41. fejezet

Aro kezei már a bűnös vámpír fején voltak. A következő pillanatban letépi a fejét, ha nem lépünk közbe.
-Állj! –kiáltottam kétségbeesetten.
- Micsoda váratlan meglepetés! Üdvözöllek titeket újra itt, ifjú barátaim! Miben segíthet nektek a Volturi? Ne haragudjatok, de van egy kis dolgom, azután beszélhetünk.
-Épp evvel kapcsolatban jöttünk. –mondta Edward
Ez a mondat Aro meglepődését váltotta ki, így levette kezeit a vámpírról, aki felénk se tudott nézni Félix hatalmas ereje miatt.
-A bűnössel kapcsolatban jöttetek? Ismeritek? –kérdezte Marcus rosszalló hangon
-Nem tudjuk. A látomásomban nem láttam tisztán a vámpírt. Épp ezért jöttünk ide, hogy lássuk ki ő. –válaszolt Alice minden mellébeszélés nélkül.
-Aro kíméld meg az életét, amíg nem tudjuk meg, hogy ismerjük-e őt, kérlek.
-Óh, drága Bella! Mindig akkora szíved volt. Akkor nézzétek meg, hogy ismeritek-e.
Mikor kimondta Aro anya nevét, Félix elengedte a vámpír fejét, így ő szabadon hátranézhetett, hogy lássa megmentőit.
A következő pillanatban döbbent csend ült a családra. A földön térdelő idegent mindenki ismerte, és mindenki halottnak hitte. Ez a tény pedig, az egész családot megviselte. Leginkább engem. Ugyanis a vámpír nem más volt, mint Chris. Az én Chrissem, akit már 90 éve elveszítettem. Ott térdelt a földön alig 15 lépéssel előttem, és kíváncsi tekintettel bámult minket. Úgy tűnt nem ismer fel. Sem engem, sem a családom többi tagját.
-Nos? –kérdezett minket Aro.
Egy nagy levegővétel után válaszoltam.
-Igen, ismerjük. –felelte
-Úgy érzem az idegen erős érzelmeket váltott ki a családból. A legerősebbet mindenképpen Nessie és Bella érzi. –szólt közbe Marcus.
-Tényleg? –fordult felé Aro kíváncsian. Odasétált Marcushoz, és gyengéden rárakta tenyerét annak előre kinyújtott kezére.
Döbbenet futott át az arcán.
-Sajnálat és szerelem. –mondta ki a két szót szinte undorodva, és anya felé fordult magyarázatért.
Eljött az igazság pillanata. Chris hitetlenkedve nézett ránk.
-Miattam halt meg a nővére. –mondta anya keserű hangon. Chris erre a mondatra felugrott és rátámadt anyára. Apa azonban látta előre szándékát, így időben közbelépett, és lefogta Christ.
-Amint látom ő még nem tudott erről. –szólt Aro, mit sem törődve apa és Emmett kezei között vergődő Chrissel.
-Tudom, hogy bűnös, de kérlek engedd el velünk. –mondta Carlisle, míg én értetlenül és döbbenten néztem Chris szemeibe. A szeretetnek még egy apró szikráját sem láttam az arcában. Az ettől érzett fájdalom miatt üvölteni tudtam volna. De nem tudtam. Már nem szeret. Teljesen kitörölt az emlékezetéből, és nem érez irántam semmit. Úgy éreztem magam mintha beleestem volna egy mély, sötét kútba és csak zuhannék, zuhannék az alja felé, de tudom, hogy leérve se esne semmi bajom. Pedig most annyira összezúzódhatnék. Bárcsak vége lenne az egésznek, és meghalnék.
-Elengedem veletek, de csak hálából, amiért 90 éve megmentetek minket. De tanítsátok meg neki a szabályokat. És evvel a kiegyenlítettük a számlát.
-Köszönjük. Megfogja tanulni a szabályokat. –mondta Carlisle, majd intett, hogy távozzunk. Közben Jasper hatalmas nyugalmat árasztott, így Chris is kellőképp megnyugodott.
-Ég veletek, drága barátaim! –köszönt el Aro tőlünk.
-Ég veletek! –válaszoltunk mi is.
A lehető leggyorsabb sebességgel hagytuk el a Volturi székhelyét és vissza se néztünk. Amint biztonságban éreztük magunkat, mindenki Chris felé fordult.
-Kik maguk? Miért mentetek meg? Miért ölték meg Breet?
-Nem emlékszel ránk? Nem emlékszel rám? –helyesbítettem és mélyen Chris szemébe néztem.
-Miért nem válaszolnak a kérdéseimre? –szólalt meg dühösen.
-Hé, hé nyugi Chris. Nem akarunk bántani! Még azelőttről ismerünk, hogy vámpírrá változtál. De hogy is változtál át? És miért vagy ilyen halvány? –kérdezte Emmett.
-Egy nő változtatott át, aki meghalt pár nappal azután, és adott egy könyvet, hogy hogyan éljek. És hagyott egy levelet is, de azt mondta nem olvashatom el. Csak a címzett.
-Ki a címzett? –kérdezte Rosalie.
-Nessie Cullen. Ezt a lányt keresem már 90 éve.
-Azt hiszem, jobb ha magukra hagyjuk őket. –mondta apa, majd karon fogta anyát, és a többiekkel együtt elsétáltak.
-Én vagyok. Hát nem ismersz meg? –kérdeztem fájdalmas hangon.
-Nem, de ez a dal azóta a fejembe van amióta megláttalak. Mondta és elkezdett énekelni. A hangja gyönyörű volt, és az első hangok után felismertem, hogy mi is a dal.

"Mesél a szél, játszva száll.
Az én hazám, az ősi táj.
Az alkony ha csókol és fényjáték kél,
hol vársz olyan távol van még.
A hazaút hosszú, sok akadály vár rám.
A távolság hív, hiányod fáj.
Mint árnyék követném, a lépted nyomát.
Ha hozzád elérnék, nem szállnék tovább.
Száguld a musztáng az álmok után,
és nincs már mi feltart, hisz az út végén vársz.
Hisz tudom jól hogy vársz, a szívem hozzád talál,
ha leszáll majd az alkony a fény rám talál.
Mint árnyék követném a lépted nyomát,
ha hozzám elérnél nem szállnál tovább.
Hisz vár rám az alkony és egy pont biztos már,
hazavár engem mindig, mindig e táj"

Az első sor után vele énekeltem mélyen a szemébe nézve, és közben potyogtak a könnyeim. Mikor véget ért a dal, a dalunk megszólaltam.
-A Szilaj volt az első film amit együtt néztünk meg. Ez a dal abból való. Megállapodtunk, hogy ez lesz a közös dalunk. Minden nap legalább egyszer elénekeltük. Mindketten imádtuk ezt a számot. Úgy sétáltunk Hiloban, hogy közben ezt a dalt énekeltük.
-Tényleg? Akkor te vagy a hiányzó ember az emlékeimből. Miután átváltoztam nem emlékeztem az életem azon részére amit állítólag Hiloban töltöttem el. Visszamenni, pedig nem mehettem, mert nem akartam bántani az embereket.
-Azt hittem meghaltál. Annyira sajnálom, hogy nem kerestelek. De minden percben azóta is csak te jártál a fejemben, csak rád gondoltam.
-Olyan rossz, hogy nem emlékszem rád. Nem emlékszem a veled eltöltött közös pillanatokra.
-Ebben segíthetek, ha akarod. Van egy képességem, amivel emlékeket tudok megmutatni.
-Tényleg? És tudnád rajtam is használni? –kérdezte Chris. Láttam rajta, hogy bár nem tudja még teljesen, hogy ki vagyok, feltétel nélkül hisz és bízik bennem.
-Persze. Ideadnád a kezed? –mondtam boldogan.
Majd miután összekulcsoltuk ujjainkat, én újra egésznek éreztem magam. Szívemet újra élőnek, és egésznek éreztem.
-Hogy működik? –sietett Chris.
-Így. –mondtam, majd a következő pillanatban elöntötte tudatát a közös emlékeink képsorai. A pizzázások, túrák, mozizások, beszélgetések, marhulások a többiekkel. Az édes csókjaink. Még nem is végeztem, amikor megéreztem puha ajkait a számon. Bár sokkal hidegebb voltak az enyémeknél, mégis melegséggel töltöttek el. Hirtelen kinyitottam a szemeim, és átadtam magam az érzésnek. Csókunk nem volt vad és erős. Inkább csak lassú és szerelemmel teljes.
-Annyira hiányoztál. –mondtam amikor elváltunk egymástól.
-Te is nekem. Olyan sötét volt az eddigi 90 év nélküled. Kerestelek, de feladtam pár hónap kudarc után. Annyira sajnálom! Bár tudtam volna, hogy téged kereslek. Nem nyugodtam volna addig, amíg rád nem találok.
-Csitt! Már itt vagyok, és soha többé nem foglak elhagyni. Annyira szeretlek!
-Én is téged Renesmee Cullen. –mondta majd ajkai újra birtokba vették az enyémeket.

5 nappal később
-2 dolgot teljes bizonyossággal kijelenthetek, az egyik hogy Christ a megfertőződött Zafrina változtatta át.
-Igen, segítséget akart tőlünk kérni, és mi nem voltunk otthon. Christ pedig ott találta. Amikor rájött, hogy Chris azaz ember aki velem volt az első látogatásakor inkább átváltoztatta, hogy nekem ne keljen elválnom tőle. De miért nem hasonlít Chris az átlagos vámpírokhoz?
-Ez a másik dolog amit megállapítottam. És el is mondom, ha nem vágsz közbe. –mondta Carlisle mosolyogva.
-Bocsánat.
-Szóval. A megfertőzött Zafrina átváltoztatta Christ. Ez azzal járt, hogy a fertőzés bekerült Chris szervezetébe. Emiatt Chris nem tudott 100%-osan átváltozni. Ez avval járt, hogy a bőre kevésbé áthatolhatatlan mint a miénk. És ezért nem csillog annyira a napfényben. A másik pedig, hogy bár nem tudott róla, de az ösztönei is kevésbé voltak gyilkosak. Ezért járt olyan kevés áldozattal az átváltozásának első pár éve. Sokkal gyengébbek az ösztönei.
-Tehát könnyebben lesz vegetáriánus.
-Nagy valószínűséggel igen.
-Ez szuper, és akkor mutatkozhat velem napközben?
-Ezt még ki kell tesztelnünk. De igen, valószínűleg.
-Köszönöm Carlisle. Annyira hálás vagyok neked.
-Nem kell hálálkodnod. Lehet egy kérdésem?
-Persze Carlisle. Kérdezz csak nyugodtan.
-Ugye nem baj, hogy elköltöztünk New Yorkból? –kérdezte mosolyogva.
-Dehogyis. Máris imádom ezt a kis várost. Mindenkinek tökéletesen megfelel, hiszen az év háromnegyedében esik az eső, és rengeteg barátot szerezhetünk Chrissel.
-Akkor jó.
-De mivel most ilyen jó idő van, akár el is mehetnétek sétálni. –mondta Esme ahogy odalépett hozzánk, és adott egy puszit Carlislenak.
-Én is gondoltam már rá. De először kikapcsolódom egy kicsit. Csak azután szakítanám el a többiektől. –mondtam mosolyogva.
Amint ránéztem életem értelmére mennyei boldogság futott át rajtam. Rájöttem, hogy az öröklét minden percét megoszthatom azokkal az emberekkel akiket mindennél jobban szeretek. A családommal és a szerelmemmel. Ahogy végignéztem rajtuk tudtam, hogy révbe értem. Hisz van egy gyönyörű és egy bolondos nagynénim, Rosalie és Alice. Mellettük van a nagy mackó Emmett, és Jasper aki mellett sohasem lehet az ember szomorú. És persze Edward és Bella, a szüleim akik szerelmének gyümölcse vagyok. Azután ott vannak a nagyszüleim, Carlisle és Esme, akik megteremtették és összefogják ezt a boldog családot. És nem utolsó sorban ott van szerelmem Chris, akivel tudom, hogy az életem elkövetkező évszázadaiban boldog leszek. Akit szeretek, és aki viszont szeret.
Odasétáltam és boldogan ültem bele Chris ölébe, aki megpuszilta a hajam, majd odahajolt a fülemhez.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek. Nem sétálunk?
-De menjünk. –mondta majd felsegített.
-Hova mentek? –kérdezte anya.
-Csak romantikáznak a fiatalok. –mondta mosolyogva Alice.
-Ne csináljatok semmi rosszat. Ha visszaértek megkapjátok tőlem a szexuális felvilágosítást, ha már apád ilyen hanyag. –szólalt meg Emmett is viccesen.
-Hahaha. –mondtam.
-Nyugi, csak jusson az eszükbe. –válaszolt vissza apa.
-Szerintem menjetek, amíg teljesen ki nem lesztek cikizve. –mondta Rosalie.
-Csak nyugodtan, boldog vagyok, még ha az örökkévalóságig is piszkálnak majd evvel. –mondtam.
-Én is eltűröm, csak Nessievel legyek.
Megcsókoltam, majd kéz a kézben kisétáltunk az ajtón. Egyenesen a gyönyörű naplementébe.
-Szerelmem mondhatok valamit. –fordult felém Chris.
-Persze, bármit elmondhatsz.
-A SZERETET OLYAN MINT A SZÉL. BÁR LÁTHATATLAN, MÉGIS ÉRZED HOGY OTT VAN. –mondta majd megcsókolt
Én pedig tudtam. Akármi is történik, Chris mindig is szeretni fog akárcsak én őt, és ez így volt akkor is amikor az élet elválasztott minket egymástól.


Vége