25.fejezet

Miután végignevettük a több órás utat, fáradtan szálltunk le a repülőgépről. Megbeszéltük, hogy ma már nem csinálunk semmit, csak pihenünk a szállodában. Főleg, hogy Rachellenek holnap lesz a nagy nap. Így hát elfoglaltuk a meseszép hotelszobánkat. Azután, pedig felhívtuk az otthoniakat. Először a családot, azután a fiúkat. Megnyugtattunk mindenkit, hogy probléma nélkül megérkeztünk, majd aludni tértünk.
Reggel Rachelle boldogan ébresztett.

-Jó reggelt! –mondta majd széthúzta a függönyöket a szobában. A szobát azonnal megtöltötte a gyenge tavaszi napfény, aminek melege kellemesen simogatta arcomat.

-Jó reggelt neked is! Izgulsz? –kérdeztem felülve az ágyban.

-Úgy nézek én ki. –felelte és körbefordult így megcsodálhattam a világoskék top-short összeállítást amiben aludt.

-Igazából nem.

-Pedig szörnyen izgulok, csak még nem tudom elhinni, hogy itt vagyok. Ma van a felvételi vizsga! Ma megnyílik a kapu az álmomhoz!

-Örülök ennek az optimizmusnak, most pedig készülődjünk, hogy ott legyünk időben.
Nem akarom, hogy lekéssd az álmod. –mondtam mosolyogva.
Alig háromnegyed óra múlva már le is adtuk a portán a szobakulcsokat, és elindultunk taxival a tánciskola felé.

Mondhatom az egész délelőttöt ott töltöttük, sőt a délután egy részét is. De megérte. Rachelle csodálatosan táncolt, és nagyon jó esély van rá, hogy felvételt nyert. De biztosan csak 2 nap múlva tudnak mondani, mivel akkor van vége a felvételi meghallgatásnak.

A napból hátramaradt időt városnézéssel töltöttük el. Boston nagyon klassz hely, és tele van látnivalóval. Közben telefonon beszéltünk a fiúkkal. A nap remekül sikerült, és Rachelle sikerének illata ott volt a levegőben. Így hát holnap este, akárhogy is legyen, de kirúgunk majd a hámból. Vagyis közelebbről megnézzük, milyen egy tüzes, vérpezsdítő bostoni éjszaka.

A következő napunkat, azt hiszem nem okozok nagy meglepetést, ha elárulom, hogy vásárlással töltöttük. Vettünk egy halom ruhát, cipőt, kiegészítőt. Egész nap csak egyik butikból ki, másikba be játékot játszottunk. Miután visszatértünk a szállodába megpihentünk egy keveset, majd elmentünk a suliba, hogy megtudjuk Rachelle eredményét.

-Felvettek! –síkitotta boldogan Rachelle a fülembe.

-Gratulálok! –mondtam boldogan és megölelgettem.

-El sem hiszem. Felvettek!

Ugráltunk örömünkben azután, amikor némiképp lenyugodtunk mindketten Rachelle felhívta a szüleit. Majd a következő hívás Austinnak ment.

-Szia, drágám! Felvettek! –mondta a telefonban.

-Szia! Gratulálok! Látod tudtam én, hogy egy angyali táncos a barátnőm! –mondta
boldogan Austin.

-Annyira köszönöm, hogy bíztál bennem! –mondta ellágyulva Rachelle, én pedig jobbnak
láttam, ha magára hagyom. Kimentem a suli elé és én is felhívtam Christ.

-Szia! Képzeld Rachellet felvették!

-Szia! Mond meg neki, hogy gratulálok!

-Rendben átadom. Mi van veled?

-Nagyon rosszul érzem magam.

-Mi baj van? Beteg vagy? –kérdeztem megrémülve.

-Így is lehet fogalmazni. Majd beleörülök, hogy nincs itt a barátnőm. Ez szinte már
beteges.

-Hát nem tudom kezelni a problémádat sajnos. De már csak pár nap és gyógyulttá
nyílvánitalak, ígérem.

-Már alig várom! És milyen Boston?

-Hatalmas, és állandóan süt a nap.

-Meglepő ez egy olyan lánynak, aki még sohasem volt napos helyen.

-Ne is mond! Amúgy remekül elszórakozunk Rachellel. Ma egész nap vásároltunk,
tegnap, pedig a felvételi után városnéztünk.

-Örülök, hogy ilyen jól telik a nyaralásod!

-Jobban telne, ha te is itt lennél.

-Reméltem, hogy ezt mondod. Szeretlek!

-Én is téged Chris! Sosem szerettem még így senkit sem! Most, pedig le kell tennem, mert ünnepelni megyünk.

-Jó szórakozást, és vigyázz magadra!

-Igenis, parancsnok úr!

-Nem vicceltem!

-Megteszem amit lehet, ígérem. Szeretlek! Szia!

Egy félvámpír, akinek a bőre áthatolhatatlan, és erősebb a legkigyúrtabb férfinál
is, valószínűleg meg tudja védeni magát. –gondoltam magamban.

-Én is téged. Szia!

Azután letettük a telefont, Rachelle, pedig kisétált az új iskolája kapuin.

-Bulizunk estére? –kérdezte.

-Még szép! –válaszoltam.

Boldogan indultunk vissza a szállodába, hogy majdnem 3 órás készülődés után
belevessük magunkat az éjszakába.

Bejártunk 3 helyet, mikor megtaláltuk az igazit. A club a Macskanők névre
hallgatott. Hatalmas táncparkettel rendelkezett, és félhomályos boxok sorakoztak végig a táncparkett mentén. A dj egy külön emelvényen foglalt helyet, és a fenti páholyokból az egész szórakozóhely belátható volt. A bárpult, pedig a fal mentén húzodott végig, ahol macskanőnek öltözött pultoslányok szolgáltak ki. Ugyanez volt a szerelésük a pincérnőknek is. A zene dübörgött, a fények pedig cikáztak, amikor beléptünk Rachellel. Leadtuk a ruhatárban a kabátokat amiket magunkkal hoztunk, és azonal a táncparkettre mentünk. És egész éjszaka le sem jöttünk onnan, csak amikor valaki meghívott minket egy italra. És hát voltak egy páran. Talán Rachelle fekete-piros miniruhájának köszönhetően. Talán mert rajtam egy csini farmerszoknya, és egy ezüstszínű top volt. Nagy volt ránk az érdeklődés. A buli örületesen nagy volt, és csak záráskor mentünk el. Elmúlt már 4, amikor egy sötét utcába tévedtünk be.

-Azt hiszem eltévedtünk! –közöltem Rachellel, amikor már az utca közepén jártunk.

-Szerintem is! De ez a buli szuper volt!

-Gyere, forduljunk vissza. –mondtam és megfogtam a kezét, hogy visszahúzzam. Kicsit
spicces volt, a sok ingyen piától.

Ekkor egy hátborzongató érzés futott át rajtam, amitől a hideg is kirázott.
Valaki figyel minket, és nem pusztán kíváncsiságból. Hanem gyilkos szándékkal. Ebben biztos voltam, miután kis fülelés után nem hallottam a szíve dobogását.
Egy éhes vámpír ma esti lakomája lettünk. El sem hiszem.

-Rachelle, gyere menjünk innen.- mondtam reménykedve, hogy nem keltettük fel a vámpír érdeklődését.

-Oké!

Amint elindultunk egy rémísztő hang szólalt meg mögöttünk.

-Hova ilyen sietősen angyalkák? Eltévedtetek? Én segíthetek! –mondta, a hang.

Hátrafordultunk Rachelle, aki nem igazán fogta fel a helyzet veszélyét, és még
válaszolt is.

-Igen, jó lenne ha segítene.

-Ezer örömmel! –mondta bájos hangon a vámpír és tudtam, hogy el akar minket bűvölni.

Belölünk azonban nem eszik, az biztos.

-Nem Rachelle, tudom merre kell menni, na gyere induljunk! Köszönjük a segítséget! –
mondtam.

-Biztosan?

-Igen, de tudja mit. Elmondja nekem, hogy maga szerint merre kell menni, addig a
barátnőm kimegy az utca végére és ott megvár engem.

-Hát jó! –mondta a vámpír, és én már tudtam, hogy mi a terve. Kiszívja nyugodtan a
vérem, azután az utca végén megtámadja Rachellet és vele is végez.

De pontosan ezt akartam. Azt, hogy kettesben maradjunk, és megvédjem magunkat.

-Rachelle, akkor előremész? Pár perc és én is megyek.

-Oké, de siess kezdek fázni! –mondta majd elindult.

Elhaladt pár méterrel, de nem láttam, mert a vámpírt figyeltem. Olyan 50 év körüli fickó lehetett, amikor átváltozott. Sötét haja volt, és félelmetes vörös szeme. Azonban volt benne valami furcsa. Úgy nézett ki, mintha beteg lenne. A fehér bőre kissé sárgának tűnt, és olyan érzésem támadt, mintha egy átlag vámpírnál emberibb lenne fizikai állapotban. Gyenge vámpírnak tűnt. Rachelle már elhaladt egy darabon, amikor a vámpír felém indult.

Amikor elkapott volna, a kellő pillanatban kifordultam előle, a vámpírgyorsaságnak köszönhetően.

-Mi a fene? –mondta, amikor nem kapott el.

-Nem vagyok olyan könnyű zsákmány mint gondolja. –mondtam és felvettem a támadó
pozíciót.

-Hát ha ezt akarod. Legalább lesz egy kis élvezet a mai vacsorában. –mondta, majd rámvetette magát.

Kissé váratlanul ért, így épp, hogy csak ki tudtam gurulni az ugrás elől.

A vámpír nagy szemekkel nézett végig.

-Te nem vagy ember! Túl gyors vagy hozzá! –mondta kétkedő hangon.

-Végre rájött. –mondtam harcias hangon. Majd felé ugrottam.

Kitért az utamból, és elindult egyenesen Rachelle felé.

-De a kis barátnőd az! –mondta futás közben.

-Rachelle! –síkitottam majd a támadó után vetettem magam.

Rachelle még hátra sem fordult teljesen, amikor a vámpír rátámadt.

Én, pedig mentve Rachellet fejbevágtam a vámpírt egy szemetestetővel. Az elengedte Rachellet, majd rámtámadott. Először félrelöktem Rachellet, aki bezuhant a szemetesek közé. Amint Rachellet mentettem a vámpír rámtámadt és a falhoz lökött, és leszorított.

-Most, pedig akármi is vagy, de meghalsz! –mondta morogva. És már közelítette is fogait a nyakam felé.

Tehetetlenül álltam, teljesen a falhoz szorítva. Gyengének gondoltam a vámpírt, de így is erősebb volt mint én. Mielőtt azonban a fogai elérték volna a nyakamat, hirtelen egy emlékkép jelent meg előttem. A vámpír mutatta meg nekem. Nem tudom biztosan, hogy mikori lehetett az emlék, de az biztos, hogy akkor még nagyon hideg volt Bostonban. A vámpír éppen egy neccbundát viselő nő vérét szívta kifelé, amikor a semmiből előtűnt egy másik vámpír és rátámadt. Az idegen vámpír egy 30-as éveiben járó szőkésbarna hajú fiú volt, aki már emberként is erős lehetett. Még új vámpír lehetett, bár úgy tűnt tudja irányítani magát. Könnyedén győzte le az idősebb vámpírt. Legnagyobb meglepetésre azonban ahelyett, hogy csak simán megölte volna, megharapta a torkát és elmenekült. Így életben hagyva a vámpírt. Az, pedig visszatért a már halott lányhoz, és befejezte a lakomát. Teljesen úgy nézett ki, mintha nem is emlékezne a támadásra.

A következő pillanatban ismét a vámpír vörös szemeit láttam magam előtt.
Hirtelen elhatározásból annyit emeltem a fejemen, hogy nekem sikerült megharapnom őt. Valahol ott ahol az emlékben a másik vámpír is megtámadhatta. Ez teljesen váratlanul érte, így engedett a szorításán. Erre ráeszmélve, ellöktem magam a faltól és gyomron rúgtam.

Kiharaptam egy rész a karjából, ami következtében hátborzongató kiáltás hagyta el a száját. Mielőtt azonban már a következő harapásra készültem volna egy hatalmas pokont adott nekem, amitől megtámolyodtam. Egy pillanatra nem tudtam figyelni csak, de ez elég volt.

Éles fogait a csuklómba mélyesztette. Én pedig egy sikolyt hallatta löktem el magamtól. A vérem folyni kezdett a sebből, evvel még inkább feltüzelve az ellenfélt. Aki nagyott szippantot a levegőből beszívva magába ínycsiklandozó vérem illatát. Majd az eddigi legnagyobb támadásba kezdett. Én, pedig szinte sokkot kapva álltam, és néztem ahogy ömlik a csuklómból a vér. Sohasem történt még velem ilyen. A következő pillanatban, pedig elsötétült számomra a világ.