennem és a többiekben is a lelket. Csak azért tette, hogy nehogy összeroppanjunk a nagy teher alatt. Miközben ő is ugyanúgy izgult, és ugyanúgy féltette anyát és Alicet. Csak ő nem mutatta ki. Nem mutathatta ki. Mert tudta, hogyha nincsenek az ő viccei és poénjai akkor ez a család már romhalmaz lenne. Mindegyikőnk közül ő tartott ki a legtovább.
Ezután már én is egy felszabadult nevetés közben feleltem neki.
-Rendben. De úgyis megverlek! –majd amennyire csak tudtam begyorsítottam. Messze leelőzve evvel az utánam bámuló Emmettet.
A Cél, amiben ugyan nem egyeztünk meg, de a tisztásig tartott, ahol telefonáltunk Rosaliéknak.
Persze mondhatom, hogy fej-fej melletti küzdelemben, de Én nyertem. Legnagyobb örömömre, és Emmett legnagyobb bánatára. Főleg, hogy bevetettem a vámpír 50%-om. Így olyan gyorsan futottam mint egy vámpír. Emmett, pedig nem a leggyorsabb vámpír a családból. A leggyorsabb vámpír az én drága apukám, Edward volt. Aki már rettentően hiányzott, úgy mint a családom többi tagja. És mint Chris. Na meg a banda. Összesítve az eddigi ’normális’ életem minden apró momentumával. De tudtam, hogy hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba, és akkor újra teljesen boldog lehetek.
Az emberi pasim mellett, én mint félvámpír. A félvámpír, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a vámpír világ megmenekült. Kirobbanóan boldog voltam.
-Azta, nem hittem volna, hogy ilyen gyors vagy. –mondta Emmett.
-Én nem gondoltam, hogy te vagy ilyen lassú. Na felhívjuk az otthoniakat a jó hírrel?
-Hát persze!
-A tiedről hívjuk őket. Az enyém teljesen behalt. Túl sok nedvesség érte.
-Talán nem ártott volna szárazon tartanod. Komolyan te csak úgy falod a mobilokat. Ha hazaérünk veszek neked egy mobilokkal foglalkozó céget. Hogy elegendő legyen életed végéig.
-Köszi, rendes vagy. De inkább lemondok róla. Elég lesz, ha csak a nyereményemhez tartod magad. –feleltem mosolyogva.
-Tessék, itt a telefon. –mondta Emmett majd odadobta nekem a mobilját. Persze elkaptam. –Látom jó a reflexed.
-Na igen. –válaszoltam és már pötyögtem is be apa számát.
A harmadik csengetésre vette csak fel. Kezdtem nagyon izgulni emiatt. Nálunk megszokott, hogy mindenki már az első csengetésre felveszi a telefonját.
-Emmett? Van valami eredmény?
-Szia apa, Nessie vagyok! Megtaláltuk az ellenszert. Már el is indultunk visszafelé. Hogy vannak anyáék?
-Ez nagyon jó. –mondta apa, de hangjában hallatszott, hogy egyáltalán nem nyugodott meg.-Nessie el kell mondanom valamit.
-Mi történt apa?
-A súlyos esetek között van Benjamin is. Emlékszel rá?
-Hát persze, de ugye nem fog meghalni?
-Carlisle még bizakodik, de nem mondhatok semmi biztosat. Már csak pár napja lehet hátra.
-Értem. Remélem túléli. Csak addig kell kitartania amíg vissza nem érünk Emmettel. Már csak 1,5-2 nap. Apa, hogy vannak anyáék? –ismételtem meg a kérdést idegesen.
-A telefonhoz hívnád Emmettet kérlek. Nem szeretném kétszer elmondani.
-Persze, már itt van.
-Szia Edward!
-Szia Emmett!
-Szóval mi van a csajokkal?
-Bella elég jól viseli, bár már ő is előrehaladott állapotban van. Carlisle szerint még befolyással van a betegségre, hogy nem régóta vámpír. De még így is max. 3 napja van.
-És mi van Alice-szel? –kérdeztük egyszerre Emmettel.
-Sajnálom. Alice, Alice…