24.fejezet

Az elmúlt 4 hónap hihetetlen nagy boldogságban telt el. Szerelmes vagyok egy emberbe és ez senkit sem zavar. A családom elfogadta, és megbékélt vele Edward is. Sőt a bemutatás is megvolt már. Mondhatom nagyon tetszett Chrisnek az ikerház. Főleg az én kis lakom nyűgözte le. De a családom is nagy hatással volt rá. Főleg Bella, Alice és Emmett, akiket kedvel. Pár héttel a kapcsolatunk kezdete után pedig, megkeresett Jake, és megbeszéltünk mindent. Amikor elárultam, hogy Chrisszel vagyok, még gratulált is. Azt mondta, örül, hogy továbbléptem, és ő is ezt tette. Megbeszéltünk, hogy barátok maradunk. Azután visszament a rezervátumba. Azóta nem keresett. Nem is baj. Boldog vagyok Chrisszel és ez a lényeg. A héten, pedig elutazom Rachellel Bostonba. Elkísérem a tánciskola felvételiére, utána pedig csinálunk egy csajozós városnézést, és vásárlást. Meg persze, kipihenjük magunkat a fiúk nélkül. Elvégre is Rachelle és Austin elválaszthatatlanok, akárcsak én Chrisszel. Így kikapcsolódunk a fiúk nélkül. Már alig várom.

-Nessie, reggeli idő. –kiáltott fel Rosalie a földszintről.

-5 perc és lent vagyok. –szólaltam meg átlagosan hangon, mert tudtam, hogy úgyis meghalja.
Bevetve vámpírsebességem, pár perccel később már lent voltam a konyhában. Esme íncsiklandozó csokis palacsintát készített nekem. Közben a többiek egy vámpírról beszéltek. Ugyanis Carlislet egy régi ismerőse felhívta telefonon, hogy mit tud a mostanában történ megmagyarázhatatlan vámpírhalálesetekről.

-Izgulsz már? –kérdezte kedvesen Alice, amikor leült velem szembe.

-Miért?

-Holnap elutazol Bostonba, és egy hétig nem látod a családod. És most először úgy kell viselkedned egy teljes hétig, mintha közönséges ember lennél. Ez ad némi izgalmat nem?

-Hát, igen. De nem igazán félek tőle. Jól fogjuk érezni magunkat Rachellel, és semmi baj nem lesz.

-Honnan tudod?

-Különben a jövőbelátó nénikém szólt volna.

-Persze. Na most egyél, különben elkésünk.

-Na igen, egy vámpír, pedig sosem késik el az iskolából. –mondtam mosolyogva.

-Főleg, hogy 6-an mennek. –válaszolta Alice mosolyogva.

-Kösz, Alice.

-Mit?

-Hogy engem nem veszel vámpírnak.

-Nem is vagy az. Hisz egy hétre a napos Bostonba mész, hogy vaduljál a legjobb barátnőddel.


-Vaduljak? Mit nem mondasz el Alice?

-Hát, semmi fontosan. Nem lövöm le előre a poént.

Egymás szemébe néztünk, és felmértük a másikat.

-Ezt még megbeszéljük.

-Nem látom a jövőben.

Kinyújtottam a nyelvem, majd felpattantam az asztaltól.

-Indulhatunk. –mondtam majd felkaptam a táskám, és már mentem is, hogy puszit nyomjak
Esme arcára.

Mindenki egy szempillantás alatt felállt és elköszönt.
A kocsiban a szüleim még mindig a vámpírhalálesetekről beszéltek, de én nem figyeltem rájuk. A gondolataim már az iskolában, és a holnapi utazás körül jártak.

-Szija csajszi! –köszöntött Rachelle amint összefutottunk a folyósón.

-Hellóka! Na izgulsz már? –kérdeztem érdeklődve.

-Ne is említsd! Alig várom már, hogy túl legyek rajta.

-Nyugi, szupi leszel.

-Pontosan. Bolondak lesznek, ha az én gyönyörű barátnőmet nem veszik fel. –mondta Austin,
amint odaért hozzánk, és adott egy szájra puszit Rachellenek.

-Szia Austin!

-Szia Nessie!

-Nem láttad Christ?

-De mindjárt jön, csak még beszélnie kellett Robbal valamit.

-Oké, akkor majd talizunk következő órán. Puszika!

-Csáó, csajszi! –mondja Chris, amint mögém lép, és megemel. Miután szembekerülök vele, pedig megadja nekem a reggeli, kis köszöntö csókomat.

-Szia! Hiányoztál!

-Te is nekem. Nem tudom, hogy fogok nélküled kibírni egy álló hetet.

-Hát van mobil, internet, webkamera és még Skype is. Szóval szerintem megoldjuk.

-Úgy gondolod?

-Biztos vagyok benne! –mondtam mosolyogva.

-Oké, de a vasárnap fogsz leginkább hiányozni. Nem tudom, hogy fogom kibírni.

-Miért is? Mit szoktunk csinálni vasárnaponként? –kérdeztem kíváncsian bár tudtam a választ.

-Hát nem is tudom. Úgy rémlik mintha akkor egész nap együtt lennék, a gyönyörű
barátnőmmel.

-Mond még egyszer!

-Úgy rémlik ..

-Jaj, nem azt te buta, a rám vonatkozó rész érdekel.

-A gyönyörű barátnő rész?

-Igen. Mit mondasz a barátnődről?

-Hát, hogy gyönyörű, okos és nagyon bolond, hogy egy ilyen szépség mint ő, rám pazarolja a
fiatalságát.

-Hát engem ez nem zavar annyira. –mondom, és tudom, hogy én még évszázadokig
ugyanilyen fiatal leszek.

-Most, pedig nem akarom, hogy elkéss miattam, ezért inkább elengedlek órára. –mondja,
majd lehel egy csókot ajkaimra, és már ott is hagy a terem előtt.

Én, pedig beslisszanok a tanár előtt a terembe.

Délután miután elbúcsúztam Chris-től, összecsomagoltam az útra, és korán elmentem aludni.
Reggel, pedig elköszöntem a családomtól is, és a szüleim kivittek a reptérre. Megvárták míg Rachelle is megérkezik azután elmentek. Mi, pedig ott maradtunk tele tervekkel, és álmokkal.

Akkor még nem tudtam, hogy ez az utazás fenekestül felforgatja a tökéletes életem.