Boldogan vártam az iskolakezdést. Bár ne tettem volna. Emmett egész reggel velem szórakozott. De még ezt is boldogan tűrtem, főleg miután Alice reggel suttogva megjegyezte, hogy valaki a suli előtt fog várni. Minő meglepő tény: Chris volt az.
- Szia! Igaz az, amit tegnap mondtál?
- Szia! Amit a csók előtt mondtam vagy a csók után? –kérdezte pimaszul
- Amit előtte. –válaszoltam
- Az a rész, amikor azt mondtam, hogy beléd estem?
- Igen, pontosan ezt.
- Hát ez, így van. Nincs mit tenni. Tudom, hogy most azt mondod, hogy mekkora bunkó vagyok és más egyéb amiért megcsókoltalak, de tudnod kell, hogy a mai napig nem bánom.
- Akkor már ketten vagyunk. –mondtam neki szégyenlősen.
Döbbenten nézett rám, én pedig elkezdtem nevetni rajta.
- Ezt, hogy érted?
- Szerinted?
- Én kérdeztem előbb.
- Csakhogy már válaszoltam a kérdésedre.
Jól elszórakoztattuk egymást a parkoló közepén, de ez sem engem, sem őt nem zavarta.
- Azt azért megkérdezhetem, hogy mit gondolsz mit csinálunk ezután?
- Elmegyünk órára. –kezdte terelni a témát.
-
Hosszabb távon gondoltam.
- Hát talán, ha te is szeretnéd…
- Micsodát Chris?
Vett egy nagy levegőt és elkezdte.
- Nessie Cullen leszel a barátnőm?
- Igen, Chris Montgomery, leszek a barátnőd.
- Tényleg?
- Igen.
- Hű, ez klassz. Akarom mondani, nagyon örülök neki.
- De vannak feltételeim.
- Feltételeid?
- Igen. Nem beszélünk a múltunkról csak, ha mi is akarunk. És nem kérdezősködhetsz a családomról, valamint nem jössz el hozzánk. Cserébe én sem foglak zaklatni. Áll az alku?
- Áll, és köszönöm.
-
Micsodát? –csodálkoztam rá.
- Azt, hogy ha nem akarok akkor nem kell beszélnem a múltamról.
- Szívesen. De tudnod kell, hogy nekem bármit elmondhatsz, és ígérem titokban marad.
- Észben tartom.
Meghitt beszélgetésünket a becsengő zavarta meg.
- Megcsókolhatom az én elbűvölő barátnőmet?
- Épp kérni akartam. –mondtam majd odahajoltam hozzá, hogy egy apró csókot leheljen az ajkamra.
Miután véget ért a csókunk kéz a kézben elindultunk az órára. Ő elkísért a teremajtóig, majd ismét gyengéden megcsókolt.
- Találkozunk föcin? –kérdezte
- Remélem hamarabb is. –mondtam, majd kinyitottam az ajtót, és beléptem a terembe.
Mondhatom az elkövetkező napokban mi voltunk az iskola fő témája. Mindenki rólunk beszélt, és minket bámult meg. De mi abszolút nem foglalkoztunk evvel.
Bár a banda nem nézte jó szemmel, hogy Chris a mi asztalunkhoz ült le, de mivel látták, hogy milyen boldog vagyok nem szóltak egy rossz szót sem. Sőt a 3. napon Rob szóba állt Chrisszel. Miután megbeszélték a dolgokat, újra kezdtek összehaverkodni. És ahogy, oldódott a feszültség a fiúk között, úgy lett egyre jobb hangulat a bandában is. Főleg, hogy Chris nem kereste már a nagymenők társaságát. Bár látni kellett volna Kitty arcát, amint meglátott engem Chrisszel az első nap. Azt hiszem most már örök ellensége leszek. De nem bánom. A családom egy rossz szó nélkül tűri a kapcsolatunkat, és már Edward sem olyan tartózkodó mint az első csókunk után. Most már teljesen boldog vagyok és csak ez számít. Hisz minden letisztázódott körülöttem, és már 1,5 hónapja együtt voltam Chrisszel.
Valahol a Nagy-Tavak környékén
A vadhús ízét még a számban érzem, amint továbbsuhanok az erdőn. A fák szempillantás alatt tűnnek el mellettem, de nem érdekel. Már rég nem foglalkozom velük. Már rég nem foglalkozom semmivel. A külvilág nem létezik számomra. Csak megyek amerre a lábam vezet. Csak futok, és ha megéhezem vadászok. Az emberi életet már rég nem tekintem nekem valónak. Úgy élek, mint egy állat. Szabad vagyok. Nem kötnek érzelmi szálak már senkihez sem. Akim volt azt elvesztettem. Elvesztettem apám, és a számomra oly fontos Nessiet is elüldöztem magam mellől. Nincs már senkim, akiért érdemes lenne embernek lennem.
Az szokások gondolatok ismét utolérnek, de egy segélykiáltás visszaránt a jelenbe. Kimerészkedem az erdő szélére, de nem megyek ki a partra. Egy szőkésbarna, göndör hajú lány áll, a kihalt parti sétányon és előtte a karját fogva, egy nagy darab, tetovált férfi.
- Segítség! Kérem segítsen valaki!
- Kuss legyen te szuka!
- Segítség! Valaki!
-Kuss legyen! –azután egy puffanást. A férfi megütötte a lányt, aki a sétányra esik, és megszédül.
Szeméből tisztán kiolvasható a félelem. De nem adja fel. A férfi lábába harap, aki erre nagyot ugrik, és belerúg egyet a lányba.
- Most már megöllek, te kurva. De előtte még jól megbaszlak, hogy legyen valami élvezetem is. Elég jó kis bőr vagy, és nagyon feltüzeltél.
A lány, aki nem lehet több 22-nél, 180 centis lehet, apró, de formás cicikkel. A topja pántja már elszakadt így szabadon hagyva a lány csipkés melltartóját.
- Ez az állat megöli, hogyha nem lépek közbe. De mit tegyek? Nem változhatok át, mert nincs semmi ruhám sem. De ha most elmegyek ruhát keresni, tuti, hogy megöli mire visszaérek. Így kell kimennem, mint farkas. Nincs más választásom. –tépelődtem magamban, majd kiléptem az erdő sávjából egyenesen feléjük.
A lány látott meg előbb és rémülten kezdett a part felé kúszni.
- Hova sietsz aranyom, még el sem kezdtem a mókát? Nyugi, te is élvezni fogod. –mondta a férfi.
A lány rá sem nézett. Egyenesen az óriási szemeimbe bámult.
A torkomból vad morgás tört elő, halálra rémítve a férfit, aki háttal állt az erdőnek, így nem látta az érkező állatot.
A férfi megfordult majd amint meglátott, azonnal elfutott. A lány, pedig ott maradt egyenesen a szemeimbe bámulva. Nem félt csak meglepődött volt.
Lassan elé sétáltam, a legkevésbé sem megijesztve, majd lehajtottam a fejem jelezve, hogy nem bántom. Ő, pedig lassan felemelte a kezét, és a fejemre tette. Azután simogatni kezdett.
-Köszönöm! Ha te nem vagy meghaltam volna. Hálás vagyok neked.
Vakkantottam egyet jelezve, hogy megértettem azután megfordultam és beszaladtam az erdőbe.
Eszembe jutott, hogy nem messze az erdőtől láttam egy elhagyott túrázótáskát. Ha abban találok valami ruhát visszamehetek a lányhoz, és megnyugtathatom. Nem telt el 2 perc és már meg is találtam a táskát. Szerencsére találtam benne egy bakancsot és pár férfiruhát. Valószínűleg a gazdájának halaszthatatlan dolga volt, és utána nem tudott visszamenni a táskáért.
Mikor kifutottam a partra, a lány még mindig ugyanott volt.
-Hallottam a kiáltásokat, minden rendben van? –kérdeztem, mintha nem én lettem volna, aki megmentette.
-Igen, köszönöm, már minden rendben. Megtámadott egy férfi, de azután megzavarta valami és elmenekült.
-Értem. Remélem nem esett semmi bajod. Siettem ahogy tudtam.
-Mégegyszer köszi.
-Segíthetek valamit? Bármit csak szólj nyugodtan. Elég megviseltnek tűnsz.
-Jól vagyok tényleg. De nem beszélgetnél velem amíg megnyugszom? Tudom, hogy most azt hiszed, hogy meghibbantam, de jól esne valakivel beszélgetni.
-Nem gondolom, hogy meghibbantam. De szólok, hogy nem leszek a legjobb beszélgetőtárs. Eléggé elszigetelődtem az utóbbi időben a társadalomtól.
-Akkor legalább nem vagyok egyedül. Elmeséled?
-Micsodát?
-Hát az, hogy miért szigetelődtél el. Ígérem nem szólok bele, és nem adok tanácsokat sem.
-Nem is tudom. Még senkinek sem beszéltem erről.
-Akkor épp itt az ideje. És megígérem, hogy nem árulom el senkinek sem. Többé találkozni se fogunk.
-Lehet hülyén hangzik, de megbízom benned valamiért. De az én történetem túl bonyolult és hosszú.
-Az egész este a rendelkezésedre áll, és az éjszaka is. Rossz alvó vagyok. Az agyi képességek terén, pedig azt hiszem megértem.
-Hát rendben. –adtam be a derekam. Valamiért úgy éreztem, hogy ez a megviselt, fiatal lány segíteni tud nekem, és nem árul el. -De hisz a nevedet sem tudom! –világítottam rá az igazságra.
-És sem tudom a tiéd. –válaszolt kedvesen.
-Jake vagyok. –nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam a földről. –Nem állsz fel?
Megfogta a kezem, én pedig könnyen felsegítettem.
-Szia Jake, én Maggie vagyok.
-Szia Maggie! Sétálunk?
-Igen.
Elindultunk a part mentén, és pár percnyi hallgatás után, kezdtem el beszélni.
-Igazából nincs senkim se.
-Az nem lehet. Mindenkinek van valakije. Egy hozzátartozója vagy barátja.
-Nekem senkim sincs. Na jó talán vannak barátaim.
-Na látod, ez remek. Mesélj róluk!
-Én egy indián vagyok. A törzsünkben van egy banda, és ott olyanok vagyunk mintha a
testvérek lennénk.
-Látod, testvéreid is vannak. Beszélj róluk!
-A falkavezér Sam, ő irányít minket, és mi feltétel nélkül hallgatunk rá. Neki van egy felesége
Emily és egy gyönyörű kislányuk. A második gyermek is már útban van. Ő egy különálló kis család. Azután ott van még Seth, Quil, Jared, Embry, Paul és Leah. Ők olyanok nekem mintha a vértestvéreim lennének. Ezenkívül vannak még egy páran, de ők már csak később csatlakoztak ehhez a falkához.
-Értem. Mesélj még, kérlek!
-Mindenkinek van már egy társa, kivétel Leahnek. Ő még nem találta meg a sajátját.
-Ha, neked is van egy társad, akkor már biztosan nem vagy egyedül. –szólt közbe ismét Maggie.
-Volt egy társam, Nessie. De szétváltunk. Minden akkor kezdődött, amikor ő és a családja elköltöztek. Addig minden percünket együtt töltöttük, és most hirtelen távol kerültünk egymástól. Nagyon szenvedtem. Azután elkövettem egy hatalmas baklövést. A parton sétálgattam egyedül, amikor Leah utánam jött, hogy megvigasztaljon. És akkor megcsókolt, én ..
-Te, pedig visszacsókoltál. –fejezte be a mondatot Maggie.
-Igen. Akkor minden összezavarodott, én pedig nem tudtam, hogy mit csináljak. Azután
felhívtam Nessiet, hogy közöljem vele, meglátogatom. Elakartam mondani neki az egészet. Tudtam, hogy megértette volna. De ahelyett, hogy elmentem volna vele beszélni, küldtem neki egy levelet amiben szakítottam vele. Mindent összehordtam, hogy miért szakítok vele. Teljesen kiborult tőle. Ekkoriban betegedett meg apám. Napról napra egyre rosszabbul lett. Nessie ekkor visszajött, és kiderült, hogy miért szakítottam vele. Azóta nem beszél velem. Amikor, pedig apám meghalt elmenekültem hazulról, és nem mentem vissza.
-Azóta nincs senkid.
-Igen. Hát megértesz?
-Igen. De azt nem értem, hogy miért bolyongasz itt egyedül. Hisz a barátaidra biztosan
számíthatnál ebben a nehéz helyzetben.
-Tudom, de nincs erőm visszamenni.
-Jake, mit érzel Nessievel kapcsolatban?
-Nem tudom. Még mindig szeretem, de már nem úgy ahogy régen. Valami megváltozott. És én
nem tudok hozzászokni a változáshoz. Nem tudom, milyen egyedül lenni. Úgy, hogy nincs ott velem. Nem tudok semmit.
-Avval, hogy menekülsz, semmi sem fog megoldódni. Szerintem beszélned kellene vele, és elmondani, neki amit érzel. És lehet, hogy ő már továbblépett. Neked is ezt kellene tenned. Nem élhetsz a múltban. Akárhogy is, de tovább kell lépned. Azután visszakellene menned a törzsedhez, a barátaidhoz. Azokhoz akik segítenének neked és támogatnának a döntéseidben. Apád sírjához, pedig kivinni egy csokor virágot, és bocsánatot kérni tőle, hogy nem voltál ott a temetésén. Szerintem ezt kellene tenned.
-Tudom, hogy ez kellene tennem, de nincs elég erőm hozzá.
-Szerintem van. Egy ilyen jó embernek, mint amilyen te vagy Jake, kell lennie ennyi erőnek.
-Köszönöm, de miért segítesz nekem?
-Ahogy mondtam, te egy jó ember vagy Jake. Mindemellett a segítségemre siettél és
megmentettél.
-De, nem voltam itt.
-Te nem, de egy farkas igen. És annak a farkasnak pontosan ugyanez a fájdalmat láttam a
szemében, mint most a tiédben. Most, pedig menj Jake, és ne magyarázkodj. Örültem, hogy megismertelek, és a titkod senkinek sem árulom el.
-Köszönöm, Maggie. Vigyázz magadra! Mindent köszönök. Ég veled!
-Nem csak, Viszlát! Ha azt mondanám Ég veled, akkor nem reménykednék a viszontlátásban.
-Viszlát, Maggie! –mondtam majd megfordultam, és befutottam az erdőbe.
Amikor átváltoztam a fák között, ő még mindig a helyet nézte ahol eltűntem. Azután vonyítottam, így búcsúzva ettől a jószívű idegentől.
Erre ő elmosolyodott és elsétált.
- Szia! Igaz az, amit tegnap mondtál?
- Szia! Amit a csók előtt mondtam vagy a csók után? –kérdezte pimaszul
- Amit előtte. –válaszoltam
- Az a rész, amikor azt mondtam, hogy beléd estem?
- Igen, pontosan ezt.
- Hát ez, így van. Nincs mit tenni. Tudom, hogy most azt mondod, hogy mekkora bunkó vagyok és más egyéb amiért megcsókoltalak, de tudnod kell, hogy a mai napig nem bánom.
- Akkor már ketten vagyunk. –mondtam neki szégyenlősen.
Döbbenten nézett rám, én pedig elkezdtem nevetni rajta.
- Ezt, hogy érted?
- Szerinted?
- Én kérdeztem előbb.
- Csakhogy már válaszoltam a kérdésedre.
Jól elszórakoztattuk egymást a parkoló közepén, de ez sem engem, sem őt nem zavarta.
- Azt azért megkérdezhetem, hogy mit gondolsz mit csinálunk ezután?
- Elmegyünk órára. –kezdte terelni a témát.
-
Hosszabb távon gondoltam.
- Hát talán, ha te is szeretnéd…
- Micsodát Chris?
Vett egy nagy levegőt és elkezdte.
- Nessie Cullen leszel a barátnőm?
- Igen, Chris Montgomery, leszek a barátnőd.
- Tényleg?
- Igen.
- Hű, ez klassz. Akarom mondani, nagyon örülök neki.
- De vannak feltételeim.
- Feltételeid?
- Igen. Nem beszélünk a múltunkról csak, ha mi is akarunk. És nem kérdezősködhetsz a családomról, valamint nem jössz el hozzánk. Cserébe én sem foglak zaklatni. Áll az alku?
- Áll, és köszönöm.
-
Micsodát? –csodálkoztam rá.
- Azt, hogy ha nem akarok akkor nem kell beszélnem a múltamról.
- Szívesen. De tudnod kell, hogy nekem bármit elmondhatsz, és ígérem titokban marad.
- Észben tartom.
Meghitt beszélgetésünket a becsengő zavarta meg.
- Megcsókolhatom az én elbűvölő barátnőmet?
- Épp kérni akartam. –mondtam majd odahajoltam hozzá, hogy egy apró csókot leheljen az ajkamra.
Miután véget ért a csókunk kéz a kézben elindultunk az órára. Ő elkísért a teremajtóig, majd ismét gyengéden megcsókolt.
- Találkozunk föcin? –kérdezte
- Remélem hamarabb is. –mondtam, majd kinyitottam az ajtót, és beléptem a terembe.
Mondhatom az elkövetkező napokban mi voltunk az iskola fő témája. Mindenki rólunk beszélt, és minket bámult meg. De mi abszolút nem foglalkoztunk evvel.
Bár a banda nem nézte jó szemmel, hogy Chris a mi asztalunkhoz ült le, de mivel látták, hogy milyen boldog vagyok nem szóltak egy rossz szót sem. Sőt a 3. napon Rob szóba állt Chrisszel. Miután megbeszélték a dolgokat, újra kezdtek összehaverkodni. És ahogy, oldódott a feszültség a fiúk között, úgy lett egyre jobb hangulat a bandában is. Főleg, hogy Chris nem kereste már a nagymenők társaságát. Bár látni kellett volna Kitty arcát, amint meglátott engem Chrisszel az első nap. Azt hiszem most már örök ellensége leszek. De nem bánom. A családom egy rossz szó nélkül tűri a kapcsolatunkat, és már Edward sem olyan tartózkodó mint az első csókunk után. Most már teljesen boldog vagyok és csak ez számít. Hisz minden letisztázódott körülöttem, és már 1,5 hónapja együtt voltam Chrisszel.
Valahol a Nagy-Tavak környékén
A vadhús ízét még a számban érzem, amint továbbsuhanok az erdőn. A fák szempillantás alatt tűnnek el mellettem, de nem érdekel. Már rég nem foglalkozom velük. Már rég nem foglalkozom semmivel. A külvilág nem létezik számomra. Csak megyek amerre a lábam vezet. Csak futok, és ha megéhezem vadászok. Az emberi életet már rég nem tekintem nekem valónak. Úgy élek, mint egy állat. Szabad vagyok. Nem kötnek érzelmi szálak már senkihez sem. Akim volt azt elvesztettem. Elvesztettem apám, és a számomra oly fontos Nessiet is elüldöztem magam mellől. Nincs már senkim, akiért érdemes lenne embernek lennem.
Az szokások gondolatok ismét utolérnek, de egy segélykiáltás visszaránt a jelenbe. Kimerészkedem az erdő szélére, de nem megyek ki a partra. Egy szőkésbarna, göndör hajú lány áll, a kihalt parti sétányon és előtte a karját fogva, egy nagy darab, tetovált férfi.
- Segítség! Kérem segítsen valaki!
- Kuss legyen te szuka!
- Segítség! Valaki!
-Kuss legyen! –azután egy puffanást. A férfi megütötte a lányt, aki a sétányra esik, és megszédül.
Szeméből tisztán kiolvasható a félelem. De nem adja fel. A férfi lábába harap, aki erre nagyot ugrik, és belerúg egyet a lányba.
- Most már megöllek, te kurva. De előtte még jól megbaszlak, hogy legyen valami élvezetem is. Elég jó kis bőr vagy, és nagyon feltüzeltél.
A lány, aki nem lehet több 22-nél, 180 centis lehet, apró, de formás cicikkel. A topja pántja már elszakadt így szabadon hagyva a lány csipkés melltartóját.
- Ez az állat megöli, hogyha nem lépek közbe. De mit tegyek? Nem változhatok át, mert nincs semmi ruhám sem. De ha most elmegyek ruhát keresni, tuti, hogy megöli mire visszaérek. Így kell kimennem, mint farkas. Nincs más választásom. –tépelődtem magamban, majd kiléptem az erdő sávjából egyenesen feléjük.
A lány látott meg előbb és rémülten kezdett a part felé kúszni.
- Hova sietsz aranyom, még el sem kezdtem a mókát? Nyugi, te is élvezni fogod. –mondta a férfi.
A lány rá sem nézett. Egyenesen az óriási szemeimbe bámult.
A torkomból vad morgás tört elő, halálra rémítve a férfit, aki háttal állt az erdőnek, így nem látta az érkező állatot.
A férfi megfordult majd amint meglátott, azonnal elfutott. A lány, pedig ott maradt egyenesen a szemeimbe bámulva. Nem félt csak meglepődött volt.
Lassan elé sétáltam, a legkevésbé sem megijesztve, majd lehajtottam a fejem jelezve, hogy nem bántom. Ő, pedig lassan felemelte a kezét, és a fejemre tette. Azután simogatni kezdett.
-Köszönöm! Ha te nem vagy meghaltam volna. Hálás vagyok neked.
Vakkantottam egyet jelezve, hogy megértettem azután megfordultam és beszaladtam az erdőbe.
Eszembe jutott, hogy nem messze az erdőtől láttam egy elhagyott túrázótáskát. Ha abban találok valami ruhát visszamehetek a lányhoz, és megnyugtathatom. Nem telt el 2 perc és már meg is találtam a táskát. Szerencsére találtam benne egy bakancsot és pár férfiruhát. Valószínűleg a gazdájának halaszthatatlan dolga volt, és utána nem tudott visszamenni a táskáért.
Mikor kifutottam a partra, a lány még mindig ugyanott volt.
-Hallottam a kiáltásokat, minden rendben van? –kérdeztem, mintha nem én lettem volna, aki megmentette.
-Igen, köszönöm, már minden rendben. Megtámadott egy férfi, de azután megzavarta valami és elmenekült.
-Értem. Remélem nem esett semmi bajod. Siettem ahogy tudtam.
-Mégegyszer köszi.
-Segíthetek valamit? Bármit csak szólj nyugodtan. Elég megviseltnek tűnsz.
-Jól vagyok tényleg. De nem beszélgetnél velem amíg megnyugszom? Tudom, hogy most azt hiszed, hogy meghibbantam, de jól esne valakivel beszélgetni.
-Nem gondolom, hogy meghibbantam. De szólok, hogy nem leszek a legjobb beszélgetőtárs. Eléggé elszigetelődtem az utóbbi időben a társadalomtól.
-Akkor legalább nem vagyok egyedül. Elmeséled?
-Micsodát?
-Hát az, hogy miért szigetelődtél el. Ígérem nem szólok bele, és nem adok tanácsokat sem.
-Nem is tudom. Még senkinek sem beszéltem erről.
-Akkor épp itt az ideje. És megígérem, hogy nem árulom el senkinek sem. Többé találkozni se fogunk.
-Lehet hülyén hangzik, de megbízom benned valamiért. De az én történetem túl bonyolult és hosszú.
-Az egész este a rendelkezésedre áll, és az éjszaka is. Rossz alvó vagyok. Az agyi képességek terén, pedig azt hiszem megértem.
-Hát rendben. –adtam be a derekam. Valamiért úgy éreztem, hogy ez a megviselt, fiatal lány segíteni tud nekem, és nem árul el. -De hisz a nevedet sem tudom! –világítottam rá az igazságra.
-És sem tudom a tiéd. –válaszolt kedvesen.
-Jake vagyok. –nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam a földről. –Nem állsz fel?
Megfogta a kezem, én pedig könnyen felsegítettem.
-Szia Jake, én Maggie vagyok.
-Szia Maggie! Sétálunk?
-Igen.
Elindultunk a part mentén, és pár percnyi hallgatás után, kezdtem el beszélni.
-Igazából nincs senkim se.
-Az nem lehet. Mindenkinek van valakije. Egy hozzátartozója vagy barátja.
-Nekem senkim sincs. Na jó talán vannak barátaim.
-Na látod, ez remek. Mesélj róluk!
-Én egy indián vagyok. A törzsünkben van egy banda, és ott olyanok vagyunk mintha a
testvérek lennénk.
-Látod, testvéreid is vannak. Beszélj róluk!
-A falkavezér Sam, ő irányít minket, és mi feltétel nélkül hallgatunk rá. Neki van egy felesége
Emily és egy gyönyörű kislányuk. A második gyermek is már útban van. Ő egy különálló kis család. Azután ott van még Seth, Quil, Jared, Embry, Paul és Leah. Ők olyanok nekem mintha a vértestvéreim lennének. Ezenkívül vannak még egy páran, de ők már csak később csatlakoztak ehhez a falkához.
-Értem. Mesélj még, kérlek!
-Mindenkinek van már egy társa, kivétel Leahnek. Ő még nem találta meg a sajátját.
-Ha, neked is van egy társad, akkor már biztosan nem vagy egyedül. –szólt közbe ismét Maggie.
-Volt egy társam, Nessie. De szétváltunk. Minden akkor kezdődött, amikor ő és a családja elköltöztek. Addig minden percünket együtt töltöttük, és most hirtelen távol kerültünk egymástól. Nagyon szenvedtem. Azután elkövettem egy hatalmas baklövést. A parton sétálgattam egyedül, amikor Leah utánam jött, hogy megvigasztaljon. És akkor megcsókolt, én ..
-Te, pedig visszacsókoltál. –fejezte be a mondatot Maggie.
-Igen. Akkor minden összezavarodott, én pedig nem tudtam, hogy mit csináljak. Azután
felhívtam Nessiet, hogy közöljem vele, meglátogatom. Elakartam mondani neki az egészet. Tudtam, hogy megértette volna. De ahelyett, hogy elmentem volna vele beszélni, küldtem neki egy levelet amiben szakítottam vele. Mindent összehordtam, hogy miért szakítok vele. Teljesen kiborult tőle. Ekkoriban betegedett meg apám. Napról napra egyre rosszabbul lett. Nessie ekkor visszajött, és kiderült, hogy miért szakítottam vele. Azóta nem beszél velem. Amikor, pedig apám meghalt elmenekültem hazulról, és nem mentem vissza.
-Azóta nincs senkid.
-Igen. Hát megértesz?
-Igen. De azt nem értem, hogy miért bolyongasz itt egyedül. Hisz a barátaidra biztosan
számíthatnál ebben a nehéz helyzetben.
-Tudom, de nincs erőm visszamenni.
-Jake, mit érzel Nessievel kapcsolatban?
-Nem tudom. Még mindig szeretem, de már nem úgy ahogy régen. Valami megváltozott. És én
nem tudok hozzászokni a változáshoz. Nem tudom, milyen egyedül lenni. Úgy, hogy nincs ott velem. Nem tudok semmit.
-Avval, hogy menekülsz, semmi sem fog megoldódni. Szerintem beszélned kellene vele, és elmondani, neki amit érzel. És lehet, hogy ő már továbblépett. Neked is ezt kellene tenned. Nem élhetsz a múltban. Akárhogy is, de tovább kell lépned. Azután visszakellene menned a törzsedhez, a barátaidhoz. Azokhoz akik segítenének neked és támogatnának a döntéseidben. Apád sírjához, pedig kivinni egy csokor virágot, és bocsánatot kérni tőle, hogy nem voltál ott a temetésén. Szerintem ezt kellene tenned.
-Tudom, hogy ez kellene tennem, de nincs elég erőm hozzá.
-Szerintem van. Egy ilyen jó embernek, mint amilyen te vagy Jake, kell lennie ennyi erőnek.
-Köszönöm, de miért segítesz nekem?
-Ahogy mondtam, te egy jó ember vagy Jake. Mindemellett a segítségemre siettél és
megmentettél.
-De, nem voltam itt.
-Te nem, de egy farkas igen. És annak a farkasnak pontosan ugyanez a fájdalmat láttam a
szemében, mint most a tiédben. Most, pedig menj Jake, és ne magyarázkodj. Örültem, hogy megismertelek, és a titkod senkinek sem árulom el.
-Köszönöm, Maggie. Vigyázz magadra! Mindent köszönök. Ég veled!
-Nem csak, Viszlát! Ha azt mondanám Ég veled, akkor nem reménykednék a viszontlátásban.
-Viszlát, Maggie! –mondtam majd megfordultam, és befutottam az erdőbe.
Amikor átváltoztam a fák között, ő még mindig a helyet nézte ahol eltűntem. Azután vonyítottam, így búcsúzva ettől a jószívű idegentől.
Erre ő elmosolyodott és elsétált.
Hát ez nagyon aranyos volt! :) A Bloggerrel tényleg nem tudom, mi van, nekem simán engedi, jól bemásolni a szöveget. Egyszer össze kéne ülnünk, megnézni, hogyan csinálod. :D És várom azt a beszélgetést Jake és Nessie között, remélem, tényleg meglesz... és Edward sem tépi szét Jake-et. :D XD
VálaszTörlésSzia!!:)
VálaszTörlésNagyon izgalmas lett a fejezet nha de mi jön ezek után...Azt hittem hogy nem lehet fokozni.Tévedtem!!
Örülök Nessi és Chris boldogságának de vajon meddig fog tartani ha Jake is megjelenik újból felfog lángolni a régi érzelem és Nessi mit fog tenni választja a múlttat vagy a veszélyes jelen-jövőt hogy mit hoz a sors Chrissel és nem fogják e ugyan azt átélni mint a szülei és ha Chris megtudja nővérének halálát meg fog tudni bocsájtani a családnak????
És még annyit bátor dolog volt Jaketől a megmentés hisz titok a farkasok kiléte ez a Maggie nevezetű lány hasonlított kicsit Bellához úgy éreztem..:)
Remélem hamar megtudom ,nagyon várom:)Köszi!:)
Melinda
Szia!
VálaszTörlésElolvastam az egészet...nagyon tetszik!!!
Várom a kövit :)
Szia!:)
VálaszTörlésNagyon tetsett a fejezet, bár a megmentős résznáél kicsit gondban voltam, mert nem jöttemrá hortelen, hogy Jakeaz, de uánna kisilabzáltam! Remélem Maggie nem tűnik el teljesen a történetedből, mert nagyn jófej csajnak látszott!:)
Puszi Mystic Angel