26.fejezet

A vámpír belemart a csuklómba, és én tétlenül szemléltem, ahogy megszabadít a véremtől. Egyre gyengébb, és gyengébb lettem, a szívem pedig egyre lassabban vert. Hiába próbálkoztam a meneküléssel a vámpír nem engedett a szorításából. Azután elájultam. Minden sötét volt. Nem tudtam hova kerültem, de azt tudtam, hogy nem jó helyre.

És azután rájöttem. A vámpír győzött én pedig az életemmel fizettem cserébe. A következő pillanatban az egyik oldalamról egy hatalmas fényt láttam. Csábított, hogy lépjek be.

Biztosan a mennyországba vezet. -gondoltam magamban, és elindultam a fény felé. Az első pár lépést követően azonban egy megmagyarázhatatlan érzés, azt sugallta, hogy nézek a lábam elé.

Mivel mindig is hallgattam a megérzésekre lehajoltam a fény által megvilágított sötét padlóra, és kezemet végighúztam a nyirkos földön. A kezem nyomán azonban furcsa dolog kezdődött el a földön. Ahol megérintettem ott kezdett elszíntelenedni, majd teljesen átlátszó lett. Akár egy ablak. Legugultam és tovább simogattam a földet. Kíváncsi voltam mi van az üveg túloldalán. Bár ne lettem volna. Ahogy kitisztult előttem a kép az utcát láttam magam előtt. A vámpír épp az utolsó csepp véremet szívta ki a csuklómból.

-Hmm. Milyen különleges. –mondta majd megtörölte a száját. Végignézett rajtam és az elégettség érzése öntötte el. Úgy néztem ki mint akit meggyaláztak. A hajam kócos volt és összeragadt a véremtől. A ruhám cafatokban hevert rajtam. De a szemem, a sötét éjszakába meredő szemem volt a legrosszabb. Fénytelenül meredt az ég felé. Nem látszott benne semmi élet sem. Csak egy test voltam. Egy halott. Semmi több.
A vámpír elindult az eszméletlenül fekvő Rachelle felé.

-Ne! –sikítottam de nem hallotta senki.

A vámpír odahajolt Rachelle nyakához, majd belemélyesztette fogait annak puha bőrébe. Rachelle magához tért a hirtelen fájdalomtól, de sikítani sem tudom, mivel a vámpír egyik kezét a szájára tapasztotta. Tehetetlenül néztem végig, ahogy egy vámpír megöli a legjobb barátnőmet. Amint az utolsó lehelettét is kiadta Rachelle vártam, hogy megjelenjen ő is a sötétben. Álltam és vártam. Szólongattam, ordibáltam neki, hogy itt vagyok. De nem válaszolt. Rachelle nem jött.

Helyette végignéztem, ahogy gyilkosunk jól lakottan távozik a helyszínről.
A két testet másnap reggel egy fiatal, fekete srác találta meg. Beszólt az anyukájának, hogy siessen, majd becsukta az ajtót. Ekkor feltűnt neki Rachelle cipője. A kuka mögül épp csak, hogy kilátszott, de a 15-16 éves srácnak rögtön felkeltette az érdeklődését. Miután bezárta az ajtót, érdeklődve sétált oda a kukához, majd félretolva azt elétárulkozott a rideg valóság.
Sokkot kapva állt a tetemeink fölött. Nem sokkal később kijött az anyja is.

-Mi az Steve, mit találtál? –kérdezte a kuka mögé meredő sráctól.

Amikor viszont nem felelt odament dühösen hozzá, és ő is benézett a kuka mögé. A következő pár óra a rendőri helyszíneléssel telt el. Mivel a vámpír nem vitte el a tárcáinkat, könnyen sikerült minket azonosítani. A következő telefonbeszélgetés azonban kénytelen voltam végighallgatni, bár a szívem szakadt meg tőle.

A nyomozó tárcsázta az otthoni telefonszámot, majd megnyomta a Hívás gombot.

A telefont első kicsengésre felvették.

-Halló! Cullen ház, Esme Cullen beszél. –szólt bele Esme. Hát, persze hisz a többiek suliban vannak, Carlisle pedig munkában.

-Jó napot kívánok! Mr. Gibs vagyok, a Bostoni rendőrségről. Ön Renesmee Carlie Cullen édeanyja?

-Igen, én vagyok. Történt valami Nessievel? –kérdezte érdeklődve.
Bár tudta, hogyha valami történt volna velem, akkor azt Alice látja. De miért nem tud a gyilkosságról. Miért nem látta Alice?

-Sajnálattal kell Önnel közölnöm, hogy a lányát ma hajnalban meggyilkolták. Kérem fogadja őszinte részvétem.

-Az nem lehet. Nessie nem hallhatott meg. Ez csak valami tévedés -mondta Esme a telefonba.

Teljesen igaza van, hisz egy félvámpírt, akinek áthatolhatatlan a bőre, és simán lehagyhatná 100 m-en az amerikai csúcstartót, kizárt, hogy csak úgy meggyilkolják.

-Sajnálom, nem az. A holttesteknél megtaláltuk a személyes irataikat is. A holttestek minden kétséget kizárólag Renesmee Carlie Cullen és Rachelle Grene.

-Az nem lehet, hogy Rachelle és Nessie halott legyen.

-Sajnálom. Mikor tudna ön vagy a férje Bostonba jönni, hogy megállapítsák valóban a lányuk-e az áldozat? Valamint elszállítsák a holttestet? –kérdezte a nyomozó

-Holnap reggelre ott leszünk. –mondta Esme megtört hangon.

-Rendben. Minél előbb annál jobb.

-Elárulná, hogy hogyan történt a haláleset.

-Semmi biztosan nem mondhatok, sajnálom. De valószínűleg egy vámpíristával van dolgunk.

-Vámpírista?

-Igen, az utóbbi időben történt pár furcsa haláleset. A tetemek úgy néznek ki, mintha valaki kiszívta volna a vérüket.

-Értem. Köszönöm a tájékoztatást.

-Mégegyszer fogadja részvétem. Viszonthallásra!

-Viszonthallásra!

A következő pillanatban a hívás véget ért. Esme, pedig erőtlenül zuhant a kanapéba, és könnyek nélküli zokogásban tört ki. Percekig csak ült zokogva. Mire kellő erőt gyűjtött volna ahhoz, hogy telefonáljon Carlisle-nak és a többieknek a telefont csörögni kezdett.

-Esme mi történt?-szólt bele a telefonba Alice köszönés nélkül.

-Valami szörnyűség. Azonnal haza kell jönnötök. Nessie..

-Telefonált? Mi van vele? Miért nem veszi fel a telefont? –sorjázta Alice a kérdéseket.

-Gyertek haza. Ha itthon lesztek elmondom.

-Azonnal indulunk.

-Jó. Én addig felhívom Carlislet. –mondta Esme és megszakította a vonalat.

Nagy levegőt vett majd tárcsázta Carlisle mobilját.
A harmadik csengetésre fel is vette a telefont.

-Szia, drágám! Ne haragudj, de épp egy beteget láttam el. Minden rendben?

-Haza kell jönnöd azonnal.

-De hát mi történt. Nessievel van valami vagy az iskolában?

-Nessie…. Meghalt.

-Micsoda? Ezt honnan veszed. Alice látta?

-Nem, egy nyomozó telefonált, és közölte velem.

-Az képtelenség. Hisz Nessie sebezhetetlen.

-Egy vámpír ölte meg, és Rachellet is.

Carlisle nem szólt bele a készülékbe. Csak bámult maga elé megsemmisülve. Mi lesz most a családjával? Edward és Bella, hogyan fogják ezt túlélni? És a többiek? Hisz Nessie olyan mindegyiküjöknek mintha a saját lányuk lenne.

-Azonnal ott vagyok. –mondta és letette a telefont.

15 perccel később már az egész családom a házban volt, Carlisle kivételével. Edward azonnal hallgatni kezdte Esme gondolatait, de semmi használhatott nem talált. Teljesen összezavarodott nevelőanyja. Nem hajtogatott mást, csakhogy „ez nem lehet igaz”

Hiába próbálta Jasper is megállás nélkül nyugtatgatni háborgó szíve nem talált megnyugvást. Azonban amikor Edward meghallotta Carlisle gondolatait azonnal megtudott mindent.

-Neeeee! –ordította és térdre rogyott mintha valaki hirtelen összeszorította volna a szívét.

Carlisle besuhant az ajtón és azonnal fiához ment.

-Sajnálom Edward. Nem tehetünk semmit, már megtörtént. –mondta és térdre rogyott Edward előtt. Bella odament léte szerelméhez, és nyugtatgatni próbálta, bár azt sem tudta, hogy miért.

-De hát mi történt? –kérdezte Rosalie.

-Nessiet megölte egy vámpír. –mondta Carlisle majd körbenézett a szobán.

-Az nem lehet. Hisz én nem láttam semmit sem. –mondta Alice.

-Már megtörtént.

-Nem, Carlisle kérlek mond, hogy ez csak vicc. –mondta Edward-ba ölelkezve Bella.

-Sajnálom.

Az egész családom mély melankóliába, és a szívet elemésztő fájdalomba zuhant.
Esme elmondta a részleteket, és megegyeztek, hogy Esme, Carlisle valamint a szüleim a leghamarabbi géppel Bostonba utaznak. A többiek Hiloban maradnak.
Apámban, pedig mindent elpusztító bosszúvágy ébredt.
A családom négy tagja még aznap este Bostonba utazott. Másnap reggel bementek a halottasházba, és igazolták, hogy az áldozatok mi vagyunk Rachellel. A nap többi részét, pedig nyomozással töltötték. Délután felhívták az otthoniakat, akik amint leszálltak a gépről, azonnal a gyilkosom vadászatára indultak. Kettes csapatokban mentek. Emmett Rosalievel, Jasper Aliceszel, Carlisle Esmevel, valamint a szüleim együtt.

Pár óra alatt megtalálták gyilkosom. Nagyon rosszul festett. Teljesen legyengült vámpír volt. Mintha beteg lenne. Edward talált rá. Bellával hívták a többi csoportot a megbeszélés értelmében, majd figyelni kezdték a vámpírt. A megállapodás szerint, akár melyik csoport is talál rá a gyilkosra, az szólt a többieknek és együtt végzik ki a vámpírt.

Mielőtt azonban még odaérhettek volna a vámpír észrevette őket. És rájuk támadt. Edward azonnal küzdeni kezdett ellene. Bár tapasztaltabb és erősebb volt a gyilkosomnál, mégis sikerült annak megsebesíteni Bellát, amikor félrelökte Edward. A többiek ekkora értek oda, és Emmett azonnal rávetette magát az idegenre Mindeközben nem látthatta ahogy a többiek széttépik és felgyújtják a vámpírt. Mire Alice rájuk nézett, a vámpírból ekkor már csak a füstölgő maradványok maradtak.

A családom másnap reggel hazahozta a tetemem, és egy héttel később sort kerítettek a temetésre is. A síromat körbeállták szeretteim. Az egyik oldalon a falka tagok álltak. Hihetetlen nagy fájdalom volt bennük ez látszott rajtuk. Jake teljesen összetört. Mindig is megóvott mindentől, és folyton azt mondogatta, hogy sohasem hagyja majd, hogy nekem bármi bajom is essék. De avval, hogy szakított velem megszegte az ígéretét. A koporsóm túl oldalán ott álltak a Hiloi barátaim. Chris ott állt a legszélén, kissé távolabb a többiektől és szeméből folytak a könnyek. Legjobb barátja, Austin, aki szintén most veszítette el szerelmét a tömeg szélén állt, alig 3 lépésre Christől. Ott voltak még a banda tagjai, valamint pár ismerős tanuló a suliból, valamint néhány engem tanító tanár.

A koporsómmal szemben, pedig ott volt a családom. Carlisle, Esme, anya, apa, Alice, Jasper, Rosalie, Emmett valamint nagyapa is. Mindannyian ugyan úgy néztek ki. Teljesen összetörtek voltak és élettelenek. Szörnyű élmény volt. Az elkövetkező heteket ezután csak gyorsítva láttam. Pár héttel később nagyapám, Charlie szívinfarktusban meghalt. A családom, pedig szépen lassan darabjaira hullott. A szüleim külön költöztek a családomtól. Edward elgondolkodott azon, hogy megöleti magát a Volturival, de nem akarta egyedül hagyni Bellát. Talán ő is velem jönne. Nem azt nem hagyhatja, hogy bárki is bántsa Bellát. Így lemondott a tervéről.
Alice saját magát hibáztatta a történtekért, mert nem látta előre a tragédiát. Jasper hiába próbálkozott avval, hogy megnyugtassa. Alice megkérte, hogy ne használja rajta a képességét. Jasper így hát csak jobban szenvedett, hisz nem enyhíthette Alice fájdalmát.

A többiek sem néztek ki jobban. Igaza volt Esmenek. Tényleg mindenki úgy tekintett rám, mintha az ő gyermekük lettem volna.

A két fiú, Austin és Chris, az én drága Chrissem, pedig a bánat sötét mocsarába zuhant. A többiek hiába akartak segíteni nekik, őket nem érdekelte a segítség. Alig szólaltam meg egész nap, legtöbbször akkor is egymással beszéltek Rachelleről és rólam. Az ebédek, pedig néma csendben teltek el.

Az én eddigi gyönyörű, tökéletes világom egy perc alatt semmisült meg, akkor amikor meghaltam.